Magas-Tátrai Barangolások 2013, avagy az első tátrai túrám

Röviden összefoglalva: éjjel 2-kor már indultunk otthonról, 6:30-kor rajt, 12:20-ra első beérkezőkként a célban, 17 órára már itthon is voltunk…

Sokat filóztunk a 2 változat között, hogy már pénteken menjünk és ott aludjunk vagy toljuk le egyhuzamban szombat éjszakai indulással, de végül az utóbbi győzött…

Azért egyezzünk meg abban, hogy régen keltem már 1:45-kor úgy, hogy előző nap csak este 10-re tudtam magam ágyba verni egy nem túl pihentető hét után (ki*** kánikula + meló), de ahhoz képest elég fitten ébredtem valszeg a megfelelő adrenalinszinttől, amit aztán a hiányzó kulcs miatti (hogyan jutok ki a lakásból?) kisebb mizéria csak tovább emelt. De mindegy, mert már előző este összepakoltam és csak be kellett vágni a kocsi hátuljába.

Az út ismerős volt már egy krakkói “munkakirándulás” miatt, de éjszaka mások a tereptárgyak, úh. a jól dolgozó GPS-ra bíztam magam. Két rövid megállóval (a magyar oldalon nem árulnak szlovák matricát…) alig 4 óra alatt ott is voltunk (érthetetlenül állva a 5-6-7 órás időigényűnek mondott út előtt!).

Az indulásnál (Csorba-tó, Strbské Pleso) a parkoló (fizetős, de 5,5 EUR egyáltalán nem veszélyes több órára) után hamar meg volt a “recepció”, ahol gyors becsekkolás és a kevésbé könnyen megtalálható mosdó után 6:30-kor nekivágtunk a hegyoldalnak.

Alig 800 méter után a Csorba-tó mellett simán befordultunk jobb helyett balra, de a Haver terepgps-e kisegített és fél tucat túratárs visszafordítása után megtaláltuk a helyes utat az építészetileg rendkívül jól eltalált, a hegy színével azonos világosszürke gránittal borított Grand Hotel mellett. Az integető faemberke nem volt olyan nagy, mint ahogyan a leírás mondta, de jobb (!) karlendítéssel üdvözölt, remélhetőleg nem a nemzetszocialista időket próbálva felidézni.

A felvonók mellett röviden megegyeztünk abban, hogy a síugrás hülye sport, bár a túratárs kifejtette, hogy szerinte nem veszélyesebb mint sziklát mászni, amely véleményt nem kifejezetten osztottam… :-) Itt még lassan emelkedett a terep, de a felettünk magasodó hegyek látványa nem tréfált, amit aztán a fenyő majd törpefenyő erdő után előbukkanó szürke gránit alapkőzet és a Fátyol-vízesésig (Vodopad Skok) összeszedett laza 400 m 5,4 km alatt is megerősített: ez magashegyi túra lesz!

A keménynek mondható tempót azért viszonylag sokszor megszakította a fényképszünet és a néha félhangosan-hangosan elmormolt “Hűűű, b* meg, de szép!” szakkifejezések. A vízesés után felbukkanó Szentiványi-tó (Capie Pleso, 2.075 m) ismét fényképszünetre “kényszerített”, de aztán a Lorenz-hágó (Bístré sedlo) felé már kevésbé volt őszinte a mosolyunk, főleg, amikor észrevettük a hegyoldalon vidáman ugrándozó zergéket, akikhez képest gyök12-vel mozogtunk. A hágó a túra legmagasabb pontja (2.314 m) és egyben számomra legnagyobb élménye is volt, ahogyan egy vállszélességnél alig nagyobb sziklakapun átléptünk a hegy túloldalára (közben erősen az eszünkbe véstük, hogy a hágó mindkét oldalán volt lánc (!)), és azonnal arcon vágott a a 200 m lejjebb lévő Felső-Wahlenberg-tó (Vysné Wahlenbergove pleso, 2.105 m). A hágóhoz közeledve felfigyeltünk egy idősebb sporttársra is, aki még hozzánk képest is gyorsan tolta felfelé és simán, szuszogás nélkül hátba vágott és otthagyott minket (úgy néz ki, hogy itt ismét megdőlt az elmélet, hogy 30 után már mindeki csak rohad…). Szótlan volt, de jól öltözött, így gyorsan elkönyveltem osztráknak, hatalmasat hibázva, de erről még lesz szó később…!

Nagy ijedségünkben gyorsan le is rohantunk a tóhoz, amiután egy kényelmes és tempós lejtmenet következett a sárga-kék elágazásuk (Skutnastá Polana, 1.710 m), ahonnan ismét kissé felfelé ment az út a Szoliszkó-menedékházig (Chata pod Soliskom, 1.840 m). Gyors bélyegzés után (utolérve az “osztrák” sporttársat, aki velünk együtt pecsételt, úh. innentől kezdve átment honfitársba, de maradt szótlan) döbbentünk csak rá, hogy a ház feletti 200 méteres hegyecske, az Elülső-Szoliszkó-kúp (Prendé Solisko, 2.053 m) is benne van a programban, ami nem hangzott túl bíztatónak, tekintve, hogy közel annyian voltak rajta, mint az Everesten jobb napokon a Hillary-lépcső előtt. Nu, de azér’ uccu neki “felrohantunk” rája, másfél tucat hétvégi kocaturistát megelőzve, majd belefutva a csúcson egy urugayi csapatba, akik úgy örültek a hegy megmászásának, mint akik először láttak 2.000-es hegyet, bár később utána néztem és hegymagasságban még mi is duplán leverjük őket az 514 m-es legmagasabb hegyükkel. Itt ismét utolértük a “magyar-osztrák” sporttársat (és végre le is hagytuk), aki már vígan napozott meztelen felsőtesstel és szépen be is nézte volna az ellenőrzőpontot, ha nem mondom, hogy a “kedves” urugayi néni pont azon az egyik tájékoztató fémtáblán foglalt helyet, amelynek számát fel kellett jegyezni (tehát 2!). Gyors fényképkör után visszarobogtunk a házig, majd a korábbi elágazásig, ahol már több magyar sporttárs fújtatott és kissé elismerően tekintett ránk, hogy mi már megjártuk a kúpot.

Innentől kezdve már lényegében folyamatosan lefelé mentünk a Furkota-völgyben (és egyre inkább kezdett elegem is lenni a botorkálásból, főleg, mert a 2004-es széltörés által kopárra gyalult részen kellett haladni a tűző napon unalmas körítéssel. A sárga-piros elágazás (Rázcestie pod Furkotskou) után még bele is futottunk nagy unalmunkban, de egy kisebb emelkedő elvette a rohanós kedvünket. A tóhoz érve ismét elhaladtunk a Grand Hotel mellett, tudomásul véve, hogy a környéken előforduló leggyakoribb gépjármű a Porsche-Mercedes-BMW-Audi…

A célba ismét futva érkeztünk, ahol pár perces keresgélésbe telt megtalálni Borosnyai szervező sporttársat, de végül meg lett! Kiderült, hogy mi vagyunk az első beérkezők, bár időbeli elsőségünk (5 óra 50 perces idővel) nem mondható biztosnak! :-) A beérkezés öröme, regisztrálása közben rákérdeztünk idősebb “magyar-osztrák” sporttársunkra, akiről kiderült, hogy Magyarország egyik legjobb teljesítménytúrázúját tisztelhetjük benne, így még jobban düllesztette mellünk a büszkeség, hogy sikerült lehagynunk (valszeg hagyta magát… :-) ). Az egyedi tervezésű oklevél és kitűző átvétele után a 40+ fokos kocsiba pattantunk és az Alacsony-Tátrát átvezető utat választva (nem éri meg, a fél hegyvidék tarvágás… :-( ) hazarobogtunk az anyósülésen néha elbólintó sporttárssal.

Összefoglalva nagyon jó kis túra, hatalmas első magas-tátrai élmény volt ez a szűk 20 kilcsi (a szintkülönbséggel kapcsolatban erősen megoszlottak a vélemények az eltérő mérések miatt…), amit a 11 órás szintidőn belül biztosan sokan meg tudnak csinálni, de a sziklás terep és a rövid távokon nagy szintkülönbség miatt a fájós-laza térdű-bokájú és a kevésbé kipróbált sporttársaknak csak korlátozottan tudom ajánlani. Nekik azt javaslom, hogy egy teljes napot kitevő túra keretében szép lassan járják végig és esetleg hagyják ki belőle az Elülső-Szoliszkó-kúp megmászását, ami bár szép körpanorámát nyújt, de az 1 km-en belüli 200 m szintemelkedés sokat ki is vesz az emberből, főleg tűző napon.

Jó Szerencsét!

PG

Hágó Kupa 2013: Beszámoló Judit tollából

“Kóbor apácák” voltunk mi, lyányok, hárman, a megállíthatatlan, ‘mindentimádok’ Szöszi, a fejjel lefelé szénsavasat ivás (boáá) verhetetlen bajnoka, Kati és jómagam. Nevezetes helyezést is értünk el, elsők lettünk, hátulról. Jó, persze, vehettük volna komolyabban is, de nem tettük. Mert persze az élet móka és kacagás, ami itt hatványozottan igaz, túláradt bennünk a versengésmentes hangulat és az meg egy ilyen eltökélt mezőnyben nem segít, már ami a szupernyeremények felmarkolását illeti. Remek időnk volt, igazán, napsütés, finom meleg, jó emberek, jó helyen, kőfejtő, hegyi patak, erdei kisvasút, rengeteg zöld, tó és sör, békakurutty, ebihalak, kakukkfű és bodzaillat fura elegye. Semmi nem zavarta meg a részben kissé másnapos, vagy csak simán kellemesen bódult, így kerek a világ életérzésünket. A verseny elején gyorsra vettük a figurát, legyünk túl rajta. Bizonyos feladatokat így idő előtt sikerült befejezni, korábban is, mint szerettük volna :) pl a legyen Ön is milliomos negyedik kérdésénél jó gyorsan kiestünk. A pijjegőben ordítottunk nagyot, torkunk szakadtából, de a kraft hiányzott, a decibelmérő alig észlelt valamit. Azt hiszem, itt már sejteni lehetett, nem mi leszünk a legerősebb csapat. Ha erős nem is, de bátor mindenképp: elsőként vetettük bele magunkat na nem a tóba, hanem a tutajos feladatba: mini kötélpálya végén kellett egy jól komponált felfújt gumibelsők plusz fél-raklap kombóra ráereszkedni, aztán uccu neki, keresztül a tavon, egyesével. Igazából a szemünk se rebbent és úgy értünk át mindhárman, hogy kicsit sem lettünk vizesek. Ez persze csak utólag értékelődött fel, mikor mások is látták, a csapatok nagy része elmerül, és/vagy úszva, a tutajt maguk után húzva jutnak a túlpartra. A mi kora reggeli performanszunkat viszont lényegében senki nem észlelte, muhaha. Jött a vetkőzős feladat, ahol tulajdonképpen az öltözés volt a lényeg: koromsötét kamrában kellett az atomjaira szedett slószunkat magunkra szedni, természetesen megfelelő módon, ahol csalás kizárva: egy éjjel látó kamera biztosította a verseny hitelességét. Már _majdnem_ nagyon gyorsan kész lettünk, amikor egy elvesztett karabiner kibánt velünk, felakadt Katira. Cserébe Katit a következő feladatnál a lábánál fogva jól felkötöttük egy fára, had lógjon, fejjel lefelé, így kellett időre meginnia fél liter szénsavas ásványvizet. Számomra ez egyszerűen feldolgozhatatlan, azóta is, így ezúton is kifejezném minden elismerésem a feladatot abszolválóknak, kiváltképp Katinak ezért a teljesítményért. Jó kis csapat voltunk, heterogén összetételű. Szöszi például, akinek szimplán csak annyi hozzáfűznivalója volt mindenhez, bármihez, hogy „azt imádom” jól szerepelt minden kötél-közeli helyzetben, lehetett szó bármiről, vödör víz transzportálása, angolmentő kötése, mászás, ereszkedés Szöszi minden helyzetben kötélnek állt. A fiainkkal néha találkoztunk csak, ők egyébként további három csapatot tettek ki (Aha csapat: Gyurci, Lovász Peti, Lovász Dani, Apacukafundalukafundakávékamandukaabcugfundalukfundakávékamanduk csapat: K.Gábor, Saller Zoli, Misi, és a T2-sek: Tiszó, PG, Levi) plusz a Zélandi különítmény, Linda és Viktor, így összességében jó szokásunkhoz híven, most is szép számmal szerepeltettük a TBE-t. Meglepetésünkre és nagy örömünkre szombaton a legapróbbak is csatlakoztak hozzánk: Bai baba, Hajdú baba, Adamoczky baba és Sióréti babák személyében, természetesen a szülőkkel együtt. Mi ugyebár teljes mértékben átszellemülten, a verseny hevében nem tudtunk érdemben időt tölteni a kismamákkal és kispapákkal, mégis elgondolkodtató: lehet ebben a rendezvényben valami, ha még a kiságy mellől is képes odavonzani az ideiglenesen ritkábban látott tagtársakat. Estére végképp tetőfokára hágott (érted, Hágó-tt) a hangulat, melyet az élőzene csak tovább fokozott. Lazulás, szocializálódás, klassz napot hagytunk magunk mögött, melyet kár lett volna kihagyni! Vasárnap reggel kevésbé kegyes időjárás fogadott bennünket, a szakadó eső sokakat tántorított el az egyéniben történő megmérettetéstől. Kivéve persze legmenőbbjeinket Levit és Misit, akik derekasan helyt álltak a zord idő ellenére is. Túl a szórakoztató és elmés feladatokon, mely egyeseknek kihívást, másoknak rutint jelentett, végre hoztuk a tolerancia formát, végre találkoztunk és végre beszélgettünk is (na jó, volt aki _csak_ beszélt:)) megváltottuk a világot, megállapítottunk megdönthetetlen életigazságokat, többek között azt is, és legyen ez a végszó, hogy: „Az a baj a Hágó kupával, hogy csak egyszer van egy évben.”

“Schulungwoche”, 2010 vol.II.

2010. július 30., péntek
Indulás. KGy-ig még egész simán eltaláltam (na ja, egy háztömbnyire lakunk…). Aztán irány Andihoz: leparkoltunk a Rákóczi utcában – ez is kipipálva. Csak egy apróság kerülte el a figyelmünket: az utcanévtábla eggyel kevesebb X-et tartalmazott (értsd: a 20. ker. helyett a 10. ker. hasonló nevű és – bár ezt utóbb hiába bizonygattam KGy-nek – hasonló fizimiskájú utcájában vártuk Andit). Gyors korrigálás után újabb programpontként felmerült a “baleseti” is, szerencsére azonban Andi nem kellően nagy slunggal csapta rá ujjamra a kocsiajtót (nem is értem, pedig saját bevallása szerint már Klárin is gyakorolta). Az indulás viszontagságai után viszonylag nyugis úton jutottunk el szálláshelyünk, a puchberg-i sípálya melletti parkolóba. Másnapra mászás volt a terv, hármas partiban, amitől nemcsak sajgó ujjaim, hanem erősödő megfázásom és rutintalanságom is elrettentett… (Dia)

2010. július 31., szombat

Az elmaradhatatlan KGy-féle ütemterv szerint programunk a következő volt: felkelés – 6:00, indulás -7:30. Ezt TBE-sekhez nem méltó módon – és a csapkodó pungának köszönhetően jórészt ébren töltött éjszaka ellenére – tartottuk! A „bajnokok reggelijét” elfogyasztva (megfelelő mennyiségű poralapú fehérje- és szénhidrát-bevitel után) már képesnek tartottuk magunkat a 9 kötélhosszas út leküzdésére, illetve a beszállásig való „felküzdésre”. A mászóút kezdetéig törpefenyveseken, kőtengereken, és szerencsénkre egy-két forrást is keresztezve vezetett utunk. É-i falat szemeltünk ki, hogy ne legyen túl meleg. Hát, erre mondják, hogy kezdetben jó ötletnek tűnt – kár, hogy „-10°C” volt… Lassan haladtunk, mert noha volt néhány igen könnyű hossz (így én is csak két szakaszon kellett, hogy rásegítsek a jó öreg croll-poa technikát alkalmazva, és Andi is egyre többször mászott elöl), de ezek elég hosszúak voltak és jó sok időt eltelt mindig, mire a harmadik ember is felért. Ráadásul az utolsó hossz rendesen besz*atott: Andi és KGy is nekivágott kétszer, mire megtaláltuk a helyes utat egy rendkívül szűk kéményen keresztül: bagjeinket kantárra lógatva tudtunk csak felvergődni a platóra, ahol az ütemterv szerint 16:00-tól sütkéreztünk volna – valóság: 16:00-kor kb. az út 2/3-ánál jártunk, 19:30-kor pedig már meg is pillantottuk a platón a lomhán lemenő nap sugarait. Gyors fényképezkedés után elindultunk lefelé a platóról a piros turistajelzésen (osztrákéknál csak az van…). „B*meg, mindjárt sötét van!” Ráadásul a turistaház után nem sokkal lazán lesétáltunk a piros jelzésről. Nem baj, megyünk tovább. Kuloárokon ereszkedés, meredek lemászások, szakadékok, letörések. És nincs tovább, már félig-meddig járható út sem. Belátjuk, hogy eltévedtünk. Vissza! A rövidesen megtalált piros jelzésen visszajutunk a turistaházig. Hidegzuhanyként ér minket a hír: Matraclager nicht! Just room, 27 Euro, with „zöldkártya”: „only” 19, mit Früchstück (én persze lenn hagytam a kártyámat). „Bőséges” vacsoraként jut 1/3 szendvics, 1/3 paprika (tegyük hozzá gyorsan: made in USA!), 1/3 Sport szelet (When you need some energy!). De legalább nem csapkod a punga! (Hát, 19 Euróért ne is!)
(Kgy írása: http://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=59&Itemid=1)… (Dia)

2010. augusztus 1., vasárnap
Gazdag reggeli után ereszkedés. Megvan a piros jelzés, vigyázunk is rá nagyon. 3 óra alatt vagyunk lent (tehát este kb. még 2 órát ereszkedtünk volna tök sötétben, víz és élelem (és jelzés) nélkül).
Ami a Schulungswoche ütemtervét illeti: 12:00 – találka a Geozentrumnál, 13:30 – beginning of the course. Ungarns nicht!
Magyarok: 15:00, büdösen, éhesen, szétcsúszva. Az osztrák (német?) precizitással megszervezett Schulungswochét kicsit összeziláltuk a cca. 3 órás késésünkkel.
Bemutatkozásként pár szót mondunk magunkról. Mi kezdjük, így KGy utólag nem túl elégedett: nem „fényeztük” magunkat eléggé. Kiderült ugyanis, hogy van, aki csak májusban (!) kezdett barlangászni – de legalább volt a Speleo100-on (és nem mellesleg a József-hegyiben is, ahol mi még soha a büdös …)…
Egy kis vetülettan után (mi fán terem a geoidunduláció?) irány a Kraushöhle!
Ez a barlang számunkra arról lett emlékezetes, hogy iszonyúan hasonlít a Matyira. Azzal a különbséggel, hogy itt talán még kifejezettebb, szabályosabb gömbfülkéket találunk, amelyek nem pusztán a keveredési korrózió és a meleg szénsavas víz, hanem leginkább a kénsavtartalmú víz(gőz) oldó munkájának eredményei. A Kraushöhle egyébként viszonylag magasan a hegy oldalában nyíló, immár fosszilis barlang. A kénsavas oldásra azonban elegendő bizonyítékot jelentenek a völgytalpon feltörő kénhidrogénes források. A barlang képződmények tekintetében azért többet ad, mint a Matyi, s a cseppkövek és nagyszámú borsókő mellett itt montmilch-ben (hegyitej) is gyönyörködhettünk. ( www.kraushoehle.at ).
Este még eligazítást tartanak nekünk a sógorok a másnapi programról. Én már nehezen bírom levegővel, elfújok egy benzinkútnyi papírtörlőt –  „nyugi, Dia, ez a magyar image-be belefér!” –, pedig van pzs-m, csak nemtom hol (az 5. napon elő is került…). KGy végre megmondja a frankót az osztrákoknak (3-4 fős csapatokban fésüljük át a Beilsteintől délre fekvő, kb. 2 km2-es területet barlangok után kutatva), oszt mehetünk a szállásra aludni (a jobbaknak memóriahabos matrac is jut :-) !)… (Dia)

Pár szó a tanfolyamról: Osztrák barlangász barátaink meghívására veszünk részt ezen az 1 hetes oktatáson. Eckhart Hermann és Lukas Plan vezeti a képzést a Gams bei Hieflauban (Steirmark, az Enns patak völgye) található ’Geozentrum’-nak nevezett geológai és természetvédelmi központban ( www.geoline.at ). Lukas geológus és a bécsi természettudományi múzeumban is dolgozik, gyakorlatilag főállású barlangász. Eckhart is öreg motoros, civilben valamiféle önkormányzati tisztviselő. Ez nem látszik rajta: szikár, strapabíró csávó! Segítségükre van még Günter és Harald a Gesause-i nemzetiparktól. 13-an vagyunk diákok, egészen vegyes barlangász tudással és szintén vegyes célokkal. Mi (KGy, Dia, Andi) azért vagyunk itt, mert azon túl, hogy érdekel minket a térképezés, aktívabban részt szeretnénk venni az osztrákokkal közös barlangkutató projektekben, nem mellékesen a hazai barlangok felmérésénél is kamatoztatnánk a most megszerzendő tudást. Diáktársaink: Klaus geológusnak tanul (és soha többé nem jön barlangba); Kathy biológusnak (barlangi létformák), Andreas és Mosel (a lelkes kezdők); Brigitte és Heinrich, a szimpatikus grazi barlangászok; Matthias, a vidám ’Serlock Holmes’ külsejével; ápólónő-cuncimadár Sylvia, kötéltechnika-oktató Margit és jóképű Michael (Margit pasija; ő kedves és segítőkész, Margit valszeg ezért nem :-) ), akikhez annyira nem sikerült közel kerülni. Rajtunk kívül mindenki német nyelvterületről jött, így az oktatás németül folyik, Eckhart rendületlenül fordít nekünk angolra. KGy remekül beszél angolul, Dia ért és olvas ezen a nyelven, de ritkán szólal meg, én 20 évvel ezelőtti német nyelvtudásomat – ami akkor még ’élő’ volt – próbálom ötvözni azóta felszedett angol szókincsemmel. Így elég sok kérdésem marad megválaszolatlanul. Az osztrákok profin térképeznek, így ennek a hétnek a célja, hogy elsajátítsuk az alapokat a tényleges méréstől a dokumentálásig. Végig megyünk a folyamatokon a barlangok felkutatásától és pozíciójuk rögzítésétől, egészen a rajzos-írásos anyag elkészítéséig. Közben betekintést nyerünk az osztrák barlangnyilvántartás rendszerébe is. Rengeteg feltárandó és feltérképezendő barlangjuk van. Módszerükre jellemző, hogy a barlang kiépítése a térképezésével együtt halad. Ez sok munka és idő, ember-, és felszerelés igénnyel.  A TBE barlangászai ebben nyújtanak évről-évre segítséget, és hogy ne csak ’nyers testi erőnket’ tudjuk felajánlani, nekigyürkőzünk hát a térképezésnek!… (Andi)

2010. augusztus 2., hétfő

Találka: 8:00, Geozentrum, 9-ig tökölődés. Indulás a hegyre: 10:30. Próbálunk felfelé rövidíteni, de a csalánoson át nem érdemes. Turistajelzés itt nincs, csak a vadászok által elejtett foszforeszkáló pöttyök a fákon. Ehhez képest az alsó-hegyi lófingató semmi… Úgy látszik, ezen a héten fényes ösvény nem jut nekünk! Felérünk délre, így már csak 3 óránk marad, hogy fél km2-t átfésüljünk és barlangot találjunk. Az első 10 percben neki is szaladtunk az Ann-Kluftnak (hasadékbarlang, alul hókitöltéssel). De nem mérhettük fel, ez majd a szerdai programpont lesz. Csak a GPS-koordinátákat tároljuk el és egy laza skiccet készítünk. Rögtön mellette volt az Ann-Schacht. Ezután találkoztunk Ritával (ld. később), aki áfonyagyűjtés közben még két zsombolyt talált nekünk: az egyik volt az Ann-Schneeschacht. A másik ugyan nem volt túl mély, ám mellette, az útkanyarban találtunk egy ígéretesnek látszó zsombolyt (Ann-Kurvenschacht). A további rész átfésülése már nem járt sikerrel, sem barlangkutatási (2 kicsi, 5m hosszú illetve mély, a sógorok számára barlangnak nem tekinthető lukat találtunk), sem egyéb szempontból. Műszereink száma kétharmadára csökkent, a barlangok mellett immár a lejtszögmérőt is keressük (sajnos tokja terepszínű, így ez reménytelen vállalkozást jelent).
A helyi Hütténél találkozunk a többiekkel. Az ütemterv szerint kávéfőzés következik, ám ezt az osztrákok meghiúsítják. Günter megmutatja nekünk a terület egyik nevezetességét, egy jégbarlangot (a nevét sajnos nem sikerül megjegyezni, utólag nézzük meg a térképen; hát tényleg bonyolult: Eishöhle!).
Elindulunk lefelé. Terv: egy óra alatt leérünk. Velünk jön még Brigitte és Heinrich (utóbbi különösen szimpatikus, mert érti az „állatok” nyelvét – magyar a felesége), valamint Mathias. Ő hasonlított ránk a legjobban szakadt pólójában és pamutcuccaiban (bár a wc-papíros póló – alsógatya modell még tőle is távolabb állt); a többiek túl „normálisan” néztek ki tetőtől talpig Mammut-szerkójukban. Lefelé a megengedett 10%-os veszteségen belül vagyunk, csak Brigitte-t hagytuk el, és leérünk kb. egy óra alatt. Ő már ott várt ránk, talált egy rövidebb, dzsindzsamentes, unalmas utat. (A csaj egyébként furán működik: 2 szendvics+1 doboz cigi/nap).
Visszaérkezve Gamsba az osztrákok az étterem, mi pedig a kempingi tűzrakóhely felé vesszük az irányt. A kiadós, „soha-ne-próbáld-otthon” marhapörkölt-tortellini egyveleg elfogyasztása számunkra nem egyszerű, de legalább a kutyának ízlik. Este nyolckor a szokásos összejövetel a zentrumban, beszámolók és a másnapi tervezgetés. Mi villámgyorsan lecsapunk a Bärenhöhlére, így már tízkor sikerül hazaindulnunk…. (Dia)

2010. augusztus 3., kedd
Egy órás kanyargó kocsiút, ahonnan az osztrákok szerint félórás séta(!) a barlang. Harald vezetett minket az acélvégű erdőjáró botjával. Állítólag csak egy kényelmes út vezet fölfelé. Nehéz volt elhinni, hogy pont ez az. Gyakorlatilag 60°(?)-os lejtőn mentünk fel direktben, fatörzseken, csalánoson, köveken keresztül, szemetelő esőben (ezért, sajnos, felvettük a poncsót, ami nem könnyítette meg a mászást). Azért bírtuk az iramot, időnként rá-rá léptünk Harald sarkára.
A Bärenhöhle egy kb. 3 km hosszú, horizontális barlang, két nagyobb omladékos teremmel. Utóbbiból felmászva egy kis kanyargós, bonyolult és rendkívül huzatos járatba juthatunk. Mi Günterrel és Haralddal először antropogén nyomok és szemét után kutatva ezt a részt vizsgáltuk át, egy cca. 5m mély vertikális járatig, ahonnan – kötél híján – visszafordultunk. (A medvecsontok mellett a további találatok: karbidhalmok, 1.5 l-es brandys üveg, sörnyitó, porcelánkistányér felespohárral 4 főre. Mindent kihoztunk, Haraldék felajánlották, hogy szuvenír gyanánt hazavihetjük…)
Míg a másik csoport a barlang 2. nagytermét kezdte mérni, mi a már félig ismert felső járatszakaszt kaptuk. Itt szembesültünk a felmérés nehézségeivel: hideg, műszerek használata, pontok kijelölése, rajz. Úgyhogy már nem Suunto Tandemre vágytunk, hanem a Laser X-re, ami egy gombnyomásra mér távolságot, lejtő- és irányszöget, míg mi erre három műszert használunk (azaz jelenleg csak kettőt). Azért felmértünk cca. 40 m járatot és elindultunk lefelé, ami a várakozással ellentétben nem is volt annyira szörnyű. Esőre állt, a zuhanyzóban főztünk (de előbb hagytuk szobatársunkat, Klaust lezuhanyozni). 8-kor vissza a bázisra. Terv – felmérjük a hétfőn talált barlangjainkat…. (Dia)

2010. augusztus 4., szerda
Reggel indulás, de hogyan? Két autónak van behajtási engedélye. A magyarok ’natürlich on foot’ A többiek ezt már nem bírták nézni, erőszakkal elvették a bageinket. Terv – 80 perc. Szintidő – 70 perc. Bagek nélkül persze, ami KGy szerint szinte már csalás.
KGy mérte Lukassal az Ann-Kluftot, amíg mi leereszkedtünk az Ann-Schacht-ba, ami 30 m mély lett, és amúgy elég pofás is. Ennél a barlangnál szembesültünk azzal, hogy a kiterített metszet a vertikális barlangoknál kicsit nehezen értelmezhető. Ennek tudatában kell felvenni a poligonpontokat, eddig a felismerésig azonban csak a csütörtöki digitalizálás során jutunk majd el. Utána KGy és Dia az Ann-Schneeschachtot mérte-rajzolta, én pedig leereszkedtem az Ann-Kurvenschachtba. Sajnos egy rövid lábú és egy rövid kötél nem jó páros. És még az idő is rövid volt, igy ide még vissza kell jönnünk.
A zsomboly ca. 40-45 m mély, alján nagyobb teremmé bővül. Belengtem kicsit, így annyit láttam, hogy vízszintesen két irányba indul tovább a járat. Az egyiknek láttam a végét, a másik kérdőjeles, de feltehetően elvégződik.
Indulás le, terv – 40 perc. Szintidőn belül teljesítve, bár az utsó kilómétert futottuk! A csalás kompenzálására KGy kiosztott még 5 db 6 ütemű fekvőtámaszt. Ez a csávó nem normális, de mi se, mert szót fogadunk. Haza, és mert süt a nap, kinn főzünk. Szakácsunk mai menüje tortellini paradicsomos téliszalámival és az összes fűszeremmel. Kicsit dominált a szalonnazsir. 8-kor ismét együtt, a másnapi program ‘indoor’ feldolgozás lesz. Echkart elbúcsúztatta Gyjorgyjot, Gyjorgyj is mond pár kedves szót, majd a sorsunkra hagy. Lefekvés előtt még rendet rakunk az autóban (előkerült Dia 5 napja eltűnt pzs-je, ez reggelig elég lesz neki), és hazaküldjük a felesleges felszerelést. Cserébe kapunk egy laptopot, de erről majd később… (Andi)

2010. augusztus 5., csütörtök

Árván maradtunk. Hiányzik apa. Szerencsére Klaus elfuvaroz minket a bázisra. Klaus amúgy hegymászó, és csak a lába 150 cm hosszú. Elkezdjük a feldolgozást. Megismerkedünk a ‘Compass’ programmal, amiben a térbeli poligonokat szerkesztjük. A barlangokhoz leírás is kell, kösz KGy a WordPad-et, nagyon felhasználóbarát. Amúgy ezen a téren is kicsit szakadtak vagyunk, ketten egy szál laptoppal és egy ragadós egérrel. Így aztán a CorellDraw-s térképrajzolás, úgy fest, itthonra marad. Echkart foglalkozik velünk. Egy kommunikációs bermuda-háromszög van közöttünk, pedig Diával elvileg egy nyelvet beszélünk! Poligonszámításnál Dia vadul elkezd fejben gyököt vonni, de Echkart arcára nézve inkább nem von. A társaság ebédelni megy.
„Echkart megkérdezi: -Du ju vant tu lív hír? -Jesz! -Du ju vant tu sztéj hír? -Jesz!”
Mindezt mosolyogva, bólogatva! KGy mondta, hogy kommunikáljunk…..
Ebédszünetben elmentünk az Enns völgyébe és megnéztük a patak mentén a ca. 30 m magas, gyönyörű szinlőkkel tagolt konglomerátum falat. Délután folytköv. Este kötélmosás (Margitkánál egy kicsit többet húzogattuk, tisztább is lett), majd dőzsölés egy étteremben (Winnie the Pooh és Dagobert Duck. Hát persze, hogy a gyerek menü). Este a megbeszélés helyett Lukas Plan beszámolója egy 4 hetes texasi barlangász konferenciáról (2009). Texasi és mexikói csodákat láttunk pl. a Lechuguilla-t. Ezen az éghajlaton a műnyúl és az overáll ismeretlen. Rövidgatya, póló (texasi kettős), térd és könyökvédő az egyéni alapfelszerelés. És kiderül, hogy fölfelé 334 m-t egyben meg lehet tenni 45 perc ill. 2 óra alatt is. Utána még egy gyors döntés a másnapról. Megdöbbenésükre folytatni akarjuk a mérést a Bärenhöhlében. A többiek inkább a Geoentrumban rajzolnának…. (Andi)

Barlangok térképezése és dokumentálása: Valójában a mérés nem egy bonyolult folyamat, csak meg kell tanulni a műszerek használatát. Az igazi nehézség a poligonpontok felvétele, és a szabadkézi rajzolás. Nincs mese, ehhez gyakorlás kell. Horizontális barlangnál, mint a Bärenhöhle is, határozottan fejlődőképesek vagyunk. Valahogy logikusabb az egész dolog, hiszen a rajz a barlang jellemző vetületéről szól, vagyis alaprajz. Könnyebben megtaláljuk a geometriát leíró legalkalmasabb pontokat. Szépen rajzolni egyikünk sem igazán tud, de a célnak megfelel. (Derékszögek és síkok között töltöm időm nagy részét, nehezen tudok elszakadni a korrekt formáktól és a pontosságtól. Annyi perem van, és bugyor, és kitüremkedés. Mindent nem lehet lerajzolni, és persze nem is kell. Nagyon nehezen rázódok bele.) Vertikális barlangoknál viszont teljesen más a helyzet. Felülnézetet rajzolsz, minden egymás hegyén-hátán, miközben függőlegesen közlekedsz, társad pedig feletted lóg. Ráadásul a felvehető pontok helyzetét erősen korlátozza a beszerelt kötél helyzete. Szóval káosz a köbön. Madzagok lógnak mindenfelé, az egyiken a mappa, a másikon a ceruza, harmadikon vonalzó,..…és a poligont még helyben fel kell szerkeszteni. Feldolgozásnál kiderül, mennyire fontos a jó rajz. A poligont az adatokból újra szerkesztjük a ’compass’ programmal, így a hibákat ki tudjuk szűrni. Ebből a térbeli vonalhalmazból képezünk egy felülnézeti képet és egy kiterített metszetet. Ezt importáljuk be egy rajzoló programba (esetünkben CorellDraw). Ebbe kerül a scannelt szabadkézi rajz is léptékhelyesen. Itt jön a szép rajz jelentősége. A kitöltésekre alig emlékszünk, sok helyen nem jelöltük rendesen. Nagyon pici a rajz, a papír koszos, néhol a víztől elmosódott az írás. Erre jobban kell figyelni. És már csak a rajzolás van hátra. Ez mehetne szabadkézzel is, de az osztrákok már géppel rajzolnak. Ennek előnye, a digitális forma. Még a programmal is csak ismerkedünk, de lassan rájövünk az összes fortélyra… (Andi)

barenhohle_beszamolo_kicsi2

2010. augusztus 6., péntek
Kis csapatunk: Echkart, Harald, Andreas és Mosel, + Ungarns. Eckart gondos túravezető, a két srác miatt 80 m kötelet viszünk. Andreas alkalmazott matematikus, nem a tettek embere. Barlangász múltját a Speleo Hungary 100 jelenti. Moselt 2m-es extrém hegymászó apja küldte közénk, de szegény elég messze esett a fájától. Egyébként szimpatikusak, mert vállalkoztak erre a számukra nehéz felmenetelre. A meredek részeken kapaszkodó köteleket helyezünk el, csomókkal. A fiúk csomózó tudása a ’marinéni’-vel ki is merül. A barlangban Echkarttal és Haralddal tartanak, ahol lehetőségük nyílik életük első kötéltechnikai gyakorlására és egy kis térképezésre is. Mi meg felmérünk még cca. 30 m járatot. A számítógépes feldolgozás után tisztult a kép, jól haladunk együtt. Én megfelelő pontokat keresek és mérek, Dia rajzol. A formákat megbeszéljük, és a rajz hasonlít is a valósághoz. Újramérjük a keddi poligont is. Biztató, hogy az értékek stimmelnek, a hibát a csúnya írás eredményezte: 40 fokot olvastunk 4 helyett! Ebből is tanulunk! Dia a régi, gyűjt egy kis vízmintát! Szerencsére nem azt issza meg az esti Neocitránnal! Ez az utolsó este, mindenki köszönetet mond mindenkinek. Mi leginkább Ritának, a kedves vagány hölgynek, Günter feleségének, aki előadások alatt zoknit köt és finom sütiket hoz esténként. Günternek és Haraldnak szíve csücske lehet a Bärenhöhle, mert nagy érdeklődéssel nézegetik rajzainkat és kétszer is megkérdezik, hogy folytatnánk-e a ’bírkév’ felmérését. Szeretnénk! Iszunk egy kis bort, és ennek hatására elkezdjük írni a beszámolót… (Andi)

2010. augusztus 7., szombat

Lukas meghívott minket vasárnapra a Hierlatzhöhlébe, de úgy döntünk, inkább hazajövünk. Az eső szakad, Dia állapota sem javul, és már én sem vagyok a toppon. Lukas kocsijába meg be sem fértünk volna. Délelőtt dolgozunk a dokumentáción, délután meg Eckarttal tartunk Bécsbe. Van még időnk a busz indulásáig, hát keresünk egy kávézót… (Andi)

“Schulungswoche” – előzmények

schw_icon

2010 augusztusában meghívást kaptunk osztrák barátainktól egy barlangi térképezési és dokumentálási oktató héten való részvételre, amire örömmel jelentkeztünk. Andi, Dia és én vállalkoztunk a tanfolyam elvégzésére. Mivel az esemény vasárnap kezdődött ezért elhatároztuk, hogy kicsit megfűszerezzük ezt a hetet egy szombati Schneeberg mászással, ha már úgyis utazgatni kell akkor belefér ez is.

302_2_bd4999c2-8ca6-48f3-888a-d746f1d0b949

Az út

Még jó régen, legelső több-kötélhosszas utamon, a Burklegrat-on kinéztem a szomszédos gerincet a Gamsgartlgrat-ot. Az impozáns tornyokkal tarkított gerinc merdeken szökken fel az erdőből egyenest a csúcsplatóig. Gyakorlatilag a Schneeberg ezen, északi oldalán ez a két valamirevaló mászóút létezik. Anno többször is elolvastam a Nagyváthy könyvben az út leírását és a jellgzetes ablak képe is nagyon megfogott.
Sikerült rádumálni a két lányt hogy vegyenek részt ebben az akcióban. Dia ugyan még nem mászott, főleg nem több kötélhosszat, de végig gondoltuk a dolgot és arra jutottunk, hogy nem lehet semmi gond. Barlangban is ilyen fokozatokat (III) szoktunk mászni biztosítás nélkül, itt meg lesz kötél, a pár IV-es részen meg ha nem megy neki, akkor az addig önbiztosításban szereplő gépeket segítségével jut tovább. Andi akkor épp nemrégiben végzett egy mászótanfolyamon, így itt lehetőség nyílt hogy megcsillantsa újonnan szerzett tudását, mivel mondtam neki hogy „elfelejtheti hogy egy szakavatott mászó társsaságában én, a dilettáns fogok végig elől mászni”. Rádásként megszavaztam, hogy ide elég lesz nekem a bakancs is, úgymond szolidarítok Diával. Andi nem bízta a véletlenre, elrakta a mászócipőt.

tn_img_2678

Indulás Schneebergdörfl-ből

Imigyen felkészülve kezdtünk meg az utazást pénteken meló után. Persze kapkodás, késés ahogy kell, jutalomként Andi még rá is csukta Dia ujjaira az ajtót, de nem tört el (legalábbis erősen reméltem, hogy tényleg nem).
Mindenesetre elég későn érkeztünk kis a puchberg-i sípálya alsó állomásánál található parkolóba, ahol bivakolni szándékoztunk. Elég morcos volt az időjárás, jókora szürke felhőket hajszolt a szél a csillagok előtt, a hőmérséklet is őszies volt. Gyorsan felrántottuk a pungát és ledőltünk, nem sokkal éjfél előtt. A szél erősödött és játékosan szórakoztatta magát a punga szélének csapdosásával. Erről a játékról vagy másfél óra után már azt gondoltam, „menjen a jó búsba a hülye játékával”…

tn_img_2680

Bürklegrat

Gyakorlatilag alig vártuk már hogy kivilágosodjon, mert aludni nem sikerült senkinek, maximum párperces kómákban lehetett részünk. „Kipihenten” láttunk neki a reggelinek, majd gyors pakolás és már úton is voltunk, mert Schneebergdörfl-ből kívántuk megközelíteni a gerincet, úgy rövidebb. Szerencsénkre a szél ha aludni nem is hagyott, de a rosszidőt elhordta a közelből, így napsütésben vágtunk neki az útnak. Könnyű cuccal indultunk két szendvics, kis süti, egy üveg víz, a gyors haladás reményében és „estére úgyis Zsé csapatával randizunk a Höllental-ban, lesz sütés-főzés”.
Utunk a Schneidergraben-ben vezetett, gyakorlatilag merőlegesen metszve a szintvonalakat (ugye a rövidebb út…) amíg össze nem szedtünk 650m szintet, mire elértük a Grafensteig-et. Itt jobbra tartottunk a Krumme Reis felé, már folyamatosan kémlelve a hegy felőli oldalunkat hogy hol kéne letérni a gerinc felé.

tn_img_2682

Dia az első hossz végén

Már kint jártunk az erdőből a Krumme Reis szélén amikor megtaláltuk a GGG jelzéseket a gerinc felé. Innen még vagy egy fél óra volt mira az apró, meredek görgetegen felgebődtünk oda amit már beszállásként értelmeztünk. Kis pihenő után 11 óra körül indultam neki az első hossznak. Persze mint szinte minden ilyen mászótúránkon most is előbukkant egy osztrák öregember az egyik szikla mögül egyedül, egyszál mászócipőben „’Szkott”-ot köszönve el, vagyis inkább felporzott a sziklán mintha csak egy látomás lett volna. Én szép lassan továbbcsilingeltem. Az előbbi találkozás fényében az addigi szegényesnek hitt felszerelésem immár nagyfalas expedíciós cuccnak éreztem. Egész jól haladtam, már a kötél felét is bemondták lentről, a kaller szerint ez egy 40m-es hossz úgyhogy standoltam. Kicsit nehezen rázódtunk bele ebbe a hármasban mászásban, úgyhogy a feltámadó szélnek hála jól kockára fagytam (már ha lehet ezt mondani augusztusban…). Nem nagyon tudtuk belőni a falrajz alapján hol lehetünk, de hát itt nincs más út mint előre, úgyhogy Andi neki is vágott a következő szakasznak. Az elején még prüszkölt, hogy nehéz, meg hova rakja az éket, meg még nem vezetett igazán, de aztán hamarosan eltűnt a szemünk elöl úgyhogy mivel már nem tudta kinek mondani a magáét ezért inkább haladt. Jó ideje dekkoltunk már és a kötél csak nem haladt. Az időnkként megint viharos szél egyszerűen elvitte a hangunkat, a pijjegésre mintha hallottunk volna választ, úgyhogy elindítottam Diát. Mikor felértem hozzájuk, kiderült hogy az elsőnek írt hosszt két darabban teljesítettük… Úgy látszik nagyon lentről kezdtük. No mindegy. A pijjegések jelentését most mindenesetre pontosítottuk. Nekem jutott a kovetkező „hálás” hossz, egy pár méteres felmászás után jókora törmelékkatlanban (Gerölkessel) botladoztam felfelé magam után rángatv a kötelet. Ezen a részen hamar túljutottunk. Andi vezette a következőt amivel elérkezett az ablakig, megint „rajta voltunk a térképen”. Itt bejegyeztük magunkat az út könyvébe majd tovább haladtunk. A következő szakaszban a gerincmászás szépségei köszöntek vissza, egy toronyra fel, majd a másik oldalt lemászás tette érdekessé az amúgy könnyű részt. Andinak egy kis pihenőt hagyva megint én vágtam neki a folytatásnak.

tn_img_2683

Gerölkessel

Végre nagyon szép kéményben kellett haladni, függőlegesen felfelé. Nagyon élveztem, olyannyira, hogy két hosszt is letoltam egymás után. A második kémény után a torony szellős tetején nagyszerű standot rittyentettem és magammal megelégedve szemléltem a kilátást. Nagyszerűen lehetett a szomszédos Bürklegrat-on látni az út vonalvezetését és a kulcshelyet, a III-as kémyént. Míg Dia szuszogott felfelé (itt használta először mászásra a gépeit) addig telefonálgattam, fényképezgettem. Megállapítottam, hogy még idővel is egész jól állunk. Mikor Andi felért már azt bizonygatta, hogy ahelyett hogy most kipihente magát még meg is viselte ez a kéményes történet, meg hogy hideg is van. Sírása süket fülekre talált, ráadásul az előtte álló szakasz könnyű tábla és vályú mászást ígért úgyhogy nem maradt más választása, már át is akasztottam rá a motyót és mutattam neki az utat jelző szeget. Nem is volt gond, simán felért, utána mink.

tn_img_2694

Dia a kéményben

Az út végéhez és kulcshelyéhez még vagy 200 méternyi görgeteges, biztosíthatatlan dzsuvázás állt előttünk, amit végül szinkron mászva abszolváltunk. Kicsit megilletődve szemléltük az előttünk álló falszakaszt. Két lehetőség állt előttünk, jobb oldalt egy kitett kéményben fel, vagy pedig egy nagy vályúban a 40 méter magas torony tetejére. Persze első körben a szép kis zárt vályút választottuk a kitett kémény helyett. Kis pihenő után Andi vállalkozott rá, mivel hogy lentebb a két nehezebb és szép hosszt én tettem magamévá, ezért a kulcshely meghódításának jussa őt illette. 7-8 méter mászás után azonban egy sima falrész állta útját, az alatta levő szög pedig elégé lent volt már. Többször nekifutott, de mivel még egy kis hasa is volt a sziklának végül visszafordult. Én is felmentem, de csak azt tudtam konstatálni, hogy itt mesterségesen sem menne, úgyhogy én is meghátráltam. Lihegtünk pár percet az erőfeszítés után. Az órára pillantva majd kiugrott a szívem: már öt óra is elmúlt!! Valahol nagyon megúsztunk és észre se vettem, hogy milyen sok idő telt el! Gyorsan magamra kaptam a cuccot és nekiugrottam a kéménynek.

 

tn_img_2696

Toronyról lemászás

Először a biztonságos, kényelmes párkányról kellet kimászni a falba a kémény kezdetéhez egy hangyányi párkánykára. A zsákom közben jóindulatúan húzott az igencsak alant lévő Krumme Reis felé, szerettem. Sikerült bevackolnom egy bivaly hexet egy repedésbe, ha már leszédülök, mégse a stand alá essek. Ez után nekivágtam a kéménynek, beszuszakoltam magam, de 2-3 méter után meg kellet állapítsam, hogy zsákkal itt nem fogok feljutni, legyen bármilyen lapos is. Úgyhogy szorult helyzetemben leügyeskedtem magamról a cuccot és leakasztottam a beülőm alá. Eközben nem sikerült leejtenem, pedig ahogy elképzeltem nagyon szép íven zuhant volna jó pár másodpercig… Tovább vergődtem felfelé. Hirtelen egy szeg nézett velem farkasszemet. „Hoppá! Ezek szerint más is úgy gondolta hogy innen már nem lenne leányálom lehullani.” Nosza meg is akasztottam. Centiről centire hernyóztam fel magam, jól összeverve a térdem, könyököm. Elfogyott a türelmem, fáradt is voltam, az új baki is kezdte nyomni a lábujjaimat, úgyhogy heves káromkodások közepette értem el az első szakasz végre. Mikor épp kitoltam volna magam a párkányra, még egy pillantással magam alá nyugtáztam hogy a köztes immár nincs a szegben, hanem lent üdül a kémény elején elhelyezett hexnél. Biztos kirugdaltam a gebődés közben. A következő viszont kicsit feljebb volt pár méterrel, itt a párkányon állva viszont találtam egy kis hexet. Valaki bent hagyta, nem is volt türelmem kibányászni, de azért belekasztottam egy köztest. A következő szakasz tágasabb volt, de ellenben kitettebb, itt az érdekesség a kémény tetején egy beszorult kőn való átmászás volt, de végül ezt is megoldottam. Az alsó rész szarabb volt. Ezzel kijutottam egy „szobába” aminek lejtős talaját jófajta törmelék borította, csak arra várva hogy a legkisebb mozdulatra a lent állók nyakába rugdossam. Pár bizonytalan lépés után (már nagyon nehezen jött a kötél) még mindig volt előttem egy kis felmászás, standnak nyomát sem láttam, így magam csaptam be egy szeget, amit lebiztosítottam egy ékkel, meg hevederrel. „Stand kivehetsz!” – phhűűűű. Most már csak azt kellett tétlenül néznem hogy a lányok hogy fogják magukra húzni a törmeléket, de végül is hiába izgultam nem volt semmi gond.
Mire mindannyian összejöttünk az út végén már egészen megnyúltak az árnyékaink. Gyors, kapkodó pakolás után még volt egy darab felfelé trappolás a fennsíkra. Elég nehézkesen mozogtunk már. Lerongyoltunk a Damböckhaus felé, majd cél az Obere-Herminensteig. A nap utolsó sugarainál még ellőtünk egy közös fotót, aztán nekivágtunk a lefelé útnak. Kb. 10 percig nem is volt semmi gond, viszont egyszer csak feltűnt, hogy nem nagyon látok magam előtt jelzéseket. Ha felnéztünk akkor kb 80 méterre láttuk a jelzést, így meg voltunk róla győződve hogy jó úton vagyunk. Egyikünknek sem volt kedve visszamászni az utolsó jelzésig hogy körülnézzen. A sötét is a nyakunkon volt, jó lett volna elérni az erdei ösvényt még szürkületben. Úgyhogy tovább mentünk, egyre nehezebben kerülgetve a szakadékokat. Negyed óra múlva azonban végképp nem tudtunk tovább menni lefelé. Körben mindenhol leszakadások, a talaj füves, morzsalékos, rendes szikla sehol, sehová nem lehet beverni, berakni semmit. Már a beülő felvételével járó akrobatikus mozdulatok is elég veszélyesnek tűntek ingatag helyzetünkben. Nem maradt más választásunk, mint visszafordulni. Mire elértük az utolsó jelzést be is sötétedett, Schneebergdörfl fényei elképesztően messze és alattunk voltak. Pár perces tanakodás után a Damböckhaus-ban töltendő éjszaka mellett döntöttünk. Nagyon régen nem ittunk, ettünk és az előttünk álló szakasz sem volt veszélytelen, főleg sötétben. Úgyhogy a ház kényelmében pihentünk. Persze szegényes anyagi helyzetünkben nem engedhettük meg hogy vacsorát vegyünk, mert állítólag nem volt bivakhelyiség, vagy matrazlager a házban, szobát kellett kivenni. Még maradt egy szendvicsem, egy sportszelet, meg egy zabpelyhes süti, ezeket elosztottuk három felé lefekvés előtt. Nem volt sok.
Reggel a bőséges reggeli (járt a szobához) valamennyire helyretett. A lefelé vezető út több mint három óra volt így napsütésben is. A tanfolyam kezdetéről persze késtünk.
Mottó: „ha már egyszer egy évben mászás közelébe kerülök akkor ne valami mászóiskolában ugráljak a fal alatt, legyen valami nagy…” – sikerült.
Kösz a lányoknak hogy velem tartottak és respekt a kitartásukért!

XVII. Hágó-Kupa 2010

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Hágó-Kupa. Itt ugyan a kurta farkú malac nem túr az üveghegyen túl, ellenben a Gerecsében május 15-én egy rakás barlangász volt az úr!

hago-ozonviz

           Pénteken le is robogtunk Tiszóval hangos „HÁGÓÓÓ-KUPAAA” kiáltások közepette, mint két 5 éves, aki megy a vidámparkba. Pusztamaróthoz közeledve ismerős autóra lettünk figyelmesek… és igen, miután Viktor kilógott az ablakból, már tudtuk, hogy ez tényleg Zsé furgonja lesz. Az időjárás kegyes volt, csodaszép napsütés. Viktor hozott 2 brutálponyvát, amiből egész kis fedett TBE paradicsomot applikáltunk a fiúkkal. Illetve én inkább csak néztem, maradtam a szendvicskészítés mellett.

Egész szép számban gyűlt fel a TBE, és 7-en képviseltük az (ex)tanfolyamosokat is. Péntek este megadatott, hogy lélegzetelállító csillagos eget nézhessünk, megtarkítva szupernóva-robbanásokkal és a „torony eltűnése, mint figyelmeztető jel”-lel. Reggel továbbra is napsütésre keltünk. Szombaton hivatalosan lett 6 csapatunk, beleszámítva egy aranyos szellemet is. (A szellemekről tudni illik, hogy meglehetősen szégyenlősek és igen nehéz őket rávenni, hogy kiálljanak a közönség szeme elé. :) )

Jómagam Gyurcival és Tiszóval indultam neki a nagy versenynek, szerény csapatunk az „Elnöki különítmény” tisztes nevet viselte. Egész délelőtt viszonylag szép idő kísérte utunkat. Szerencsénkre a kötélpályán kezdtünk, amit még esőmentesen tudtunk teljesíteni. Minél gyorsabb akartam lenni, annál több helyen tekertem magam körbe kötéllel. Gyurci direkt kiemelte, hogy minden átszerelésnél szánjunk 2 mp-et a felülvizsgálatra. Most már tudom, hogy ennyire nem szabad (nem) koncentrálnom, mert csak elrontom azt is, ami máskor természetes. :P Nagyjából egy időt futottunk Éviékkel, tehát ez „alapfokúsok+1 ügyes ember” ideje. Kidöglöttem! Egybe is csatlakoztunk a „Balos croll” csapatával, és együtt folytattuk utunkat. Irány a bicikli+snowboard kombó pálya. Nagyon ötletes volt. Gyurci gyorsan emelt, Tiszó pikkpakk tekert.

hago-vidam-snowboardos

          Ezt egy 3 köteles felmászás követte, amin össze voltunk kötve hárman és csomón átszerelés is akadt. Ráadásként kb. 15 mp-enként beleengedtek a kötélbe. Amint elértük a tetejét, átszerelés ereszkedésbe, csomón átszerelés lefele és kész. Nem értettem miért kötöttek bele, hogy Gyurci ráállt a vállamra. Szerintem tök jó párkány lennék!

A szép idő valahol itt ért véget és innentől felhőszakadás tarkította napunkat. Volt palára szénnel rajzolás, hárman 2 bagben futás, majd irány a zsomboly. A zsombolynál sor halmozódott fel, amit punga alatt vártunk ki és összetartó TBE-hez méltóan testtel melegítettük egymást, igen hatásosan.

hago-tbe-melegit
Egy kutyus is becsatlakozott a bivakba. Sajnos nekünk már nem volt szerencsénk Zámbó Jimmy-t hallgatni ereszkedés/felmászás közben. Biztos zárlatos lett a rendszer a sok víztől. A domboldalak sártengerré változtak, minek köszönhetően én, természetesen állandóan fenéken landoltam, amin még Tiszó és a saját rövid kantáram összekapcsolása sem segített teljes hatásfokkal. A 2 mp-es sátor összecsomagolása nem volt erősségünk, mert egyikőnk sem rendelkezik ilyennel, viszont csapatindulóban remekeltünk. A dallamot ezúton köszönöm Zalatnay Cininek. „Én vagyok a Piroska, van velem két Farkaska. Elnöki különítmény jó barlangász, nyerni fogunk ez nem vitás!”

Miután elkápráztattuk a népet/erdőt/mezőt és minden házi egeret, elindultunk újra az emelkedőn a Pisznice-barlang irányába. (Még nagyobb sártenger!) A barlangban elrejtett kérdéseket kellett megtalálni, megjegyezni a válaszokat. Kellett méricskélni, köveket felismerni („nagy sikerrel”) és Ákoskának fotókhoz pózolni. Ez utóbbi amolyan bónuszfogás lehetett. Lehet talált egy egész járatrendszert a Matyi és a Gerecse között. Lefele menet az út leghasználhatóbb része a sár mellett folyó, hirtelen keletkezett folyó volt. Mire bőrig ázva, lestrapáltan, de még mindig vigyorogva leértünk a táborhelyig, közölték, hogy hóhahó van még egy plusz feladat a „kocsmánál”. Én már előre sejtettem, tán meg is álmodtam, hogy ennek valami köze lesz a lábamhoz. Tehát lábról evés. Pár szerencsés dolog: fürödtem is előző nap+annyira megáztam, hogy az esővíz kimosta a gumicsizmámat belülről=tiszta volt a lábam! Gyurci egy egész kis remekművet applikált a lábujjaim közé, majd bőszen le is ette eme kis műalkotást/szendvicset. Én csak röhögtem, mint egy hülye. Tiszó meg csak bambult :D

hago-fincsi-mi

Éjjelre az eredményhirdetés és a bambizás maradt. Végigsikítoztam az egészet, örülvén annak, hogy szerintem királyhelyezésünk lett. A vándorkupa pedig újra a TBE markaiban! Viktorék nyertek és valahogy ebből kifolyólag az lett az este vége, hogy nyakig sarasan tértem vissza a sátrakhoz. Viktor közelében nem marad tiszta az ember, soha. Akadt már rá pár precedens.

A vasárnap is folytatódó özönvíz elmosta otthonuk felé a versenyzőket, így az egyéni verseny, sajnos elmaradt. Köszönet a szervezőknek mindent!

1.    Neked mennyi a 20 centi?   –   Pucu, Kagyó, Viktor
2.    Alufix   –   Zsé, Losi, Padavan
4.    Húzó nevek   –   Bai Tomi, Cipoo, KGy
9.    Nincs   –   Lovászék, Kapitány Dániel
10.    Balos croll   –   Morzsa, Évi, Gergő
12.    Elnöki különítmény   –   Gyurci, Linda, Tiszó
15.    A csapat és a szellem   –   Venga, Dor, Barbi
16.    Vietnám   –   Cs Peti, S Zoli, Lui
21.    Mézes Pálesz   –   Andi, Anita, Attila

hago-nyertesek-orome

Győztesek öröme: Pucu, Kagyó, Viktor

Közgyűlés megtörténte után, immáron TBE tagként üdvözlöm minden kedves klubtársamat, barátomat! Még sok-sok-sok ilyen csodás évet nektek, nekünk!

TBE alapfokú tanfolyam 2010 vol. 2.

Alighogy befejeztem az élménybeszámoló első részét, sorra jutottak eszembe a dolgok, amiket kihagytam, pedig egytől egyig mind felejthetetlenek! Azt hiszem, egy kisebb regény hosszúságú cikk keletkezne, ha mindent meg akarnék örökíteni. De ettől ünnepélyesen megkíméllek Benneteket.

Például ott volt az a bizonyos bükki este, amikor Romeóval Cipooval remekbeszabott szappanoperát gyártottunk mesehősökből. Egészen addig a pontig ment gördülékenyen a dolog, mikor is megrekedtünk annak a bizonyos beképzelt, önelégült, hiú hupikék törpének a nevénél. Hiába kérdeztem körbe sorra a népet, a választ senki sem tudta. De hál’isten segítségünkre sietett Gyurci a szuperhős elnök, aki aZinternet segítségével megoldotta a gondot és igen, igen, igen kimondta, hogy: TÖRPOJÁCA!!! Ezt a nevet már sosem felejtjük el. (Meg azt a perverz mesét sem, mit Gyurci olvasott fel.)

            Térjünk vissza a tanfolyam második feléhez. Az aggteleki hétvégét egy laza kis bag-es túra követte a Matyiban. Jómagam Baluval, Tiszával és Krisztivel mentem le, kimerítve ezzel a minimális létszámot. Megtömtük vizes üvegekkel a bag-eket és indulás. Bejártuk a Tűzoltó-ágat, majd úgy gondoltuk, hogy még túl korai lenne kimenni és elmentünk a Laci-lépcső fele. És igen, sikerült végre kifejlesztenem oda is a töpszli méretemhez illő technikát, immáron Venga térde nélkül. Bag-gel együtt is ment, lelkemnek ez öröm volt. Azóta Anikóval lassan már kedvenc kultikus helyünkké vált eme lépcsőzet. (És azóta is, ahányszor oda érünk, sosem tudom, hol vagyunk, amíg oda nem fordítja valaki a fejem a lépcső felé.)

Aggtelek óta fennhangon, idiótábbnál-idiótább módon kiabáltuk Tiszóval, hogy „Triiiiiieeeeszt”. Csak egy a kár, hogy elmúlt…!!! Már odakint azt tervezgettem, hogy ha majd visszajövünk ide, akkor elmegyek Trebiciano-ba és Fernetti-be is, továbbá leviszem a Noé-ba a fényképezőgépemet (plusz már azt is tudom, hogy esőben nem megyek le a Debeljak-ba).

Minden azon a verőfényes pénteki napon kezdődött. Forróság volt, pillanatok alatt előkerült a rövidnadrág. 2 körül elindultunk, bő 2 óra alatt már a határra is értünk. Szokás szerint végigröhögtük az utat. Feldobtam az antigravitációs teóriámat, latin hangzatú neveket adtam az elhaladó élőlényeknek, titkon pedig tervezgettem, hogyan is likvidálhatnám feltűnésmentesen Geryt a mozgó járműből. Ha mondjuk kéznél lett volna egy töbör, akkor bele is lökhettem volna… akár (Évi, Gonzó likvidálási kísérlete után szabadon). Meg eszembe jutott a Jay és Néma Bob-ból is egy rész, amikor kidobják a fiút a kocsiból, mert birkát… őő azt inkább hagyjuk. Áááá nem vagyok gonosz. :)

Ezerrel drukkoltunk, hogy sötétedés előtt elérjük a tengert. Szürkületre sikerült. A tranzit meg akart halni Trieszt csöppet sem sík terepén. A város fölött fotózgattunk, amikor jöttek a vérdisznók és egyéb furcsa hangok is kiszűrődtek az éjszakából. Igen, az „Olasz-fennsík állatai”. De a vaddisznó anya veszélyes, amikor a kölkei is ott vannak. Sikítva rohantam el a halálfélelemtől vezérelve. :D Túléltem ezt is…

Irány a kemping. Helyette betaláltunk a „Ferry Turkey” területre. Végül az olasz Superman segítségünkre sietett Batmobiljával és csak annyit mondott: „Follow me!”. Persze ezek előtt Tiszó megpróbált magyarul is kommunikálni vele. Beszélhettünk volna Ritával mi angolul, de sokkal poénosabb volt hallgatni, ahogy Tiszó magyarul próbálkozik, hangosan és tagolva. :) 10 körül odaértünk, egyedül Letoék voltak ott. Hálótársam a természetes kiválasztódás során Anikó lett a 2 személyes sátracskával. Megalapítottuk a TBE Frigid Egyletét, mely azóta számos okleveles taggal gyarapodott. Ez kiváltság, kérem szépen!

Szombatra egy Martel-Noé páros volt tervezve Andi, Judit, Ilus, Klári, Attila és Cipoo társaságában. Elátkozott Martel kicsit keresztülhúzta a számításainkat. Lehet a névtábla cseréje, lehet a magasfeszültségű vezeték az oka, de ott valami nem stimmel. Pár óra kutatás után feladtuk és elindultunk Noé irányába.

Farki autója alá betuszkoltuk a Martel-hez szükséges bageket, majd irány a barlang felkutatása. Szerencsénkre 2 ember is emlékezett (nagyjábólJ) az útra, de a lényeg, hogy simán meglett. Jó kis nyüzsgés volt ott. Megvártuk, hogy kiérjenek Farkiék, aztán irány a mélység.  Nem egyszerű eset volt az a kötél… tömtem a csigába, mint a motolla és így egész szép tempót futottam. Ott és akkor fel is avattam az új slószomat. :) Elvarázsolt a Noé, kicsit Brazíliában érezhettem magam. Már csak a felszálló narancssárga pillangók hiányoztak. Szebbnél-szebb csillámporral ’megszórt’ képződmények. Lélegzetelállító. Itthon ilyet nem lát az ember.

Este eleredt az eső. Anikóval rögtön Bai Tomi segítségére siettünk, aki a sátrunk mellett bivakolt. Berángattuk, nehogy megázzon. Mindezt a legkisebb sátorba. Fülbe stangli esete Piroskával. Csupa móka, kacagás. :)

Innentől kezdve nem hagyott fel az eső se reggel, se délben, se este…

Miután a szombati Martel-felderítő expedíció sikertelennek bizonyult, így rögtön tudtam, hogy vasárnap nekem abban a barlangban van a helyem! Pontosabban: szombaton megtaláltuk a barlangot, csak nem tudtuk, hogy az. Fel is kerekedtünk Andi, Barbi, Ilus, Rita, Zsé és jómagam. Megállapítottam, hogy Rita szájából hangzik a legszebben, hogy „Linda jöhetsz!”/”Szabad a kötél!” :P Érdekes látványt nyújt a feldarabolt motorbicikli…

Igyekeztem megtalálni a hozzá tartozó csontokat is, de csak egy kecske méretű valami részeit sikerült beazonosítanom. Ilyen esetekben mindig késztetést érzek, hogy hazavigyem és összerakjam, de esélyes, hogy kivágnának a kecskémmel együtt. Azt hiszem én lettem az élelmezési vezető. Amit egy kisbagbe az eü. csomag és pótvilágítás mellé be tudok suvasztani: 1,5 liter víz, aszalt gyümölcs, szőlőcukor, tábla csoki (és van, amikor még szendvics és szalonna is befigyel). Tehát sok mindent… :) Elmentünk kicsit a mászkálódós részen, ahol érdekes, számomra mésztufagátaknak tűnő képződmények voltak egészen addig a szűkületig, amin Zsé már nem fért át. Én meg inkább meg sem próbáltam, mert lusta dög vagyok. A kifele út viccesnek bizonyult. Rita elkezdett felfele menni, amikor közeledő hangokat hallottunk.  Azonnal gondoltuk, hogy Viktorék türelmetlenek voltak.  Zsé mondta Ritának, hogy menjen el a párkányig és mondja meg a szembejövőknek, hogy siessenek. Mi addig lent vártunk. Végre megjelent az akna tetején valakinek a fénye és hosszú csörömpölés, szöszmötölés… Furcsálltuk, Viktor nem ilyen lassú, biztos direkt szórakozik velünk. Végig beszéltünk hozzá, hogy ne hülyüljön már, hanem jöjjön stb…és igen, egyszer csak megjelent…egy OLASZ BARLANGÁSZ, alias Carlo, a saját kötelükön. Váááá… tévedtünk, nem Viktorék (szegény biztos csuklott, mert én már nagyon mérges voltam, és fáztam is…J). Elindultunk mi is felfele, de egy elhúzás közös fixpontja miatt torlódtunk. Én nem is tudom mennyit ültünk Andival, Barbival és Ilussal 1-1 nittnél libasorban mire a maradék 2 olasz átszerelt a közteseken… anyám, az a tempó! :) Nem épp a déli vérmérsékletről tanúskodik a sebességük. Ráadásul az egyik úgy gondolta, hogy engem is a fal részének tekint és kéjes vigyorral rám tápászkodott. Ragazzo-k, szörnyű!

Odakint eső fogadott, de igazából ez pozitív, mert így legalább láthattam Zsét táncolni a piros esőkabátomban, miközben az autóból szólt a refrén: „Reach out and touch me!” Now this is what I call style. Felejthetetlen az elvetemült Farkas, Piroska köpenyében! Aznapra még tervben volt egy Fernetti, de a sok várakozás fáradtságot idézett elő, minek után pizzázás és fagyizás lett a nap további programja csapatszinten. Ezúton köszönöm Morzsának a kabátját és a fagyiját! :D

Hétfő reggel is a szokásos felhőszakadásra keltünk. Sok kedvem nem volt kimászni a sátorból, egész addig, amíg meg nem hallottam Andi hangját, miszerint, aki akar barlangba menni, az fél órán belül legyen kész. Ajjaj! Gondoltam, hogy nehogy már a felszínen maradjak, amikor így esik az eső… tehát nekiindultam Bai Tomival és Morzsával a Debeljak-nak, a szárazság (naiv) reményében. Egy ideig el is hittem, hogy csak a felső aknában esik zuhanyszerűen a víz, de mire csuromvizesen elértünk a végpontig, rájöttem, gyermeteg dolog volt ezt elhinni. Csak annyira lettem vizes, mint a Békében. :) De legalább megdicsértek a fiúk és virágot is kaptam! Még jó, hogy csak az utolsó nap ázott használhatatlanná mindenem.

noe-ereszkedes

Noe 50 méter ereszkedés

Hazafele Gery már nem velünk jött, így nyugodt szívvel mehettünk várost nézni, senki nem akart rohanni. Bled volt tervben, de ezt egy gigantikus fekete felhő keresztbehúzta… így maradt Maribor és a szuper nagy adag 2 gombócos fagyi. Minden jónak vége szakad egyszer… hazajöttünk.

triesti-nagy
A trieszti nagy p*nci

Kedd este megírtuk az elméleti vizsgát (a klubban való bivakolás után… szerkesztő jegyezete :-) ) és hirtelen már ott is álltunk szeretett tanfolyamunk utolsó hétvégéjének, a házi gyakorlati vizsgának a kapujában. Bevallom, kicsit féltem.

Jómagam Pinti vezetésével, Anikóval, Gyöngyivel, Ilussal, Tiszával és V. Petivel mentem barlangba. Voltak egyszerű elméleti kérdések, stabil oldalfektetés, mászások és kisbag check. A hidalást a lányok közül egyikőnk sem vállalta be (legnagyobb biztonság elvén :D), viszont az Avatófal, Opera-kistravi és a Vadvizek útja ment mindenkinek. Meglepett, amikor Pinti megszagolta a vizemet. Tényleg kilehet belőlem nézni, hogy pálinkát viszek le? :) Kötéltechnika a Pálban volt Viktorral, de volt csomózgatás is KGy-val. Megszületett a: „Vesszen a gonosz törpe!” elmélete. És egyszer (majd soká) úgyis legyőzöm Őt! Továbbra is a kötelezés a mindenem, még akkor is, ha nem bikáztam le a kötélhidacskában a csigát és tanítványnak sem vagyok még méltó, ugye?:) Összevetve, minden sikerült, boldogság van!! Irány a kocsma. Volt heje-huja, csuhajja. Anita előlépett közösségi pszichomókusnak. Csernus doki elbújhat…

Sok-sok szerdai edzőtúrával volt megtűzdelve az elmúlt pár hét. Rájöttem (illetve eddig is tudtam), hogy imádok másokra figyelni, segíteni nekik, (csak nekem ne kelljen kitett helyen balettozni, mert egyelőre magamnak kevésbé tudok segíteni :D). Sok érdekes dolog történt. Volt mikor Geryn az autizmus jeleit véltük felfedezni. Rajta már nem lehetett segíteni. És volt mikor átléptem a Betét (azt a bizonyos segítő kezet nem nélkülözném azóta se). Rajtam még lehetett segíteni. Kialakult, hogy Bai Tomi nélkül én már le sem megyek a Matyiba…mert G dúrban zúgják a fákon a kabócák :)

És hát igen…ez lett a tanfolyamunk vége. De egy ’új élet’ kezdete is! Bár azért hiányozni fog, nem is kicsit. Nagy mosollyal gondolok vissza! :’)

TBE alapfokú tanfolyam 2010 vol. 1.

„Nem akarovanmeghelyk hazamenni..”

…részemről ezzel a 3 szóval zárult minden eddigi tanfolyamos hétvégénk. Ezzel nem vagyok egyedül, jól tudom!
A tanfolyamnak –szerencsére- még nincs vége, de úgy gondoltam, hogy nem árt megemlékezni az eddigiekről. Kezdjük is az elejéről!Február 2.-án közel 30 lelkes szempár fürkészte egymást a klubteremben, akikből mára 21-en maradtunk. Az elméletről csak annyit, hogy mindig jó hangulatban, szükség szerint kötélmosósan, slósz csutakolósan, Béke-barlang után kihalósan:) (vagy csak kötélmosás alól lógósan!?), de mindig vigyorgósan zajlik.

Február 2.-án közel 30 lelkes szempár fürkészte egymást a klubteremben, akikből mára 21-en maradtunk. Az elméletről csak annyit, hogy mindig jó hangulatban, szükség szerint kötélmosósan, slósz csutakolósan, Béke-barlang után kihalósan:) (vagy csak kötélmosás alól lógósan!?), de mindig vigyorgósan zajlik.

cserszeg

Cserszegtomaj

Na de vigyük is át gyorsan az elméletet a gyakorlatba. Volt 2 szintfelmérő hétvégénk. Első körben a Matyiba mentünk kúszni-mászni, másodjára a Szemlő aknájába kötéltechnikázni. Személy szerint én életemben először voltam kiépítetlen barlangban, illetve mászógépekkel kötélen…de mondanom sem kell, azonnal szerelmes lettem ebbe a világba. A Matyiban Venga és Gyurci terelgetésével túráztam. Amondó vagyok, hogy a Laci-lépcső még mindig úgy a legjobb, ha Venga térdét is beépítjük lépésként; az Egyenlítőben a szemközti falra való átdőlés pedig esélytelen lett volna Gyurciék félórás rábeszélése nélkül. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok egyszerű eset, de legalább a Micimackóval nem volt gond ;)
A következő hétvégén életem első csomón átszerelései Cipoo nélkül nem jöhettek volna létre. (Az Oscar gálán sem mondhatnám el szebben.)

dulfer

Dülfer

A szintfelmérőket követően meglátogattuk Solymár ördögének a lyukát. Felejthetetlen volt a parkolás során a bácsi, aki kifinomult modorral közölte, hogy tönkretesszük a tujáit és feltúrjuk a földet. De őt csak a fürdőköpenyben megjelenő neje múlta felül. A mi hibánk, hogy neki ki kellett jönnie. Bár, valószínűsítem, hogy Gery és Balázs inkább a bugyiig való elázásom történetét emlegeti azóta is a fürdőköpenyes néni helyett. Ami lényegesebb, hogy megismerhettük Bai Tomi tájékozódási technikáit, a mellbulinba ’esés’ csodáit, valamint a dülferezés mesés világát –melyre még nagymennyiségű csokival sem tudtak rávenni, de azóta már megy, na..-.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az első hosszú hétvégés túránk február végén esett meg bizonyos Cserszegtomaj nevezetű helyszínen. Hmm, azt hiszem nem feszegetném az akkor péntek esti cukrászdában való bambizást, bár tény, hogy felejthetetlen volt Gonzó asztaltakarítási módszere –többek között-.  És igen, jól tudjuk, nem szedtük le az összes matracot és teát sem főztünk… röstelljük :) Amit még mindenkinek érdemes lett volna saját szemével látnia, az Gery és Évi bevonulása a tornaterembe. Gery hátán volt a túratáskája és nem utolsó sorban Évi is, a biztonság kedvéért sisakban. Rendkívüli mód „romcsi” volt az egész. Lehet Gery azóta sérvvel küzd, de egész biztos megérte neki ;)
Sajnos jómagam csak a kútbarlangot tapasztaltam meg a maga 52 méteres létrájával és közel szilikózist okozó állapotával. Egyébként tetszett és a széndioxid mérgezés sem végzett velünk (bőszen gyújtogattuk ama biztonsági öngyújtót :D). Ha jól emlékszem az Alba Regia terem volt az, ahol a legmagasabb a széndioxid koncentráció, ide el akartunk jutni, de sikeresen nem sikerült :) Kifele menet Gonzó jött utoljára és felejthetetlen a kép, ahogy a mellbulin felmenő kötélszára a nyaka köré volt csavarodva, fő a biztonság elven. Barlangászat után romantikus napozás fűben fekve, a temető mellett. Megszületett a Pacal és Gyöngy szappanopera 1. része is. Majd később futás a chilis babom irányába. Jajj, hát a tornateremben való rituális kantárkötést majd elfelejtettem… Csodabogyós részemről kimaradt, haza kellett utaznom idő előtt.

ilushajaacsigaba

Az első természeti közegben való kötelezésünk a Kecskehegyi-kőfejtőben valósult meg, egy roppant fagyos márciusi napon. Viktor 40 méteres felmászással szívatta a népet (ezúton jelentem, hogy én kimaradtam, de akkor inkább mély hallgatással fogadtam el a dolgot).
Emlékezetes pontok:
1. Leülhetsz. Egyes.
2. Ilus és a stopcsiga modernkori románca, avagy hogyan fűzzük be a hajunkat oda, ahova nem kéne
3. KGY alszik
4. Gery próbál tüzet gyújtani – jegyzetek, mint gyújtós-
5. Lajos és a maillonja

Március idusán a csodálatos Bükkben volt jelenésünk. Itt kötelezhettünk ténylegesen először barlangi keretek között. Én ezen a Fekete-barlangban estem át. A bejáratot nem szerettem, főleg amikor kijáratként kellett használni. Hosszú és fárasztó nap volt a Feketés, de azt hiszem nálam jobban csak Petra és Gonzó fáradt el abban, hogy kivonszoljanak a barlangból és közben még az orosz akcentussal való szövegelésemet is hallgassák:) Bár lehet az a számtalan denevér is megfáradt kicsit ettől. A következő napi István-Lápai-barlang után egyértelműen beálltak nálam az agyhalál tünetei estére. Évi és én nem vagyunk igazán jóban a létrákkal. A majomhidat nagyon élveztem, de mi Dorral, Gyöngyivel és Gonzóval vissza is fordultunk ezt követően, Évi, Zsé és Dani még tovább mentek a következő szifonig. A hétfői laza kis Lánerezés felüdülés volt számomra, nagyon tetszett mindkét része. Móni arcát sem felejtem el soha, ahogy mondja Láner előtt: „Légyszi, ne fáradj el!” :)
Többiek voltak még ezekben a barlangokban is: Bolhási, Létrási-vizes, Szepesi

sodronyhid

Lápa

Következő hétvégén célba vettük a Ferenchegyi-barlangot. Gery rémisztgetett, hogy ide aztán dupla térdvédő kell a borsókövek miatt. Én úgy gondolom, jóban lehetek ezekkel a kisméretű képződményekkel, mert engem egy sem vett támadásba. Kifejezetten tetszett az egész barlang. Zsé tisztes tulajdonosa lett a Zsé, mint zsákutca becenévnek, de ezen felül megtudtam, hogy Ő maga a ferenchegyi baltás gyilkos is (tényleg tud félelmetesen nézni). A baltás gyilkosok amúgy hiper-szuper izofóliát is hordanak maguknál. Sikerült szinte az összes bontást megtalálnunk, valamelyikbe még tömegesen bele is másznunk. Továbbá megtapasztalhattuk, hogy milyen az, ha Tomi kutyává változik. Ez volt az első hétvége, amikor végre nem voltam már lassú a barlangban, boldogsággal töltött el.

A megkövesedett borsóval fűszerezett hétvége után egy laza kis térképezés Matyiban/Pál-kőfejtős kötelezés következett. Jó, hogy aznapra esőt mondtak, mert ez napsütés formájában testesült meg. A fix beosztást Gonzó hirtelen felindulásból azonnal borította, minek következtében a nap első felében alig kötelezett valaki, de a barlangban meg tumultus alakult ki :) A csoport megosztása során gyorsan rásózott Bai Tomira, nehogy neki kelljen engem idegekkel bírnia. (Akkor most elég a rímekből.) Tomi kegyesen előre engedett, Évivel pedig együtt bambultuk a mindig/mindenhol hasznos Matyi térképet. (Ez már megint rímelt.) Feladatunk a Mozi megtalálása volt a Vinkli érintésével (sikerült!). Útközben Balázzsal Névtelen-folyosó térképet rajzoltunk, de volt, hogy térkép nélkül is kellett vándorolnunk. Megtudtuk azt is, hogy a Micimackó mögött is van járat. Záróakkordként a Moziban Tomi kiselőadást tartott a mindentudó füzetéből.
Ezek után átvonultunk a kőfejtőbe, ahol egy kisebb punnyadás után engem alig lehetett leszedni a kötélről. Andi pályáját továbbra is dicsérem, a kötélhíd visszafele pedig cool, főleg ha nehezítésként Anitán is át kell szerelni.

Végül, de nem utolsó sorban, dobpergés kíséretében, engedje meg a nagyérdemű, hogy szót ejtsek az eddig felülmúlhatatlan, emlékekben rendkívül gazdag Aggtelek/Alsóhegy húsvéti hétvégénkről (avagy hogyan jussunk el a leghosszabb és legfárasztóbb úton a Meteor barlangig?) A leutazás alatt mindenféle barackfákról hallucináltunk a szocreál kisvárosok övezte környezetben Tiszóékkal, jelszó: „Nehogy letekerjétek az ablakokat..!” Az első éjszaka felejthetetlen pontja számomra Venga csomókötözési technikái voltak, melyek delta T idő alatt Y x n elfogyasztott pohár víz után meglehetősen romló tendenciát mutattak. Egyébként következő nap profi módon szerelte be a Baglyok-szakadékát, a Mozdony utáni részen brillírozó megoldást alkalmazva, csakhogy kedves is legyek kicsit az esti elrendezetlen nyolcasok után :) Imádtam azt a barlangot az összes aknájával, ablakával, mozdonyával és tocsogós végpontjával együtt. Az ablakokon mindenféle spárga-közeli megoldásokkal jutottam át, amiket kifejezetten élveztem. Felfele menet sikerült úgy lefejelnem a falat, hogy az életemben először fájt, Vengát idézve: „Hát mert jössz, mint állat.” Amikor elkezdtünk kifele szállingózni, odaért hozzánk az Almási-csapat, akikkel együtt tettük meg a vissza utat. Bongyival La Marseillaise-t zengtünk az autóig. Aznap este a fő program az alvás volt részünkről, a rituális étkezések után.
Már akkor megtudtam, hogy következő napi programom a Meteor és a Rejtek-zsomboly lesz Gonzó vezetésével. Igen, kezdtem aggódni…! Megkérdeztem Anditól, hogy mennyire lesz sok(k) a felszíni túra része, azt mondta, hogy semmi extra a Baglyokhoz képest. Persze tudtam, hogy nálunk úgyis máshogy lesz majd valami…tehát szombat délelőtt elkezdtük keresni a Rejteket. Hmm, meddig is? Úgy legalább 3 órán keresztül, völgybe le-völgyből fel módszerrel pásztázva a terepet… szóval már akkor elfáradtam. Volt, hogy találtam egy kisebb halom sok éves, üres konzervdobozt, ami nekem azt jelentette, hogy biztos ott a barlang, mert ezeket évekkel ezelőtt barlangászok hagyták itt. De volt, hogy halott szarvas csontjait követtem. Sikertelenül. Éreztem, hogy Gonzó nem fogja feladni, ha törik, ha szakad…de a végkifejlet az lett, hogy a zsombolyt nem az találja meg, aki abban a pillanatban épp keresi, hanem aki elmegy pisilni és majdnem megjelöli ezáltal a barlang ajtaját. Köszi Anita, hogy hívott a természet! :) Szóval, egyetlen csapatként nekünk a Rejtek is programra került, Gonzó megjelölte az utat méretes kőbabával, én meg mindenféle boszorkányos jeleket véstem a földbe. Lemásztunk a Világörökség részét képező zsombolyba, ahol egy picit újra dühönghettünk Évivel, hogy utáljuk a létrákat. Nagyon szép képződmények vannak odalent (korallzátonyra emlékeztető) és egy békát is megmentettünk Geryvel. Ezután irányba vettük a Meteort, pontosabban vettük volna, mert nem sikerült egyenesen odatalálni… Volt egy pár olyan pont, ahol többen is közöltük, hogy na, akkor most már elég volt és nem megyünk tovább. Már igen közel jártunk a Meteorhoz, amikor Évinek elszállt az agya és eldöntötte, hogy kísérletet tesz arra, hogy lelökje Gonzót egy töbörbe. Végül senkinek sem esett baja. Meteor meglett, Gerynek kicsit könyörögni kellett, hogy lejöjjön, de végül mind lementünk úgy 3 óra erejéig. Nagyon jó kis hely, a Titánok-csarnoka monumentális, egy kötelet követve jutunk rajta körbe. Mire kimásztunk már bőven sötét volt, 9 óra körül járt és a visszaút gondolatától is rosszul voltam, de nekilódultunk. A csapat női részében aggodalmat keltett, hogy a fiúk térképolvasási technikája és a „farakás, mint tájékozódási pont” használata nem biztos, hogy tökéletes. Majdnem megszakadtam a röhögéstől, amikor 1-1 farakás örömet-bizodalmat keltett bennük. :) Farakások alapján a Bakonyban is lehettünk volna, mert ősszel pont ugyanilyeneket láttam ott is. A lényeg, hogy kötött visszatérés előtt sikerült megérkeznünk a szállásra, ahol már várt minket a „multi”… és tényleg szép a szemed Anikó :)
Meglehetősen kevés alvás után irányba vettük Gonzó és Viktor segítségével a Kossuth- és Béke-barlangokat. Vicces volt a Kossuthban a drótkötélpálya. A Békéhez már felkerült rám a neoprén is. De pl. Bongyi olyan kemény csaj, hogy pucéran is végignyomta volna szerintem :) Vérbeli őrültállatbarlangász, szeretjük! Többet estünk, mint keltünk/másztunk (vagy csak a magam nevében beszéljek?). Évitől hallottam, hogy ő még a kiépített turistaúton is képes volt eltaknyolni.. :) De őt ezért (is) szeretjük! A víz elég sok energiát ki tud szívni az emberből, de csodálatos élmény volt mindenképp. Meseszép barlang az a Béke…  hát még Viktor ki nem fogyhatatlan énekhangja! ;) Végkonklúzióként azt is megtanultam, hogy vizes barlangba legközelebb nem fehér bugyiban megyek.
Tudtunk volna legalább 1 hetet maradni, az tuti…hihetetlen jó volt az egész!! Nagyon fájt hazajönni…alig várom, hogy visszamenjünk!
Többiek voltak még ezekben a barlangokban is: Vecsembükki, Almási, Nov7, Őz, stb.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Zsé

A tanfolyam eleje óta már voltam 2 szerdai Matyi edzőtúrán (Gery/Bai Tomi-féle kunsztolós és Gonzó féle kötelezős), egyik alkalommal egy kicsit bontottam Letoékkal is, mind nagyon élveztem! A második edzőtúrán sikeresen (fél óra könyörgés után) átestem életem első dülferén is az Opera Nagy-Traviban és még mindig élek.
De még hátra van a java! Lesz egy bages túránk a Matyiban, elvileg Pál-kőfejtő kötéltechnika és végül a tanfolyam fénypontja Trieszt/Szlovénia. Mindezek után majd újra jelentkezem az élménybeszámoló második felével! :)

Ezer köszönet mindenkinek mindenért, boldog vagyok, hogy megismerhettem egy ilyen remek társaságot és ennyit fejlődhettem (Gonzó, nem röhög!). Remélem, hogy még sok-sok éven át résztvevője lehetek a TBE-s túráknak!

 

 

Piaggia Bella 2008

TBE-FTSK közös akció a Liguri Alpokban
Piaggia Bella 2008. július 19-27.

trav

Még a tavalyi év során ajánlotta Csabcsi nyári nagy túra célpontnak a Piaggia Bella-t. Az ötlet mellé bedobott még egy nagy halom fénymásolatot a barlangról szóló olasz nyelvű könyvről (“Il Complesso Carsico di Piaggia Bella”) és mindenféle térképrészletet. A különböző magasságban nyíló bejáratok sokasága rengeteg lehetőséget kínált a túrákra. Az össz járathossz: 40 km, valamint a legfelsőbb bejárat és a végpont szintkülönbsége: 850 méter – szintén csábító adatok voltak.

A BEAC-os honlapról szerzett információkat összevetve a leírással a barlang egy magyarok által eddig nem járt szakaszát és a teljes 850 méter leküzdését tűztük ki célnak.

A Csabcsitól kapott anyagot hosszas órák alatt összerendezve kezdtünk el ismerkedni a barlanggal. Lassan helyükre kerültek a térképrészletek. Az általunk megcélzott járatokról nagyon kevés információt találtunk. A BEAC honlapján található leírás – a könyv egy fejezetének fordítása – a fő járattal foglalkozik.
A barlangrendszer a Liguri Alpok, Marguareis területén található a tengertől 40km-re. A kutatását az ’50-es években kezdték és jelenleg is tart bár kisebb intenzitással. Az évek során egyre több zsombolyt sikerült a fő rendszerrel összekötni. A területen a legmagasabban nyíló aknabarlang, a 2525 méteren nyíló AR Gaché és Essebue zsomboly járatait 1986-ban kötötték össze a Gole Del Visconte zsombollyal ami már összeköttetésben állt a Piaggia Bella fő rendszerével (’83-ban csatlakoztatták). A Gache aknasora a -538 méteren található végpontnál ér véget, de a -450 méteres szinten egy szűk meander a Gallerie del Pescatore indul mely a távoli Piaggia Bella felé vezet. Ez a meander közel 1 km hosszan kígyózik, míg a Narti nevezetű résszel a Gola Del Visconte járataiba torkollik. A Gole Del Visconte pedig egy kürtőn (+15m), a Lady Fortuna-n keresztül csatlakozik a Piaggia Bella Gary Hanning nevű fosszilis járataihoz. A rendszer fő bejárata a Carsena di Piaggia Bella 2157 méteren található, ezen keresztül könnyen elérhető a patakos főág.
A célunk az volt, hogy egy bivakkal a Gaché-n keresztül a Piaggia Bella 1. számú szifonjáig megyünk és az ide vezető Mastrelle 350 méteres aknarendszerén keresztül jutunk a felszínre. Többen a csapatból frissen végezték el az alapfokú tanfolyamot, de a sok különböző magasságban nyíló bejáratból megközelíthető főág és átmenő túrák nekik is elérhető célokat kínáltak.

pbcomp

A tervezés során sikerült felvenni a kapcsolatot a területen aktív olasz barlangász klub elnökével – Alberto Gabutti (Lucido) (Gruppo Speleologico Piemontese, http://www.gsptorino.it  ), aki egy – a barlang kutatásának kezdetétől a felfedezésekben részt vevő emberhez, A. Badino-hoz irányított.
A. Badino amint megtudta a terveinket, képzeletben már el is temetett minket. Nagyon kevés tényt közölt és mint utóbb kiderült nem is pontosan. Szerinte semmi esély nem volt a terveink végrehajtására, mert el fogunk tévedni, hiszen gyakori, hogy menteni kell már a főjáratban eltévedt csapatokat is, nemhogy a kevésbé ismert részeken. A továbbiakban is tartotta magát ahhoz az állásponthoz, hogy semmi esélyünk semmire. Ezek az információk sajnos több olyan következtetésre vezettek minket, ami később nem bizonyult helyesnek, pl. a Lady Fortuna megközelítése a Caracass zsombolyon keresztül.
Meglehetősen letörtünk ezekkel a hírekkel szembesülve, de végül úgy döntöttünk, hogy tartjuk magunkat az eredeti tervekhez, de jóval óvatosabbak leszünk, mint általában és ha mást nem is, de bejárjuk a barlang különböző részeit, ha nem sikerül a nagy átmenő túrát megvalósítani.
Sikerült még hozzájutnunk az olasz klub jóvoltából egy CD-hez is, mely a terület összes barlangjáról tartalmazott interaktív információkat. Sajnos sok újdonsággal nem tudott hozzájárulni a már meglévő ismereteinkhez, mert a már ismert térképrészleteket és a barlang egy alaprajzi vetületét tartalmazta, de csak a járat kontúrjaival megrajzolva. Valamint több száz oldalnyi olasz nyelvű cikket, amit a kutatás megkezdése óta kiadtak. A cikkek pedig az olasz stílus minden elemét felvonultatták, amiből részletesen értesülhetett az olvasó a barlangot bejáró barlangász minden érzéséről és benyomásáról, ellenben a tényekről már kevésbé.

kimg_8686

A bivakház, háttérben a hágó ahová telefonálás végett fel kellett kapaszkodni

A tervek szerint tehát, be kellett szerelnünk a Gaché aknáit, a bivakos túra során a Gallerie Del Pescatore meander kis lépcsőit. A Lady Fortuna kürtőbe elhelyezni a kötelet, amin a Gaché felől jövő csapat felmászhat, hogy folytassa útját. Ezt az akciót a Caracas 400 méteres aknasorán keresztül kívántuk végrehajtani, mert a főbejárati részen keresztül lejutva, szinte száz százalékosnak vettük az eltévedés lehetőségét. Ellenben az aknákon nagyon nem lehetett eltéveszteni az utat. Továbbá be kellett szerelnünk a Mastrelle aknasorát amin keresztül a bivakos csapat útja vezetett volna a felszínre. Valamint a főjáratban lévő vízesések lépcsőit is újra kellett volna szerelnünk Badino információi alapján, aki azt írta, hogy az itt lévő kötelek nagyon rossz állapotban vannak. A felszerelés igény ezeket a célokat figyelembe véve nagyjából 1000 méter kötél és 80 karabinerre jött ki.
A tényleges tevékenységre a barlangban öt napunk volt, egy pihenőnappal és 24 óra tartalékkal számolva.
A csapatot 18-an alkottuk: Adamoczky György (Gyurci), Adamoczky-Belme Dóra (Dor), Barcza Barbara, Bodnár Ferenc (Cipó), Hajdú Csaba (Csabcsi), Halasi Anita, Kántor Zsolt (Zsé), Kiss Klaudia, Kiss Tímea, Kovács Ferenc (Ferike), Kovács György (KGyuri), Kovács Kriszta, Lovász Dániel, Lovász Péter, Orbán Balázs (Padavan), Péter Judit, Pintér Gábor (Pinti), Várkonyi Andrea.
A szállásunk az olasz egyesület által felépített minden igényt kielégítő bivakház, a Capanna Saracco Volante volt, amit 5EUR/fő/éj összegért vehettünk birtokba. A házban 10 fő számára volt hely, de a nyáron is használható téli menedéken is volt 10 hely. A napelemmel működtetett világítás és a palackos gáz adta luxus nagyon jól esett a hosszú túrák után.
A Budapestet a Marguareis lábánál található Carnino Superiore-től elválasztó 1300 kilométert másfél nap alatt tettük meg. Az éjszakát a Garda tó felett a Ledro-tó partján töltöttük esti fürdőzéssel egybekötve. Másnap Gyurciék Mondovi felé kerültek ahol  a megbeszéltek szerint egy postaládába helyezve megtalálták a bivakház kulcsát. Carnino Superiore-ba megérkezve az autóknak nehezen tudtunk helyet keríteni, mert a világvégi falu kevés parkolóhelye megtelt a hétvégi jó időt kihasználó piknikező családok járműivel.
Ahhoz hogy tartani tudjuk magunkat a tervezett ütemtervhez, gyakorlatilag az összes felszerelést fel kellett juttatni már az első nap, mivel másnap már a nagy részét be kellett szerelni. Ez elég nagy terhet rótt az emberekre, akadt olyan cucc is ami elérte a 45-50 kg-t. A házig tartó kb. 4 kilométeren 900 méter szintet emelkedtünk, ezt a távot átlagban 5 óra alatt tettük meg. A párás levegőben nehézkesen vonszoltuk magunkat felfelé, a csoport szétszakadozott, az alacsonyan úszó felhőkből néha közénk suhintott az eső. Eléggé lehangoló volt az idő. Zsé, Dia, Csabcsi jó erőben voltak és miután felértek a házhoz, még a lemaradó emberek elé mentek segíteni. Az esti megbeszélésen elosztottuk a csapatokat és a másnapi indulást 11 órára időzítettük, a felmenetel elég sokat kivett az emberekből. Késő éjszaka tértünk nyugovóra.

Hétfőn késő délelőtt indultak útnak a csoportok. Ennek a napnak a sikerén múlt, hogy lesz-e esély az átmenő túrára. Minden csapatnak eredményesen kellett végrehajtania a feladatát, ahhoz, hogy meglegyenek a feltételei a további tervek valóra válásának.  Gyurci, Padavan, Dani és Peti a Gache-hoz indultak, hogy beszereljék az aknasort és megtalálják a 450 méteren induló meandert.
Cipó, Barbi, Dor, Anita, Judit, Andi, Timi, Dia azt a feladatot kapták, hogy jussanak el a főbejáraton keresztül a Confluenza-nak nevezett helyig, ahol a Gache, Gola del Visconte, Caracas vizét hozó patak összefolyik a főág folyójával. Ki kellett jelölniük az utat és a főág további részeibe szánt kötelekkel teli beget kellett levinniük. Zsé, KGyuri, Ferike, Kriszta, Pinti és Csabcsi a Caracas beszerelése után a Lady Fortuna-ban kellett hogy elhelyezzék a kötelet.

 

kimg_8721

Az első csapat a Confluenza-nál

Kedd hajnalban tért vissza az utolsó csoport a házba. A három csoport közül Cipóéknak sikerült megvalósítani, amit elterveztek. Kiderült, hogy az út a Confluenza-ig tökéletesen ki van jelölve. Kőbabák és prizmák, valamint a telefondrót segítségével egyértelmű volt a leírásokból és térképrészletekből megismert útvonalon 4 és fél óra alatt lejutniuk a célhoz.

Dor:
A csapat nagy része frissen végzett, lelkes alapfokús lányokból állt. Térkép alapján próbáltunk haladni, de aztán a nagyobb termekben még a jelzések ellenére is keresgélnünk kellett. Lassította haladásunkat, hogy a legjobban látható helyre rendeztük a prizmákat, igazítottuk a szalagokat és rengeteg plusz kőbabát építettünk, arra gondolva, hogy a fáradt bivakos csapat nehogy eltévedjen kifelé jövet. Végül leértünk a patakos ágba, ahonnan már teljesen egyértelmű volt az út a Confluenzáig, amit ugyancsak megtaláltunk. A falon hatalmas fekete feliratok jelezték az itt becsatlakozó ágak neveit. Mindkét irányba vizes járatokon folytatódott az út, és a fáradni kezdő csapattal egy kisebb lakoma után inkább kifelé vettük az irányt. Befelé kb. 4 és fél órát mentünk (kisebb elkavarásokkal) és kifelé sem siettünk: a nyolc ember lassan haladt át a köteles részeken. Mindent összevetve 8 órát töltöttünk a barlangban ezen a napon.

Gyurciék elég sokat keresgélték a Gache bejáratát. Közben megtalálták az Essebue bejáratát is ami elképesztően szűknek nézett ki. Megkezdték a leereszkedést. A Gache bal oldali ágát (Sinistro) kellett beszerelniük, erről kaptuk azt a 100%-os információt, hogy 2003-ban szerelték újra dűbelekkel (még fényképet is küldtünk, hogy áthidaljuk a nyelvi nehézségeket a dűbel és tőcsavar közti különbség esetében). Ennek ellenkezően végig tőcsavarok voltak, anya természetesen nem volt a csavarokon. Így folyamatosan nitteltek kézi nittelővel, összesen kilenc megosztást helyeztek el. A barlang ezen részén –1-0 fok az uralkodó hőmérséklet. A bejáratban található tetemes mennyiségű hó pedig biztosítja a vízellátást, ami így folyamatosan csuroghat a beszerelő nyakába. –200 méteren egy áthatolhatatlannak tetsző hasadék-szűkületet találtak. A legvékonyabb közülük Dani volt aki megállapította, hogy le tudna menni, de a felfelé irány már kérdőjeles lenne. Mivel kifutottak az időből a nittelések miatt, és teljesen eláztak, a visszafordulás mellett döntöttek. Kifelé kiszerelték a köteleket, majd a házhoz a hajnali órákban értek vissza.

secret

Passago Sectreto

KGyuri:
A Caracas bejáratát könnyű volt megtalálni. A tágas száda a ház mögött emelkedő jellegzetes, kis csúcs tömbjének, a házzal ellentétes oldalán található 2297 m tszf. magasságban. A csapatból Zsé és én indultunk előre beszerelni, a többiek: Csabcsi, Kriszta, Ferike, Pinti még sütkéreztek a napon egy órát. Elég tempósan haladtunk annak ellenére, hogy már a bejárathoz közel kiderült, hogy a határtalan térségekben nem fogunk eltévedni, magyarul elég keskeny volt a járat. A meander jellegű aknasorra a kis, 7-10 méteres ereszkedések voltak jellemzőek. Általában egy ereszkedés után, a megtett szint felét vissza kellett mászni, hogy a következő akna beszállását elérjük. A beszállások rendre rosszul biztosítható, alacsonyan elhelyezett pontokból indultak. –115 méteren végre megváltozott a barlang jellege, innen tágas keresztmetszetű, hosszú aknák vezettek a patakos ágig. A legnagyobb akna utolsó szakszán két nittet kellett elhelyezni a kötél felfekvését elkerülendő.
A rövid aknák beszerelése és a nittelés sok időt vett igénybe, ezért mire a csapat elérte az aktív részt –400 méteren, már 9 órája tartózkodtunk a barlangban. Itt pihenő és tanakodás következett. A Lady Fortuna megtalálása még minimum 4 órát vett volna igénybe. Több szempont is közrejátszott abban, hogy a keresés elhagyása mellett döntöttünk.  Többek között az előző napi felmenetel utáni fáradtság. Valamint az a tény, hogy a Caracass felső részén uralkodó morfológia elég nagy valószínűséggel ugyanúgy jellemző a nagy átmenőtúra azonos magasságban elhelyezkedő, azonos kőzetben található Gallerie Del Pescatore, Narti meander több mint egy kilométer hosszú szakaszára. Ami a bivakos és köteles begekkel megterhelve nem vonzott senkit.
Érdekes adalékként szolgált, hogy a helyen ahol a pihenőt tartottuk, az eleinte sok otthagyott szemétnek tűnő tárgyról egy idő után rájöttünk, hogy egy régi baleset/mentés szomorú mementói (telefondrót, szemét, kettévágott gumicsizmák, mentőfóliák). Ez sem dobta fel igazán a hangulatot.
Miután megszületett a döntés, Zsé, Pinti és Csabcsi a Caracas aknasora helyett a Piaggia Bella főjáratán át indultak ki. Meglehetősen bizonytalanul, lévén, hogy semmi információjuk nem volt erről a szakaszról, csak annyi, hogy az olaszok biztosnak ítélték az eltévedés veszélyét. Kriszta, Ferike és én az aknasoron indult kifelé, mivelhogy az eredeti tervek közt ez szerepelt és baj esetén a többiek ezen a szakaszon kerestek volna minket. Végül a főbejárat felé haladó csapat ért ki először, minden baj nélkül éjfél után 2 órával. Az útjuk során a megfelelő helyeken beszerelve találtak köteleket, amik nélkül elég nagy bajban lettek volna.

Az első barlangos nap eredményeinek fényében alakítottuk ki a további programot
A második nap (kedd) lett kihirdetve pihenőnapnak. Később keltünk, hosszan reggeliztünk, próbáltunk napozni, bár elég nagy volt a szél. Kora délután gyalogtúrát tettünk a gerincen túl található kis tengerszemhez, amiben sajnos nem lehetett megfürödni a túlburjánzó vegetáció miatt. Többen felsétáltak a ház mögötti gerincre, majd tovább a csúcs felé ahol a térerőt lehetett fülöncsípni.
Szerdán egy csapat (KGy, Cipoo, Barbi, Timi, Dor) a Mastrelle ágat kellett, hogy beszerelje.

wfall1

Cascate Capello

Dor:
Felfelé, majd lefelé haladva minden aknát beszerelve találtunk, így a fontosabb helyeken lebiztosítva a benn lévő köteleket, azokon csúsztunk le a patakos ágig. Megtaláltuk a Paris-Cote D’Azur-tól érkező járat utolsó vízesését, a másik irányba pedig a számunkra végpontot jelentő első szifont.
Egy másik csapat a Piagga Bella bejáraton ment le és a Mastrelle-n tervezett feljönni. A csapatot Zsé, Padavan, Gyurci, Dani, Peti és Dia alkotta. Vittek köteleket a vízesések beszerelésére, de minden be volt szerelve, így ezeknek a felszereléseknek felcipelését is megspórolhattuk volna. Még egy átmenő túra volt aznap, résztvevői: Csabi, Judit, Anita és Andi. A csapat a Caracas aknáin ereszkedett le és a PB főbejáratán jött ki. Az átmenő túrák sikeresen lezajlottak. A többiek felszíni túrát tettek egy turistaházhoz.

A csütörtöki nap folyamán egy újabb átmenő túra ment le (résztvevők: Csabi, Pinti, Ferike, Kriszta, KGy) a PB főbejárattól a Mastrelle felé.

KGyuri:
Az átmenő túra a barlang legszebb részein vezetett. A patakos főágban a telefondrótot követve teljes biztonsággal meg tudtuk állapítani a helyzetünket a térképen. Az előző napi hasonló útvonalon haladó csoport beszámolója alapján sikerült még több időt nyernünk az esetlegesen kérdéses helyeken. A rövid zuhatagokkal tarkított járatot végül a már ismert Mastrelle aknasora felé hagytuk el. Az előkészületek során olvasott beszámolókban ezt a túrát 12-14 órásnak írták. Mi ráérős főzőcskézéssel 8 óra alatt túl voltunk rajta.

Még ezen a délután a még bent lévő kötelek kiszerelését is meg kellett kezdeni. A Caracas alsó részét, –115m-ig Zsé, Padavan, Gyurci és Cipoo szerelte kis csütörtök délután 3 és éjfél között. A tervek folyamatos változása miatt az utolsó kiszerelő túra péntek reggel 7 órakor indult le a barlangba. A csapatot négy lány: Barbi, Dor és két alapfokúsunk: Andi és Dia alkotta.

Dor:
Lefelé sem haladtunk gyorsan, mert néhol keresgélnünk kellett az aknabeszállásokat, a le és feltravizásokkal tarkított szűk aknasoron. A túrára Barbi lámpájának szöszmötölése és Andi fejfájása is rányomta bélyegét. Megleltük a két beget és gyors csokievés után elindultuk kifelé. Az alapfokús lányok lelkesek voltak, segítettek a kiszerelésben, begelésben és a cipekedésben is, de néhol az aknakiszállások és a nehezedő begek együtt nagyon kifogtak rajtuk. A csapat pontban délben ért a felszínre, negyed óra múlva pedig a táborba, ahol a pakolás és a röpke háromórás lecuccolás várt még ránk…

Végül pénteken délután hagytuk el a bivakházat. Előzőleg egy nagy össznépi zabálás keretében megpróbáltunk elpusztítani minden kaját, hogy ne kelljen levinni. A lányok zseniális kreativiásról téve tanúbizonyságot még egy hatalmas adag sütit is összehoztak a fellehető anyagokból!
Carnino Superiore-tól nem messze egy pihenőben töltöttük az éjszakát, ahol elmostuk a köteleket, felszerelést. Az FTSK részleg rituális kötélvagdosás keretében adta át az enyészetnek az ezen a túrán utoljára szolgálatot teljesítő köteleiket. Béke fonataikra…
Egy közeli faluban sikerült feltankolni kellő mennyiségű sörrel ami az eddigi ínséges napok után nagyon gyorsan csúszott le a kiszáradt torkokon.
Másnap még megmártóztunk a tengerben és egy utolsó közös ebéd során elfogyasztottuk a kikötő aznap reggeli tenger gyümölcsei fogását különféle változatokban.
Majd az autók különböző utakon és időben megkezdték a hazavezető utat. Gyurciék kis kitérővel leadták a ház kulcsát. Végül mindenki szerencsésen hazaérkezett.

 

Hágó kupa 2008

A hágó jelentése: hegygerincen való bemélyedés, amin út vezet át.
A hétköznapi ember számára persze más a jelentése, de erre most nem térnék ki.
Szóval, az idei Hágó-kupát a Mátrában tartották ( 2008. 05. 24-25. )

Az alaptáborba vezető út siralmas volt (állóképesség szempontjából is), sárdagasztás ezerrel, és mivel mi tovább mentünk az ágasvári turistaházba, ez mit sem változott; talán csak azok számára, akik némi sörrel és pálinkával a gyomrukban vágtak neki ismét az útnak. Bár a felfelé út gatyarepesztő volt, és az éjszakai fán pihenés sem a legjobb.
A csoport egyik fele  – akiknek elegük lett az időjárás okozta viszontagságokból – lent maradt az alaptáborban és sátrat vert.
Másnap (szombat), frissen és üdén lecsúszkáltunk az alaptáborba, ahol 9h-ig lehetett nevezni, vegyes csapatokat kellett összeállítani (fiú-lány). Elenyészően kevés volt az alapfokús induló, talán csak mi.
A TBE igen kreatív fantáziáról tett tanúbizonyságot, így a csapatnevek: KRETÉNEK, KÖCSÖGÉK, VÉRNYULAK, MÉZES PÁLESZ, BORI ÉS A LOVE BAND, MIND1, valamint az FTSK-t sem hagyom ki (mert velük jóban vagyunkJ, és erre még emlékszem) MISSION IMPASSIBLE.
Összefoglalva: A KRETÉN KÖCSÖGÉK a VÉRNYULAK-at legyőzve bejutottak a barlangba, végrehajtották a MISSION IMPASSIBLE-t, közben MÉZES PÁLESZ-t kortyolgattak, és a BORI ÉS A LOVE BAND muzsikáját hallgatták. MIND1.
Nevezés után mindenki megkapta mese formájában a feladatokat. Fehérlófia két barátjával indul a csatába. Az összes csapat a Fehérlófaja klánjába tartozik.
A csapatok minden tagja köteles volt –  még a verseny megkezdése előtt –  harci jeleket festeni magára (akiket a gyerekek festettek, nagyon súlyosak lettek).
A verseny többnyire az erdőben volt, így a fáknak nagy szerep jutott.
1.    Az első feladatban számunkra (alapfokú) ismeretlen eszközökkel kellett a kötélre fel-, majd lejutni, időre. Szerintem mindenkinek simán, Siónak simábban mindenki másnál.

2.    Egy 130kg-os szakállas tündérkirálylányt (ezek alapján hermafrodita)  kellett lementeni a fáról eredetileg. Tündér Amál azonban a verseny kezdetére még nem került elő, így Gyurci megúszta, helyette Siót és Timit egyszerre szedte le, és az alapfokúsoknak csak! egymást kellett lementeni.
Cipó egy hős! Ő megküzdött. Viktort leengedték, és úgy hallottam KGY lementette T. A.-t.
Természetesen időre.

3.    Csörgő-lyuk Barlang, szerintem inkább lyuk, mint barlang.
Első körben a maillonokat oda kellett adni az egyik szervezőnek, majd a trükkös zárat kinyitni időre. Utána lehetett leindulni a barlangba. Itt volt stroboszkópos horgászat zenére (agyrém), gyorsasági futás, izofóliába csomagolás és feladatlap kitöltés.
4.    Barlangból ki, át a lavinaveszélyes tisztásra, ahol a különböző lavinajelző készülékeket kellett megtalálni a már kitúrt készülékekkel. Ha mind a 3 megvolt, visszakaptuk a maillont.

5.    Egyél Kását! Tejporból és vízből készített „tejbegríz”, cukor felhasználása nélkül (cukrosoknak és diétázóknak kitűnő!). Rég kóstoltam ilyen szart.
Ezért a feladatért kellett vegyes csapatnak lenni (2 fiú 1 lány vagy 2 lány 1 fiú). Ezt a trutyit rákenték a kisebbségben levő személy hasára, a 2 másiknak le kellett nyalogatni, minél gyorsabban.
De Tattila hasa szőrős! A kása szar! (Bár örülök, hogy nem L. Peti vagy Csabcsi volt a mi csapatunkban.)

6.    Fára föl, feszes kötélpályán át a tisztás másik oldalára. Az első rémület után (hogy a biztonságot nyújtó faágról valahogy át kell lendülni a kötélpályára, miközben görcsösen kapaszkodunk a fába, mert van alattunk 30m mély) nagy élmény.
Leérve van még egy feszes, de rövid kötélhíd, ezen át kellett sétálni (nem felejtettük el a kiskantárat sem). Ennek a végén pedig a csigában lengés, és egy adott helyre érkezés.
És kész.
Mivel a barlang túl kicsi volt, dugó alakult ki, így az utolsó csapatok sötétben és későn fejezték be a versenyt. Utána órákig nem történt semmi, csak a jeles barlangásztársadalom lett egyre részegebb, és egyre több mozgalmi induló hangzott fel.
Már feladtuk a várakozást, és elindultunk fel a házhoz,amikor jött az eredményhirdetés. Egyik alapfokús csapat sem lett utolsó (köszönet a Nagyoknak, akik folyamatosan segítettek). Fakanalat kapott mindenki a nyakába, aki nem jutott be az első 3-ba. L. Peti, L. Dani + 1 lány 3.-ak lettek, ők még polifoamot is kaptak. A TBE ismét elvitte a vándorkupát, mert a legtöbb csapatot indította.
Mindent összevetve zsenge tanuló időszakunk első versenye jó verseny volt, jól összeállított feladatokkal, és véleményem szerint jó összeállt csapatokkal.
Jó buli volt!

Kötélcsere István-lápán

A TBE két nagyobb túra keretén belül kötelet cserélt az István-lápai-barlangban és kisebb felmérést is végzett. Alább olvasható az akciókról készült beszámoló.

Bejárati akna rendszer:
–    a 20-as létra előtti bevezető szárat ill. kapaszkodó kötelet cseréltük, a kötél indító nittjének füle elvált a szárától, ez cserére szorul;
–    kicseréltük az egyik létra tartó (inkább a sziklához húzó) kötelét (pontosan nem tudom leírni melyik volt);

–    felmérésünk szerint az akna rendszerben 5 kisebb (1.5-2m) és 4 hosszabb (4-4.5m) létrát rögzítő kötél elhasználódott és cserére szorul, ennek megvalósítása kötél hiányában most elmaradt;
–    a szintes ágból a kijárat felfelé haladva az ablak után nemsokkal egy létra kettétört, csak az alsó fele van a helyén (a teljes hossz max. 5m lehetett), fel lehet mászni így is de nem „kényelmes”;
–    a két lánccal rögzített létra mindkét lánca el van szakadva, cserére szorulna, kötelekkel megoldható lenne;

Nyugati ág:
–    kicseréltük az Említett Asszonyság termének agyaglejtőjén a lejutást segítő kapaszkodó kötelet;
–    a Sárkányfal kötele (a szintes ágból indulva) az első nittig az előzetes várakozással szemben (Leó alias Szabó Lénárd leírása alapján az első szakaszt kellett volna cserélni) jó állapotban találtuk, tovább mászva a második nitt kiszakadt a mászó felett, elengedett a nitt szárának ragasztása, cserére szorul; a tovább haladást a megfelelő eszközök hiányában nem folytattuk;
–    behelyeztünk a kettes szifon kerülő útvonalában, a szifon túloldalán (a hármas szifon felé) a terembe való lemászást(a nyugati ágba való visszatérésnél az utolsó szakaszon) segítő kapaszkodó kötelet;

–    a hármas szifon kerülő kötelei és kikötési pontjai, a kettes szifon felől közelítve igen rossz állapotban vannak, cserére szorulnak; ugyancsak cserére szorul a felérkezés utáni agyagos lejtőn a lemászást segítő kapaszkodó kötél és kikötése is; tovább haladva lefelé a kötelek és kikötési pontjaik jó állapotban vannak;

Keleti ág:
–    kiváltottuk az Öt Ziles terem előtti lemászás után levő nagyon rossz állapotú falhoz támasztott létrát  kötéllel, a kötelet az ott levő ragasztott nittbe és lebiztosításként a kapaszkodó kötélbe kötöttük; (a kapaszkodó kötél még tűrhető állapotban van)
–    kicseréltük az Öt Ziles terem előtti kis létra feletti ferde agyagos felmászást segítő kapaszkodó kötelet (most leér egészen a létráig);
–    kicseréltük az Öt Ziles terem utáni kitett lemászás kapaszkodó kötelét; (most végig ér egészen a mászás aljáig)

–    kicseréltük a Keleti Felső ág harmadik és negyedik (a nagy kötélhídhoz vezető) kötélszakaszát, a híd indulásánál levő kikötést imitáló kötélbogot letisztáztuk, a rossz ill. hiányzó karabinereket ideiglenesen csoport karabinerekre cseréltük (később bennhagyós mailonokra fogjuk cserélni), a kötélhíd egyik biztosító kötelét régi benn levő kötéllel oldottuk meg később ezt is lecseréljük; az esetleges nagyobb terhelés miatt a híd három kikötési pontjából kettőt a későbbiekben cserére javasolunk és a híd most benn levő kötelét is cserére javasoljuk (legközelebbi túránk során ha lesz kötelünk elvégezzük a munkát), a kötél itt elfogyott a további köteleket nem ellenőriztük;

–    feltétlen cserére ajánljuk a Keleti Felső ág első kötélszakaszát melynek alsó része kapaszkodó és felső része mászó kőtél

A kötélcserét a TBE csoport saját köteleiből végeztük. A későbbiekben ha erre lehetőség van akkor  folytatnánk a kötélcserét, kicserélnénk ill. indokolt esetben új nitteket is elhelyeznénk. Kérjük ehhez a BNP segítségét, támogatását és hozzájárulását is.

Résztvevők: Adamoczky György, Barcza Barbara, Belme Dóra, Bodnár Ferenc, Farkas László, Fövényesi Gábor, Gonda Péter, Kovács György, Sióréti Gábor