Hochschwab szeptemberben, télen… Kutatóhét 2017

Idén is eljött végre szeptember eleje és így a nagy örömünkre már szokásosnak mondható Hochschwab kutatóhét, ami idén 1 nappal elcsúsztatva vasárnaptól-vasárnapig (2017.09.03-10.) került megrendezésre, mivel vendéglátóink közül páran a közeli Eisenerz-hegységben rendezett osztrák “Barlangnapokra” voltak hivatalosak, így a felszállítás Weichselboden-ből is hozzájuk igazodott.

A magyar egység idén nagyon szép számban képviseltette magát: Gyurci, KGY, Leto, Zsé és én. Egy kicsit morcik is voltak vendéglátóink ennyi felmérni-térképezni nem tudó lógós hallatán, de a fő projektünkön kívül besegítettünk még pár helyen és időközben a kidőlés is történt a csapatból, de ez már a történet része…

Fő célunk most is a Steinbockschacht (1.302/-606 m) volt, ahol a bejárat lezárása, felszerelés transzportálása, fix beszerelés kiépítése és a felsőbb részek továbbkutatása feladatok vártak ránk. Itt tavaly nagyon jelentős feltárások, sőt végre névadások is történtek. A 2016-os kutatóhétről sajnos nem írtam beszámolót, pedig nagyon megérdemelte volna!

Összegezve:

  • a bejárati szakasz egyik része megkapta a “Tolerancia Galéria” nevet :-)
  • a már ismert “Majdnem 100 m-es akna/Fast-100 m-Schacht” teteje melletti ablakon át bejutottunk a “Párhuzamos Univerzum/Paralelluniversum” 120 m-es nagy szélességű aknájába, ami egy kettéágazó kanyonon és egy hatalmas sziklákból álló omláson (“Boulderbar”) keresztül visszajutott a már ismert részebe, így azt a termet el is neveztük “Meeting Room”-nak.
  • A végponton várt viszont az igazi csoda! Már 2015-ben láttuk, hogy a barlang folytatása egy nagyméretű aknába tart, de minden várakozásunkat felülmúlta a megtalált “Hihetetlen-akna”, aminek végső mélysége a beszállási ponttól (kb. -320 m) mérve 270 m lett és szélessége is rendkívüli, sok helyen 30-40 m. Az egész tulajdonképpen 3 magasból összetartó akna egyesülésének tűnik, de valójában bevilágíthatatlan magasságúak felfelé a terek. A jelenlegi végpont egy kisebb aknánál kötélhiány miatt alakult ki, de továbbra is nagy keresztmetszetű járat tart tovább lefelé. Viszont a barlang ilyen mélységben és a tisztára mosott falakat nézve már valószínűleg jelentős mennyiségű vizeket szállít, így árvízveszélyessé lett nyilvánítva és a lenti részek kutatását a későbbiekben már csak télen folytathatjuk tovább. Emiatt vált szükségessé a bejárat lezárása, mivel az a tél során teljesen feltöltődik hóval és bár a felszínen megközelíthető (erről az elég tanulságos januári sítúránkon meggyőződtünk, ld.: Dani beszámolóját itt), de a bejárati szakaszban sok-sok métert kéne nagy keresztmetszetben ásni lefelé és befelé.

A hegy idén nem hazudtolta meg önmagát, akárcsak tavaly júliusban (erről ld.: itt) és a vasárnap 14 órás weichselbodeni találkozás idejében 2000 m-en ilyen webkamera képekkel “örvendeztette meg” harcba induló csapatainkat:

Webcam Hochschwab Schiestlhaus 2014.09.03. 14:00

Webcam Hochschwab Schiestlhaus 2014.09.03. 14:00

Nekem sikerült kihagytam ezt a kihívást, mivel aznap még csak a nyári szezonra adódott munkahelyemről repültem Bécs felé és közben csak az Alpok francia és svájci 3-4.000-es hófedte csúcsait nézegethettem, viszont a srácok arcán annyira nem volt őszinte a mosoly, mivel kaptak elég “díszítést” – némi szél, havazás és 20 cm új hó formájában – a közel 5 km-es és 800 m felfelét tartalmazó felmentel mellé:

Nem őszinte a mosoly...

Nem őszinte a mosoly…

Hétfőn viszont visszatért a “jó idő” és elkezdte olvasztani a havat, ami minimum kényelmetlenné tette a nagyobb vízvezető barlangok kutatását, így a teljes csapat a Schiestlhaus körül Wasserböden és Wetterkogel területek kisebb indikációinak kutatásával ütötte el az időt. Ránk pedig Barbarával és Hanaval egy hosszabb, 14 km-es túra várt, mivel a felszállítás hiányában a keleti irányból Seewiesen felőli megközelítést választottuk. Útközben Barbara felmért egy kisebb objektumot, miközben én fényképezéssel múlattam az időt és a hüttéhez érve egy ritka szépségű naplemente koronázta meg a napot:

Harc a fenyővel

Harc a fenyővel

Steinbock

Steinbock

Epikus Schiestlhaus

Epikus Schiestlhaus

Kedden aztán egy magyar csapat (Gyurci, Leto, Zsé) elballagtak pár bagnyi cuccal a Steinbockschacht-hoz és nekiálltak a lezárás elkészítéséhez, ami a korábbi tervek szerint egy stabil, fából ácsolt szerkezet lett volna, viszont hiába ajánlották fel az osztrákok a helikopteres felszállítást, annak megszervezése a félreértések teljes káoszába fulladt. Jobb híján így egy kötélből font a környező sziklákhoz lefúrva rögzített hálófonásba kezdtek bele, amire a későbbiekben majd egy méretre gyártott hálót terveztek rögzíteni.

Egy vegyes csapat (Lukas, KGY, én) szerveződött még, amit egy 1961-es térkép alapján 2015-ben jelentősen kibővített G’hacktsteinschacht (505/-115 m) kérdőjeleinek lezárására. Mivel én elvileg ismertem a helyet, így rám osztották a beszerelés feladatát, de ebben a mutatványban nem igazán értem el világrekord időt, mivel sokszor emlékeznem sem sikerült arra, hogy hova kerültek a nittek. Lukas készített pár jó képet a bejárat után lévő impozáns méretű teremről, majd elindultunk a kimászandó kérdőjel irányába, ami mint később kiderült nem volt túl jó ötlet…

Heinz-Möhler-Dom, G'hacksteinschacht (Lukas Plan)

Heinz-Möhler-Dom, G’hacksteinschacht (Lukas Plan)

A kutatási pontig két terem között van egy magas és elég cinkes felmászás, ahol helyeztünk el nittet korábban, de a felmászást még így is szükséges alulról biztosítani. Én még simán el is jutottam a felmászási pontig, ahol megkértem KGY-t, hogy biztosítson alulról és amikor elkezdett felmászni hozzám megtörtént a baj… Az egyik nagyméretű szikla, amin én néhány perccel korábban én még felmásztam megindult alatta és kb. 2 m-t visszaesett-csúszott és nagyon fájlalta a lábát. Szerencsére más komolyabb sérülése nem lett és bár a lába erősen lilulni és dagadni kezdett, de vállalta a barlangból való kimászást és a hüttéig tartó utat is. Természetesen aznapra lezártunk minden további műveletet, otthagytuk a felszerelést és elindultunk kifelé. Ez természetesen KGY számára nem volt sem túl gyors és sem fájdalommentes sem, de az első sokkon túl és a baleset viszonylag sikeres kimenetelén egy kicsit megnyugodva kapásból beindult a viccelődés. Sikerült egy újabb becenevet ragasztanunk rá (Turbofoot), illetve Lukas a kifelé tartó utat szimplán “ParaSpeleo Olimpics”-nak minősítette. :-) A hüttében felvett látlelet eredménye az alábbi kép volt, ami számára a kutatási hét befejezését jelentette, de a hegyről még le kellett jutnia valahogy, amire legkorábban a szerdai helikopter jelentette volna a leggyorsabb és legfájdalommentesebb megoldást, viszont az időjárás nem lett hozzá megfelelő. Végül csütörtökön sikerült saját lábán lemennie és hazajutnia, ahol egy repedt nagylábujj, egy törött 2. lábujj és a látható zúzódás lett a végső diagnózis 4-6 hét gyógyulási időt előre jelezve. Mondhatni olcsón megúszta-megúsztuk…

Turbofoot

Turbofoot

Szerdán egy átrendeződött csapat (Lukas, Gyurci, Leto) végül visszamentek a balszerencsés G’hacksteinschacht-ba és lezárták a kérdőjelet, valamint Leto befejezte a tegnapi baleset helyén lévő omladék lebontását is, szerencsére most kötélben lógva… Ennek eredményeképpen azonban némi időt vett igénybe számára a kötél omlás alól történő kibányászása…

Egy másik csapatunk (Zsé, PG) a barlangászatból erősen “kiábrándult” cseh kolléganővel (esett egy jó nagyot a felszínen) Hana-val kiegészülve elvállalt egy környi transzportálást a Steinbockschacht-ig, némi beszerelést és hálófonást. (Amúgy érdekes tény, hogy Hochschwabon egy cseh barlangász minden évben abbahagyja a barlangászatot. Tavaly a némi magyar felmenővel is rendelkező Joska döntött hasonlóan az első nap, amikor majdnem háromszor sikerült balesetet szenvednie egy napon belül.)

Mivel Hana nem akart barlangba jönni, viszont olyan nagy volt a köd, hogy még a barlang megtalálása is gps-es tájékozódást igényelt, így én először visszakísértem az útig, majd egy alaposan megpakolt baggel fejest ugrottunk a barlangba. Itt azonban gyorsan azonnal meg is torpantunk, mert a januárban még telehavazott bejárati rész és az elmúlt néhány évben jó ismerősünkké vált hólejtő, amin korábban végigvezettük a kötelet és lefelé csúszkáltunk extrém módon megcsappant (több tucat m2-nyi régi hó olvadt el 1 év alatt!) és a teljes bejárati részt újra kellett szerelni. Ez viszont nem mehetett túl gyorsan, mert a hó alól előkerült és sok éves-évtizedes fagyhatást elszenvedett kőzet minősége sok helyen nagyon gyenge volt. Aznap végül a “Majdnem 100 m-es akna” tetejéig jutottunk, miközben Zsé folyamatosan acél nittfülekkel fixre szerelte a járatokat.

Csütörtökön aztán egy nagyobb csapattal (Gyurci, Leto, Pauline, Zsé, én) tértünk vissza a barlanghoz. Leto és Pauline előre mentek, hogy áttravezáljanak a “Párhuzamos Univerzum” tetejénél, ahol továbbfolytatásokat sejtettünk, mi pedig némi hálófonás után további jelentős mennyiségű felszerelést transzportáltunk a 100-as akna tetejéig, ahol már elég csinos kis depó kezdett kialakulni. Miközben Gyurci még beszerelte az akna tetejébe vezető travezálást, a másik oldalról Leto már visszaszólt, hogy jelentős új járatokat találtak és elfogyott a kötelük. Örülve az újabb felfedezésnek gyorsan utánuk “hajítottam” pár tucat métert és Letoék hamarosan már a “Majdnem 100-as akna” felső részéből kiabáltak nekünk, mert sikerült átlyukadniuk oda is, továbbá egy lefelé tartó kb. 70 m-es aknát is találtak. Várakoztunk rájuk még egy kis időt, de a fázás erősebb volt és utána inkább már kint vártuk meg őket.

Pénteken majdnem ugyanaz a csapat (Gyurci, Zsé, Leto, Pauline) visszatért és hasonló beosztásban folytatta a tegnap elkezdett munkákat. A feltárás nagy sikert hozott és a barlang “felsőbb” részei kb. -200 m-ig kezdenek labirintusos jelleget felvenni, mivel Paulinének és Letonak sikerült egy kanyont találniuk és felülről bejutniuk a már ismert részekbe (“Boulderbar”, “Meeting Room”). Ez azért is jó hír, mert ezzel valószínűleg sikerült megkerülnünk a “Meeting Room” utáni szűkületet és omladékot, ami már korábban is veszélyesnek tűnt, de Gyurci szerint tavaly óta még láthatóan meg is mozdult. Közben Gyurci és Zsé folytatták a régi részben a fix beszerelés kiépítését és lejjebb transzportálták a felszereléseket.

Én aznap Otta-val a Potentialschacht-ba (2.099/-107 m) kerültem beosztásra egy kis robbantásos repesztésre. :-P A hely egy már kb. 10 éve kutatott barlang (szűk, elég labirintusos, minden irányba folytatási lehetőségekkel) és jót még nem sikerült hallottam róla, aminek oka később ki is derült… Ehhez azonban volt még egy elég élvezetes külön túrám a Steinbockschacht-ig az otthagyott felszerelésemért majd keresztben átkóricálva a karszton. A barlang valóban nem a legkényelmesebb túrát nyújta, bár a bejárata egy szép, méretes felszakadás a hegy északi oldalán, de hamarosan már szűkületeken kell átgebődni mindezt kötélben ülve… A belső, termes részek amúgy erősen emlékeztetnek a Solymári-ördöglyukra. Sok le-felszámás és hason csúszás következett egymást után és persze a “kedvenceim”, a sáros részek. A bontási pontig is hason csúszva érkeztünk és egy felegyenesedésre alkalmatlan teremben kezdtünk neki a patronozáshoz. A kőzet azonban nem nagyon adta magát, mert valami hihetetlenül kemény mészkőbe sikerült belefutnunk, ami a kalapács hangjára üveghangon csengett és a törési felületén szemmel láthatóan csillogtak a kristályok. A hely úgy nézett ki, mint ahol régebben vízfolyás volt, ami finom hordalékot rakott le. Az alsóbb “tágasabb” járatot a másik oldalon egy begurult szikla zárta el részben, viszont felülről egy nagyon szűk járat meg is kerülte.

Let's rock!

Let’s rock!

A lassú előre jutásba kissé beleunva elkezdtem szemezni a felső, nagyon szűk járaton való átgebődéssel, amin állítólag Hana egyszer már átfért, hátha a túloldalról sikerül besegítenem. Sikerült is, de csak úgy, hogy le kellett vennem a sisakomat, mert az már nem fért át és légzéskontrollt is be kellett vetnem, hogy átférjek mellkasban. A túloldalról aztán sikerült kiráncigálnom a begurult követ és némi további repesztés után már Otta is úgy gondolta, hogy átgebődik, mintegy letesztelve az “alkotást” és erről az oldalról is végez némi tágítást. Az újonnan megtalált terem mutatott némi folytatódási hajlamot, de kötél híján nem volt kedvünk kimászni egy olyan részre, amely látszólag aknában folytatódott. Mivel erre a napra nem volt több feladatunk, így összepakoltunk, kimásztunk, megvártuk a térképező Lukas-Lili párost és a festői naplementében hazaballagtunk:

Hazafelé

Hazafelé

Szombatra a Steinbock csapat barlangba menő kedve alaposan megcsappant az előző napi hosszú és fárasztó műszak után, nekem meg a Potentialschacht-os gebődésekhez nem volt újra kedvem még egyszer. Emiatt jócskán elhúztuk az elindulást és csak viszonylag minimális célokat határoztunk meg aznapra: Pauline-én elmentünk volna befejezni az új részek felmérését és vízmintákat vettünk volna, Gyurci-Zsé-Leto pedig a hálót véglegesítették volna. A terv jónak is tűnt volna, ha én nem közvetlenül a barlang bejáratánál jöttem volna rá, hogy a sisakomat a hüttében hagytam… Ezen hibámból fakadt paprikás hangulatomat szép körmondatos magyar káromkodásokkal és a nálam lévő felszerelések földöz vágásával sikerült némileg levezetnem. Mivel a többiek már nem is terveztek leszállni a barlangba, így náluk sem volt sisak, amit kölcsön tudtam volna kérni, így Pauline egyéni kalózakcióval levitt még némi felszerelést és vett pár vízmintát és közben a háló is elnyerte végleges formáját, amit végül 200 kg+ tömeg ráterhelésével az alábbi módon le is teszteltünk:

Az alpesi pók fogott 4 legyet

Az alpesi pók fogott 4 legyet

Vasárnapra már csak a szokásos elpakolás, leltározás, búcsúzkodás és lemenetel maradt, viszont a reggeli -1 fokban ez nem tűnt annyira jó szórakozásnak… De szerencsére az idő megkönyörült rajtunk és pár 100 méterrel mélyebben már a kilátásban is tudtunk gyönyörködni.

A hét így a kellemesnek általában nem mondható felhős, szeles és elég hűvös időjárás ellenére elérte célját, kb. 1.000 m-nyi új barlangjárat került felkutatásra és felmérésre, októberben és télen pedig folytatása következik…! :-)

Az osztrák beszámoló: http://cave.at/ex/tour.php?id=183

Hazafelé

Hazafelé

A résztvevők teljes létszámban:

Az idei kutatócsapat

Az idei kutatócsapat

Ember(ek) tervez(nek), szervez(nek), időjárás végez

Itt van a nyár??? De most már igazán mondja meg neki valaki!!!

Július vége-augusztus elejét mutat a naptár, így hát elindult végre az igazi barlangkutatási szezon és a tavaly nyár óta szívem csücskében jelentős helyet elfoglaló Hochschwab-plató kutatása is. Azaz elindult volna, ha az időjárás valóban realizálná, hogy nyárnak kéne lennie, ahelyett, hogy a nyakunkba finom permetű esőt kapunk viharos széllel, ami rövid időn belül búcsút mond mindenféle vízálló membrán funkcionalitásának…

No, de ne szaladjunk ennyire előre, mert a 2016.08.12-14-re tervezett “elő-Hochschwab expedíciónak” már az előzetese sem rövid.

tn_img_2034

A felfedezők

A történet valójában 2011-ben indult, amikor egy hős TBE-s különítmény, Csabcsi, KGY és Gyurci az augusztus végi 9 napos kutatótáborban ráakadtak az “ojjektumra”, ami azóta a becsületes Steinbockschacht (Kőszáli kecske-akna, 1744-599) nevet viseli a környékén nem kis számban előforduló abszolút nem félős, már-már szinte flegmatikus viselkedésű hegyi kecskefajról. Erről itt lehet részletesebben olvasgatni: http://www.tbe.hu/2011/10/kutatohet-a-hochschwab-on-2011-2/

Az “ojjektumban” az azóta eltelt időben egész aktívan – habár csak évente 1-1 alkalommal – zajlott a munka. 1 vagy talán 2 év kihagyással megfordult benne pár híres-nevezetes (némelyik hírhedt is! :-) ) magyar barlangász (teljesség igénye nélkül: Kagyó, Rezső, Zsé, Losi, Macsó, Sümegi Zoli), és 2015-ig “idegen” nemzet lába nem is tapodta, akkor is csak térképezési céllal (Pauline Oberender, Andreas Muttenthaler). Viszont nittet-alapcsavart még valóban csak magyar, sőt lehet, hogy csak TBE-s kéz vert-fúrt a falába, így joggal nevezhető “magyar barlangnak” a környéken. A méretei sem elhanyagolhatók már, 791 m hosszú és 370 m mély, két csinos-tágas és nagyon nem kicsi aknával (100 és 70 m), egy szép kanyonnal és egy újabb 80-100 méteres még feltáratlan aknával jelenlegi végpontján.

A fenti adatokból kiszámolható, hogy nem kevés felszerelést igényel az amúgy 2.020 m tengerszinten, 1.000-1.200 m kiemelkedésű hegyen elhelyezkedő barlang kutatása, ami mindezek tetejében még a lehető legtávolabb esik a kutatás bázisaként funkcionáló Schiestlhaus-tól (http://www.schiestlhaus.at/). Ja, és felvonó sincs, csak a hátad vagy nagyon csókosoknak (azaz nekünk :-P) helikopter. A barlangban egyelőre nem találtunk bivakolásra optimálisnak vagy akár elviselhetőnek is tűnő helyet, és a felszíni látvány szépsége nem kárpótolja teljes mértékben a felszínen uralkodó sokszor mostoha körülményeket (vízhiány, sokszor erős szél és kevés sátrazásra alkalmas hely).

Én először a tavalyi, 2015-ös kutatóhét során jártam a barlangban és mivel több tapasztalt, “öreg róka” véleménye alapján rendkívüli potenciálok (kb. 1.000-1.100 m mélység) rejtőzhetnek benne, így sikerült teljesen rákattannom. A hegyen azóta többször is jártam már, de nem a platón, hanem a dél-nyugati részén, ahol legtöbbször a terület legmélyebb (Furtowischacht) barlangjának fix kiépítésével és mérőeszközök kihelyezésével foglalatoskodtunk, főként télen (ami további különleges finomságokat képes szolgáltatni…). Azt viszont már akkor megtapasztalhattam, hogy a 9 napos kutatóhét ellenére a hüttéből napi 2*1 óra túrával végzett és a hét elején még tisztára kiszerelt barlang kutatása nem nevezhető éppen hatékonynak.

Emiatt aztán elindult a vezérhangya, hogy ki kéne használni az osztrák barlangkutatásba való egyre erősebb beépülésemet, illetve felcsigázni pár mindenre elszánt – de nem tudja, hogy mire vállalkozó – TBE-s arcot, hogy “ugorjunk már fel” (1.000 m nem gyenge szintről beszélünk “vicces” alpesi terepen) egy hosszú hétvégére beszerelni a barlangot, mielőtt a kutatóhét elkezdődik.

A “tavaszi” közgyűlésen derült ki, hogy ezek a “mit sem sejtő arcok” Andi, Csilla, Farki, KGY és Zomoszó lesznek, az otthoni irányítást KGY vállalva magára. Az a döntés nagyon hamar megszületett, hogy a 3 napos akciónk hatékonyságát biztosítandó a barlang közelében kéne táboroznunk, ami exponenciálisan megnövelte a helyszínre szállítandó amúgy sem kevés felszerelés mennyiségét. Így a klub teljes vékony kötél készletének (200 m), nittfül-ring-ASgyűjteménye jelentős részének, valamint fúrógép-nittelőjének bepakolása után még 2 db 2 személyes sátor, matracok, hálózsákok, főző felszerelés, sőt többek személyes barlangos felszerelésének jelentős része is a 6 bagben landolt. Erre jött még az én bagem, valamint az osztrák klubtól kialkudott 290 m-nyi 9 mm-es kötél, 20 db nittfül-alapcsavar, sok alapcsavar és kölcsön fúrógép-nittelő. Ez összesen 8 bag.

Ezt a felszerelést kellett volna felvinnie hatunknak, ami természetesen “missön impóssziböl” vállalkozás lett volna, de legalábbis ha felvisszük, akkor utána tuti, hogy nem barlangászunk… Szerencsére az augusztusi kutatóhétre előkészületében a hütte ellátását biztosító július 28-i – vagy legalábbis először aznapra tervezett – helikopteres transzportba sikerült bekerülnie a bageknek, ami azonnal jelentős kínoktól szabadított meg bennünket. Természetesen a bagek budapesti bepakolását is meg kellett oldani július 19-ig, amivel sok fejfájást sikerült okoznunk pár felszereléshiányos csapattagunknak, illetve a Bécs-Budapest közötti földrajzi hasadékot is át kellett valahogy hidalni, de erre meg pont kapóra jött KGY-ék családi nyaralása és jelentős méretű gépjárművük.

Legyen elég annyi, hogy már minden Bécsben volt és már mi (Pauline, én) is vidáman készültünk a cuccok Bécsből Seewiesenbe való transzportálására csütörtöki a helikopterhez, amit nekünk még az augusztus végi közös kaja bevásárlása és felszerelés összeállítása is színesített.

IMG_20160727_105802 WhatsApp-Image-20160729 (3)

A haditerv az volt, hogy szerdán délután egy nagy mikrobusszal elrobogunk a helyszínig, ahol bagek kipakolásra kerülnek és egyikünk vagy mindketten felrohanunk a hüttéhez, hogy segédkezzünk a csütörtöki kipakolásnál, majd elvigyük a bageket a barlangig és elhelyezzük a bejárati akna végén. Az időjárás itt szólt közbe először, mert szerda kora délután hívtak, hogy a helikoptert átrakták péntek délután 2-re, amikor már nem tudtam ott lenni lévén, hogy Elnök Urunk negyedik X-ének megünneplésére voltam hivatalos (ami a szokásos módon fergetegesre sikerült… :-P). Így szerencsétlen Pauline-re maradt minden, akit azzal a szigorú utasítással indítottam útjára, hogy ne merészelje megpróbálni az összes cuccot elvinni a barlanghoz. De persze, hogy megpróbálta (miután lenyomott egy műszakot a hüttében segédkezve…) és 2 bag kivételével sikerült is neki. Ezt az erőfeszítést azt hiszem, hogy még azóta sem sikerült teljes mértékben megköszönni neki, mert a Hirlatzhöhle óta fájós hátának még csak pont ez hiányzott…

Emiatt persze mi is program- illetve megközelítés-módosításra kényszerültünk, mivel a maradék 2 bagre is szükségünk volt a túléléshez. Némi vita után az lett a megoldás, hogy a csapat egy része kiszáll Seewiesen-nél, turistaúton felgyalogol a hüttéig (elvi 4 óra) és magáévá téve a bageket folytatja az útját a barlangig (még elvi 1-1,5 óra). Miközben a csapat másik fele pedig átautózik Bodenbauer-be és onnan a Rauchtal-on keresztül (nem hivatalos, nagyon meredek, köves ösvény) direktben felmegy a barlangig, kiszedi a bageket és tábort ver nem messze a barlang felett elhelyezkedő füves tálban.

A budapesti csapatot a péntek hajnali keléstől megkímélendő (4,5 óra az utazás), illetve az ilyenkor feltétlenül szükséges csapatépítő este apropóján már a 11-i estére meginvitáltuk otthonkánkba, hogy töltsék ott az éjszakát, ahonnan már csak 2 órányi autókázás a helyszín. Meg is érkeztek rendben és még egész emberi időpontban, amit persze a Paulinének köszönetképpen hozott házi tömény és a hűtőben lévő hideg kísérők fogyasztásával, majd némi parázs vitával folytatódott a terveket illetően. Az italok mennyiségének fogyásával a hangulat persze emelkedettebbé és barátságosabbá változott, így már egy viszonylag egységesen elfogadott tervvel térhettünk nyugovóra, mindenki ott, ahol éppen jutott neki hely. A fél 7-re programozott reggeli kelés is pontosan sikerült, bár szerintem egy évtizedre való baromságot sikerült “rémálmodnom” azon az éjszakán. A zilált lelkiállapotomat valamint a kómás fejeket pár kör kávéval (Zomoszó tekintetéből arra következtetek, hogy évek óta először kapott „ágyba” kávét :-P) és egy kis reggelivel sikerült helyre rázni, a tervezett 8-as induláshoz képest pedig mindössze fél órás késéssel sikerült is útnak fordítani a Multipla kerekét.

Seewiesen-ig csak egy szokásos pisi-kvszünet, illetve a célpont közelében alattomosan, fedezékből támadó kanyarrendszerek Andira gyakorolt hatása borzolta a kedélyeket, ezúttal szerencsére drámai végkifejlet nélkül. A Csilla-Farki-én különítmény végül némi parkolóvadászat és traktor elől tolatva menekülés után elhagyta a gépjárművet és szinte pontban 11-kor el is indult felfelé a 801/805 jelzésű turistaúton, míg Andi-KGY-Zomoszóra még további 40 perc autókázás várt. Az időjárást nem sokkal korábban még egyszer ellenőrizve tudtuk, hogy számítanunk kell némi esőre, de a helyzet könnyen kezelhetőnek tűnt a 0,9 mm/m2-es előre jelzett mennyiséggel. Akkor még azt hittük…!!!

A mi utunk eleje egész kényelmesen kezdődött a Seetal jelenleg száraz hordalékmedrében sétálgatva, amit szívesen megnéznék, hogy hóolvadáskor mekkora vizet szállíthat, de a méretéből ítélve akkor erősen járhatatlan lehet a turistaút.

Aztaaa mekkora hegy!!!

Aztaaa mekkora hegy!!!

Előbb a Florlhütte majd a Höllkampl-hágó következett, ahol a hegy szépségei után a magasság emelkedésével már az időjárás is kimutatta a foga fehérjét. A Voistalerhütte felé előbb a szél, majd az eső “csatlakozott” hozzánk, nem túl szívesen látott útitársakként, ami azonnal vízhatlan(nak tűnő) ruharétegek alkalmazását vonta maga után. A hütténél egy rövid pihenő után az Obere Dullwitz-ban mintegy 15 fős kőszáli kecske csapat dobta fel a hangulatot, amelyek szinte a turistaúton feküdtek és a homlokomban lógó csuklya miatt csak akkor vettem észre őket, amikor már a csapat kellős közepén voltam és majdnem nekimentem egynek. Hát nem voltak nagyon ijedősek és mélán kérődzve azt is megvárták, hogy a kissé lemaradó Csilla és Farki beérjenek és együtt csodáljuk meg őméltóságukat. Ennyire közel még soha nem voltam hozzájuk, de újból megbizonyosodtam arról, hogy inkább nem kötnék bele egyetlen kifejlett példányba sem, mert simán rámvernek 20-30 kg-ot testtömegben és kb. ugyanennyi km-t a sziklán való közlekedésben.

IMG_20160812_145551

Steinböcke

Az út nagyja azonban akkor még mindig hátra volt, mivel a kereszteződés után az út egy derék jobbossal nekifordult a Rotgangkogel oldalának, ahol kb. 2,5 km-en belül 450 m-nyi szint várt minket egyre erősödő esőben és szélben. Fent a platón aztán már kaptunk mindent a nyakunkba, ami csak lehetséges volt, szegény Csilla eközben még a hátizsákjával is szenvedett, úh. rettenetesen szétázva és korántsem világbajnoki idővel értük el a Schiestlhaus számomra már ismerős melegét. A hütte közelében az egy villanásra feltűnő térerőben még gyorsan elküldtük a másik csapatnak a beígért sms-t (amit mindenki vasárnap délután kapott meg…), ami a helyzetjelentés helyett most azt tartalmazta, hogy jöjjenek be ők is a hüttébe, mert semmi értelme sincs a továbbiakban kint tartózkodni.

Az idő ekkor délután 5-re járt és mi már az éjszaki szállásunkat biztosítva (ismerik már ott a fajtánkat és a 2-es lagert csak nekünk adták), száraz ruhában, a rumos teánkat kortyolgatva kezdtünk egyre idegesebbek lenni, hogy vajon mi lehet a másik csapattal és mit fogunk csinálni (semmit), ha nem jönnek be (este 7-re ígértük, hogy a barlangnál leszünk).  Én még futottam egy – mint utóbb kiderült – felesleges kört a hütte körül térerő után vadászva, de helyette csak egy újabb adag ázást sikerült összegyűjtenem, ami után Farkiék visszajelzése alapján nem nézhettem ki túl szépen… Az idő meg csak telt, de szinte pontban 7-kor szerencsére feltűnt KGY nem kicsit vizes és megviselt arca, amit aztán Zomoszó hasonló, majd Andi valóban a végletekig kimerült és a sírás határán táncoló arca követett. Nekik 6 órát sikerült ázni!!!

A kiosztott rumos teák és meleg ételek mellett aztán az is kiderült, hogy néhányuknak szinte semmilyen száraz ruhája nem maradt, főként Andinak, aki még útközben a Fleischer bivakhütténél a túlélés érdekében nyomott egy “pornót”, azaz teljesen átöltözött. Az időjárásról elég csak annyi, hogy ezután az alig 1 órára lévő hüttéig még az overálja és műnyula is teljesen elázott… Alkalmaztuk hát az “erőforrások és lehetőségek összhangja” elvet, gyorsan elvetettünk mindenféle korábban felvázolt tervünket és elpucoltunk aludni azzal a felkiáltással, hogy reggel majd meglátjuk.

Hát megláttuk volna, ha nem ugyanaz a szürke felhő, viharos széllel szemerkélő eső és alig 4 fok köszöntött volna bennünket, mint amitől este elbúcsúztunk. Döglöttünk hát tovább az ágyban a tegnapi megpróbáltatások után némileg megérdemelten, de valódi tervek és akarat nélkül, bár tudtuk, hogy még egy éjszakát semmiképpen nem tervezünk a hüttében tölteni. Aztán végül kikászálódtam és a hütte számítógépén az időjárás előrejelzést ellenőrizve némi fény gyúlt az alagút végén, mert az fokozatos javulást mutatott. Úh. a lagerből kipakolás, fejenként 1-2 ez-az elfogyasztása és a számlánk rendezése után végül délután 2 tájban nekivágtunk egy kétesélyes tervvel: elmegyünk a barlangig és ha nem ázunk meg nagyon, akkor csökkentett célokkal lemegyünk, ha megázunk, akkor kikaparjuk a személyes cuccokat tartalmazó bageket, lemegyünk a kocsihoz és hazamegyünk a ***ba.

Dö drím tím

Jómunkásember

Az időjárás azonban valahogy megemberelte magát és bár a Hochschwab-csúcs oldalában még a tegnapi arcát villantgatta fel, addig a Rauchtal felé közeledve már egész barátságosba váltott. Még a nap is kisütött, ami azon nyomban drasztikus pozitív változásokat idézett elő a hangulatunkban!

A táborhelyet elérve annyi biztos volt, hogy KGY-ra és Zomoszóra hárul majd a bagek barlangból való elrángatásának feladata, lévén, hogy csak náluk volt slósz, de a beszerelőtúra összetétele csak nem akart összeállni. Amíg Andi és Farki elég rövid időn belül egyértelműen kinyilvánították, hogy nem kívánnak – érthető módon – a barlangba lefáradni, addig Csilla a “lemegyek-nem megyek le mentális fehér gerbera” szirmait tépkedte, sőt egy idő után már némileg az idegeinket is, de ezt csak utólag árultam el neki. :-) Végül a KGY-Zomoszó-én különítmény csapott a húrokba, a bagek felszínre cibálása (sűrű káromkodások közepette) után a többiekre bízva a táborépítés és napozás feladatát, riasztási időnek éjfelet jelölve meg.

Ojjektum

A túra előkészületeként gyorsan nyugdíjba küldtem a “sokat tapasztalt” mezei nittkulcsomat és egy a nittkulcsok királyának címére méltán pályázó Usag 285 K kétirányú racsnis csillagvillás kulcsra (extrák: integrált megfordítókar, 12-szög fejvége és nyitott fejvége is 15 fokban hajlított, munkavégzés szöge 5 fok) cseréltem. Ezen felbuzdulásból származó lendületemet a vasakkal telepakolt kék bag magamra akasztása és a beszerelés csak részben tompították, de erről a mögöttem már a bejárati aknában is fázó tagok biztosan máshogyan nyilatkoznának.

Nem tudom, hogy mennyi ideig tartott a pontosan 5 db kikötési pont képzése, de érzésre viszonylag hamar megérkeztünk a 100-as akna tetejéhez, amelyhez közeledve azonban általam még nem tapasztalt helyekről hallatszottak-látszottak jelentős vízcsorgások, ami semmi jót nem jelentett a továbbiakra nézve. És így is történt, hiszen amíg a nagy akna melletti kisebb, általunk a teteje alapján korábban száraznak gondolt, a feltárás elől eddig még megmenekülő aknából is vidám csordogálás hangja hallatszott, addig a nagy akna travezából éppen csak elindulva már az aknába befolyó patakocskára esett reflektorom fénye. A lendületünk-motivációnk ezzel meg is kapta a megváltó kegyelemlövést, mert bár kis “herehormonossággal” jelentősebb kockázatok nélkül teljesíthető lett volna az út akna aljáig, de akkor már egyikünknek sem volt kedve egy újabb, biztosra vehető elázáshoz. Elhelyeztük hát a felszerelést az eddig biztosnak számító helyen és kirongyoltunk a barlangból még bőven világosban érkezve.

Korai feltűnésünk persze kisebbfajta idegrohamot váltott ki Csillánál, aki azonnal az „akkor én is lemehettem volna veletek” felkiáltással fogadott, de erre már annyira számítottunk, hogy a barlangból felfelé megbeszéltük, hogy ez fog történni. :-) Az acélosnak egyáltalán nem mondható teljesítményünkön kissé elkenődve elég lassan sikerült le- és átöltöznöm, de aztán magamra vállaltam az esti „főzést”, mivel a KGY-val egy elég korrekt felszerelésspóroló sátor-kaja-főzőszimbiózisba kerültük az előzetes megbeszélések alapján. A menüvel szokásos módon követtük a barlangász „molekuláris gasztronómia” szabályait: sólet nem gyenge adag chorizzoval felturbózva, amire még biztos, ami biztos rátoltunk egy gulyásízű „smack”-et egy paradicsom krémlevesporral felütve. Ezek és pár korty grappa után persze szinte azonnal sátorba és a hálózsákba kerültünk, de az éjszaka feltámadó, majd alaposan megerősödő szél újabb nem túl nyugodt éjszakát hozott nekem, egyrészt a csapkodó sátorlapok okozta hangszennyezés, másrész hosszúságomból fakadóan végig értem a sátrat és néha úgy éreztem, hogy az egészet ránk hajtja a fergeteg.

De végül eltelt ez az éjszaka is, viszont reggel a reggeli sátorból kitekintés újra korlátozott látási viszonyokkal fogadott, ami nem emelt a lelkiállapotunkon, úh. a reggeli kvt-kaját KGY a sátron belül oldotta meg lévén, hogy ő volt a soros a főzésben. Be is toltunk szépen az arcunkba 8 tojásból rántottát, meg nem elhanyagolható mennyiségű koffeint, aztán nagy nehezen összepakoltunk.

Rántotta rendel!

Rántotta rendel!

Mivel én 27-én megyek vissza folytatni a kutatást, így a cuccaim jelentős része újfent depózást igényelt a barlangba, aminek elvégzését parázs vita után ismét KGY végezte el. Ezek után ismét nálam volt a legkönnyebb hátizsák, úh. amit odaadtak azt még belegyömöszöltem, amit meg nem tudtam belegyömöszölni azt ráakasztottam, úh. azért a végére ismét nem unatkoztam… :-)

Eddigre az időjárásnak ismét sikerült a pozitívabb arcát elővennie és a kuloáron (egyesek szerint „murénán”) lefelé botladozva a teljes csapat álmélkodva csodálta a környék szépségeit. A moréna lejjebb átment a szokásos kisdarabos-lazább változatba, abba a fajtába, amibe csak szépen folyamatosan, sarokkal lépegetve és az egyensúlyt megtartva le lehet „síelni”. Ezt Zomoszó fülig érő vigyorral, Csilla pedig némi idegenkedéssel fogadta, de aztán ő ráérzett a „Jacko mozgásra”, viszont szegény Andi eddigre már földöntúli kínokat élt át, mert rettenetesen begyulladtak a lábai.

P1070906 P1070918

Szépen lassan, de biztosan azért leértünk a Bodenbauernál hagyott kocsiig, ami az időjárás jóra fordulásával egy zsúfolásig tömött parkolóvá változott. A szokásos csomagtartólegózás után csak egy kvszünet szakította meg az utat Bécsig, ahol én ki, a többiek pedig keletre el a nem gyenge színű viharfelhők irányába. Végül mindenki rendben és még a magyar csapat is egész emberi időben hazaérkezett.

Szóval minden szép és jó lett volna, de az időjárás alaposan megkeverte a lapokat, amire nem voltunk és lehettük eléggé felkészülve. Ez viszont simán benne van az alpesi kutatásokban… Csak abban reménykedtem, hogy senki nem fázott meg annyira, hogy komolyabb következményei legyenek. A barlang meg megvár, a felszerelés lent van, úh. reszkess Steinbockschacht, mert 28-án ismét támadunk! :-)

Frissítés: Azóta kiderült, hogy Andinak sajnos nem sikerült teljes mértékben megúszni a kalandot és mindenféle fura nevű dolog történik szegény lábaival. Remélhetőleg hamar rendbe jön! Kívánunk neki mielőbbi jobbulást!!! :-)

Képek még: https://goo.gl/photos/jap4G258h7G7BJWu7