Cserszegtomaji-kútbarlang 2015.február

Szabó Anna: Cserszegtomaji kútbarlang

A 2015. februári hosszúhétvégét a Cserszegtomaji-kútbarlanggal zártuk. Fontosnak tartom kiemelni, hogy mi nem tévedtünk el, csak kreatívan módosítottunk. Ezért a Szabó Pál Zoltán termet a tervezetthez képest előbb tekintettük meg.

A barlang kialakulása hidrotermális folyamatoknak köszönhető, keletkezése során 10-14 millió éves növényi lenyomatok konzerválódtak bele, ezért is tartják a pannon felszín negatív lenyomatának . A barlang különleges képződmények tárháza: egykori fák homokkőoszlopba zárt maradványai, gipsztűk, limonit cseppkövek, gipszkristályok, kék-vörös foltokban megjelenő hematit kiválások és fehér púder szerű, különlegesen finom homok gazdagítja.

12

Nagy vonalakban a túra során voltunk a Lovassy-teremben, Helikon-teremben, Elosztóban, Szürke-teremben, Homokozóban, Toldy-teremben, a Homokvárnál, Szabó Pál Zoltán teremben, Kék-vörös teremben (inkább fekete-vörösnek hatott). Bónuszként az “R” jelölést követve elkúsztunk a “KistölcséR” és “NagytölcséR” termekbe is, melyek nem voltak rajta a térképünkön.

 3

A túra 80%-ában Tiszó tudta hol vagyunk, néha őt is meglepte, hogy tényleg. – A kételkedőknek: Peti folyamatosan fényképekkel dokumentálta az eseményeket (és Elyt).- A maradék 10-10 %-ban a térképet forgattuk, vagy éppen nem voltunk rajta. A túra jó hangulatban telt, széndioxidra utaló fejfájást sem érzékeltünk. A Kék-vörös teremben csillogó szemekkel Rorschach-teszt szerűen találgattuk, hogy mire hasonlítanak a képződmények. Közben lehetetlen fotó témákat adtunk Petinek :”legyen benne az és az is, de persze a háttérben az is látszódjon…”

 4

A Homokvárnál megettük Attila és Peti csokiját, a bátrabbak Ely zacskós leves ízű pogácsájából is vettek (wifon rajongóknak kötelező megkóstolni).

A túra végén a Fogadó teremben unalomig gyártottuk a csapatképeket.

 5

Magas-Tátrai Barangolások 2013, avagy az első tátrai túrám

Röviden összefoglalva: éjjel 2-kor már indultunk otthonról, 6:30-kor rajt, 12:20-ra első beérkezőkként a célban, 17 órára már itthon is voltunk…

Sokat filóztunk a 2 változat között, hogy már pénteken menjünk és ott aludjunk vagy toljuk le egyhuzamban szombat éjszakai indulással, de végül az utóbbi győzött…

Azért egyezzünk meg abban, hogy régen keltem már 1:45-kor úgy, hogy előző nap csak este 10-re tudtam magam ágyba verni egy nem túl pihentető hét után (ki*** kánikula + meló), de ahhoz képest elég fitten ébredtem valszeg a megfelelő adrenalinszinttől, amit aztán a hiányzó kulcs miatti (hogyan jutok ki a lakásból?) kisebb mizéria csak tovább emelt. De mindegy, mert már előző este összepakoltam és csak be kellett vágni a kocsi hátuljába.

Az út ismerős volt már egy krakkói “munkakirándulás” miatt, de éjszaka mások a tereptárgyak, úh. a jól dolgozó GPS-ra bíztam magam. Két rövid megállóval (a magyar oldalon nem árulnak szlovák matricát…) alig 4 óra alatt ott is voltunk (érthetetlenül állva a 5-6-7 órás időigényűnek mondott út előtt!).

Az indulásnál (Csorba-tó, Strbské Pleso) a parkoló (fizetős, de 5,5 EUR egyáltalán nem veszélyes több órára) után hamar meg volt a “recepció”, ahol gyors becsekkolás és a kevésbé könnyen megtalálható mosdó után 6:30-kor nekivágtunk a hegyoldalnak.

Alig 800 méter után a Csorba-tó mellett simán befordultunk jobb helyett balra, de a Haver terepgps-e kisegített és fél tucat túratárs visszafordítása után megtaláltuk a helyes utat az építészetileg rendkívül jól eltalált, a hegy színével azonos világosszürke gránittal borított Grand Hotel mellett. Az integető faemberke nem volt olyan nagy, mint ahogyan a leírás mondta, de jobb (!) karlendítéssel üdvözölt, remélhetőleg nem a nemzetszocialista időket próbálva felidézni.

A felvonók mellett röviden megegyeztünk abban, hogy a síugrás hülye sport, bár a túratárs kifejtette, hogy szerinte nem veszélyesebb mint sziklát mászni, amely véleményt nem kifejezetten osztottam… :-) Itt még lassan emelkedett a terep, de a felettünk magasodó hegyek látványa nem tréfált, amit aztán a fenyő majd törpefenyő erdő után előbukkanó szürke gránit alapkőzet és a Fátyol-vízesésig (Vodopad Skok) összeszedett laza 400 m 5,4 km alatt is megerősített: ez magashegyi túra lesz!

A keménynek mondható tempót azért viszonylag sokszor megszakította a fényképszünet és a néha félhangosan-hangosan elmormolt “Hűűű, b* meg, de szép!” szakkifejezések. A vízesés után felbukkanó Szentiványi-tó (Capie Pleso, 2.075 m) ismét fényképszünetre “kényszerített”, de aztán a Lorenz-hágó (Bístré sedlo) felé már kevésbé volt őszinte a mosolyunk, főleg, amikor észrevettük a hegyoldalon vidáman ugrándozó zergéket, akikhez képest gyök12-vel mozogtunk. A hágó a túra legmagasabb pontja (2.314 m) és egyben számomra legnagyobb élménye is volt, ahogyan egy vállszélességnél alig nagyobb sziklakapun átléptünk a hegy túloldalára (közben erősen az eszünkbe véstük, hogy a hágó mindkét oldalán volt lánc (!)), és azonnal arcon vágott a a 200 m lejjebb lévő Felső-Wahlenberg-tó (Vysné Wahlenbergove pleso, 2.105 m). A hágóhoz közeledve felfigyeltünk egy idősebb sporttársra is, aki még hozzánk képest is gyorsan tolta felfelé és simán, szuszogás nélkül hátba vágott és otthagyott minket (úgy néz ki, hogy itt ismét megdőlt az elmélet, hogy 30 után már mindeki csak rohad…). Szótlan volt, de jól öltözött, így gyorsan elkönyveltem osztráknak, hatalmasat hibázva, de erről még lesz szó később…!

Nagy ijedségünkben gyorsan le is rohantunk a tóhoz, amiután egy kényelmes és tempós lejtmenet következett a sárga-kék elágazásuk (Skutnastá Polana, 1.710 m), ahonnan ismét kissé felfelé ment az út a Szoliszkó-menedékházig (Chata pod Soliskom, 1.840 m). Gyors bélyegzés után (utolérve az “osztrák” sporttársat, aki velünk együtt pecsételt, úh. innentől kezdve átment honfitársba, de maradt szótlan) döbbentünk csak rá, hogy a ház feletti 200 méteres hegyecske, az Elülső-Szoliszkó-kúp (Prendé Solisko, 2.053 m) is benne van a programban, ami nem hangzott túl bíztatónak, tekintve, hogy közel annyian voltak rajta, mint az Everesten jobb napokon a Hillary-lépcső előtt. Nu, de azér’ uccu neki “felrohantunk” rája, másfél tucat hétvégi kocaturistát megelőzve, majd belefutva a csúcson egy urugayi csapatba, akik úgy örültek a hegy megmászásának, mint akik először láttak 2.000-es hegyet, bár később utána néztem és hegymagasságban még mi is duplán leverjük őket az 514 m-es legmagasabb hegyükkel. Itt ismét utolértük a “magyar-osztrák” sporttársat (és végre le is hagytuk), aki már vígan napozott meztelen felsőtesstel és szépen be is nézte volna az ellenőrzőpontot, ha nem mondom, hogy a “kedves” urugayi néni pont azon az egyik tájékoztató fémtáblán foglalt helyet, amelynek számát fel kellett jegyezni (tehát 2!). Gyors fényképkör után visszarobogtunk a házig, majd a korábbi elágazásig, ahol már több magyar sporttárs fújtatott és kissé elismerően tekintett ránk, hogy mi már megjártuk a kúpot.

Innentől kezdve már lényegében folyamatosan lefelé mentünk a Furkota-völgyben (és egyre inkább kezdett elegem is lenni a botorkálásból, főleg, mert a 2004-es széltörés által kopárra gyalult részen kellett haladni a tűző napon unalmas körítéssel. A sárga-piros elágazás (Rázcestie pod Furkotskou) után még bele is futottunk nagy unalmunkban, de egy kisebb emelkedő elvette a rohanós kedvünket. A tóhoz érve ismét elhaladtunk a Grand Hotel mellett, tudomásul véve, hogy a környéken előforduló leggyakoribb gépjármű a Porsche-Mercedes-BMW-Audi…

A célba ismét futva érkeztünk, ahol pár perces keresgélésbe telt megtalálni Borosnyai szervező sporttársat, de végül meg lett! Kiderült, hogy mi vagyunk az első beérkezők, bár időbeli elsőségünk (5 óra 50 perces idővel) nem mondható biztosnak! :-) A beérkezés öröme, regisztrálása közben rákérdeztünk idősebb “magyar-osztrák” sporttársunkra, akiről kiderült, hogy Magyarország egyik legjobb teljesítménytúrázúját tisztelhetjük benne, így még jobban düllesztette mellünk a büszkeség, hogy sikerült lehagynunk (valszeg hagyta magát… :-) ). Az egyedi tervezésű oklevél és kitűző átvétele után a 40+ fokos kocsiba pattantunk és az Alacsony-Tátrát átvezető utat választva (nem éri meg, a fél hegyvidék tarvágás… :-( ) hazarobogtunk az anyósülésen néha elbólintó sporttárssal.

Összefoglalva nagyon jó kis túra, hatalmas első magas-tátrai élmény volt ez a szűk 20 kilcsi (a szintkülönbséggel kapcsolatban erősen megoszlottak a vélemények az eltérő mérések miatt…), amit a 11 órás szintidőn belül biztosan sokan meg tudnak csinálni, de a sziklás terep és a rövid távokon nagy szintkülönbség miatt a fájós-laza térdű-bokájú és a kevésbé kipróbált sporttársaknak csak korlátozottan tudom ajánlani. Nekik azt javaslom, hogy egy teljes napot kitevő túra keretében szép lassan járják végig és esetleg hagyják ki belőle az Elülső-Szoliszkó-kúp megmászását, ami bár szép körpanorámát nyújt, de az 1 km-en belüli 200 m szintemelkedés sokat ki is vesz az emberből, főleg tűző napon.

Jó Szerencsét!

PG

Hágó Kupa 2013: Beszámoló Judit tollából

“Kóbor apácák” voltunk mi, lyányok, hárman, a megállíthatatlan, ‘mindentimádok’ Szöszi, a fejjel lefelé szénsavasat ivás (boáá) verhetetlen bajnoka, Kati és jómagam. Nevezetes helyezést is értünk el, elsők lettünk, hátulról. Jó, persze, vehettük volna komolyabban is, de nem tettük. Mert persze az élet móka és kacagás, ami itt hatványozottan igaz, túláradt bennünk a versengésmentes hangulat és az meg egy ilyen eltökélt mezőnyben nem segít, már ami a szupernyeremények felmarkolását illeti. Remek időnk volt, igazán, napsütés, finom meleg, jó emberek, jó helyen, kőfejtő, hegyi patak, erdei kisvasút, rengeteg zöld, tó és sör, békakurutty, ebihalak, kakukkfű és bodzaillat fura elegye. Semmi nem zavarta meg a részben kissé másnapos, vagy csak simán kellemesen bódult, így kerek a világ életérzésünket. A verseny elején gyorsra vettük a figurát, legyünk túl rajta. Bizonyos feladatokat így idő előtt sikerült befejezni, korábban is, mint szerettük volna :) pl a legyen Ön is milliomos negyedik kérdésénél jó gyorsan kiestünk. A pijjegőben ordítottunk nagyot, torkunk szakadtából, de a kraft hiányzott, a decibelmérő alig észlelt valamit. Azt hiszem, itt már sejteni lehetett, nem mi leszünk a legerősebb csapat. Ha erős nem is, de bátor mindenképp: elsőként vetettük bele magunkat na nem a tóba, hanem a tutajos feladatba: mini kötélpálya végén kellett egy jól komponált felfújt gumibelsők plusz fél-raklap kombóra ráereszkedni, aztán uccu neki, keresztül a tavon, egyesével. Igazából a szemünk se rebbent és úgy értünk át mindhárman, hogy kicsit sem lettünk vizesek. Ez persze csak utólag értékelődött fel, mikor mások is látták, a csapatok nagy része elmerül, és/vagy úszva, a tutajt maguk után húzva jutnak a túlpartra. A mi kora reggeli performanszunkat viszont lényegében senki nem észlelte, muhaha. Jött a vetkőzős feladat, ahol tulajdonképpen az öltözés volt a lényeg: koromsötét kamrában kellett az atomjaira szedett slószunkat magunkra szedni, természetesen megfelelő módon, ahol csalás kizárva: egy éjjel látó kamera biztosította a verseny hitelességét. Már _majdnem_ nagyon gyorsan kész lettünk, amikor egy elvesztett karabiner kibánt velünk, felakadt Katira. Cserébe Katit a következő feladatnál a lábánál fogva jól felkötöttük egy fára, had lógjon, fejjel lefelé, így kellett időre meginnia fél liter szénsavas ásványvizet. Számomra ez egyszerűen feldolgozhatatlan, azóta is, így ezúton is kifejezném minden elismerésem a feladatot abszolválóknak, kiváltképp Katinak ezért a teljesítményért. Jó kis csapat voltunk, heterogén összetételű. Szöszi például, akinek szimplán csak annyi hozzáfűznivalója volt mindenhez, bármihez, hogy „azt imádom” jól szerepelt minden kötél-közeli helyzetben, lehetett szó bármiről, vödör víz transzportálása, angolmentő kötése, mászás, ereszkedés Szöszi minden helyzetben kötélnek állt. A fiainkkal néha találkoztunk csak, ők egyébként további három csapatot tettek ki (Aha csapat: Gyurci, Lovász Peti, Lovász Dani, Apacukafundalukafundakávékamandukaabcugfundalukfundakávékamanduk csapat: K.Gábor, Saller Zoli, Misi, és a T2-sek: Tiszó, PG, Levi) plusz a Zélandi különítmény, Linda és Viktor, így összességében jó szokásunkhoz híven, most is szép számmal szerepeltettük a TBE-t. Meglepetésünkre és nagy örömünkre szombaton a legapróbbak is csatlakoztak hozzánk: Bai baba, Hajdú baba, Adamoczky baba és Sióréti babák személyében, természetesen a szülőkkel együtt. Mi ugyebár teljes mértékben átszellemülten, a verseny hevében nem tudtunk érdemben időt tölteni a kismamákkal és kispapákkal, mégis elgondolkodtató: lehet ebben a rendezvényben valami, ha még a kiságy mellől is képes odavonzani az ideiglenesen ritkábban látott tagtársakat. Estére végképp tetőfokára hágott (érted, Hágó-tt) a hangulat, melyet az élőzene csak tovább fokozott. Lazulás, szocializálódás, klassz napot hagytunk magunk mögött, melyet kár lett volna kihagyni! Vasárnap reggel kevésbé kegyes időjárás fogadott bennünket, a szakadó eső sokakat tántorított el az egyéniben történő megmérettetéstől. Kivéve persze legmenőbbjeinket Levit és Misit, akik derekasan helyt álltak a zord idő ellenére is. Túl a szórakoztató és elmés feladatokon, mely egyeseknek kihívást, másoknak rutint jelentett, végre hoztuk a tolerancia formát, végre találkoztunk és végre beszélgettünk is (na jó, volt aki _csak_ beszélt:)) megváltottuk a világot, megállapítottunk megdönthetetlen életigazságokat, többek között azt is, és legyen ez a végszó, hogy: „Az a baj a Hágó kupával, hogy csak egyszer van egy évben.”

Bontások

Rövid beszámoló a legutóbbi bontásokról.

Most vasárnap a Vacskában voltunk Attilával. A ‘Béka seggéhez’ mentünk bontani, a bejárattól kb. 15 percnyire.

Kitágítottunk egy szűkületet a könnyebb depózás céljából, majd a járatban lejjebb egy kb. 5 m hosszú száraz, de ragadós agyagdugót szedtünk ki kb. 4 óra alatt, ezzel nagyjából fel is töltöttük a depót. Ezen átjutva kb. 5 m-t lehetett leereszkedni egy agyagtól mentes szép fehér falú, lefelé keskenyedő aknán. Az akna tovább folytatódik (a bedobott kövek alapján min. 10 m), de 1,5 m hosszban beszűkül. A jövő heti program ennek tágítása, a törmelék kitermelése (és remélhetőleg belyukadás :-) ) lesz, a depózáshoz 12-13 ember is elkel már.

A Hideg-lyukban is alakul a Veronika-ágból nyíló kereszthasadék, már 13-14 emberes a bontás.

Mi kedden nem itt, hanem egy, a végpont közelében lévő hasadékban próbáltunk továbbjutni. Egyelőre inkább csak mélyíteni tudtunk, mert bár az itteni üledék rendkívül puha, könnyen termelhető, a hasadék több helyen annyira elszűkül, hogy a láncban adogatás elég körülményes. Mégis, érdemes volt idáig eljönni, mert az egyik folyosóban vaskiválásokkal és csillogó gipszkristályokkal teljesen beborított falakban lehet gyönyörködni!

Kutatóhét a Hochschwab-on 2011

lukas

Hochschwab 2011. aug. 27-szept.4. Az elmúlt év során meghívást kaptunk Lukas Plantól az idei nyári Hochschwab kutatótáborba.
Lukas Plan a Bécsi Vízművek kötelékében készítette doktori disszertációját a Bécs városát ellátó vízgyűjtő területek, ezek közt is a Hochschwab hegység területének vízrajzáról, karsztjának felméréséről. Ez a projekt jelenleg is zajlik, lévén több mint 800 lehetséges barlangbejárat került az elmúlt évek alatt feljegyzésre és ezek részletes felmérése még hosszú évekre elfoglaltságot nyújthat.

tn_img_1694

Úton a sátortábor felé

Az akció bázisául a nemrégiben felújított Schiestlhaus szolgált.
Energiafelhasználását tekintve teljesen passzív menedékház a legmodernebb újrahasznosító gépészettel van felszerelve. A külső falakat napelemek borítják, levegőkeringető gépek melegítik a belsőt. A karsztfennsíkok krónikus vízhiányát a technika csodájaként egy a pincében található terembe zsúfolt szörcsögő, zubogó mindenféle hulladékot feldolgozó gépcsoda hivatott orvosolni, aminek a végén egy csapból iható víz folyt. Mi “szarlének” hívtuk, de végül is a célnak megfelelt – hidratált és kivételezettként ingyen juthattunk hozzá.
Ide kellett megérkeznünk 27-én. Szokás szerint több dolog is befolyásolta érkezésünket, ami így végül szombat helyett vasárnapra tevődött, ráadásul egy fővel mínuszban is voltunk, Zsé személyében aki egy balesetből kifolyólag otthon maradt. Egyetlen hátránnyal járt a vasárnapi érkezésünk: Lukasnak sikerült behajtási engedélyt szereznie kb. félútig, de csak szombatra, így nekünk teljesen a völgyből kellett felmennünk. Nem baj, kemények vagyunk, megbírjuk 1300m szint, sima ügy.

tn_img_1756Az ígéretes dolinák egyike

Mikor megérkeztünk a pár házból álló falucskába már nem voltunk annyira hősök és nagyon lassan vackolódtunk. Figyelmesek lettünk egy ürgére aki éppen a közelünkben parkoló kocsik rendszámát írogatta fel. Nosza megkérdeztünk, hogy mi jó helyen állunk-e. A végén kiderült, hogy a Vízművektől van a jóember és Lukas nevét meghallva azonnal felajánlotta hogy felvisz minket félútig a lezárt úton. Király!
Így végül úri körülmények közt letudtuk az út felé. Nézni is rossz volt hol kellett volna feljönni. Azért a maradék szint is eléggé megfingatott minket, habár Csabcsi hősiesen cipelte a cucc nagy részét. Este megismerkedtünk a többi résztvevővel, hárman jöttek Horvátországból, egy srác jött Szerbiából, egy hölgy Szardíniáról(!) és hárman-négyen képviselték magukat az osztrákok, meg mi. Lukas-szal összedugtuk a fejünket és gyors eligazítást tartott. Részletes légifotókkal támogatott térképek felett ismertette az átfogó képet: 50négyzetkilóméternyi vízgyűjtő terület a Bécs Vízművek tulajdona, legeltetés és település nincs, nagyjából az összes víz az északi Salza völgyben a Kläfferquelle forrásában lát napvilágot, éves átlagban 5000l/mp vízhozammal, a cél: felmérni a vízgyűjtő terület barlangjait, 800db van. Már előzőleg egyeztettünk, hogy mi hárman egy a háztól távoli területen fogunk kutatni és sátorba kihelyezett bázisunk lesz. Aznap este részletesen belőttük, hogy hol is kéne sátrazni és mely objektumokat kéne végignézni. Este invitáltak minket valami klubszobába, hogy ott mulatozzunk, de eléggé kivoltunk a feljöveteltől, úgyhogy ledőltünk.

tn_img_1768A hó mellett le tudtunk ereszkedni vagy 30m-t. Pedig milyen jól nézett ki!

Reggel Lukas-szal együtt indultunk el egy darabon egyfelé vezetett az utunk. Szerencsére a főgerinc mentén haladtunk így nem sok szintet kellett abszolválni mire elértük a megcélzott táborhelyet. Gyorsan felrántottuk a sátrat egy szinte tökéletes kör alakú dolina alján és nekiindultunk az alattunk lévő völgybe, a Rauchtal-ba, ahol számtalan kisebbnek becsült barlang várt minket. A nap hátralevő részében ezeket jártuk be sorban. Egyik sem bizonyult hosszabbnak 25-30 méternél. Késő délután már nem volt kedvünk beereszkedni egy láthatóan hóval teli lyukba, így itt felfüggesztettük a tevékenységet és visszavonultunk a táborhelyre. Jófajta hagymás babot rittyentettünk és az ajándékba szánt unicumot szopogattuk (muszáj volt elhozni, semmi más pia nem volt nálunk).

tn_img_1777

Hagymás, szalonnás tojásrántotta reggelink után a völgy túlsó oldalát vettük célba, hogy ne ugyanazon a területen kószáljunk mint tegnap. Egymás után másztunk be az óriási beszakadásokba, mindegyik úgy nézett ki, hogy: “a Föld legóriásibb aknája indul így”, de aztán hóval volt eltömve mind, Az egyikben sikerült lepréselni magunkat a hó és a szikla között vagy 30 métert de végül a hó kitöltött minden továbbhaladási lehetőséget. A nap végére tartogattuk a legígéretesebbnek, -50méterre saccolt üreget. Délután 4 körül értünk oda és a nagy dolina oldalában nyíló 4-5métere nyílás szinte hang nélkül nyelte el a ledobott követ. Bazzeg, ez tényleg megvan vagy 50…óóó… Eléggé előrehaladott volt már a délután, de azért csak rávettük magunkat hogy beöltözzünk. Gyurci szerelt Csabcsi meg én villámgyorsan térképeztünk mögötte. 10-15 méteres aknák során jutottunk le -50-re de ott véget ért a barlang. De legalább tényleg barlangban voltunk végre:). Hipp-hopp felkarcoltam a végpont környékét a papírra, aztán nyomás kifelé. Már sötétedett mire kiértünk. Még előttünk állt vagy egy órányi séta a táborig, ráadásul teljesen kifogytunk a vízből (gyakorlatilag állandóan a vízen izgultunk, kb 1-1,5l volt a napi adag per fő). Le kellett ereszkednünk a tábor alatti völgybe ahol tegnap megfigyeltünk pár hófoltot a felszínükön kis vízfolyással, ebben volt minden reményünk. Nagy nehezen sikerült megtölteni a palackokat, persze elég “sűrű” lett a kinyert folyadék, de legalább valami. Vacsira ismét hagymás bab, unicum meg tea. Jó későn bújtunk be a hálózsákba, azzal a megegyezéssel hogy holnap pihenőnap gyanánt délelőtt elpiszmogunk a völgyben még hátralévő pár likkal, délben főzünk(!), délután meg a tábor környékén még van pár objektum ami felmérésre vár, estére pedig a házban a helyünk a megbeszéltek szerint.

tn_img_1823Steinbockschacht, első terem

Reggeli (rántotta) után le is csoszogtunk a Rauchtal-ba, nem voltunk valami fittek, de hát végre ez a pihenős nap. Azzal a barlanggal kezdtük, ahol két napja abbahagytuk. Csabcsival leereszkedtünk a hólejtőre és elkezdtük a felmérést. A 45 fokos járat egyre csak ment lefelé. Egy kis terembe érve pedig a hó is elfogyott, a járat pedig ment tovább. Rövid körültekintés után kiderült. hogy a szomszédban egy még nagyobb terem van, ráadásul oda ereszkedni kell. Gyurcit lekiabáltuk,hogy jöjjön nittelni, meg is érkezett csak úgy műnyúlban, lazán és nekiállt kopácsolni. Addig mi felmértük kis terem környékét. Pont kész lettünk a nitteléssel egy időben és mehettünk tovább. A nagyobb terem után ismét egyértelmű volt a folytatás ami ráadásul több nittelést igényelt. Mivel elég hideg volt, a szűkebb részeken pedig jófajta huzat is segített kihűlni, Gyurci kiszaladt felöltözni rendesen. Addig mi ismét egy oldaljáratot mértünk fel. A folytatás egy szűk, látszólag elzáródott kanyon tövében adódott, egy 20 méteres ereszkedés után egy akna aljára érkeztünk, folytatás semmi. Kicsit letörtünk. Az akna aljáról azonban volt egy felszökés ahol folytatás adódhatott, de senki sem vállalta be a 4-5 méteres mászást. Innen visszavonultunk, de unszolásomra, Gyurci végül felmászott az aknanyílás feletti kis kanyonba és végül az iménti akna tetejében áttraverzálva látta, hogy ki lehet jutni a lentről látott felszökés tetejére. Nah, hajrá! Nittelés, térképezés rajzolás, hú de jó hogy pihenőnap van, lassan belecsúsztunk a délutánba, ennyit a déli főzőcskéről…

tn_img_1853Steinbock csapat látogatása a táborhelyen

Gyurci végül merész akrobata mutatványok, meg expedíciós beszerelések után le tud ereszkedni a párkányra, ahonnan tudósít, hogy úgy látszik megy tovább. Elszalad körülnézni. Mi folytatjuk a felmérést és hosszú percek után még mindig semmi hír Gyurciról, hova a búsba szaladhatott ennyi ideig kötél nélkül? Pijjegünk, kiáltozunk… semmi. Nagysokára meghalljuk kicsit lihegős hangját “Itt van vagy 300 méternyi vízszintes járat oldalággal és egy rohadt nagy aknába torkollik”. Megnyúlt arccal nézünk egymásra… tényleg lehet annyi a járat mert jó sokáig eltűnt… meg nagy akna…. Még a párkányig megcsináljuk a felmérést, de közben Gyurci egyre csak ecseteli, hogy mennyire k.va nagy az akna, úgyhogy mára ennyit a felmérésről. Gyorsan előrerohanunk mind a hárman, a járat tényleg megy, fosszil, rengeteg kőtörmelékkel, balról folyik be. Sáros, poros és szinte teljesen vízszintes a járattalp. Tényleg meg van 300 méter. Banyek ez még hosszú órák mire lerajzoljuk… A járat egy derékszögű irányváltás után pár méterrel belyukad egy aknába, a túlsó falat nem látjuk, felfele kb 15-20méterre nyúlik fel, lefelé a sötétség. Ledobunk egy követ, 4 másodperc után óriási robaj hosszú-hosszú másodpercekig visszhangzik… Csak nézünk egymásra… Mennyi lehet? 40? 50? max. 60?! Na, még egyet lenyomunk, aztán még egyet, aztán még egyet, de ezt vegyük fel videóra, aztán még egy nagyobbat… ennek brutális hangja van, vigyorgunk. Kifutottunk a kötélből és az időből is, úgyhogy aznapra abbahagyjuk.
A sátorig visszamenet már kész a terv, hogy ma este vissza megyünk a Schiestlhaus-ba, jelentkezünk aztán felpakolunk kajával, vízzel és reggel jövünk vissza a sátorhoz. Ott hagyunk mindent és könnyű cuccal visszarongyolunk a házhoz. Este, jókedv, vidámság, videonézés saccolgatják a többiek mennyi lehet az akna, Lukas mondja egyedül 80ra. Az elmúlt napokban a többiek is serénykedtek, így a felmért barlangok száma már a 40-et közelíti.

tn_img_1903Steinbockschacht, második terem

Szörnyű éjszakát töltünk a matracláger legfelső szintjén kegyetlen melegben levegő nélkül, a legkisebb mozdulatra lever a víz… A franc megette a passzív házukat, kérem vissza a sátram és a hálózsákom!! Alig várom már hogy világosodjon és fejfájással, émelygéssel nagy nehezen beindul végre a nap. Az éjszaka után semmi kedvünk a kisujjunkat megmozdítani. Mégis mire levergődünk a barlangig, nagyjából normalizálódik a helyzet, lent pedig a hideg egyenesen jól esik. Felmérjük a fosszilt, addig Gyurci beszereli az aknába a 100as kötelet. Mire odaérünk hozzá, már elindult lefelé. Pár perc csend után valamit kiabál… káromkodik az biztos. Végül sikerül lenyugodnia és szavanként 10 másodperces szünetekkel tudtunkra adja, hogy nem ér le a kötél… Anyám!
Végül fújtatva, gőzölögve mint egy mozdony bukkan elő a sötétből: “Én mégegyszer le nem megyek…” – fogadkozik. Az a 15 nitt amit ebben a barlangban elhelyezett eléggé elfárasztotta. Nem sok kellett volna neki a talajig, 5-6 méter. A bevezetőszár és az indító Y átszerelésével elvileg nyertünk annyit amennyivel leérhetünk. Csabcsi vállalja az első szerepét. Leér. Követem. Nagyon lassan. 10 méter után még két másik akna torkollik be és egy 15méter átmérőjű, teljesen sima falú gigászi térben lebegek le a nyolcésfeles madzagon. Nagyon lassan. A falak távolodnak, kézi nittelővel esélytelen lett volna a megosztás ebből az indításból. Szóval, 93m kötél végül átcsorog a csigán. Az alsó harmadban még “kellemes” vízpermet teszi élménnyé az utazást, de ki lehet bírni. Az aknát mintha elvágták volna, de egy két méter széles kanyon egy 16 méteres lépcsővel indul tovább ahová már nem tudunk leereszkedni kötél hiányában. Idén itt hagyjuk abba.
Estére visszatérünk a sátorhoz, de már a következő túrát tervezzük a Steinbockschacht-ba (ezt a nevet adtuk neki). Egy kis eső is fűszerezi az estét, így bent főzünk, mire kint eláll addigra be is dörgöljük a tésztát, nagyon jól esik. Az unicum is elfogy.

tn_img_1923

tn_img_1928

Steinbockschacht, fosszil

Másnap mielőtt visszatérnénk a házhoz a sátorbontás után még felmérjük a tábor környéki objektumokat, amik nem bizonyulnak ígéretesnek, de rajz készül mindegyikről. Visszafelé még felmászunk a Hochschwab csúcsra is. Innen jól látszik hova kell majd holnap a nagy cuccokkal lekúszni… hááát nagyon lent van.
Este hepaj. Mi is leszabadulunk a “klubhelyiségbe”, együtt mulatozunk a többiekkel, 4 ország nemzeti töményei társaságában. A raktárból kialakított “pihenőhelységet”, gettóblaszter, diszkófények, füstgép(!!) teszi meghitté. A zajkeltéshez a gitárokon túl mindenféle konga, dob, csörgő áll rendelkezésre, úgyhogy össznépi zajongás lesz. Az est lezárása képen a hütte egy alkalmazottja gitározgat, mi meg perkázunk neki. Hajnal közeledtével elcsitulunk. A többiek szerint ez ment minden este… ráadásul a hütte személyzete is részt vesz ezeken a partikon, hajnalig, mikor az első műszak 4:30kor kell. Elég lazák.
Szombaton végül lekínlódjuk magunkat a hegyről. Meglátogatjuk még a főforrást, a Vízművek 100 éve építette innen a Bécsbe vezető 100km-es vezetékét. Úgyhogy Bécsben hegyi forrásvíz folyik a csapból is… Végül fürdőt veszünk egy tóban egyhetes nélkülözés után nagyon jól esik! Aztán elbúcsúzkodunk a többiektől és hazafelé vesszük az irányt.

tn_img_1945Kilátás a rauchtal felé

tn_img_1948Hochschwab

tn_img_1965azt hittük Kínáig meg sem áll, de csak 20 méter lett

tn_img_1992Ablak a déli fal tetején

tn_img_2027Az utolsó ojjektumnál. Háttérben a tál a lakú dolina a táborhely, jobbra a Rauchtal

tn_img_2034TBE csapat Hochschwabon (b-j) – KGy, Csabcsi, Gyurci

Gesäuse 2011.09.10. – 09.18.

Nehézkesen állt össze a csapat az idei kutatóhétre!
Becsúszott ugyanis egy újabb osztrákokkal közös projekt is a Hochschwab-on Lukas Plan szervezésében, ahová szintén elígérkeztünk. A két túra között csupán egy hét a pihenő. Közben a szokásos csapatból Zsé szó szerint kilőtte magát egy focis eksönnel, így idén ő max a ’tédszalag-rend’-re pályázhat. Az osztrákokkal sem haladt jól a levelezés a létszámról (a nemzeti park ezt korlátozza, így erőszakoskodni nem akartunk), sem arról, hogy milyen feladatok várnának ránk. Így két eléggé karcsú csapatot sikerült összerakni: Hochschwab-ra Gyurci, KGY és Csabcsi ment, Gesäuse-be pedig szintén Gyurcival az élen Balu és én. Sherpának Dóri és Gergő ajánlkozott.

Ez a harmadik kutatóhét ezen a területen, amin részt veszünk. Tavaly Dorral már voltam pár napot, megnéztük a fő kutatási területet, a Seekarschacht-ot (SKS).
Emlékeim tavalyról:

Indulás előtti kedden a kutatóhétre induló fiúk – Gyurci, KGy, Zsé, Csabcsi – bagelnek, készülődnek. Mi Dorral úgy tervezzük, hogy 4 napot maradunk, így külön mozgunk a kis kocsimmal. Sok cucc van, előző évről rémlik, hogy nehéz lesz a felmenetel. Jó a hangulat, szó szót követ, és gyorsan összeáll egy lelkes sherpa csapat: Petra, Balu, Peti, Klári és Ildi. Így szombat reggel 11-en indulunk el 3 autóval. A felmenetel így is nehéz, de ki lehet bírni. Kis esőt is kapunk, hogy ne legyen unalmas. 6-ra fenn vagyunk a Hesshütté-ben (www.hesshuette.at ).

A sherpák belecsapnak az éjszakába, és csak legendákból ismerjük a folytatást… (éneklés az osztrák turistákkal, főzés a bakancsszárítóban, csúszkálás a hegyoldalon, hazafelé kis kitérő Szlovéniába…). Mi, akik maradunk, összeülünk az osztrákokkal a programokat megbeszélni. KGy Eckarttal bivakos túrára készül a Tellersack-kanyonba, mi pedig a SKS-ba.

Korán lefekszünk, bár így sem sikerül időben indulni. Nincs meg a fúró! Senki nem emlékszik, kinek a zsákjába került, és egyáltalán felhoztuk?! Elbúcsúzunk a kótyagos sherpáktól, és 11 körül elhagyjuk a házat. Az első három aknához viszünk 200m kötelet, a többi a tavalyi végpontig, -370m-ig a barlang száraz részein dekkol. Zsé szerel aznap, szidja a bohócokat, és azt is, aki ezt javasolta. Paprikás hangulata nap végéig marad. Az osztrákok zömmel AS-sel szerelnek, de nekünk még csak 5db van, így könnyű köztesként bohócokat használunk. A 70’-es akna tetejéig jutunk, kb. -210m-re. Este főzés, Csabcsi is megkerül, és a fúró is. A bakancsszárítóban pihent. A ’Winterraum’-ban van a szállásunk. Ezt a barátaink közbenjárásával kaptuk meg. Olcsóbb így kicsit, bár nomádabb, de nekünk ez kell.  Magunk vagyunk, és nem gond, hogy főzünk benn. Fenn a házban van mosdó és wc, kinn forrásvíz, és egy kis raktár nyílik a szobánkból, ahová pár cuccot berakhatunk, és konnektor is van. KGy-t már nem találjuk a házban, kora délután indultak Eckarttal és váltják lenn a két dolgozó barlangászt. A Tellersack-kanyon nagyon szűk, csak kis baggel lehet közlekedni. Kialakítottak egy kis bivakot, így 2-2 ember tud felváltva térképezni. Másnap Csabcsival és a fúróval kiegészülve ismét leereszkedünk az SKS-ba. Gyurci és Zsé folytatja a beszerelést, és kiépítést. Térképezésre nem marad már idő. Dorral 8-ra kiérünk, és várjuk a fiúkat alkalmi bivak öltözetben: kabátként a hátizsák esővédő huzatát használjuk, nadrágként a kamáslit. Éjfélre érünk a házhoz, és főzni kezdünk. KGy-ék éjjel 2 körül futnak be hulla fáradtan, és Eckart kissé csalódottan. A barlang -515m-nél megállt! Kicsit aludtak lenn, és barlang kb. felénél lévő bivakból 8 óra alatt értek ki. Hát ennyire szűk! A kötelek lenn maradtak részben beszerelve, ők többet nem mennek le, az tuti! Másnap a fiúknak pihenőnap, mi Dorral hazaindulunk, és meg sem állunk a klubig. A fiúk még egyszer leereszkednek, kb. -440m-ig feltérképezik a járatot, és kiépítik -550m-ig, ahol egy vízszintes patakos ágra bukkannak. Jobbra-balra mennek utak. A kiszerelés fárasztó, de az új járatok mindenkit izgalommal töltenek el. Vissza kell még jönni!

Szombat reggel indulunk, Balu nélkül PG kocsijával. Ő egy nappal későbbre ígéri magát, kissé kiégett az előző munkahét alatt. A parkolóban összefutunk Reinharddal. Kevesen vagyunk a sok cuccra, hiányzik a tavalyi népes sherpa csapat. Gyurci zsákja brutál, súrolja az 50 kilót! Persze szokásához híven megkaparintotta a fúrót az aksikkal, a töltőjét, még jó pár aksit, no és némi kötelet is. Sok kaját is viszünk, drága nekünk a hütte. Dor és PG viszi a közös felszerelés nagy részét. Idén Csabcsi helyett Dor gondoskodik az alsógatya-fílingről, kis boxerben nyomja. Nagyon meleg van, kis túlzás volt a téli nadrág, amit hozott. Gyurcival komótosan haladunk, mindenkivel elbeszélgetünk, legyen nyugger oder hegyimentő. PG hamar felér, aztán Dor is, és visszajönnek elénk. Gyurci zsákjából kettőt csinálunk, én is lepasszolok pár dolgot. 6 után érünk fel, elfoglaljuk a szokásos remek helyünket, a ’Winterraum’-ot.  Jó sokáig beszélgetünk a kocsmában, és már egészen besötétedik, mikor megpillantjuk a Tellersack- ban leereszkedő Eckart és Karl fényét. Csatlakoznak hozzánk , és megbeszéljük a programot.

Vasárnap Eckart Karllal további barlangokat keres, mi a SKS-ba megyünk, Dor és PG a Hochtor-on át haza. Gyurci 5 óra alatt bedobálja a cuccot a barlangba, du. 3-ig -440m-ig jutunk. Még kb. 110 van hátra a tavalyi végpontig, de mára ennyi elég. 3h15min alatt érünk ki. Elöl megyek, teperek nagyon, mert a fiúk gyorsabbak. Reinhard ’texasi kettős’-sel mászik, utána Gyurci. Ennyit még sose jöttem egyben felfelé, nem is sikerül jól beosztani az erőt. Reinhard féltávnál még azt mondja, milyen gyors vagyok, az utolsó hosszomon már azt: Andi kaput! És télleg! A combomat elönti a tejsav, és ott is marad még két napig. 8-ra érünk vissza, Balu sehol. A házban beszélik, hogy látott valaki egy magas árnyat haladni nagy zsákkal felfelé. Gyurcival csak törjük a nyelveket, nem tudunk meg többet. Jobb ötletünk nem lévén, főzögetünk. Már majdnem 10h. Leszaladok a forráshoz vízért, és hirtelen megjelenik mögöttem az árny. Én kiáltok először, így ő jobban megijed! Balu zörög lámpa nélkül a botjaival.

Hétfőn Eckart a nemzetiparktól érkező paleontológusokkal megy csontokat gyűjteni-vizsgálni, mi meg pihenőnap gyanánt a Rosskar északi falán, illetve a fal alján lévő kataszterbe vett lukakat nézzük meg, de csak az alsók bizonyulnak barlangnak (5m-nél nagyobb, ugye!). A fiúk rögzítik a koordinátákat, fotóznak, én csak a slószomat túráztatom. Az egyik szűk bejáratot bontani is kell, Balu mászik le. Beesik a lámpája egy résbe, Gyurci utána mászik a túrabottal, hogy kipiszkálják. 4-re a háznál vagyunk, eszünk-iszunk, megoldjuk a világ gondjait. Este csatlakoznak hozzánk a tudósok is, és Günter, akit tavaly ismertünk meg a térképész tanfolyamon. Megmutogatják a csontokat, az egész kocsma feszülten figyel! Hoztak fel szarvasmarha álkapcsot Krisztus előtt 300-ból, pár száz éves komplett fejet, kutyakoponyát.

Kedden Reinhard gyomra még mindig nem az igazi, felszíni túrát tervez, az én izomlázam meg csak erősödött, semmit nem tervezek. Az SKS-tal az a gond, hogy sehol nem lehet bivakolni, vagy csak komoly előkészítés után…talán… Elmenni a barlangig, leszállni -550m-ig, kimászni és visszamenni a házhoz, öltözéssel és kis tökölődéssel 8 óra! Ehhez jön még a további kiépítés, beszerelés, térképezés. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a csapat egymást követő napokon nem tud lemenni. Az osztrákok fantasztikusan térképeznek, de a kiépítés, beszerelés ránk hárul, illetve idén csak Gyurcira. Így Baluval és Eckarttal folytatja az SKS beszerelését, és a térképezést. Kicsit izgulok, meg tudják-e nélkülem oldani! :-) Egész napomat fekvéssel és napozással töltöm. Hallgatom a vidám nyugdíjasok kacagását! Az idő meglepően gyönyörű, és a hétvégig ilyen is marad. Ez fontos, mert a barlang második aknájába becsöpögő víz kis szemerkélésre is vízeséssé duzzad. Éjfélre ígérik magukat a fiúk. 10 perccel előtte ébredek fel, kémlelem a hegyoldalt. Észre is veszek egy kis fényt, de az ellenkező oldalon. Aztán az is kialszik. Nagy a csend, aztán mégis mintha hallanám egy bakancs, meg a túrabotok kopogását. Majd előbukkan a sötétből egy újabb árny – Peter -, 100m kötéllel a zsákján. Megbeszéljük ki kicsoda, és milyen barlangokba jártunk. Mivel nem tudja, melyik a szobája, beinvitálom egy kupica pálinkára és teára. Együtt várunk. Éjjel 1-re megjön a csapat. Felmértek 188m vízszintes járatot másfél óra alatt. Eckart rajzol, mint a villám, Gyurci mér, Balu fordít! Többre nem maradt idő. Balu több éves kihagyás után tért vissza, kicsit sok volt neki. Nem baj, a lényeg, hogy itt van, és maradandó élménnyel távozik.

Szerdán a fiúk pihennek, és meg elmegyek Reinharddal, Peterrel és Karllal a Rosskarschacht-ba ellenőrizni pár poligonpontot. Kényelmes túrának tűnik, majd a csávók viszik a bageket. Karl viszont a bejáratnál hasfájásra panaszkodva visszafordul, így mégis csak jut egy. Szűk bejárati rész után impozáns aknába jutunk. Onnan szűkebb kanyargósabb járat megy lefelé kb. -150m-ig, ahol összetalálkozik még egy aknával. Na ott lenn van valami gubanc! Ellenőrizni nehéz, mert rendkívül sok hó és jég van, de valamit méricskélünk azért. KGy, Gyurci és Zsé szerelte-mérte ezt a barlangot a legelső kutatóhéten, még 2009-ben. Kimászunk, a nagy aknában rendesen csöpög a víz. Kinn picit esik. Talán ez volt a legszürkébb nap, de nagyobb eső nem is várható. Mégis péntekre tesszük az utolsó nagy túrát, naposabb idő várható.

Csütörtökön mindenki azt csinál, amihez kedve van. Eckart a felszerkesztett poligonokból arra következtet – de leginkább arra vágyik -, hogy az SKS vízszintes járata kilukad a Peternscharte északnyugati falán, így elindul megkeresni. Végül a terep nehézsége miatt nem jár sikerrel. Reinhard a Hochtor túloldalán mér fel pár kis barlangot, mi hárman pedig megnéznénk pár lukat a Sonnerstag északi oldalán, de a köd mindent befed. A nap hátralévő részét a szokásos főzögetéssel töltjük, valamit mentális készülődéssel – szunya a hálózsákban – a holnapi hosszú napra.

Pénteken kb. 9-kor indulunk a háztól négyen térképezni, majd kiszerelni kedvencünket. Gyorsan megy az ereszkedés, fél 2-kor lenn vagyunk az alján. Gyurci megmutatja nekünk a végpontot a jobb oldali ágon, amit majd Peterrel mérünk. Ő Reinharddal a baloldaliba megy. Nittel, szerel – ott van még kis ereszkedés -, a társa egyedül mér, rajzol (így szokta). 6-ig mérünk, és mi el is jutunk sajnos a járatunk végére! Megy az még tovább, de felül nagyon elszűkül. Alul talán át lehetne férni, majd jövőre megnézzük. Vízesés hangját viszont hangosan hallani. Gyurciék vizesen, sárosan térnek vissza, arrafelé van még mit mérni. 7-körül indulunk kifelé, a kiszerelés Gyurcira marad. Reinhard segít neki, amit tud, de ez akkor is elég nagy falat. A bagek transzportját se gondoljuk át, az segítene a kiszerelőn. Nálam csak a nittelő cucc van, így gyorsan haladok. Az utolsó 3 aknasoron viszek baget. Fél 2 körül ér ki mindenki, a kötelek a helyükön depózva. Csak a köztesek jönnek fel, és az utolsó 200m csuromvizes kötél. Visszajöhetnénk másnap érte, de Gyurci inkább bevállalja újra az orbitális zsákot. Egy hét alatt 3x járt lenn. Hazafelé kínlódás az út, de Balu forró teával és sörrel vár minket. Aznap ő levitte a már felesleges cuccokat a kocsihoz (a fúrót az összes tartozékával, köteleket, saját cuccát), hogy vasárnap könnyebb legyen. Az osztrák fiúk fél 4-kor a mosdóban összetalálkoznak egy túristával. Ő meglepődve kérdezi, hogy ilyen korán indulnak? Neeeeem, mondják ők, most jöttünk vissza! :-)

Szombat a pihenés és a mosás napja. Pillanatok alatt cigánytáborrá varázsoljuk a hütte környékét. Mindenen overálok, műnyulak, beülők lógnak. Koszos zoknik, aláöltözetek fertőtlenítődnek a napon, a korlát tele van karabinerekkel, a hinta állványa kötelekkel, mi meg jókedvűen csomózgatjuk az AS dinemáit, és felváltva sikároljuk a cuccot a teknőben. Balu elmegy kicsit túrázni az osztrákokkal ellenséges területre (szomszédos kataszter), mi meg Gyurcival meditálunk a hálózsákban. Nyitva a helyiség ajtaja, fekve bámulunk kifelé. A túristák meg befelé. Meg-megállnak, benéznek, beköszönnek. Mintha ki lennénk állítva: magyar barlangászok otthonos hajléka az osztrák hegyekben a XXI-századból! :-) Búcsúvacsora, búcsúivás! Készültünk! Van nálunk UNICUM. Tavaly szoktak rá barátaink, és egész héten ezt keresték rajtunk. De nem úgy van az, ki kell érdemelni! Éjfélig mindent össze-vissza iszunk! Van bor, sör, enciánsnapsz, unicum és víííííz (???) is.

Jönnek az adatok! 484m-t mértünk fel az SKS-ben, a hossza így 1514m lett, és ezen kívül a kis barlangokból összejött még 1.006m.

Balu révén sokat javult a kommunikáció is, remekül beszél németül. Nagyon szimpatikus is ez az osztrákoknak. Nincs mese, jövőre foglalt helye van! És mi is megígérjük, hogy jövünk.

Vasárnap összepakolunk, kitakarítunk, és rendezzük a számlát. Rendeznénk! Sajnos a szállás duplája lett, mint amire számítottunk, bár még így is alkalmi. Kölcsönkérünk a kollégáktól! Ahogy KGy mondaná: “Nyugi, ez a magyar imidzsbe belefér!” Le a hegyről, autózás haza!

“Schulungwoche”, 2010 vol.II.

2010. július 30., péntek
Indulás. KGy-ig még egész simán eltaláltam (na ja, egy háztömbnyire lakunk…). Aztán irány Andihoz: leparkoltunk a Rákóczi utcában – ez is kipipálva. Csak egy apróság kerülte el a figyelmünket: az utcanévtábla eggyel kevesebb X-et tartalmazott (értsd: a 20. ker. helyett a 10. ker. hasonló nevű és – bár ezt utóbb hiába bizonygattam KGy-nek – hasonló fizimiskájú utcájában vártuk Andit). Gyors korrigálás után újabb programpontként felmerült a “baleseti” is, szerencsére azonban Andi nem kellően nagy slunggal csapta rá ujjamra a kocsiajtót (nem is értem, pedig saját bevallása szerint már Klárin is gyakorolta). Az indulás viszontagságai után viszonylag nyugis úton jutottunk el szálláshelyünk, a puchberg-i sípálya melletti parkolóba. Másnapra mászás volt a terv, hármas partiban, amitől nemcsak sajgó ujjaim, hanem erősödő megfázásom és rutintalanságom is elrettentett… (Dia)

2010. július 31., szombat

Az elmaradhatatlan KGy-féle ütemterv szerint programunk a következő volt: felkelés – 6:00, indulás -7:30. Ezt TBE-sekhez nem méltó módon – és a csapkodó pungának köszönhetően jórészt ébren töltött éjszaka ellenére – tartottuk! A „bajnokok reggelijét” elfogyasztva (megfelelő mennyiségű poralapú fehérje- és szénhidrát-bevitel után) már képesnek tartottuk magunkat a 9 kötélhosszas út leküzdésére, illetve a beszállásig való „felküzdésre”. A mászóút kezdetéig törpefenyveseken, kőtengereken, és szerencsénkre egy-két forrást is keresztezve vezetett utunk. É-i falat szemeltünk ki, hogy ne legyen túl meleg. Hát, erre mondják, hogy kezdetben jó ötletnek tűnt – kár, hogy „-10°C” volt… Lassan haladtunk, mert noha volt néhány igen könnyű hossz (így én is csak két szakaszon kellett, hogy rásegítsek a jó öreg croll-poa technikát alkalmazva, és Andi is egyre többször mászott elöl), de ezek elég hosszúak voltak és jó sok időt eltelt mindig, mire a harmadik ember is felért. Ráadásul az utolsó hossz rendesen besz*atott: Andi és KGy is nekivágott kétszer, mire megtaláltuk a helyes utat egy rendkívül szűk kéményen keresztül: bagjeinket kantárra lógatva tudtunk csak felvergődni a platóra, ahol az ütemterv szerint 16:00-tól sütkéreztünk volna – valóság: 16:00-kor kb. az út 2/3-ánál jártunk, 19:30-kor pedig már meg is pillantottuk a platón a lomhán lemenő nap sugarait. Gyors fényképezkedés után elindultunk lefelé a platóról a piros turistajelzésen (osztrákéknál csak az van…). „B*meg, mindjárt sötét van!” Ráadásul a turistaház után nem sokkal lazán lesétáltunk a piros jelzésről. Nem baj, megyünk tovább. Kuloárokon ereszkedés, meredek lemászások, szakadékok, letörések. És nincs tovább, már félig-meddig járható út sem. Belátjuk, hogy eltévedtünk. Vissza! A rövidesen megtalált piros jelzésen visszajutunk a turistaházig. Hidegzuhanyként ér minket a hír: Matraclager nicht! Just room, 27 Euro, with „zöldkártya”: „only” 19, mit Früchstück (én persze lenn hagytam a kártyámat). „Bőséges” vacsoraként jut 1/3 szendvics, 1/3 paprika (tegyük hozzá gyorsan: made in USA!), 1/3 Sport szelet (When you need some energy!). De legalább nem csapkod a punga! (Hát, 19 Euróért ne is!)
(Kgy írása: http://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=59&Itemid=1)… (Dia)

2010. augusztus 1., vasárnap
Gazdag reggeli után ereszkedés. Megvan a piros jelzés, vigyázunk is rá nagyon. 3 óra alatt vagyunk lent (tehát este kb. még 2 órát ereszkedtünk volna tök sötétben, víz és élelem (és jelzés) nélkül).
Ami a Schulungswoche ütemtervét illeti: 12:00 – találka a Geozentrumnál, 13:30 – beginning of the course. Ungarns nicht!
Magyarok: 15:00, büdösen, éhesen, szétcsúszva. Az osztrák (német?) precizitással megszervezett Schulungswochét kicsit összeziláltuk a cca. 3 órás késésünkkel.
Bemutatkozásként pár szót mondunk magunkról. Mi kezdjük, így KGy utólag nem túl elégedett: nem „fényeztük” magunkat eléggé. Kiderült ugyanis, hogy van, aki csak májusban (!) kezdett barlangászni – de legalább volt a Speleo100-on (és nem mellesleg a József-hegyiben is, ahol mi még soha a büdös …)…
Egy kis vetülettan után (mi fán terem a geoidunduláció?) irány a Kraushöhle!
Ez a barlang számunkra arról lett emlékezetes, hogy iszonyúan hasonlít a Matyira. Azzal a különbséggel, hogy itt talán még kifejezettebb, szabályosabb gömbfülkéket találunk, amelyek nem pusztán a keveredési korrózió és a meleg szénsavas víz, hanem leginkább a kénsavtartalmú víz(gőz) oldó munkájának eredményei. A Kraushöhle egyébként viszonylag magasan a hegy oldalában nyíló, immár fosszilis barlang. A kénsavas oldásra azonban elegendő bizonyítékot jelentenek a völgytalpon feltörő kénhidrogénes források. A barlang képződmények tekintetében azért többet ad, mint a Matyi, s a cseppkövek és nagyszámú borsókő mellett itt montmilch-ben (hegyitej) is gyönyörködhettünk. ( www.kraushoehle.at ).
Este még eligazítást tartanak nekünk a sógorok a másnapi programról. Én már nehezen bírom levegővel, elfújok egy benzinkútnyi papírtörlőt –  „nyugi, Dia, ez a magyar image-be belefér!” –, pedig van pzs-m, csak nemtom hol (az 5. napon elő is került…). KGy végre megmondja a frankót az osztrákoknak (3-4 fős csapatokban fésüljük át a Beilsteintől délre fekvő, kb. 2 km2-es területet barlangok után kutatva), oszt mehetünk a szállásra aludni (a jobbaknak memóriahabos matrac is jut :-) !)… (Dia)

Pár szó a tanfolyamról: Osztrák barlangász barátaink meghívására veszünk részt ezen az 1 hetes oktatáson. Eckhart Hermann és Lukas Plan vezeti a képzést a Gams bei Hieflauban (Steirmark, az Enns patak völgye) található ’Geozentrum’-nak nevezett geológai és természetvédelmi központban ( www.geoline.at ). Lukas geológus és a bécsi természettudományi múzeumban is dolgozik, gyakorlatilag főállású barlangász. Eckhart is öreg motoros, civilben valamiféle önkormányzati tisztviselő. Ez nem látszik rajta: szikár, strapabíró csávó! Segítségükre van még Günter és Harald a Gesause-i nemzetiparktól. 13-an vagyunk diákok, egészen vegyes barlangász tudással és szintén vegyes célokkal. Mi (KGy, Dia, Andi) azért vagyunk itt, mert azon túl, hogy érdekel minket a térképezés, aktívabban részt szeretnénk venni az osztrákokkal közös barlangkutató projektekben, nem mellékesen a hazai barlangok felmérésénél is kamatoztatnánk a most megszerzendő tudást. Diáktársaink: Klaus geológusnak tanul (és soha többé nem jön barlangba); Kathy biológusnak (barlangi létformák), Andreas és Mosel (a lelkes kezdők); Brigitte és Heinrich, a szimpatikus grazi barlangászok; Matthias, a vidám ’Serlock Holmes’ külsejével; ápólónő-cuncimadár Sylvia, kötéltechnika-oktató Margit és jóképű Michael (Margit pasija; ő kedves és segítőkész, Margit valszeg ezért nem :-) ), akikhez annyira nem sikerült közel kerülni. Rajtunk kívül mindenki német nyelvterületről jött, így az oktatás németül folyik, Eckhart rendületlenül fordít nekünk angolra. KGy remekül beszél angolul, Dia ért és olvas ezen a nyelven, de ritkán szólal meg, én 20 évvel ezelőtti német nyelvtudásomat – ami akkor még ’élő’ volt – próbálom ötvözni azóta felszedett angol szókincsemmel. Így elég sok kérdésem marad megválaszolatlanul. Az osztrákok profin térképeznek, így ennek a hétnek a célja, hogy elsajátítsuk az alapokat a tényleges méréstől a dokumentálásig. Végig megyünk a folyamatokon a barlangok felkutatásától és pozíciójuk rögzítésétől, egészen a rajzos-írásos anyag elkészítéséig. Közben betekintést nyerünk az osztrák barlangnyilvántartás rendszerébe is. Rengeteg feltárandó és feltérképezendő barlangjuk van. Módszerükre jellemző, hogy a barlang kiépítése a térképezésével együtt halad. Ez sok munka és idő, ember-, és felszerelés igénnyel.  A TBE barlangászai ebben nyújtanak évről-évre segítséget, és hogy ne csak ’nyers testi erőnket’ tudjuk felajánlani, nekigyürkőzünk hát a térképezésnek!… (Andi)

2010. augusztus 2., hétfő

Találka: 8:00, Geozentrum, 9-ig tökölődés. Indulás a hegyre: 10:30. Próbálunk felfelé rövidíteni, de a csalánoson át nem érdemes. Turistajelzés itt nincs, csak a vadászok által elejtett foszforeszkáló pöttyök a fákon. Ehhez képest az alsó-hegyi lófingató semmi… Úgy látszik, ezen a héten fényes ösvény nem jut nekünk! Felérünk délre, így már csak 3 óránk marad, hogy fél km2-t átfésüljünk és barlangot találjunk. Az első 10 percben neki is szaladtunk az Ann-Kluftnak (hasadékbarlang, alul hókitöltéssel). De nem mérhettük fel, ez majd a szerdai programpont lesz. Csak a GPS-koordinátákat tároljuk el és egy laza skiccet készítünk. Rögtön mellette volt az Ann-Schacht. Ezután találkoztunk Ritával (ld. később), aki áfonyagyűjtés közben még két zsombolyt talált nekünk: az egyik volt az Ann-Schneeschacht. A másik ugyan nem volt túl mély, ám mellette, az útkanyarban találtunk egy ígéretesnek látszó zsombolyt (Ann-Kurvenschacht). A további rész átfésülése már nem járt sikerrel, sem barlangkutatási (2 kicsi, 5m hosszú illetve mély, a sógorok számára barlangnak nem tekinthető lukat találtunk), sem egyéb szempontból. Műszereink száma kétharmadára csökkent, a barlangok mellett immár a lejtszögmérőt is keressük (sajnos tokja terepszínű, így ez reménytelen vállalkozást jelent).
A helyi Hütténél találkozunk a többiekkel. Az ütemterv szerint kávéfőzés következik, ám ezt az osztrákok meghiúsítják. Günter megmutatja nekünk a terület egyik nevezetességét, egy jégbarlangot (a nevét sajnos nem sikerül megjegyezni, utólag nézzük meg a térképen; hát tényleg bonyolult: Eishöhle!).
Elindulunk lefelé. Terv: egy óra alatt leérünk. Velünk jön még Brigitte és Heinrich (utóbbi különösen szimpatikus, mert érti az „állatok” nyelvét – magyar a felesége), valamint Mathias. Ő hasonlított ránk a legjobban szakadt pólójában és pamutcuccaiban (bár a wc-papíros póló – alsógatya modell még tőle is távolabb állt); a többiek túl „normálisan” néztek ki tetőtől talpig Mammut-szerkójukban. Lefelé a megengedett 10%-os veszteségen belül vagyunk, csak Brigitte-t hagytuk el, és leérünk kb. egy óra alatt. Ő már ott várt ránk, talált egy rövidebb, dzsindzsamentes, unalmas utat. (A csaj egyébként furán működik: 2 szendvics+1 doboz cigi/nap).
Visszaérkezve Gamsba az osztrákok az étterem, mi pedig a kempingi tűzrakóhely felé vesszük az irányt. A kiadós, „soha-ne-próbáld-otthon” marhapörkölt-tortellini egyveleg elfogyasztása számunkra nem egyszerű, de legalább a kutyának ízlik. Este nyolckor a szokásos összejövetel a zentrumban, beszámolók és a másnapi tervezgetés. Mi villámgyorsan lecsapunk a Bärenhöhlére, így már tízkor sikerül hazaindulnunk…. (Dia)

2010. augusztus 3., kedd
Egy órás kanyargó kocsiút, ahonnan az osztrákok szerint félórás séta(!) a barlang. Harald vezetett minket az acélvégű erdőjáró botjával. Állítólag csak egy kényelmes út vezet fölfelé. Nehéz volt elhinni, hogy pont ez az. Gyakorlatilag 60°(?)-os lejtőn mentünk fel direktben, fatörzseken, csalánoson, köveken keresztül, szemetelő esőben (ezért, sajnos, felvettük a poncsót, ami nem könnyítette meg a mászást). Azért bírtuk az iramot, időnként rá-rá léptünk Harald sarkára.
A Bärenhöhle egy kb. 3 km hosszú, horizontális barlang, két nagyobb omladékos teremmel. Utóbbiból felmászva egy kis kanyargós, bonyolult és rendkívül huzatos járatba juthatunk. Mi Günterrel és Haralddal először antropogén nyomok és szemét után kutatva ezt a részt vizsgáltuk át, egy cca. 5m mély vertikális járatig, ahonnan – kötél híján – visszafordultunk. (A medvecsontok mellett a további találatok: karbidhalmok, 1.5 l-es brandys üveg, sörnyitó, porcelánkistányér felespohárral 4 főre. Mindent kihoztunk, Haraldék felajánlották, hogy szuvenír gyanánt hazavihetjük…)
Míg a másik csoport a barlang 2. nagytermét kezdte mérni, mi a már félig ismert felső járatszakaszt kaptuk. Itt szembesültünk a felmérés nehézségeivel: hideg, műszerek használata, pontok kijelölése, rajz. Úgyhogy már nem Suunto Tandemre vágytunk, hanem a Laser X-re, ami egy gombnyomásra mér távolságot, lejtő- és irányszöget, míg mi erre három műszert használunk (azaz jelenleg csak kettőt). Azért felmértünk cca. 40 m járatot és elindultunk lefelé, ami a várakozással ellentétben nem is volt annyira szörnyű. Esőre állt, a zuhanyzóban főztünk (de előbb hagytuk szobatársunkat, Klaust lezuhanyozni). 8-kor vissza a bázisra. Terv – felmérjük a hétfőn talált barlangjainkat…. (Dia)

2010. augusztus 4., szerda
Reggel indulás, de hogyan? Két autónak van behajtási engedélye. A magyarok ’natürlich on foot’ A többiek ezt már nem bírták nézni, erőszakkal elvették a bageinket. Terv – 80 perc. Szintidő – 70 perc. Bagek nélkül persze, ami KGy szerint szinte már csalás.
KGy mérte Lukassal az Ann-Kluftot, amíg mi leereszkedtünk az Ann-Schacht-ba, ami 30 m mély lett, és amúgy elég pofás is. Ennél a barlangnál szembesültünk azzal, hogy a kiterített metszet a vertikális barlangoknál kicsit nehezen értelmezhető. Ennek tudatában kell felvenni a poligonpontokat, eddig a felismerésig azonban csak a csütörtöki digitalizálás során jutunk majd el. Utána KGy és Dia az Ann-Schneeschachtot mérte-rajzolta, én pedig leereszkedtem az Ann-Kurvenschachtba. Sajnos egy rövid lábú és egy rövid kötél nem jó páros. És még az idő is rövid volt, igy ide még vissza kell jönnünk.
A zsomboly ca. 40-45 m mély, alján nagyobb teremmé bővül. Belengtem kicsit, így annyit láttam, hogy vízszintesen két irányba indul tovább a járat. Az egyiknek láttam a végét, a másik kérdőjeles, de feltehetően elvégződik.
Indulás le, terv – 40 perc. Szintidőn belül teljesítve, bár az utsó kilómétert futottuk! A csalás kompenzálására KGy kiosztott még 5 db 6 ütemű fekvőtámaszt. Ez a csávó nem normális, de mi se, mert szót fogadunk. Haza, és mert süt a nap, kinn főzünk. Szakácsunk mai menüje tortellini paradicsomos téliszalámival és az összes fűszeremmel. Kicsit dominált a szalonnazsir. 8-kor ismét együtt, a másnapi program ‘indoor’ feldolgozás lesz. Echkart elbúcsúztatta Gyjorgyjot, Gyjorgyj is mond pár kedves szót, majd a sorsunkra hagy. Lefekvés előtt még rendet rakunk az autóban (előkerült Dia 5 napja eltűnt pzs-je, ez reggelig elég lesz neki), és hazaküldjük a felesleges felszerelést. Cserébe kapunk egy laptopot, de erről majd később… (Andi)

2010. augusztus 5., csütörtök

Árván maradtunk. Hiányzik apa. Szerencsére Klaus elfuvaroz minket a bázisra. Klaus amúgy hegymászó, és csak a lába 150 cm hosszú. Elkezdjük a feldolgozást. Megismerkedünk a ‘Compass’ programmal, amiben a térbeli poligonokat szerkesztjük. A barlangokhoz leírás is kell, kösz KGy a WordPad-et, nagyon felhasználóbarát. Amúgy ezen a téren is kicsit szakadtak vagyunk, ketten egy szál laptoppal és egy ragadós egérrel. Így aztán a CorellDraw-s térképrajzolás, úgy fest, itthonra marad. Echkart foglalkozik velünk. Egy kommunikációs bermuda-háromszög van közöttünk, pedig Diával elvileg egy nyelvet beszélünk! Poligonszámításnál Dia vadul elkezd fejben gyököt vonni, de Echkart arcára nézve inkább nem von. A társaság ebédelni megy.
„Echkart megkérdezi: -Du ju vant tu lív hír? -Jesz! -Du ju vant tu sztéj hír? -Jesz!”
Mindezt mosolyogva, bólogatva! KGy mondta, hogy kommunikáljunk…..
Ebédszünetben elmentünk az Enns völgyébe és megnéztük a patak mentén a ca. 30 m magas, gyönyörű szinlőkkel tagolt konglomerátum falat. Délután folytköv. Este kötélmosás (Margitkánál egy kicsit többet húzogattuk, tisztább is lett), majd dőzsölés egy étteremben (Winnie the Pooh és Dagobert Duck. Hát persze, hogy a gyerek menü). Este a megbeszélés helyett Lukas Plan beszámolója egy 4 hetes texasi barlangász konferenciáról (2009). Texasi és mexikói csodákat láttunk pl. a Lechuguilla-t. Ezen az éghajlaton a műnyúl és az overáll ismeretlen. Rövidgatya, póló (texasi kettős), térd és könyökvédő az egyéni alapfelszerelés. És kiderül, hogy fölfelé 334 m-t egyben meg lehet tenni 45 perc ill. 2 óra alatt is. Utána még egy gyors döntés a másnapról. Megdöbbenésükre folytatni akarjuk a mérést a Bärenhöhlében. A többiek inkább a Geoentrumban rajzolnának…. (Andi)

Barlangok térképezése és dokumentálása: Valójában a mérés nem egy bonyolult folyamat, csak meg kell tanulni a műszerek használatát. Az igazi nehézség a poligonpontok felvétele, és a szabadkézi rajzolás. Nincs mese, ehhez gyakorlás kell. Horizontális barlangnál, mint a Bärenhöhle is, határozottan fejlődőképesek vagyunk. Valahogy logikusabb az egész dolog, hiszen a rajz a barlang jellemző vetületéről szól, vagyis alaprajz. Könnyebben megtaláljuk a geometriát leíró legalkalmasabb pontokat. Szépen rajzolni egyikünk sem igazán tud, de a célnak megfelel. (Derékszögek és síkok között töltöm időm nagy részét, nehezen tudok elszakadni a korrekt formáktól és a pontosságtól. Annyi perem van, és bugyor, és kitüremkedés. Mindent nem lehet lerajzolni, és persze nem is kell. Nagyon nehezen rázódok bele.) Vertikális barlangoknál viszont teljesen más a helyzet. Felülnézetet rajzolsz, minden egymás hegyén-hátán, miközben függőlegesen közlekedsz, társad pedig feletted lóg. Ráadásul a felvehető pontok helyzetét erősen korlátozza a beszerelt kötél helyzete. Szóval káosz a köbön. Madzagok lógnak mindenfelé, az egyiken a mappa, a másikon a ceruza, harmadikon vonalzó,..…és a poligont még helyben fel kell szerkeszteni. Feldolgozásnál kiderül, mennyire fontos a jó rajz. A poligont az adatokból újra szerkesztjük a ’compass’ programmal, így a hibákat ki tudjuk szűrni. Ebből a térbeli vonalhalmazból képezünk egy felülnézeti képet és egy kiterített metszetet. Ezt importáljuk be egy rajzoló programba (esetünkben CorellDraw). Ebbe kerül a scannelt szabadkézi rajz is léptékhelyesen. Itt jön a szép rajz jelentősége. A kitöltésekre alig emlékszünk, sok helyen nem jelöltük rendesen. Nagyon pici a rajz, a papír koszos, néhol a víztől elmosódott az írás. Erre jobban kell figyelni. És már csak a rajzolás van hátra. Ez mehetne szabadkézzel is, de az osztrákok már géppel rajzolnak. Ennek előnye, a digitális forma. Még a programmal is csak ismerkedünk, de lassan rájövünk az összes fortélyra… (Andi)

barenhohle_beszamolo_kicsi2

2010. augusztus 6., péntek
Kis csapatunk: Echkart, Harald, Andreas és Mosel, + Ungarns. Eckart gondos túravezető, a két srác miatt 80 m kötelet viszünk. Andreas alkalmazott matematikus, nem a tettek embere. Barlangász múltját a Speleo Hungary 100 jelenti. Moselt 2m-es extrém hegymászó apja küldte közénk, de szegény elég messze esett a fájától. Egyébként szimpatikusak, mert vállalkoztak erre a számukra nehéz felmenetelre. A meredek részeken kapaszkodó köteleket helyezünk el, csomókkal. A fiúk csomózó tudása a ’marinéni’-vel ki is merül. A barlangban Echkarttal és Haralddal tartanak, ahol lehetőségük nyílik életük első kötéltechnikai gyakorlására és egy kis térképezésre is. Mi meg felmérünk még cca. 30 m járatot. A számítógépes feldolgozás után tisztult a kép, jól haladunk együtt. Én megfelelő pontokat keresek és mérek, Dia rajzol. A formákat megbeszéljük, és a rajz hasonlít is a valósághoz. Újramérjük a keddi poligont is. Biztató, hogy az értékek stimmelnek, a hibát a csúnya írás eredményezte: 40 fokot olvastunk 4 helyett! Ebből is tanulunk! Dia a régi, gyűjt egy kis vízmintát! Szerencsére nem azt issza meg az esti Neocitránnal! Ez az utolsó este, mindenki köszönetet mond mindenkinek. Mi leginkább Ritának, a kedves vagány hölgynek, Günter feleségének, aki előadások alatt zoknit köt és finom sütiket hoz esténként. Günternek és Haraldnak szíve csücske lehet a Bärenhöhle, mert nagy érdeklődéssel nézegetik rajzainkat és kétszer is megkérdezik, hogy folytatnánk-e a ’bírkév’ felmérését. Szeretnénk! Iszunk egy kis bort, és ennek hatására elkezdjük írni a beszámolót… (Andi)

2010. augusztus 7., szombat

Lukas meghívott minket vasárnapra a Hierlatzhöhlébe, de úgy döntünk, inkább hazajövünk. Az eső szakad, Dia állapota sem javul, és már én sem vagyok a toppon. Lukas kocsijába meg be sem fértünk volna. Délelőtt dolgozunk a dokumentáción, délután meg Eckarttal tartunk Bécsbe. Van még időnk a busz indulásáig, hát keresünk egy kávézót… (Andi)

“Schulungswoche” – előzmények

schw_icon

2010 augusztusában meghívást kaptunk osztrák barátainktól egy barlangi térképezési és dokumentálási oktató héten való részvételre, amire örömmel jelentkeztünk. Andi, Dia és én vállalkoztunk a tanfolyam elvégzésére. Mivel az esemény vasárnap kezdődött ezért elhatároztuk, hogy kicsit megfűszerezzük ezt a hetet egy szombati Schneeberg mászással, ha már úgyis utazgatni kell akkor belefér ez is.

302_2_bd4999c2-8ca6-48f3-888a-d746f1d0b949

Az út

Még jó régen, legelső több-kötélhosszas utamon, a Burklegrat-on kinéztem a szomszédos gerincet a Gamsgartlgrat-ot. Az impozáns tornyokkal tarkított gerinc merdeken szökken fel az erdőből egyenest a csúcsplatóig. Gyakorlatilag a Schneeberg ezen, északi oldalán ez a két valamirevaló mászóút létezik. Anno többször is elolvastam a Nagyváthy könyvben az út leírását és a jellgzetes ablak képe is nagyon megfogott.
Sikerült rádumálni a két lányt hogy vegyenek részt ebben az akcióban. Dia ugyan még nem mászott, főleg nem több kötélhosszat, de végig gondoltuk a dolgot és arra jutottunk, hogy nem lehet semmi gond. Barlangban is ilyen fokozatokat (III) szoktunk mászni biztosítás nélkül, itt meg lesz kötél, a pár IV-es részen meg ha nem megy neki, akkor az addig önbiztosításban szereplő gépeket segítségével jut tovább. Andi akkor épp nemrégiben végzett egy mászótanfolyamon, így itt lehetőség nyílt hogy megcsillantsa újonnan szerzett tudását, mivel mondtam neki hogy „elfelejtheti hogy egy szakavatott mászó társsaságában én, a dilettáns fogok végig elől mászni”. Rádásként megszavaztam, hogy ide elég lesz nekem a bakancs is, úgymond szolidarítok Diával. Andi nem bízta a véletlenre, elrakta a mászócipőt.

tn_img_2678

Indulás Schneebergdörfl-ből

Imigyen felkészülve kezdtünk meg az utazást pénteken meló után. Persze kapkodás, késés ahogy kell, jutalomként Andi még rá is csukta Dia ujjaira az ajtót, de nem tört el (legalábbis erősen reméltem, hogy tényleg nem).
Mindenesetre elég későn érkeztünk kis a puchberg-i sípálya alsó állomásánál található parkolóba, ahol bivakolni szándékoztunk. Elég morcos volt az időjárás, jókora szürke felhőket hajszolt a szél a csillagok előtt, a hőmérséklet is őszies volt. Gyorsan felrántottuk a pungát és ledőltünk, nem sokkal éjfél előtt. A szél erősödött és játékosan szórakoztatta magát a punga szélének csapdosásával. Erről a játékról vagy másfél óra után már azt gondoltam, „menjen a jó búsba a hülye játékával”…

tn_img_2680

Bürklegrat

Gyakorlatilag alig vártuk már hogy kivilágosodjon, mert aludni nem sikerült senkinek, maximum párperces kómákban lehetett részünk. „Kipihenten” láttunk neki a reggelinek, majd gyors pakolás és már úton is voltunk, mert Schneebergdörfl-ből kívántuk megközelíteni a gerincet, úgy rövidebb. Szerencsénkre a szél ha aludni nem is hagyott, de a rosszidőt elhordta a közelből, így napsütésben vágtunk neki az útnak. Könnyű cuccal indultunk két szendvics, kis süti, egy üveg víz, a gyors haladás reményében és „estére úgyis Zsé csapatával randizunk a Höllental-ban, lesz sütés-főzés”.
Utunk a Schneidergraben-ben vezetett, gyakorlatilag merőlegesen metszve a szintvonalakat (ugye a rövidebb út…) amíg össze nem szedtünk 650m szintet, mire elértük a Grafensteig-et. Itt jobbra tartottunk a Krumme Reis felé, már folyamatosan kémlelve a hegy felőli oldalunkat hogy hol kéne letérni a gerinc felé.

tn_img_2682

Dia az első hossz végén

Már kint jártunk az erdőből a Krumme Reis szélén amikor megtaláltuk a GGG jelzéseket a gerinc felé. Innen még vagy egy fél óra volt mira az apró, meredek görgetegen felgebődtünk oda amit már beszállásként értelmeztünk. Kis pihenő után 11 óra körül indultam neki az első hossznak. Persze mint szinte minden ilyen mászótúránkon most is előbukkant egy osztrák öregember az egyik szikla mögül egyedül, egyszál mászócipőben „’Szkott”-ot köszönve el, vagyis inkább felporzott a sziklán mintha csak egy látomás lett volna. Én szép lassan továbbcsilingeltem. Az előbbi találkozás fényében az addigi szegényesnek hitt felszerelésem immár nagyfalas expedíciós cuccnak éreztem. Egész jól haladtam, már a kötél felét is bemondták lentről, a kaller szerint ez egy 40m-es hossz úgyhogy standoltam. Kicsit nehezen rázódtunk bele ebbe a hármasban mászásban, úgyhogy a feltámadó szélnek hála jól kockára fagytam (már ha lehet ezt mondani augusztusban…). Nem nagyon tudtuk belőni a falrajz alapján hol lehetünk, de hát itt nincs más út mint előre, úgyhogy Andi neki is vágott a következő szakasznak. Az elején még prüszkölt, hogy nehéz, meg hova rakja az éket, meg még nem vezetett igazán, de aztán hamarosan eltűnt a szemünk elöl úgyhogy mivel már nem tudta kinek mondani a magáét ezért inkább haladt. Jó ideje dekkoltunk már és a kötél csak nem haladt. Az időnkként megint viharos szél egyszerűen elvitte a hangunkat, a pijjegésre mintha hallottunk volna választ, úgyhogy elindítottam Diát. Mikor felértem hozzájuk, kiderült hogy az elsőnek írt hosszt két darabban teljesítettük… Úgy látszik nagyon lentről kezdtük. No mindegy. A pijjegések jelentését most mindenesetre pontosítottuk. Nekem jutott a kovetkező „hálás” hossz, egy pár méteres felmászás után jókora törmelékkatlanban (Gerölkessel) botladoztam felfelé magam után rángatv a kötelet. Ezen a részen hamar túljutottunk. Andi vezette a következőt amivel elérkezett az ablakig, megint „rajta voltunk a térképen”. Itt bejegyeztük magunkat az út könyvébe majd tovább haladtunk. A következő szakaszban a gerincmászás szépségei köszöntek vissza, egy toronyra fel, majd a másik oldalt lemászás tette érdekessé az amúgy könnyű részt. Andinak egy kis pihenőt hagyva megint én vágtam neki a folytatásnak.

tn_img_2683

Gerölkessel

Végre nagyon szép kéményben kellett haladni, függőlegesen felfelé. Nagyon élveztem, olyannyira, hogy két hosszt is letoltam egymás után. A második kémény után a torony szellős tetején nagyszerű standot rittyentettem és magammal megelégedve szemléltem a kilátást. Nagyszerűen lehetett a szomszédos Bürklegrat-on látni az út vonalvezetését és a kulcshelyet, a III-as kémyént. Míg Dia szuszogott felfelé (itt használta először mászásra a gépeit) addig telefonálgattam, fényképezgettem. Megállapítottam, hogy még idővel is egész jól állunk. Mikor Andi felért már azt bizonygatta, hogy ahelyett hogy most kipihente magát még meg is viselte ez a kéményes történet, meg hogy hideg is van. Sírása süket fülekre talált, ráadásul az előtte álló szakasz könnyű tábla és vályú mászást ígért úgyhogy nem maradt más választása, már át is akasztottam rá a motyót és mutattam neki az utat jelző szeget. Nem is volt gond, simán felért, utána mink.

tn_img_2694

Dia a kéményben

Az út végéhez és kulcshelyéhez még vagy 200 méternyi görgeteges, biztosíthatatlan dzsuvázás állt előttünk, amit végül szinkron mászva abszolváltunk. Kicsit megilletődve szemléltük az előttünk álló falszakaszt. Két lehetőség állt előttünk, jobb oldalt egy kitett kéményben fel, vagy pedig egy nagy vályúban a 40 méter magas torony tetejére. Persze első körben a szép kis zárt vályút választottuk a kitett kémény helyett. Kis pihenő után Andi vállalkozott rá, mivel hogy lentebb a két nehezebb és szép hosszt én tettem magamévá, ezért a kulcshely meghódításának jussa őt illette. 7-8 méter mászás után azonban egy sima falrész állta útját, az alatta levő szög pedig elégé lent volt már. Többször nekifutott, de mivel még egy kis hasa is volt a sziklának végül visszafordult. Én is felmentem, de csak azt tudtam konstatálni, hogy itt mesterségesen sem menne, úgyhogy én is meghátráltam. Lihegtünk pár percet az erőfeszítés után. Az órára pillantva majd kiugrott a szívem: már öt óra is elmúlt!! Valahol nagyon megúsztunk és észre se vettem, hogy milyen sok idő telt el! Gyorsan magamra kaptam a cuccot és nekiugrottam a kéménynek.

 

tn_img_2696

Toronyról lemászás

Először a biztonságos, kényelmes párkányról kellet kimászni a falba a kémény kezdetéhez egy hangyányi párkánykára. A zsákom közben jóindulatúan húzott az igencsak alant lévő Krumme Reis felé, szerettem. Sikerült bevackolnom egy bivaly hexet egy repedésbe, ha már leszédülök, mégse a stand alá essek. Ez után nekivágtam a kéménynek, beszuszakoltam magam, de 2-3 méter után meg kellet állapítsam, hogy zsákkal itt nem fogok feljutni, legyen bármilyen lapos is. Úgyhogy szorult helyzetemben leügyeskedtem magamról a cuccot és leakasztottam a beülőm alá. Eközben nem sikerült leejtenem, pedig ahogy elképzeltem nagyon szép íven zuhant volna jó pár másodpercig… Tovább vergődtem felfelé. Hirtelen egy szeg nézett velem farkasszemet. „Hoppá! Ezek szerint más is úgy gondolta hogy innen már nem lenne leányálom lehullani.” Nosza meg is akasztottam. Centiről centire hernyóztam fel magam, jól összeverve a térdem, könyököm. Elfogyott a türelmem, fáradt is voltam, az új baki is kezdte nyomni a lábujjaimat, úgyhogy heves káromkodások közepette értem el az első szakasz végre. Mikor épp kitoltam volna magam a párkányra, még egy pillantással magam alá nyugtáztam hogy a köztes immár nincs a szegben, hanem lent üdül a kémény elején elhelyezett hexnél. Biztos kirugdaltam a gebődés közben. A következő viszont kicsit feljebb volt pár méterrel, itt a párkányon állva viszont találtam egy kis hexet. Valaki bent hagyta, nem is volt türelmem kibányászni, de azért belekasztottam egy köztest. A következő szakasz tágasabb volt, de ellenben kitettebb, itt az érdekesség a kémény tetején egy beszorult kőn való átmászás volt, de végül ezt is megoldottam. Az alsó rész szarabb volt. Ezzel kijutottam egy „szobába” aminek lejtős talaját jófajta törmelék borította, csak arra várva hogy a legkisebb mozdulatra a lent állók nyakába rugdossam. Pár bizonytalan lépés után (már nagyon nehezen jött a kötél) még mindig volt előttem egy kis felmászás, standnak nyomát sem láttam, így magam csaptam be egy szeget, amit lebiztosítottam egy ékkel, meg hevederrel. „Stand kivehetsz!” – phhűűűű. Most már csak azt kellett tétlenül néznem hogy a lányok hogy fogják magukra húzni a törmeléket, de végül is hiába izgultam nem volt semmi gond.
Mire mindannyian összejöttünk az út végén már egészen megnyúltak az árnyékaink. Gyors, kapkodó pakolás után még volt egy darab felfelé trappolás a fennsíkra. Elég nehézkesen mozogtunk már. Lerongyoltunk a Damböckhaus felé, majd cél az Obere-Herminensteig. A nap utolsó sugarainál még ellőtünk egy közös fotót, aztán nekivágtunk a lefelé útnak. Kb. 10 percig nem is volt semmi gond, viszont egyszer csak feltűnt, hogy nem nagyon látok magam előtt jelzéseket. Ha felnéztünk akkor kb 80 méterre láttuk a jelzést, így meg voltunk róla győződve hogy jó úton vagyunk. Egyikünknek sem volt kedve visszamászni az utolsó jelzésig hogy körülnézzen. A sötét is a nyakunkon volt, jó lett volna elérni az erdei ösvényt még szürkületben. Úgyhogy tovább mentünk, egyre nehezebben kerülgetve a szakadékokat. Negyed óra múlva azonban végképp nem tudtunk tovább menni lefelé. Körben mindenhol leszakadások, a talaj füves, morzsalékos, rendes szikla sehol, sehová nem lehet beverni, berakni semmit. Már a beülő felvételével járó akrobatikus mozdulatok is elég veszélyesnek tűntek ingatag helyzetünkben. Nem maradt más választásunk, mint visszafordulni. Mire elértük az utolsó jelzést be is sötétedett, Schneebergdörfl fényei elképesztően messze és alattunk voltak. Pár perces tanakodás után a Damböckhaus-ban töltendő éjszaka mellett döntöttünk. Nagyon régen nem ittunk, ettünk és az előttünk álló szakasz sem volt veszélytelen, főleg sötétben. Úgyhogy a ház kényelmében pihentünk. Persze szegényes anyagi helyzetünkben nem engedhettük meg hogy vacsorát vegyünk, mert állítólag nem volt bivakhelyiség, vagy matrazlager a házban, szobát kellett kivenni. Még maradt egy szendvicsem, egy sportszelet, meg egy zabpelyhes süti, ezeket elosztottuk három felé lefekvés előtt. Nem volt sok.
Reggel a bőséges reggeli (járt a szobához) valamennyire helyretett. A lefelé vezető út több mint három óra volt így napsütésben is. A tanfolyam kezdetéről persze késtünk.
Mottó: „ha már egyszer egy évben mászás közelébe kerülök akkor ne valami mászóiskolában ugráljak a fal alatt, legyen valami nagy…” – sikerült.
Kösz a lányoknak hogy velem tartottak és respekt a kitartásukért!

XVII. Hágó-Kupa 2010

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Hágó-Kupa. Itt ugyan a kurta farkú malac nem túr az üveghegyen túl, ellenben a Gerecsében május 15-én egy rakás barlangász volt az úr!

hago-ozonviz

           Pénteken le is robogtunk Tiszóval hangos „HÁGÓÓÓ-KUPAAA” kiáltások közepette, mint két 5 éves, aki megy a vidámparkba. Pusztamaróthoz közeledve ismerős autóra lettünk figyelmesek… és igen, miután Viktor kilógott az ablakból, már tudtuk, hogy ez tényleg Zsé furgonja lesz. Az időjárás kegyes volt, csodaszép napsütés. Viktor hozott 2 brutálponyvát, amiből egész kis fedett TBE paradicsomot applikáltunk a fiúkkal. Illetve én inkább csak néztem, maradtam a szendvicskészítés mellett.

Egész szép számban gyűlt fel a TBE, és 7-en képviseltük az (ex)tanfolyamosokat is. Péntek este megadatott, hogy lélegzetelállító csillagos eget nézhessünk, megtarkítva szupernóva-robbanásokkal és a „torony eltűnése, mint figyelmeztető jel”-lel. Reggel továbbra is napsütésre keltünk. Szombaton hivatalosan lett 6 csapatunk, beleszámítva egy aranyos szellemet is. (A szellemekről tudni illik, hogy meglehetősen szégyenlősek és igen nehéz őket rávenni, hogy kiálljanak a közönség szeme elé. :) )

Jómagam Gyurcival és Tiszóval indultam neki a nagy versenynek, szerény csapatunk az „Elnöki különítmény” tisztes nevet viselte. Egész délelőtt viszonylag szép idő kísérte utunkat. Szerencsénkre a kötélpályán kezdtünk, amit még esőmentesen tudtunk teljesíteni. Minél gyorsabb akartam lenni, annál több helyen tekertem magam körbe kötéllel. Gyurci direkt kiemelte, hogy minden átszerelésnél szánjunk 2 mp-et a felülvizsgálatra. Most már tudom, hogy ennyire nem szabad (nem) koncentrálnom, mert csak elrontom azt is, ami máskor természetes. :P Nagyjából egy időt futottunk Éviékkel, tehát ez „alapfokúsok+1 ügyes ember” ideje. Kidöglöttem! Egybe is csatlakoztunk a „Balos croll” csapatával, és együtt folytattuk utunkat. Irány a bicikli+snowboard kombó pálya. Nagyon ötletes volt. Gyurci gyorsan emelt, Tiszó pikkpakk tekert.

hago-vidam-snowboardos

          Ezt egy 3 köteles felmászás követte, amin össze voltunk kötve hárman és csomón átszerelés is akadt. Ráadásként kb. 15 mp-enként beleengedtek a kötélbe. Amint elértük a tetejét, átszerelés ereszkedésbe, csomón átszerelés lefele és kész. Nem értettem miért kötöttek bele, hogy Gyurci ráállt a vállamra. Szerintem tök jó párkány lennék!

A szép idő valahol itt ért véget és innentől felhőszakadás tarkította napunkat. Volt palára szénnel rajzolás, hárman 2 bagben futás, majd irány a zsomboly. A zsombolynál sor halmozódott fel, amit punga alatt vártunk ki és összetartó TBE-hez méltóan testtel melegítettük egymást, igen hatásosan.

hago-tbe-melegit
Egy kutyus is becsatlakozott a bivakba. Sajnos nekünk már nem volt szerencsénk Zámbó Jimmy-t hallgatni ereszkedés/felmászás közben. Biztos zárlatos lett a rendszer a sok víztől. A domboldalak sártengerré változtak, minek köszönhetően én, természetesen állandóan fenéken landoltam, amin még Tiszó és a saját rövid kantáram összekapcsolása sem segített teljes hatásfokkal. A 2 mp-es sátor összecsomagolása nem volt erősségünk, mert egyikőnk sem rendelkezik ilyennel, viszont csapatindulóban remekeltünk. A dallamot ezúton köszönöm Zalatnay Cininek. „Én vagyok a Piroska, van velem két Farkaska. Elnöki különítmény jó barlangász, nyerni fogunk ez nem vitás!”

Miután elkápráztattuk a népet/erdőt/mezőt és minden házi egeret, elindultunk újra az emelkedőn a Pisznice-barlang irányába. (Még nagyobb sártenger!) A barlangban elrejtett kérdéseket kellett megtalálni, megjegyezni a válaszokat. Kellett méricskélni, köveket felismerni („nagy sikerrel”) és Ákoskának fotókhoz pózolni. Ez utóbbi amolyan bónuszfogás lehetett. Lehet talált egy egész járatrendszert a Matyi és a Gerecse között. Lefele menet az út leghasználhatóbb része a sár mellett folyó, hirtelen keletkezett folyó volt. Mire bőrig ázva, lestrapáltan, de még mindig vigyorogva leértünk a táborhelyig, közölték, hogy hóhahó van még egy plusz feladat a „kocsmánál”. Én már előre sejtettem, tán meg is álmodtam, hogy ennek valami köze lesz a lábamhoz. Tehát lábról evés. Pár szerencsés dolog: fürödtem is előző nap+annyira megáztam, hogy az esővíz kimosta a gumicsizmámat belülről=tiszta volt a lábam! Gyurci egy egész kis remekművet applikált a lábujjaim közé, majd bőszen le is ette eme kis műalkotást/szendvicset. Én csak röhögtem, mint egy hülye. Tiszó meg csak bambult :D

hago-fincsi-mi

Éjjelre az eredményhirdetés és a bambizás maradt. Végigsikítoztam az egészet, örülvén annak, hogy szerintem királyhelyezésünk lett. A vándorkupa pedig újra a TBE markaiban! Viktorék nyertek és valahogy ebből kifolyólag az lett az este vége, hogy nyakig sarasan tértem vissza a sátrakhoz. Viktor közelében nem marad tiszta az ember, soha. Akadt már rá pár precedens.

A vasárnap is folytatódó özönvíz elmosta otthonuk felé a versenyzőket, így az egyéni verseny, sajnos elmaradt. Köszönet a szervezőknek mindent!

1.    Neked mennyi a 20 centi?   –   Pucu, Kagyó, Viktor
2.    Alufix   –   Zsé, Losi, Padavan
4.    Húzó nevek   –   Bai Tomi, Cipoo, KGy
9.    Nincs   –   Lovászék, Kapitány Dániel
10.    Balos croll   –   Morzsa, Évi, Gergő
12.    Elnöki különítmény   –   Gyurci, Linda, Tiszó
15.    A csapat és a szellem   –   Venga, Dor, Barbi
16.    Vietnám   –   Cs Peti, S Zoli, Lui
21.    Mézes Pálesz   –   Andi, Anita, Attila

hago-nyertesek-orome

Győztesek öröme: Pucu, Kagyó, Viktor

Közgyűlés megtörténte után, immáron TBE tagként üdvözlöm minden kedves klubtársamat, barátomat! Még sok-sok-sok ilyen csodás évet nektek, nekünk!