Ember(ek) tervez(nek), szervez(nek), időjárás végez

Itt van a nyár??? De most már igazán mondja meg neki valaki!!!

Július vége-augusztus elejét mutat a naptár, így hát elindult végre az igazi barlangkutatási szezon és a tavaly nyár óta szívem csücskében jelentős helyet elfoglaló Hochschwab-plató kutatása is. Azaz elindult volna, ha az időjárás valóban realizálná, hogy nyárnak kéne lennie, ahelyett, hogy a nyakunkba finom permetű esőt kapunk viharos széllel, ami rövid időn belül búcsút mond mindenféle vízálló membrán funkcionalitásának…

No, de ne szaladjunk ennyire előre, mert a 2016.08.12-14-re tervezett “elő-Hochschwab expedíciónak” már az előzetese sem rövid.

tn_img_2034

A felfedezők

A történet valójában 2011-ben indult, amikor egy hős TBE-s különítmény, Csabcsi, KGY és Gyurci az augusztus végi 9 napos kutatótáborban ráakadtak az “ojjektumra”, ami azóta a becsületes Steinbockschacht (Kőszáli kecske-akna, 1744-599) nevet viseli a környékén nem kis számban előforduló abszolút nem félős, már-már szinte flegmatikus viselkedésű hegyi kecskefajról. Erről itt lehet részletesebben olvasgatni: http://www.tbe.hu/2011/10/kutatohet-a-hochschwab-on-2011-2/

Az “ojjektumban” az azóta eltelt időben egész aktívan – habár csak évente 1-1 alkalommal – zajlott a munka. 1 vagy talán 2 év kihagyással megfordult benne pár híres-nevezetes (némelyik hírhedt is! :-) ) magyar barlangász (teljesség igénye nélkül: Kagyó, Rezső, Zsé, Losi, Macsó, Sümegi Zoli), és 2015-ig “idegen” nemzet lába nem is tapodta, akkor is csak térképezési céllal (Pauline Oberender, Andreas Muttenthaler). Viszont nittet-alapcsavart még valóban csak magyar, sőt lehet, hogy csak TBE-s kéz vert-fúrt a falába, így joggal nevezhető “magyar barlangnak” a környéken. A méretei sem elhanyagolhatók már, 791 m hosszú és 370 m mély, két csinos-tágas és nagyon nem kicsi aknával (100 és 70 m), egy szép kanyonnal és egy újabb 80-100 méteres még feltáratlan aknával jelenlegi végpontján.

A fenti adatokból kiszámolható, hogy nem kevés felszerelést igényel az amúgy 2.020 m tengerszinten, 1.000-1.200 m kiemelkedésű hegyen elhelyezkedő barlang kutatása, ami mindezek tetejében még a lehető legtávolabb esik a kutatás bázisaként funkcionáló Schiestlhaus-tól (http://www.schiestlhaus.at/). Ja, és felvonó sincs, csak a hátad vagy nagyon csókosoknak (azaz nekünk :-P) helikopter. A barlangban egyelőre nem találtunk bivakolásra optimálisnak vagy akár elviselhetőnek is tűnő helyet, és a felszíni látvány szépsége nem kárpótolja teljes mértékben a felszínen uralkodó sokszor mostoha körülményeket (vízhiány, sokszor erős szél és kevés sátrazásra alkalmas hely).

Én először a tavalyi, 2015-ös kutatóhét során jártam a barlangban és mivel több tapasztalt, “öreg róka” véleménye alapján rendkívüli potenciálok (kb. 1.000-1.100 m mélység) rejtőzhetnek benne, így sikerült teljesen rákattannom. A hegyen azóta többször is jártam már, de nem a platón, hanem a dél-nyugati részén, ahol legtöbbször a terület legmélyebb (Furtowischacht) barlangjának fix kiépítésével és mérőeszközök kihelyezésével foglalatoskodtunk, főként télen (ami további különleges finomságokat képes szolgáltatni…). Azt viszont már akkor megtapasztalhattam, hogy a 9 napos kutatóhét ellenére a hüttéből napi 2*1 óra túrával végzett és a hét elején még tisztára kiszerelt barlang kutatása nem nevezhető éppen hatékonynak.

Emiatt aztán elindult a vezérhangya, hogy ki kéne használni az osztrák barlangkutatásba való egyre erősebb beépülésemet, illetve felcsigázni pár mindenre elszánt – de nem tudja, hogy mire vállalkozó – TBE-s arcot, hogy “ugorjunk már fel” (1.000 m nem gyenge szintről beszélünk “vicces” alpesi terepen) egy hosszú hétvégére beszerelni a barlangot, mielőtt a kutatóhét elkezdődik.

A “tavaszi” közgyűlésen derült ki, hogy ezek a “mit sem sejtő arcok” Andi, Csilla, Farki, KGY és Zomoszó lesznek, az otthoni irányítást KGY vállalva magára. Az a döntés nagyon hamar megszületett, hogy a 3 napos akciónk hatékonyságát biztosítandó a barlang közelében kéne táboroznunk, ami exponenciálisan megnövelte a helyszínre szállítandó amúgy sem kevés felszerelés mennyiségét. Így a klub teljes vékony kötél készletének (200 m), nittfül-ring-ASgyűjteménye jelentős részének, valamint fúrógép-nittelőjének bepakolása után még 2 db 2 személyes sátor, matracok, hálózsákok, főző felszerelés, sőt többek személyes barlangos felszerelésének jelentős része is a 6 bagben landolt. Erre jött még az én bagem, valamint az osztrák klubtól kialkudott 290 m-nyi 9 mm-es kötél, 20 db nittfül-alapcsavar, sok alapcsavar és kölcsön fúrógép-nittelő. Ez összesen 8 bag.

Ezt a felszerelést kellett volna felvinnie hatunknak, ami természetesen “missön impóssziböl” vállalkozás lett volna, de legalábbis ha felvisszük, akkor utána tuti, hogy nem barlangászunk… Szerencsére az augusztusi kutatóhétre előkészületében a hütte ellátását biztosító július 28-i – vagy legalábbis először aznapra tervezett – helikopteres transzportba sikerült bekerülnie a bageknek, ami azonnal jelentős kínoktól szabadított meg bennünket. Természetesen a bagek budapesti bepakolását is meg kellett oldani július 19-ig, amivel sok fejfájást sikerült okoznunk pár felszereléshiányos csapattagunknak, illetve a Bécs-Budapest közötti földrajzi hasadékot is át kellett valahogy hidalni, de erre meg pont kapóra jött KGY-ék családi nyaralása és jelentős méretű gépjárművük.

Legyen elég annyi, hogy már minden Bécsben volt és már mi (Pauline, én) is vidáman készültünk a cuccok Bécsből Seewiesenbe való transzportálására csütörtöki a helikopterhez, amit nekünk még az augusztus végi közös kaja bevásárlása és felszerelés összeállítása is színesített.

IMG_20160727_105802 WhatsApp-Image-20160729 (3)

A haditerv az volt, hogy szerdán délután egy nagy mikrobusszal elrobogunk a helyszínig, ahol bagek kipakolásra kerülnek és egyikünk vagy mindketten felrohanunk a hüttéhez, hogy segédkezzünk a csütörtöki kipakolásnál, majd elvigyük a bageket a barlangig és elhelyezzük a bejárati akna végén. Az időjárás itt szólt közbe először, mert szerda kora délután hívtak, hogy a helikoptert átrakták péntek délután 2-re, amikor már nem tudtam ott lenni lévén, hogy Elnök Urunk negyedik X-ének megünneplésére voltam hivatalos (ami a szokásos módon fergetegesre sikerült… :-P). Így szerencsétlen Pauline-re maradt minden, akit azzal a szigorú utasítással indítottam útjára, hogy ne merészelje megpróbálni az összes cuccot elvinni a barlanghoz. De persze, hogy megpróbálta (miután lenyomott egy műszakot a hüttében segédkezve…) és 2 bag kivételével sikerült is neki. Ezt az erőfeszítést azt hiszem, hogy még azóta sem sikerült teljes mértékben megköszönni neki, mert a Hirlatzhöhle óta fájós hátának még csak pont ez hiányzott…

Emiatt persze mi is program- illetve megközelítés-módosításra kényszerültünk, mivel a maradék 2 bagre is szükségünk volt a túléléshez. Némi vita után az lett a megoldás, hogy a csapat egy része kiszáll Seewiesen-nél, turistaúton felgyalogol a hüttéig (elvi 4 óra) és magáévá téve a bageket folytatja az útját a barlangig (még elvi 1-1,5 óra). Miközben a csapat másik fele pedig átautózik Bodenbauer-be és onnan a Rauchtal-on keresztül (nem hivatalos, nagyon meredek, köves ösvény) direktben felmegy a barlangig, kiszedi a bageket és tábort ver nem messze a barlang felett elhelyezkedő füves tálban.

A budapesti csapatot a péntek hajnali keléstől megkímélendő (4,5 óra az utazás), illetve az ilyenkor feltétlenül szükséges csapatépítő este apropóján már a 11-i estére meginvitáltuk otthonkánkba, hogy töltsék ott az éjszakát, ahonnan már csak 2 órányi autókázás a helyszín. Meg is érkeztek rendben és még egész emberi időpontban, amit persze a Paulinének köszönetképpen hozott házi tömény és a hűtőben lévő hideg kísérők fogyasztásával, majd némi parázs vitával folytatódott a terveket illetően. Az italok mennyiségének fogyásával a hangulat persze emelkedettebbé és barátságosabbá változott, így már egy viszonylag egységesen elfogadott tervvel térhettünk nyugovóra, mindenki ott, ahol éppen jutott neki hely. A fél 7-re programozott reggeli kelés is pontosan sikerült, bár szerintem egy évtizedre való baromságot sikerült “rémálmodnom” azon az éjszakán. A zilált lelkiállapotomat valamint a kómás fejeket pár kör kávéval (Zomoszó tekintetéből arra következtetek, hogy évek óta először kapott „ágyba” kávét :-P) és egy kis reggelivel sikerült helyre rázni, a tervezett 8-as induláshoz képest pedig mindössze fél órás késéssel sikerült is útnak fordítani a Multipla kerekét.

Seewiesen-ig csak egy szokásos pisi-kvszünet, illetve a célpont közelében alattomosan, fedezékből támadó kanyarrendszerek Andira gyakorolt hatása borzolta a kedélyeket, ezúttal szerencsére drámai végkifejlet nélkül. A Csilla-Farki-én különítmény végül némi parkolóvadászat és traktor elől tolatva menekülés után elhagyta a gépjárművet és szinte pontban 11-kor el is indult felfelé a 801/805 jelzésű turistaúton, míg Andi-KGY-Zomoszóra még további 40 perc autókázás várt. Az időjárást nem sokkal korábban még egyszer ellenőrizve tudtuk, hogy számítanunk kell némi esőre, de a helyzet könnyen kezelhetőnek tűnt a 0,9 mm/m2-es előre jelzett mennyiséggel. Akkor még azt hittük…!!!

A mi utunk eleje egész kényelmesen kezdődött a Seetal jelenleg száraz hordalékmedrében sétálgatva, amit szívesen megnéznék, hogy hóolvadáskor mekkora vizet szállíthat, de a méretéből ítélve akkor erősen járhatatlan lehet a turistaút.

Aztaaa mekkora hegy!!!

Aztaaa mekkora hegy!!!

Előbb a Florlhütte majd a Höllkampl-hágó következett, ahol a hegy szépségei után a magasság emelkedésével már az időjárás is kimutatta a foga fehérjét. A Voistalerhütte felé előbb a szél, majd az eső “csatlakozott” hozzánk, nem túl szívesen látott útitársakként, ami azonnal vízhatlan(nak tűnő) ruharétegek alkalmazását vonta maga után. A hütténél egy rövid pihenő után az Obere Dullwitz-ban mintegy 15 fős kőszáli kecske csapat dobta fel a hangulatot, amelyek szinte a turistaúton feküdtek és a homlokomban lógó csuklya miatt csak akkor vettem észre őket, amikor már a csapat kellős közepén voltam és majdnem nekimentem egynek. Hát nem voltak nagyon ijedősek és mélán kérődzve azt is megvárták, hogy a kissé lemaradó Csilla és Farki beérjenek és együtt csodáljuk meg őméltóságukat. Ennyire közel még soha nem voltam hozzájuk, de újból megbizonyosodtam arról, hogy inkább nem kötnék bele egyetlen kifejlett példányba sem, mert simán rámvernek 20-30 kg-ot testtömegben és kb. ugyanennyi km-t a sziklán való közlekedésben.

IMG_20160812_145551

Steinböcke

Az út nagyja azonban akkor még mindig hátra volt, mivel a kereszteződés után az út egy derék jobbossal nekifordult a Rotgangkogel oldalának, ahol kb. 2,5 km-en belül 450 m-nyi szint várt minket egyre erősödő esőben és szélben. Fent a platón aztán már kaptunk mindent a nyakunkba, ami csak lehetséges volt, szegény Csilla eközben még a hátizsákjával is szenvedett, úh. rettenetesen szétázva és korántsem világbajnoki idővel értük el a Schiestlhaus számomra már ismerős melegét. A hütte közelében az egy villanásra feltűnő térerőben még gyorsan elküldtük a másik csapatnak a beígért sms-t (amit mindenki vasárnap délután kapott meg…), ami a helyzetjelentés helyett most azt tartalmazta, hogy jöjjenek be ők is a hüttébe, mert semmi értelme sincs a továbbiakban kint tartózkodni.

Az idő ekkor délután 5-re járt és mi már az éjszaki szállásunkat biztosítva (ismerik már ott a fajtánkat és a 2-es lagert csak nekünk adták), száraz ruhában, a rumos teánkat kortyolgatva kezdtünk egyre idegesebbek lenni, hogy vajon mi lehet a másik csapattal és mit fogunk csinálni (semmit), ha nem jönnek be (este 7-re ígértük, hogy a barlangnál leszünk).  Én még futottam egy – mint utóbb kiderült – felesleges kört a hütte körül térerő után vadászva, de helyette csak egy újabb adag ázást sikerült összegyűjtenem, ami után Farkiék visszajelzése alapján nem nézhettem ki túl szépen… Az idő meg csak telt, de szinte pontban 7-kor szerencsére feltűnt KGY nem kicsit vizes és megviselt arca, amit aztán Zomoszó hasonló, majd Andi valóban a végletekig kimerült és a sírás határán táncoló arca követett. Nekik 6 órát sikerült ázni!!!

A kiosztott rumos teák és meleg ételek mellett aztán az is kiderült, hogy néhányuknak szinte semmilyen száraz ruhája nem maradt, főként Andinak, aki még útközben a Fleischer bivakhütténél a túlélés érdekében nyomott egy “pornót”, azaz teljesen átöltözött. Az időjárásról elég csak annyi, hogy ezután az alig 1 órára lévő hüttéig még az overálja és műnyula is teljesen elázott… Alkalmaztuk hát az “erőforrások és lehetőségek összhangja” elvet, gyorsan elvetettünk mindenféle korábban felvázolt tervünket és elpucoltunk aludni azzal a felkiáltással, hogy reggel majd meglátjuk.

Hát megláttuk volna, ha nem ugyanaz a szürke felhő, viharos széllel szemerkélő eső és alig 4 fok köszöntött volna bennünket, mint amitől este elbúcsúztunk. Döglöttünk hát tovább az ágyban a tegnapi megpróbáltatások után némileg megérdemelten, de valódi tervek és akarat nélkül, bár tudtuk, hogy még egy éjszakát semmiképpen nem tervezünk a hüttében tölteni. Aztán végül kikászálódtam és a hütte számítógépén az időjárás előrejelzést ellenőrizve némi fény gyúlt az alagút végén, mert az fokozatos javulást mutatott. Úh. a lagerből kipakolás, fejenként 1-2 ez-az elfogyasztása és a számlánk rendezése után végül délután 2 tájban nekivágtunk egy kétesélyes tervvel: elmegyünk a barlangig és ha nem ázunk meg nagyon, akkor csökkentett célokkal lemegyünk, ha megázunk, akkor kikaparjuk a személyes cuccokat tartalmazó bageket, lemegyünk a kocsihoz és hazamegyünk a ***ba.

Dö drím tím

Jómunkásember

Az időjárás azonban valahogy megemberelte magát és bár a Hochschwab-csúcs oldalában még a tegnapi arcát villantgatta fel, addig a Rauchtal felé közeledve már egész barátságosba váltott. Még a nap is kisütött, ami azon nyomban drasztikus pozitív változásokat idézett elő a hangulatunkban!

A táborhelyet elérve annyi biztos volt, hogy KGY-ra és Zomoszóra hárul majd a bagek barlangból való elrángatásának feladata, lévén, hogy csak náluk volt slósz, de a beszerelőtúra összetétele csak nem akart összeállni. Amíg Andi és Farki elég rövid időn belül egyértelműen kinyilvánították, hogy nem kívánnak – érthető módon – a barlangba lefáradni, addig Csilla a “lemegyek-nem megyek le mentális fehér gerbera” szirmait tépkedte, sőt egy idő után már némileg az idegeinket is, de ezt csak utólag árultam el neki. :-) Végül a KGY-Zomoszó-én különítmény csapott a húrokba, a bagek felszínre cibálása (sűrű káromkodások közepette) után a többiekre bízva a táborépítés és napozás feladatát, riasztási időnek éjfelet jelölve meg.

Ojjektum

A túra előkészületeként gyorsan nyugdíjba küldtem a “sokat tapasztalt” mezei nittkulcsomat és egy a nittkulcsok királyának címére méltán pályázó Usag 285 K kétirányú racsnis csillagvillás kulcsra (extrák: integrált megfordítókar, 12-szög fejvége és nyitott fejvége is 15 fokban hajlított, munkavégzés szöge 5 fok) cseréltem. Ezen felbuzdulásból származó lendületemet a vasakkal telepakolt kék bag magamra akasztása és a beszerelés csak részben tompították, de erről a mögöttem már a bejárati aknában is fázó tagok biztosan máshogyan nyilatkoznának.

Nem tudom, hogy mennyi ideig tartott a pontosan 5 db kikötési pont képzése, de érzésre viszonylag hamar megérkeztünk a 100-as akna tetejéhez, amelyhez közeledve azonban általam még nem tapasztalt helyekről hallatszottak-látszottak jelentős vízcsorgások, ami semmi jót nem jelentett a továbbiakra nézve. És így is történt, hiszen amíg a nagy akna melletti kisebb, általunk a teteje alapján korábban száraznak gondolt, a feltárás elől eddig még megmenekülő aknából is vidám csordogálás hangja hallatszott, addig a nagy akna travezából éppen csak elindulva már az aknába befolyó patakocskára esett reflektorom fénye. A lendületünk-motivációnk ezzel meg is kapta a megváltó kegyelemlövést, mert bár kis “herehormonossággal” jelentősebb kockázatok nélkül teljesíthető lett volna az út akna aljáig, de akkor már egyikünknek sem volt kedve egy újabb, biztosra vehető elázáshoz. Elhelyeztük hát a felszerelést az eddig biztosnak számító helyen és kirongyoltunk a barlangból még bőven világosban érkezve.

Korai feltűnésünk persze kisebbfajta idegrohamot váltott ki Csillánál, aki azonnal az „akkor én is lemehettem volna veletek” felkiáltással fogadott, de erre már annyira számítottunk, hogy a barlangból felfelé megbeszéltük, hogy ez fog történni. :-) Az acélosnak egyáltalán nem mondható teljesítményünkön kissé elkenődve elég lassan sikerült le- és átöltöznöm, de aztán magamra vállaltam az esti „főzést”, mivel a KGY-val egy elég korrekt felszerelésspóroló sátor-kaja-főzőszimbiózisba kerültük az előzetes megbeszélések alapján. A menüvel szokásos módon követtük a barlangász „molekuláris gasztronómia” szabályait: sólet nem gyenge adag chorizzoval felturbózva, amire még biztos, ami biztos rátoltunk egy gulyásízű „smack”-et egy paradicsom krémlevesporral felütve. Ezek és pár korty grappa után persze szinte azonnal sátorba és a hálózsákba kerültünk, de az éjszaka feltámadó, majd alaposan megerősödő szél újabb nem túl nyugodt éjszakát hozott nekem, egyrészt a csapkodó sátorlapok okozta hangszennyezés, másrész hosszúságomból fakadóan végig értem a sátrat és néha úgy éreztem, hogy az egészet ránk hajtja a fergeteg.

De végül eltelt ez az éjszaka is, viszont reggel a reggeli sátorból kitekintés újra korlátozott látási viszonyokkal fogadott, ami nem emelt a lelkiállapotunkon, úh. a reggeli kvt-kaját KGY a sátron belül oldotta meg lévén, hogy ő volt a soros a főzésben. Be is toltunk szépen az arcunkba 8 tojásból rántottát, meg nem elhanyagolható mennyiségű koffeint, aztán nagy nehezen összepakoltunk.

Rántotta rendel!

Rántotta rendel!

Mivel én 27-én megyek vissza folytatni a kutatást, így a cuccaim jelentős része újfent depózást igényelt a barlangba, aminek elvégzését parázs vita után ismét KGY végezte el. Ezek után ismét nálam volt a legkönnyebb hátizsák, úh. amit odaadtak azt még belegyömöszöltem, amit meg nem tudtam belegyömöszölni azt ráakasztottam, úh. azért a végére ismét nem unatkoztam… :-)

Eddigre az időjárásnak ismét sikerült a pozitívabb arcát elővennie és a kuloáron (egyesek szerint „murénán”) lefelé botladozva a teljes csapat álmélkodva csodálta a környék szépségeit. A moréna lejjebb átment a szokásos kisdarabos-lazább változatba, abba a fajtába, amibe csak szépen folyamatosan, sarokkal lépegetve és az egyensúlyt megtartva le lehet „síelni”. Ezt Zomoszó fülig érő vigyorral, Csilla pedig némi idegenkedéssel fogadta, de aztán ő ráérzett a „Jacko mozgásra”, viszont szegény Andi eddigre már földöntúli kínokat élt át, mert rettenetesen begyulladtak a lábai.

P1070906 P1070918

Szépen lassan, de biztosan azért leértünk a Bodenbauernál hagyott kocsiig, ami az időjárás jóra fordulásával egy zsúfolásig tömött parkolóvá változott. A szokásos csomagtartólegózás után csak egy kvszünet szakította meg az utat Bécsig, ahol én ki, a többiek pedig keletre el a nem gyenge színű viharfelhők irányába. Végül mindenki rendben és még a magyar csapat is egész emberi időben hazaérkezett.

Szóval minden szép és jó lett volna, de az időjárás alaposan megkeverte a lapokat, amire nem voltunk és lehettük eléggé felkészülve. Ez viszont simán benne van az alpesi kutatásokban… Csak abban reménykedtem, hogy senki nem fázott meg annyira, hogy komolyabb következményei legyenek. A barlang meg megvár, a felszerelés lent van, úh. reszkess Steinbockschacht, mert 28-án ismét támadunk! :-)

Frissítés: Azóta kiderült, hogy Andinak sajnos nem sikerült teljes mértékben megúszni a kalandot és mindenféle fura nevű dolog történik szegény lábaival. Remélhetőleg hamar rendbe jön! Kívánunk neki mielőbbi jobbulást!!! :-)

Képek még: https://goo.gl/photos/jap4G258h7G7BJWu7

Átmegyünk és kiszereljünk! Avagy: amikor nem tudod, hogy mire vállalkoztál…

Előre szólok, hogy hosszú lesz!!! :-D

Már régóta a terveim között volt „meglátogatni” Kanint, ezt a – mint utóbb bebizonyosodott – valóban gyönyörű, híres-hírhedt és több szempontból is jelentős magyar vonatkozással bíró karsztvidéket, de eddig mindig máshová sodort az élet.

Most viszont összejött, sikerült, ott voltam és mondhatni, hogy sikerült „nagykanállal mernem” a hely kínálta finomságokból és bátran kijelenthetem, hogy „nagyon nem buzis nyáron Kaninra menni”!!!

A lehetőséget a méltán nevezetes Kunisch „Kagyó” Péter főszervezésével zajló expedíció adta, ami a télen beszerelt Sisma-Laricetto rendszer kiszerelését, némi kötélcserét és fix beszerelést irányzott elő.

A történetet amúgy már ketten mások is megénekelték a szintén méltán híres Welther „Krónikás” György: (http://welther.36bit.com/sfl/sfl-beszamolo-20160712-001.pdf) és Egyesülésünk oszlopos tagja, raktárunk Királynője és mint már többször is bizonyította a bogrács varázslója, Várkonyi „Anyu” Andi is (http://www.tbe.hu/2016/07/varkonyi-andrea-nyaron-menni-a-canin-ra-buzis/). Őszinte szívvel ajánlom e remekek olvasását is!

A tényleges barlangászatot bevezetendő jelentős szervezési és logisztikai számításokat kellett végeznem, mivel, egy 8 napos győri hiperintenzív német nyelvtanfolyam, majd 4 nap Hochschwab kutatás után mindössze röpke 4 pihenőnapot következett, ami után újabb 14 napon keresztül terveztem házon kívül tartózkodni, 3 országban 4 különféle sport (barlang, kanyon, hegy- és sziklamászás, majd bivakos barlang) űzése céljából.

Osztottam szoroztam, de a slósz-overál-gumicsizma-sisak-mászóbeülő-mászókötél-hágóvas-jégcsákány-kamásli-neoprén-kétféle bakancs-sátor-kempingcuccok-ruhák-stb. csak nem akartak elférni a hátamon, így már előzetesen az 5-10. napokon ügyeletes útitársam, Dávid barátom nem apró méretű kocsijának csomagtartójára bíztam a Kaninra nem szükséges dolgokat.

A képletet tovább bonyolította, hogy a csapat túlnyomó része érthető okokból Budapest irányából célozta meg az olaszországi Sella Nevea-t, míg én a sógorok fővárosából és csak oda irányba, de szerencsére a „magyar had” útiránya is Ósztrián keresztül vezetett, így kapóra jött, hogy Gemáék (Zih József, http://explo.hu/) szintén csak odafelé mentek. Ha Grazig levonatozom, akkor nekik csak egy pár km-es kitérő, hogy felvegyenek.

A gondosnak tűnő szervezést és egyeztetést persze keresztül húzta a barlangászok gonosz kis istene és hiába voltam én este fél 9-re Grazban, ha Gemáék akkor még csak Veszprémben, ami barátok között is még 3 órás út nekik és várakozás nekem…

Jó barlangász, ha van ideje mit csinál(na)? Iszik! Sört!! Pontosabban inna, ha a közeli parkba történő lecsövezését nem szakítaná félbe egy embertelen nagyságú és intenzitású vihar, illetve ha Ausztria nem Balkánt megszégyenítő „dohányzásellenes” törvényével rendelkezne, így füstutálatom következtében közelébe sem megyek a helyi vendéglátó egységeknek. Maradt hát előbb a pályaudvar nem hosszú távú tartózkodásra berendezett „várócsarnoka” és néhány magyar vendégmunkás társasága, majd a szomszédos buszpályaudvar egyik plexibódéja.

A 3-ból végül 4 óra lett, ahonnan még további 2,5 órás kocsikázás várt ránk, amit én még csak-csak jól tűrtem a hátsó ülésen bóbiskolva, de szegény Gema a Sella Nevea-t megelőző szerpentinen már szinte padkától-padkáig pattogva vezetett. De végül épségben sikerült megérkeznünk pontban reggel fél 4-kor…!

A bivakhely jobb helyeit természetesen már elfoglalták a magyar különítmény viszonylag időben érkező tagjai és nekem még matracot is kellett kunyerálnom Gemáéktól, mint ahogy az enyém ugye egy másik kocsi csomagtartójában várt a bevetést. No, de sebaj, aludjuk gyorsan sokat, azaz cirka 4 órát, mielőtt ránk süt a nap! Nem mondhatni, hogy a legpihentebben ébredtem, ami az előttünk álló, a számomra akkor még ismeretlen, de várhatóan nem gyenge feladatok előtt nem töltött el túlzott önbizalommal…

A reggeli kómát némileg oldotta Andi kávéra szóló felhívása illetve a lélegzetelállító látvány, a felvonó 9-kor pedig elindult, mi és a cuccok (ami több 100 m-nyi „selejtes” TBE-s kötelet jelentett) rajta voltunk és a TBE-s osztrák túrák után valóban kissé „buzis”, ámde annál élvezetesebb módon dobtunk a hátunk mögé közel 1.000 m szintet, amiért gyalog kb. 3 órát kellett volna szenvedni a tűző napon.

 A helyszínről dióhéjban csak annyit, hogy aki tudja, miről van szó, annak elég csak két szót mondanom: JÚLIAI-ALPOK!

Bila Pec több 100-as fala. Valahol ott van a híres Rolo bejárat is a Gortaniba.

Ez nagyjából mindent elmond a táj által kínált látnivalókról és bár egyre több helyre vet el a sors, de továbbra is tartom magam, hogy minden hányattatása ellenére ez az Alpok legszebb része! Két ország (Szlovénia és Olaszország) osztozik ezen a csodán, de hogy az elsőt megemlítsem a jelentős magyar vonatkozások közül: a hegység szlovéniai oldalán zajlott az akkor még közös magyar-osztrák hadtörténet talán legnagyobb és az áldozatok számát tekintve legrémisztőbb hadművelete. Az Isonzói csata a I. világháború egy 12 „felvonásból” álló, 3 évig tartó, mészárláson kívül másnak nem nagyon titulálható történése volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Isonz%C3%B3i_csat%C3%A1k). A hadviselés akkoriban (is) „jelentős természetkárosítással” járt és a hegy még mindig tele van mindkét harcoló fél jobb-rosszabb állapotban lévő erődítményeivel, bunkereivel, lövészárkaival és nem kevés magyar nevet őrző katonai temetővel, de közben a hegyen átvezető utak nagy részét (sőt a via ferratta feltalálást is!) ennek az időszaknak köszönhetjük.

P1070606

Cime Pecorelle, a “szétlőtt hegy”

A kialvatlanságom által generált önbizalomhiány jelentős mértékben alább hagyott, amikor a résztvevők tömeges kávé-sörözésbe és evésbe kezdtek a Gilberti-menedékházban (https://www.facebook.com/irenepittino/?fref=ts), ami nem túl korai műszakkezdést vetített előre, természetesen legnagyobb örömömre.

A házról leginkább csak jót és szépet lehet elmondani: a kilátás pazar, a kávé kitűnő (ahogy mindenhol Olaszországban), az ételválaszték az osztrák hüttékhez képest gyenge, de amit adnak az finom (mondjuk gulyáslevesbe parmezánt rakni is új élmény volt!), az árak a helyszínhez képest elviselhetők (kivéve a 4,5 EUR-ós sört) és karsztterület ellenére ingyen, korlátlan az ivóvíz. Nagy koponya lehetett, aki kitalálta, hogy hova tegyék, bár valszeg ezt is katonák rittyentették oda! Egyedüli negatívum a könnyű elérhetőség miatt turistahad, ami nekem már a szezonkezdő hétvégén is elviselhetetlennek minősült, de a Fészbúkjukon lévő fényképek alapján azóta csak horrorisztikussá fejlődött.

Rifuggio Gilberti

Rifuggio Gilberti

Az 1+x-edik sör után a beosztás is elkészült. Meglepetésemre az átmenő csapatba kerültem, ami „Kanin-szűzként” nagy megtiszteltetésnek számított, de 20 óránál is hosszabb föld alatti tartózkodás „rémét” vetítette előre, és mint kiderült a lényeget csak később tudtam meg…

Említették, hogy lesz valami nagy akna (280-as) a Sisma oldalon, meg valami meander-kanyon a Laricetto oldalon, de amikor az átmenő csapat tapasztalt tagjai (rajtam kívül valamennyien) a barlanggal kompatibilis bagek méretéről kezdtek el vitatkozni, majd udvariasan elpakoltatták velem – az amúgy szintén a helyszínen lévő legnagyobb barlangrendszerről (Gortani) elnevezett – expedíciós bagemet és az Etióp élelmiszerválságot 1 napig simán megoldó mennyiségű élelmet bepakolni a kisméretű bagek által nyújtott korlátozott térfogatba, akkor úgy éreztem, hogy valahol szar került a palacsintába és jobbnak láttam úgy megtömni a kisbagemet, mint még soha!

A két barlang bejáratának kiásása-jégmentesítése történetét a fent említett kollégák már megírták és mivel nem vettem részt benne (a fenti készülődés után jobbnak láttam egy árnyékban lévő farakáson szunyókálással tölteni ezt az időt), így nem lenne hiteles, ha megénekelném… Legyen elég annyi, hogy ez idő alatt sikerült magas fokra fejlesztenünk a  híres „fotelbarlangásztot” és még elég jól ki is aludtam magam…

Fotelbarlangászok

Fotelbarlangászok

Este 6 óra tájban azonban minden összeállt, aminek össze kell és teljes „harci” vértezetben ballagott le 5 barlangászvitéz (Modor, Krónikás, Josi, Steve és jómagam) a még mindig agyzsibbasztóan forró, hófehér mészkődarabokkal fedett sípályán az annak tövében lévő Sisma bejáratig. A kötelező „előtte” fénykép után Josi után másodikként ugrottam be a mélységbe és be kell vallanom, hogy az „ereszkedés-átszerelés-szabad a kötél” barlangász miatyánk szinte azonnal a hosszú túrákra jellemző zombiállapotba ringatott, amikor csak mész és teszed a jól begyakorolt dolgokat.

Itt le.

Itt le. Sisma-bejárat

Ebből az állapotból csak a 280-as (!!!) akna rázott fel kissé nem sokkal később, ami még az én utóbbi időben egyre gyakorlottabb, alpesi helyekhez szokott idegeimet is megcincálta kissé, főleg, hogy nem egy szimpla csőről, hanem egymással összeoldódott aknák kiterjedt rendszeréről (elképzelhetetlen mennyiségű víz lehetett és lehet ott valamikor!) volt szó, amely semmilyen lámpával nem lehet bevilágítani és szinte minden átszerelésben úgy kellett kiugrálnom a stopból az olaszok (?) által nem kicsit szűkre szerelt kötélpálya jóvoltából. A látnivalót leginkább az akna felsőbb tömegesen előforduló Megalodus fosszíliák jelentették, amik jellemzőek a befoglaló dachsteini mészkőre, de itt megdöbbentő méretben (valamelyik akkora volt, mint a fejem!) és mennyiségben voltak jelen. Sajnos a fényképezési kedvem akkor még nem igazán jött meg…

Ez egy apróbb példány eddig megfejthetetlen agyagképződménnyel...

Ez egy apróbb példány eddig megfejthetetlen agyagképződménnyel…

Az újabb frissítő kijózanodást egy aknát átívelő laza kötélhíd jelentette, amivel pályafutás során még nem sikerült barlangi körülmények között találkoznom és hát hiába fut fel az ember fia a Kecskében egy ilyenen 20 másodperc alatt, ha itt meg a popsija alatt elhelyezkedő pár tucat sötét méterecske megfontolt haladásra készteti.

Ámde ezt követően jelentősen megváltozik a barlang képe és a hatalmas, tisztára mosott aknák után kisebb méretű, jelentős mennyiségű, szinte porszáraz üledékkel töltött aknák jönnek mindent felülmúló fraktálalakzatokat felvevő lefolyásokkal és az üledékrétegeket bemutató kimosódásokkal.

Fraktálok

Fraktálok

P1070652

A bivak egy szintén száraz, tágas, légmozgásmentes, kifejezetten kellemes hely benyomását keltette, de most csak egy rövid táplálkozásszünet erejéig tettünk benne látogatást, hogy utána belevessük magunkat egy rövid, kuszodás és felmászásokkal tarkított részbe, ahol iszaptornyokat csodálhatott meg a nagyérdemű.

P1070664

De közeledett majd meg is érkezett a -500-as jel és a találkozási pont, ahol az előttünk leszálló beszerelő csapat (Kagyó, Tapsi, Gema, Kati) már elvégezte a kötélcsere feladatának egy részét, várakozott és gyakorolta a fázás művészetét.

Mondjuk a kötélcserét azonnal sikerült észre vennem, mert csukott szemmel, tapintásból megismertem a még 2010-es (6 év!!!) alapfokú tanfolyamunkról ismerős, azóta 13,5-essé vált köteleket, amin még a jelentősen bekoptatott csigám sem nagyon akart haladni, így hát bősz ugrándozásba kezdtem, miközben csendben reménykedtem, hogy a csapat többi tagja nem tudja (vagy elfelejtette), hogy a kötelet felajánló egyesült tagja vagyok és nem tervezi statáriális kivégzésemet az első vertikális technika nélkül járható helyen… De úgy néz ki, hogy valóban mindenki elfelejtette ezt és a békés közös csoportkép elkészülte után elváltak útjaink.

Mi elkezdtük felmászásunkat már a Laricetto-barlangban, de a „sietős” kezdet elég hamar befulladt, mert hogy is mondjam szépen: a két barlang geomorfológiája és jellege „kissé” (kib**ul!) eltérő… Míg a Sismában a hideg ráz a mélységtől és a terektől, addig a Laricettoban az előtted és mögötted 1,5-1,5 méterrel elhelyezkedő csapattársadat nem látod, mert a meander-kanyon konkrétan 1 m-50 cm széles (néha még annyi se), lefelé-felfelé 10-40 m magas-mély és az istennek sem akar egyenesen menni! És teszi ezt több 100 méteren keresztül!!! (A leghosszabb és egyben természetesen legszűkebb 600 m hosszú!)

Nem tudom, hogy milyen elszántság tombolt azokban, akik ezt a helyet felülről-lefelé felfedezték és bejárták, de a hideg rázott volna ki, ha ebben a labirintusban kellett volna elsőként közlekednem. Minden kanyar ugyanolyan, jellegzetes tájékozódási pont zéró, úh. eleink sűrű kormozással oldották meg a dolgot, de hogy mennyit kellett ide-oda szenvedniük, amíg megtalálták a megfelelő irányt az már a múlt ködös homályába vész.

A gebődés fogalma itt új értelmet nyer és misztika szintjére magasztosul! Voltak már korábbi alkalmak, amikor fizikai tűrőképességeim határait feszegettem, de ez úgy érzem, hogy a bagrángatással (kiszereltünk vagy mi!) összeadva minden eddigit felülmúlt! Az órák repültek, a meandereket csak nagy ritkán szakították meg kisméretű termek, amikben szinte földöntúli boldogság érzésével álltunk rá megint a lábunkra, majd rogytunk le „kényelmesen” pihenni és enni-inni. A meanderekben eltöltött pihenők ugyanis leginkább a végtagok kibírható helyzetbe hajtogatásából és számomra mikroalvásokból álltak, amit később Josi is átvett. Ennek köszönhetően az egyik pihenőt sikerült úgy eltöltenünk, hogy ő valami falkiállásnak dőlve aludt én meg az ő hátán. Azt hiszem, ez mindent elmond a helyszínről… (Remélhetőleg soha nem történik ott baleset, mert ez esetben én nem látnék másra esélyt, mint a kórházat levinni a sérülthöz, megvárni, amíg meggyógyul, és ki tud jönni magától. Annyi paxit nincs a világon, amivel ezt a helyet hordágyméretűre lehet tágítani!)

Ez egy nagyon tág hely volt...

Ez egy nagyon tág hely volt…

A megerőltetéstől és alváshiánytól szétcincálódó idegeimnek a végső rúgást a bivakból történő felmászás utáni harántolás adta meg, ahova a beszereléskor nem jutott kötél, így azt szabad mászásban kellett abszolválni nagy baggel cirka 15-20 méteres mélység felett. Hát nagyon nem örültem neki…

De semmi sem tart örökké, így a meander sem! Elérkeztünk a „megváltó”, szintén nem kicsi aknasorhoz, amin már csak ki kellett mászni… Sorolom: 80-100-70-70-5-50 m. Összehasonlításképpen egy Vecsem-Almási egyben. Levezetésnek a 18. óra után… Na, itt kezdtem el annyira fázni, hogy berongyoltam a közben Pantinjátvesztett Josivá vált lovag-vezetőnk elé, hogy kihasználva megmaradt képességeim 10.000%-át „szélsebesen” meneküljek ki a fény világába. Ez a „szélsebes” menekülés is cirka 2,5-3 órába tartott, megspékelve azzal, amit a kedves csapattagok elfelejtettek megemlíteni, hogy ez a 80-100-70-70-5-50 nem szimpla aknasor, hanem valahogy alulról felkóricált meanderecskék valamint egy robbantott kúszójárat fűszerezik. Az egyik aknából kimászásba konkrétan úgy beszorultam, hogy vissza kellett másznom rendezni a végtagjaimat és gondolataimat.

Az 50-es aljáról azonban már látszott a fény. Ott! Fent!!! A kopárra égett, de minden másnál jobban áhított karsztfelszín! A napfényre a kiszerelő csapat (Kalotai Zsófi, Konkoly ’Tege’ Péter, Rehány Niki, Lovász Peti és Várkonyi Andi) alkotta fogadóbizottság lelkesnek alig tűnő bíztatása mellett érkeztem, mivel szerencsétlenek számomra ismeretlen, de nem rövid ideje süttették magukat a kegyetlenül tűző napon.

Itt ki. Laricetto-bejárat.

Itt ki. Laricetto-bejárat.

De kiértem! És 21 órás túra után szépen, sorban, és ami legfontosabb sértetlenül a többiek is Josi, Krónikás, Steve végül Modor, sőt a sípálya túloldalán lévő Sismából is felbukkantak a rasztabuksik. A pantin nélkül kimászó Josi ránézésre és gyakorlatilag is olyan fáradt volt (egy olyan emberről beszélünk, aki korábban önszántából, egyéni kondícionáló edzés gyanánt lábsúlyokkal mászott ki a Sismából!), hogy a bejárat melletti első kőre lefeküdt és el sem mozdult onnan, úh. még az „utána” csoportképet is hozzá kellett komponálni.

A történések innentől kezdve aznap a túrák után már a jól megszokott mederben zajlottak tovább és a sör-kaja, sör-kaja végtelen ciklust vették fel egészen addig, amíg elég későinek éreztük az időpontot ahhoz, hogy már ne legyen ciki lefeküdni.

Ezt a ház legfelső, már a sátortető alatt közvetlenül elhelyezkedő, alacsony és amúgy 10 főre – eleinte annyian is voltunk – méretezett matraclágerében végeztük el, ami teljesen megfelelőnek is bizonyult egészen addig, amíg éjfél után szó szerint beesett közénk az 5 fős kiszerelőcsapat, akik érthető okokból szintén pihenéssel tervezték tölteni az éjszaka hátralévő részét. A sok jó ember kis helyen is elfér (büdös) közmondás igaznak bizonyult, de kényelmesnek semmiképpen, főleg, mivel jobb oldali szomszédnak sikerült kifognom a nálam még jó egy fejjel magasabb és pár tucat kg-mal nehezebb Tegét, aki mint kiderült szeret kitárt végtagokkal aludni, viszont erre a helyszűke miatt már csak rajtam volt lehetősége, ami miatt az éjszaka hátra lévő részét idegen férfi végtagok eltávolításával töltöttem. (Meg kell, hogy jegyezzem, hogy a bal oldali szomszédom, Andi teljesen kulturáltan viselkedett. :-D)

De azért valahogy csak „kialudtuk” magunkat és másnap a lemenő felszerelések bagekbe helyezése után minden lehetséges fondorlatot elkövettünk annak érdekében, hogy azok a háziak terepjárójába is bekerülhessenek, amelynek orra a vasárnapi turistahad pusztítása folytán (elfogyott a sör és a kenyér), már amúgy is völgy- és boltirányba volt fordítva.

A több évnyi ismeretség és kulturált alkoholfogyasztásból generált bevétel-haszon úgy tűnik elegendőnek bizonyult a háziak meggyőzéséhez és ki is tűzték az indulás időpontját, viszont ehhez egy fogadóbizottságot is kellett szerveznünk a völgybe, mivel a – ha jól számoltuk – 16 db bag kipakolását mégsem várhattuk el tőlük. Ez a bizottság sikeresen felállt Steveből és belőlem, akik így még a kocsi indulás előtt jóval „leballagtak” (térdízületet és combizmot nem kímélve) a piros jelzésű sípályán. (Piros? Sípálya??? Egy alattomos, meredek letörésekkel és éles kanyarokkal tűzdelt valami, ahol minden egyes kanyar kifutása végig van hálózva, valószínűleg nem véletlenül…)

A bageket a kocsi megérkezésével aztán csinosan elrendeztük Kagyó és Gema kocsija között, majd gyorsan rájuk is ültem egy kép kedvéért:

Kiskakas a bagdombon

A kocsi után Stevvel megint táplálkozásba kezdtünk, amelynek végére aztán a csapat többi tagja is be- illetve lefutott a sípályán, a hátizsákok a csomagtartókba, a bagek Kagyó kocsijának tetejére spanifereződtek és érzékeny búcsú után a magyar had hazafelé fordította a kormányt egy 6 órácskás zötykölődés erejéig.

Én pedig már rövid ideig tartó magányomban visszaültem az árnyékba, hogy kissé tovább várakozzak a már jól ismert nagyméretű Nissan jel feltűnésére, amelyben Dávid barátom és a következő hétre szóló kalandok lehetősége érkezett.

Még képek: https://goo.gl/photos/eBroTPBAu8zAgffv8

Arccal az áttörés felé – Teufelskessel kutatás

Most hétfőn (2016.01.11.) a Teufelskessel-ben (1762/3, Tonionalpe, 2.887/-247 m) kutattunk.

A cél továbbra is összekötni a Fledermausschacht-al (1762/1, 3.395/-577 m), amivel a terület viszonylatában egy egész kis csinos 7 km-es rendszer jöhet(ne) létre (a fenti hosszadatok nem teljesen frissek, de ezek vannak a kataszterben). Kb. 80 m hiányzik horizontálisan és vertikálisan is.

 

Reggel 7-kor Bécsből vonatozás kellemes kis Railjettel szinte teljesen egyedül Mürzuschlag-ig. Úgy volt, hogy lemegyek előző este és Lukas házában alszunk Fein-ben, de Budapestről hazaesve egy elég kemény hétvége után megváltás volt, hogy csak reggel 9-re lett kitűzve az indulás és nyugodt összepakolás után aludhattam egyet.

A táj a teljes út alatt kicseszett szép! A vonat Wiener Neustadt után a völgy jobb oldalán, magasan kanyarog felfelé, alattad a a mélység, a túloldalon hegyek. Kár, hogy rohadt szürke, ködös volt az idő és zéró a hó…

A pályaudvaron Pauline várt, miközben Lukas shoppingolt, úh. egy szép nagy kartondoboznyi cuccal szedtük fel nem sokkal később.

 

Niederalp-nál Michi már várt minket. Ránézésre nálam fiatalabb, kölyökképű srácnak tűnik, de nagyon tapasztalt, mind barlangban, mind sziklán vagy havon. Mint nemrég megtudtam rendőr, de azért egy elég szép és nagyon nem régi 3-as BMW kombival érkezett. Kicsit máshogyan fizethetik, mint a mienket otthon…

Szinte semmi hóban, komor őszies időben egy teljesen kényelmes úton kb. 3 km felmenetel, de legalább a beígért eső nem esett. A kevés hó miatt nem vittünk hótalpakat, de nem is volt rájuk szükség (felfelé…) és mivel a barlang a gyakori kutatás miatt be van szerelve, így a hátunkat sem nyomta túl nagy teher.

 

A barlang Herrenboden legelőterület mellett az erdő közepén egy hatalmas, 30-40 m széles szinte függőleges falú dolinában egy rohadt nagy hólejtővel kezdődik télen, ami a bejárati aknát zárja el és kb. 50 évenként olvad ki járhatóra, úh. egy szép nagy ereszkedés helyett pár 100 m vicces szűkületkúszás következik jégen, ami azért jó, mert legalább nem kell rángatni a baget. Csúszik szépen magától. :-) A bent lévő rettenet mennyiségű fadeszka célját végül kifelé tudtam meg, hogy nyárra ez a jég felolvad és ugyanezt a mutatványt 10-15 cm vízben kell előadni, amit a deszkák segítségével lehet szárazabban megúszni.

A bejárati akna alatti már nem kicsi terem alján kb. -90 m-nél jég, illetve a fentről behulló hó csodálható meg, valamint nagyon szépen láthatóak a szinte függőlegesbe fordult mészkőrétegek (dachsteini mészkő). Állítólag régen még egy megfagyott vízesés is volt benne.

A nagy teremig (tényleg kicseszett nagy, kb. 80-80 m és rohadt magas, bivakkal) aztán nagyjából semmi extra. A bivakban depózott kötelekből feltankoltunk, azután megint kezdődött a gebődés jó hosszan… A kutatási helyet viszont egy kb. 35 m-es szinte teljesen szabad ereszkedéssel értük el, amit a túl vastag kötél miatt sajnos nem sikerült nagy sebességgel abszolválnom, bár nagy kedvem lett volna hozzá… :-P

 

A kutatási hely közelében gyors kaja, ahol csapatunk vegetáriánusa (Pauline) szokásos módon barlangi ragadozóvá változik, amint megkínálom húsos szalonnával. Ez a Furtowischacht óta már hagyomány, igaz ott a húsos mellé Morzsa full zsír mangalicaszalonnáját is mellé toltuk az arcunkba, szigorúan kenyér nélkül. :-D

 

Eligazítás szerint két csoportban kutattunk-térképezünk: Lukas-Michi, Pauline-én, este 8-kor találkozunk ugyanott.

De aztán az is kiderült, hogy az egyik PDA (amit tetejében az én feladatom volt feltölteni és elhozni) bemondta az unalmast, szép fekete képernyővel “örvendeztett” meg. Remélhetőleg csak nem lett rendesen feltöltve, rosszabb esetben képernyőhiba, ami nem jó hír, mint ahogy a másnap reggeli Lukassal folytatott beszélgetésből kiderül, hogy a DistoX-PDA módszerük az okostelefonok korában kezd kimenni a divatból, mert ilyen PDA-k már nem kaphatók, úh. nehéz lehet pótolni.

Gyors döntés: Lukas Distoval csak poligonozik, után majd fejből rajzol. Hát vannak még profik kérem szépen…

 

Ők kürtőt másztak, mi meg előbb egy nagyon magas, de teljesen biztonságosan szabadon mászható hasadékban mentünk fel kb. 25-30-at, aztán a másik oldalon le ugyanannyit és hirtelen egy teljesen tisztára mosott meanderbe érkeztünk. Nekem úgy tűnt, mintha kőzetet váltottunk volna, mert eddig lagúnában képződött fáciens mészkőben voltunk, ami tele volt rengeteg korall- és csigakövülettel (sajnos a fényképezőm nem volt nálam…), míg a kanyon meg kékes-sötétszürkés, élesen oldott, tisztára mosott kőzet volt. Mivel eddig szabadon másztunk, így fúró és kötél híján máskorra hagytuk, de járhatónak tűnt lefelé, még ha elég szűköcskének is.

 

Várt még ránk ezután egy elég szép víznyelőszerű akna az előbbi kékes-sötétszürkés mészkőben, a tektonikus irányultságok miatt az errefelé jól megszokott jó ferde, amit “öröm” szerelni.

Fent szinte zéró lehetőségből – miután nem hagytam magam rábeszélni, hogy egy már meglévő spitet az alapcsavart megfordítva (el is csesztem a menetét) használjak (wtf???) – egy nagyon szűk aknabeszállást egy fúrással és egy nagy követ TK-zva elsőre pöpecül beállítva megoldottam, miközben bemutattam a fűzött angolmentőt is. Zúztunk is szépen lefelé, de a második megosztásnál aztán az akna felét kellett cirka fél órás munkával magunk alá rugdalni, mert a kikorrodált rétegek már nagyon a newtoni törvények szerint akartak viselkedni.

30 m kötél pikk-pakk elment, így kisebb félreértés miatt Pauline gyorsan ki is taposta az aknát egy újabb 30-as adagért, de a toldást legalább egy szép pozíciós nitthez tudtuk rakni, ahol életemben először sikerült elsőre takarékos megoldást előállítanom. A következő ereszkedéssel el is érkeztünk az akna látszólagos aljára, de jobbra egy nagyon-nagyon szűk hasadék után látszódott valamilyen tágasabb folytatás és a víz is folyt szépen tovább.

Erősen gondolkodtam, hogy kell-e ez nekem, és ha még le is férek, akkor fel tudok-e jönni majd egyáltalán, de hát a kutatás érdekében bármit, főleg ha ilyen közel az áttörés! Nos, mint kiderült a hasadék tényleg rettenetesen szűk volt és tetejében kötélen kellett átmászni, mert a túloldalon akna volt! A sisak sehol nem fért át, úh. kicsit kalapálni is kellett, a mellkast és a csípőt meg tényleg csak kisakkozva lehetett áttolni (mint később kiderült ezt a kiképzést még az atomerős AV overál sem bírta ki sérülések nélkül…). A túloldalon azonban szépen lépcsőzött lefelé egy kényelmes, tisztára mosott kanyonka, az alján csordogáló vízzel. Mivel közel volt a 8 óra, így Pauline visszafogott, hogy ne rohanjak tovább, hanem megegyeztünk, hogy ő visszamászik (éppen másodszorra) és megbeszéli a továbbiakat. A várakozás közben fúrtam egy pontot a hasadék kiszállásához, hogy legalább csak nekem kelljen mászógéppel felsz*pnom magam, amúgy meg kantárral mászható legyen. Végül kaptunk még 2 órát, úh. szabályosan, folyamatosan térképezve haladtunk előre, de sajnos 4-5 lépcső és egy jobb kanyar után a kanyon hirtelen járhatatlanra szűkült. Hát nagyon nem voltam boldog, mert nagyon jónak tűnt, és mint később kiderült az irány is jó volt és 57 m-t mentünk lefelé… L Szerintem a kanyonok egy beékelődött, más típusú mészkősávban keletkeztek és ahogyan elérték a másik, nehezebben oldódó kőzetet, úgy azonnal elszűkültek, de a találgatásokat a továbbiakban a profikra bíznám.

A kimászás előzetes sejtéseim alapján nem ment pikk-pakk. Pauline még viszonylag könnyen átszuszakolta magát, aztán a hasadékon a cuccokat a beszerelt kötélre akasztva húztuk át, hogy semmi felesleges ne legyen rajtam, de még így is jó 20 percbe telt, amire megtaláltam megoldást. Ezzel nagyjából az erőmmel is elkészültem aznapra, úh. bár a cuccokat felvittem, de a kiszerelést már Paulinére bíztam, bár mint kiderült még soha nem csinált ilyet. Sebaj, valahol el kell kezdeni!

 

A találkozóponton Lukas és Michi már teáztak és elég fittek is maradtak, úh. előbb Michi, aztán én is elindultunk visszafelé azzal az instrukcióval, hogy a hosszú felmászásnál majd a bivaknál találkozzunk. A hosszú felmászásig még ment is, ahol az is kiderült, hogy csak nekem van pantinom, úh. Lukas kérte, hogy a tetejéről küldjem vissza. Pantin ide vagy oda én ekkorra már olyan fáradt voltam, hogy még pantinnal is egy reumás anyacsiga sebességével toltam ki a 35 m-t, amihez máskor alig pár perc kellett volna. Mivel Michi persze már előre rohant (ezt nem szeretem túlságosan az osztrákokban…) én simán elkevertem a szűkületlabirintusban, úh. hozzácsaptam még egy kicsit a barlangászathoz és úgy kellett megkeresniük (a történelem ismétli önmagát, ld.: Guanó Kupa :-)).

Szerencsére a bivakba ledepóztam egy kis extra adag koffeint, úh. a továbbiakat már nagyjából tudtam abszolválni. Kifelé Lukassal még kiváltottunk egy elég gyengusz fűzőlyukat egy alapcsavarra, majd az újabb jégen csúszkálást után a hólejtőn nagyjából a Himaláján éreztem magam, mert 16 órás lent létünk alatt leficcent vagy 20-30 cm hó és így a porhóban taposva 3 lépésenként meg kellett állnom levegőért.

 

A lemenetel már viszonylag eseménymentesen telt, bár a hótalpak hiányát most már megéreztünk, mert főleg a legelőn majd térdig érő porhóba kellett a nyomot taposnunk. Én ekkor már szigorúan az utolsóként lépegettem mások nyomába, Michi meg még mindig Terminátorként törte a havat elöl…

A parkolóban kivakartuk a kocsikat a hó alól, aztán mindenki ment a maga dolgára. Mi szerencsére csak Fein-ig és Lukas hétvégi házában (kisebbfajta birtok, 3 külön épülettel…) töltöttük az éjszakát, ahol mivel 3-kor sikerült kiérni, így a lefekvés már reggel 5-kor következett be…

 

Bár a nagy áttörés még várat magára, de összességében nem rossz kis barlang, van benne minden, ami egy komolyabb alpesi barlanghoz kell: szűkület, nagy terem, nagy ereszkedés. A bivakig nyáron, erősebb csapattal akár egy kellemes egy napos túra keretében is bevállalható, ami ellen Lukas sem tiltakozott kézzel-lábbal, amikor megkérdeztem tőle, úh. lehet szervezkedni! :-D

Eredmények: 164 m/-57 m

Bontások

Rövid beszámoló a legutóbbi bontásokról.

Most vasárnap a Vacskában voltunk Attilával. A ‘Béka seggéhez’ mentünk bontani, a bejárattól kb. 15 percnyire.

Kitágítottunk egy szűkületet a könnyebb depózás céljából, majd a járatban lejjebb egy kb. 5 m hosszú száraz, de ragadós agyagdugót szedtünk ki kb. 4 óra alatt, ezzel nagyjából fel is töltöttük a depót. Ezen átjutva kb. 5 m-t lehetett leereszkedni egy agyagtól mentes szép fehér falú, lefelé keskenyedő aknán. Az akna tovább folytatódik (a bedobott kövek alapján min. 10 m), de 1,5 m hosszban beszűkül. A jövő heti program ennek tágítása, a törmelék kitermelése (és remélhetőleg belyukadás :-) ) lesz, a depózáshoz 12-13 ember is elkel már.

A Hideg-lyukban is alakul a Veronika-ágból nyíló kereszthasadék, már 13-14 emberes a bontás.

Mi kedden nem itt, hanem egy, a végpont közelében lévő hasadékban próbáltunk továbbjutni. Egyelőre inkább csak mélyíteni tudtunk, mert bár az itteni üledék rendkívül puha, könnyen termelhető, a hasadék több helyen annyira elszűkül, hogy a láncban adogatás elég körülményes. Mégis, érdemes volt idáig eljönni, mert az egyik folyosóban vaskiválásokkal és csillogó gipszkristályokkal teljesen beborított falakban lehet gyönyörködni!

Kutatóhét a Hochschwab-on 2011

lukas

Hochschwab 2011. aug. 27-szept.4. Az elmúlt év során meghívást kaptunk Lukas Plantól az idei nyári Hochschwab kutatótáborba.
Lukas Plan a Bécsi Vízművek kötelékében készítette doktori disszertációját a Bécs városát ellátó vízgyűjtő területek, ezek közt is a Hochschwab hegység területének vízrajzáról, karsztjának felméréséről. Ez a projekt jelenleg is zajlik, lévén több mint 800 lehetséges barlangbejárat került az elmúlt évek alatt feljegyzésre és ezek részletes felmérése még hosszú évekre elfoglaltságot nyújthat.

tn_img_1694

Úton a sátortábor felé

Az akció bázisául a nemrégiben felújított Schiestlhaus szolgált.
Energiafelhasználását tekintve teljesen passzív menedékház a legmodernebb újrahasznosító gépészettel van felszerelve. A külső falakat napelemek borítják, levegőkeringető gépek melegítik a belsőt. A karsztfennsíkok krónikus vízhiányát a technika csodájaként egy a pincében található terembe zsúfolt szörcsögő, zubogó mindenféle hulladékot feldolgozó gépcsoda hivatott orvosolni, aminek a végén egy csapból iható víz folyt. Mi “szarlének” hívtuk, de végül is a célnak megfelelt – hidratált és kivételezettként ingyen juthattunk hozzá.
Ide kellett megérkeznünk 27-én. Szokás szerint több dolog is befolyásolta érkezésünket, ami így végül szombat helyett vasárnapra tevődött, ráadásul egy fővel mínuszban is voltunk, Zsé személyében aki egy balesetből kifolyólag otthon maradt. Egyetlen hátránnyal járt a vasárnapi érkezésünk: Lukasnak sikerült behajtási engedélyt szereznie kb. félútig, de csak szombatra, így nekünk teljesen a völgyből kellett felmennünk. Nem baj, kemények vagyunk, megbírjuk 1300m szint, sima ügy.

tn_img_1756Az ígéretes dolinák egyike

Mikor megérkeztünk a pár házból álló falucskába már nem voltunk annyira hősök és nagyon lassan vackolódtunk. Figyelmesek lettünk egy ürgére aki éppen a közelünkben parkoló kocsik rendszámát írogatta fel. Nosza megkérdeztünk, hogy mi jó helyen állunk-e. A végén kiderült, hogy a Vízművektől van a jóember és Lukas nevét meghallva azonnal felajánlotta hogy felvisz minket félútig a lezárt úton. Király!
Így végül úri körülmények közt letudtuk az út felé. Nézni is rossz volt hol kellett volna feljönni. Azért a maradék szint is eléggé megfingatott minket, habár Csabcsi hősiesen cipelte a cucc nagy részét. Este megismerkedtünk a többi résztvevővel, hárman jöttek Horvátországból, egy srác jött Szerbiából, egy hölgy Szardíniáról(!) és hárman-négyen képviselték magukat az osztrákok, meg mi. Lukas-szal összedugtuk a fejünket és gyors eligazítást tartott. Részletes légifotókkal támogatott térképek felett ismertette az átfogó képet: 50négyzetkilóméternyi vízgyűjtő terület a Bécs Vízművek tulajdona, legeltetés és település nincs, nagyjából az összes víz az északi Salza völgyben a Kläfferquelle forrásában lát napvilágot, éves átlagban 5000l/mp vízhozammal, a cél: felmérni a vízgyűjtő terület barlangjait, 800db van. Már előzőleg egyeztettünk, hogy mi hárman egy a háztól távoli területen fogunk kutatni és sátorba kihelyezett bázisunk lesz. Aznap este részletesen belőttük, hogy hol is kéne sátrazni és mely objektumokat kéne végignézni. Este invitáltak minket valami klubszobába, hogy ott mulatozzunk, de eléggé kivoltunk a feljöveteltől, úgyhogy ledőltünk.

tn_img_1768A hó mellett le tudtunk ereszkedni vagy 30m-t. Pedig milyen jól nézett ki!

Reggel Lukas-szal együtt indultunk el egy darabon egyfelé vezetett az utunk. Szerencsére a főgerinc mentén haladtunk így nem sok szintet kellett abszolválni mire elértük a megcélzott táborhelyet. Gyorsan felrántottuk a sátrat egy szinte tökéletes kör alakú dolina alján és nekiindultunk az alattunk lévő völgybe, a Rauchtal-ba, ahol számtalan kisebbnek becsült barlang várt minket. A nap hátralevő részében ezeket jártuk be sorban. Egyik sem bizonyult hosszabbnak 25-30 méternél. Késő délután már nem volt kedvünk beereszkedni egy láthatóan hóval teli lyukba, így itt felfüggesztettük a tevékenységet és visszavonultunk a táborhelyre. Jófajta hagymás babot rittyentettünk és az ajándékba szánt unicumot szopogattuk (muszáj volt elhozni, semmi más pia nem volt nálunk).

tn_img_1777

Hagymás, szalonnás tojásrántotta reggelink után a völgy túlsó oldalát vettük célba, hogy ne ugyanazon a területen kószáljunk mint tegnap. Egymás után másztunk be az óriási beszakadásokba, mindegyik úgy nézett ki, hogy: “a Föld legóriásibb aknája indul így”, de aztán hóval volt eltömve mind, Az egyikben sikerült lepréselni magunkat a hó és a szikla között vagy 30 métert de végül a hó kitöltött minden továbbhaladási lehetőséget. A nap végére tartogattuk a legígéretesebbnek, -50méterre saccolt üreget. Délután 4 körül értünk oda és a nagy dolina oldalában nyíló 4-5métere nyílás szinte hang nélkül nyelte el a ledobott követ. Bazzeg, ez tényleg megvan vagy 50…óóó… Eléggé előrehaladott volt már a délután, de azért csak rávettük magunkat hogy beöltözzünk. Gyurci szerelt Csabcsi meg én villámgyorsan térképeztünk mögötte. 10-15 méteres aknák során jutottunk le -50-re de ott véget ért a barlang. De legalább tényleg barlangban voltunk végre:). Hipp-hopp felkarcoltam a végpont környékét a papírra, aztán nyomás kifelé. Már sötétedett mire kiértünk. Még előttünk állt vagy egy órányi séta a táborig, ráadásul teljesen kifogytunk a vízből (gyakorlatilag állandóan a vízen izgultunk, kb 1-1,5l volt a napi adag per fő). Le kellett ereszkednünk a tábor alatti völgybe ahol tegnap megfigyeltünk pár hófoltot a felszínükön kis vízfolyással, ebben volt minden reményünk. Nagy nehezen sikerült megtölteni a palackokat, persze elég “sűrű” lett a kinyert folyadék, de legalább valami. Vacsira ismét hagymás bab, unicum meg tea. Jó későn bújtunk be a hálózsákba, azzal a megegyezéssel hogy holnap pihenőnap gyanánt délelőtt elpiszmogunk a völgyben még hátralévő pár likkal, délben főzünk(!), délután meg a tábor környékén még van pár objektum ami felmérésre vár, estére pedig a házban a helyünk a megbeszéltek szerint.

tn_img_1823Steinbockschacht, első terem

Reggeli (rántotta) után le is csoszogtunk a Rauchtal-ba, nem voltunk valami fittek, de hát végre ez a pihenős nap. Azzal a barlanggal kezdtük, ahol két napja abbahagytuk. Csabcsival leereszkedtünk a hólejtőre és elkezdtük a felmérést. A 45 fokos járat egyre csak ment lefelé. Egy kis terembe érve pedig a hó is elfogyott, a járat pedig ment tovább. Rövid körültekintés után kiderült. hogy a szomszédban egy még nagyobb terem van, ráadásul oda ereszkedni kell. Gyurcit lekiabáltuk,hogy jöjjön nittelni, meg is érkezett csak úgy műnyúlban, lazán és nekiállt kopácsolni. Addig mi felmértük kis terem környékét. Pont kész lettünk a nitteléssel egy időben és mehettünk tovább. A nagyobb terem után ismét egyértelmű volt a folytatás ami ráadásul több nittelést igényelt. Mivel elég hideg volt, a szűkebb részeken pedig jófajta huzat is segített kihűlni, Gyurci kiszaladt felöltözni rendesen. Addig mi ismét egy oldaljáratot mértünk fel. A folytatás egy szűk, látszólag elzáródott kanyon tövében adódott, egy 20 méteres ereszkedés után egy akna aljára érkeztünk, folytatás semmi. Kicsit letörtünk. Az akna aljáról azonban volt egy felszökés ahol folytatás adódhatott, de senki sem vállalta be a 4-5 méteres mászást. Innen visszavonultunk, de unszolásomra, Gyurci végül felmászott az aknanyílás feletti kis kanyonba és végül az iménti akna tetejében áttraverzálva látta, hogy ki lehet jutni a lentről látott felszökés tetejére. Nah, hajrá! Nittelés, térképezés rajzolás, hú de jó hogy pihenőnap van, lassan belecsúsztunk a délutánba, ennyit a déli főzőcskéről…

tn_img_1853Steinbock csapat látogatása a táborhelyen

Gyurci végül merész akrobata mutatványok, meg expedíciós beszerelések után le tud ereszkedni a párkányra, ahonnan tudósít, hogy úgy látszik megy tovább. Elszalad körülnézni. Mi folytatjuk a felmérést és hosszú percek után még mindig semmi hír Gyurciról, hova a búsba szaladhatott ennyi ideig kötél nélkül? Pijjegünk, kiáltozunk… semmi. Nagysokára meghalljuk kicsit lihegős hangját “Itt van vagy 300 méternyi vízszintes járat oldalággal és egy rohadt nagy aknába torkollik”. Megnyúlt arccal nézünk egymásra… tényleg lehet annyi a járat mert jó sokáig eltűnt… meg nagy akna…. Még a párkányig megcsináljuk a felmérést, de közben Gyurci egyre csak ecseteli, hogy mennyire k.va nagy az akna, úgyhogy mára ennyit a felmérésről. Gyorsan előrerohanunk mind a hárman, a járat tényleg megy, fosszil, rengeteg kőtörmelékkel, balról folyik be. Sáros, poros és szinte teljesen vízszintes a járattalp. Tényleg meg van 300 méter. Banyek ez még hosszú órák mire lerajzoljuk… A járat egy derékszögű irányváltás után pár méterrel belyukad egy aknába, a túlsó falat nem látjuk, felfele kb 15-20méterre nyúlik fel, lefelé a sötétség. Ledobunk egy követ, 4 másodperc után óriási robaj hosszú-hosszú másodpercekig visszhangzik… Csak nézünk egymásra… Mennyi lehet? 40? 50? max. 60?! Na, még egyet lenyomunk, aztán még egyet, aztán még egyet, de ezt vegyük fel videóra, aztán még egy nagyobbat… ennek brutális hangja van, vigyorgunk. Kifutottunk a kötélből és az időből is, úgyhogy aznapra abbahagyjuk.
A sátorig visszamenet már kész a terv, hogy ma este vissza megyünk a Schiestlhaus-ba, jelentkezünk aztán felpakolunk kajával, vízzel és reggel jövünk vissza a sátorhoz. Ott hagyunk mindent és könnyű cuccal visszarongyolunk a házhoz. Este, jókedv, vidámság, videonézés saccolgatják a többiek mennyi lehet az akna, Lukas mondja egyedül 80ra. Az elmúlt napokban a többiek is serénykedtek, így a felmért barlangok száma már a 40-et közelíti.

tn_img_1903Steinbockschacht, második terem

Szörnyű éjszakát töltünk a matracláger legfelső szintjén kegyetlen melegben levegő nélkül, a legkisebb mozdulatra lever a víz… A franc megette a passzív házukat, kérem vissza a sátram és a hálózsákom!! Alig várom már hogy világosodjon és fejfájással, émelygéssel nagy nehezen beindul végre a nap. Az éjszaka után semmi kedvünk a kisujjunkat megmozdítani. Mégis mire levergődünk a barlangig, nagyjából normalizálódik a helyzet, lent pedig a hideg egyenesen jól esik. Felmérjük a fosszilt, addig Gyurci beszereli az aknába a 100as kötelet. Mire odaérünk hozzá, már elindult lefelé. Pár perc csend után valamit kiabál… káromkodik az biztos. Végül sikerül lenyugodnia és szavanként 10 másodperces szünetekkel tudtunkra adja, hogy nem ér le a kötél… Anyám!
Végül fújtatva, gőzölögve mint egy mozdony bukkan elő a sötétből: “Én mégegyszer le nem megyek…” – fogadkozik. Az a 15 nitt amit ebben a barlangban elhelyezett eléggé elfárasztotta. Nem sok kellett volna neki a talajig, 5-6 méter. A bevezetőszár és az indító Y átszerelésével elvileg nyertünk annyit amennyivel leérhetünk. Csabcsi vállalja az első szerepét. Leér. Követem. Nagyon lassan. 10 méter után még két másik akna torkollik be és egy 15méter átmérőjű, teljesen sima falú gigászi térben lebegek le a nyolcésfeles madzagon. Nagyon lassan. A falak távolodnak, kézi nittelővel esélytelen lett volna a megosztás ebből az indításból. Szóval, 93m kötél végül átcsorog a csigán. Az alsó harmadban még “kellemes” vízpermet teszi élménnyé az utazást, de ki lehet bírni. Az aknát mintha elvágták volna, de egy két méter széles kanyon egy 16 méteres lépcsővel indul tovább ahová már nem tudunk leereszkedni kötél hiányában. Idén itt hagyjuk abba.
Estére visszatérünk a sátorhoz, de már a következő túrát tervezzük a Steinbockschacht-ba (ezt a nevet adtuk neki). Egy kis eső is fűszerezi az estét, így bent főzünk, mire kint eláll addigra be is dörgöljük a tésztát, nagyon jól esik. Az unicum is elfogy.

tn_img_1923

tn_img_1928

Steinbockschacht, fosszil

Másnap mielőtt visszatérnénk a házhoz a sátorbontás után még felmérjük a tábor környéki objektumokat, amik nem bizonyulnak ígéretesnek, de rajz készül mindegyikről. Visszafelé még felmászunk a Hochschwab csúcsra is. Innen jól látszik hova kell majd holnap a nagy cuccokkal lekúszni… hááát nagyon lent van.
Este hepaj. Mi is leszabadulunk a “klubhelyiségbe”, együtt mulatozunk a többiekkel, 4 ország nemzeti töményei társaságában. A raktárból kialakított “pihenőhelységet”, gettóblaszter, diszkófények, füstgép(!!) teszi meghitté. A zajkeltéshez a gitárokon túl mindenféle konga, dob, csörgő áll rendelkezésre, úgyhogy össznépi zajongás lesz. Az est lezárása képen a hütte egy alkalmazottja gitározgat, mi meg perkázunk neki. Hajnal közeledtével elcsitulunk. A többiek szerint ez ment minden este… ráadásul a hütte személyzete is részt vesz ezeken a partikon, hajnalig, mikor az első műszak 4:30kor kell. Elég lazák.
Szombaton végül lekínlódjuk magunkat a hegyről. Meglátogatjuk még a főforrást, a Vízművek 100 éve építette innen a Bécsbe vezető 100km-es vezetékét. Úgyhogy Bécsben hegyi forrásvíz folyik a csapból is… Végül fürdőt veszünk egy tóban egyhetes nélkülözés után nagyon jól esik! Aztán elbúcsúzkodunk a többiektől és hazafelé vesszük az irányt.

tn_img_1945Kilátás a rauchtal felé

tn_img_1948Hochschwab

tn_img_1965azt hittük Kínáig meg sem áll, de csak 20 méter lett

tn_img_1992Ablak a déli fal tetején

tn_img_2027Az utolsó ojjektumnál. Háttérben a tál a lakú dolina a táborhely, jobbra a Rauchtal

tn_img_2034TBE csapat Hochschwabon (b-j) – KGy, Csabcsi, Gyurci

Gesäuse 2011.09.10. – 09.18.

Nehézkesen állt össze a csapat az idei kutatóhétre!
Becsúszott ugyanis egy újabb osztrákokkal közös projekt is a Hochschwab-on Lukas Plan szervezésében, ahová szintén elígérkeztünk. A két túra között csupán egy hét a pihenő. Közben a szokásos csapatból Zsé szó szerint kilőtte magát egy focis eksönnel, így idén ő max a ’tédszalag-rend’-re pályázhat. Az osztrákokkal sem haladt jól a levelezés a létszámról (a nemzeti park ezt korlátozza, így erőszakoskodni nem akartunk), sem arról, hogy milyen feladatok várnának ránk. Így két eléggé karcsú csapatot sikerült összerakni: Hochschwab-ra Gyurci, KGY és Csabcsi ment, Gesäuse-be pedig szintén Gyurcival az élen Balu és én. Sherpának Dóri és Gergő ajánlkozott.

Ez a harmadik kutatóhét ezen a területen, amin részt veszünk. Tavaly Dorral már voltam pár napot, megnéztük a fő kutatási területet, a Seekarschacht-ot (SKS).
Emlékeim tavalyról:

Indulás előtti kedden a kutatóhétre induló fiúk – Gyurci, KGy, Zsé, Csabcsi – bagelnek, készülődnek. Mi Dorral úgy tervezzük, hogy 4 napot maradunk, így külön mozgunk a kis kocsimmal. Sok cucc van, előző évről rémlik, hogy nehéz lesz a felmenetel. Jó a hangulat, szó szót követ, és gyorsan összeáll egy lelkes sherpa csapat: Petra, Balu, Peti, Klári és Ildi. Így szombat reggel 11-en indulunk el 3 autóval. A felmenetel így is nehéz, de ki lehet bírni. Kis esőt is kapunk, hogy ne legyen unalmas. 6-ra fenn vagyunk a Hesshütté-ben (www.hesshuette.at ).

A sherpák belecsapnak az éjszakába, és csak legendákból ismerjük a folytatást… (éneklés az osztrák turistákkal, főzés a bakancsszárítóban, csúszkálás a hegyoldalon, hazafelé kis kitérő Szlovéniába…). Mi, akik maradunk, összeülünk az osztrákokkal a programokat megbeszélni. KGy Eckarttal bivakos túrára készül a Tellersack-kanyonba, mi pedig a SKS-ba.

Korán lefekszünk, bár így sem sikerül időben indulni. Nincs meg a fúró! Senki nem emlékszik, kinek a zsákjába került, és egyáltalán felhoztuk?! Elbúcsúzunk a kótyagos sherpáktól, és 11 körül elhagyjuk a házat. Az első három aknához viszünk 200m kötelet, a többi a tavalyi végpontig, -370m-ig a barlang száraz részein dekkol. Zsé szerel aznap, szidja a bohócokat, és azt is, aki ezt javasolta. Paprikás hangulata nap végéig marad. Az osztrákok zömmel AS-sel szerelnek, de nekünk még csak 5db van, így könnyű köztesként bohócokat használunk. A 70’-es akna tetejéig jutunk, kb. -210m-re. Este főzés, Csabcsi is megkerül, és a fúró is. A bakancsszárítóban pihent. A ’Winterraum’-ban van a szállásunk. Ezt a barátaink közbenjárásával kaptuk meg. Olcsóbb így kicsit, bár nomádabb, de nekünk ez kell.  Magunk vagyunk, és nem gond, hogy főzünk benn. Fenn a házban van mosdó és wc, kinn forrásvíz, és egy kis raktár nyílik a szobánkból, ahová pár cuccot berakhatunk, és konnektor is van. KGy-t már nem találjuk a házban, kora délután indultak Eckarttal és váltják lenn a két dolgozó barlangászt. A Tellersack-kanyon nagyon szűk, csak kis baggel lehet közlekedni. Kialakítottak egy kis bivakot, így 2-2 ember tud felváltva térképezni. Másnap Csabcsival és a fúróval kiegészülve ismét leereszkedünk az SKS-ba. Gyurci és Zsé folytatja a beszerelést, és kiépítést. Térképezésre nem marad már idő. Dorral 8-ra kiérünk, és várjuk a fiúkat alkalmi bivak öltözetben: kabátként a hátizsák esővédő huzatát használjuk, nadrágként a kamáslit. Éjfélre érünk a házhoz, és főzni kezdünk. KGy-ék éjjel 2 körül futnak be hulla fáradtan, és Eckart kissé csalódottan. A barlang -515m-nél megállt! Kicsit aludtak lenn, és barlang kb. felénél lévő bivakból 8 óra alatt értek ki. Hát ennyire szűk! A kötelek lenn maradtak részben beszerelve, ők többet nem mennek le, az tuti! Másnap a fiúknak pihenőnap, mi Dorral hazaindulunk, és meg sem állunk a klubig. A fiúk még egyszer leereszkednek, kb. -440m-ig feltérképezik a járatot, és kiépítik -550m-ig, ahol egy vízszintes patakos ágra bukkannak. Jobbra-balra mennek utak. A kiszerelés fárasztó, de az új járatok mindenkit izgalommal töltenek el. Vissza kell még jönni!

Szombat reggel indulunk, Balu nélkül PG kocsijával. Ő egy nappal későbbre ígéri magát, kissé kiégett az előző munkahét alatt. A parkolóban összefutunk Reinharddal. Kevesen vagyunk a sok cuccra, hiányzik a tavalyi népes sherpa csapat. Gyurci zsákja brutál, súrolja az 50 kilót! Persze szokásához híven megkaparintotta a fúrót az aksikkal, a töltőjét, még jó pár aksit, no és némi kötelet is. Sok kaját is viszünk, drága nekünk a hütte. Dor és PG viszi a közös felszerelés nagy részét. Idén Csabcsi helyett Dor gondoskodik az alsógatya-fílingről, kis boxerben nyomja. Nagyon meleg van, kis túlzás volt a téli nadrág, amit hozott. Gyurcival komótosan haladunk, mindenkivel elbeszélgetünk, legyen nyugger oder hegyimentő. PG hamar felér, aztán Dor is, és visszajönnek elénk. Gyurci zsákjából kettőt csinálunk, én is lepasszolok pár dolgot. 6 után érünk fel, elfoglaljuk a szokásos remek helyünket, a ’Winterraum’-ot.  Jó sokáig beszélgetünk a kocsmában, és már egészen besötétedik, mikor megpillantjuk a Tellersack- ban leereszkedő Eckart és Karl fényét. Csatlakoznak hozzánk , és megbeszéljük a programot.

Vasárnap Eckart Karllal további barlangokat keres, mi a SKS-ba megyünk, Dor és PG a Hochtor-on át haza. Gyurci 5 óra alatt bedobálja a cuccot a barlangba, du. 3-ig -440m-ig jutunk. Még kb. 110 van hátra a tavalyi végpontig, de mára ennyi elég. 3h15min alatt érünk ki. Elöl megyek, teperek nagyon, mert a fiúk gyorsabbak. Reinhard ’texasi kettős’-sel mászik, utána Gyurci. Ennyit még sose jöttem egyben felfelé, nem is sikerül jól beosztani az erőt. Reinhard féltávnál még azt mondja, milyen gyors vagyok, az utolsó hosszomon már azt: Andi kaput! És télleg! A combomat elönti a tejsav, és ott is marad még két napig. 8-ra érünk vissza, Balu sehol. A házban beszélik, hogy látott valaki egy magas árnyat haladni nagy zsákkal felfelé. Gyurcival csak törjük a nyelveket, nem tudunk meg többet. Jobb ötletünk nem lévén, főzögetünk. Már majdnem 10h. Leszaladok a forráshoz vízért, és hirtelen megjelenik mögöttem az árny. Én kiáltok először, így ő jobban megijed! Balu zörög lámpa nélkül a botjaival.

Hétfőn Eckart a nemzetiparktól érkező paleontológusokkal megy csontokat gyűjteni-vizsgálni, mi meg pihenőnap gyanánt a Rosskar északi falán, illetve a fal alján lévő kataszterbe vett lukakat nézzük meg, de csak az alsók bizonyulnak barlangnak (5m-nél nagyobb, ugye!). A fiúk rögzítik a koordinátákat, fotóznak, én csak a slószomat túráztatom. Az egyik szűk bejáratot bontani is kell, Balu mászik le. Beesik a lámpája egy résbe, Gyurci utána mászik a túrabottal, hogy kipiszkálják. 4-re a háznál vagyunk, eszünk-iszunk, megoldjuk a világ gondjait. Este csatlakoznak hozzánk a tudósok is, és Günter, akit tavaly ismertünk meg a térképész tanfolyamon. Megmutogatják a csontokat, az egész kocsma feszülten figyel! Hoztak fel szarvasmarha álkapcsot Krisztus előtt 300-ból, pár száz éves komplett fejet, kutyakoponyát.

Kedden Reinhard gyomra még mindig nem az igazi, felszíni túrát tervez, az én izomlázam meg csak erősödött, semmit nem tervezek. Az SKS-tal az a gond, hogy sehol nem lehet bivakolni, vagy csak komoly előkészítés után…talán… Elmenni a barlangig, leszállni -550m-ig, kimászni és visszamenni a házhoz, öltözéssel és kis tökölődéssel 8 óra! Ehhez jön még a további kiépítés, beszerelés, térképezés. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a csapat egymást követő napokon nem tud lemenni. Az osztrákok fantasztikusan térképeznek, de a kiépítés, beszerelés ránk hárul, illetve idén csak Gyurcira. Így Baluval és Eckarttal folytatja az SKS beszerelését, és a térképezést. Kicsit izgulok, meg tudják-e nélkülem oldani! :-) Egész napomat fekvéssel és napozással töltöm. Hallgatom a vidám nyugdíjasok kacagását! Az idő meglepően gyönyörű, és a hétvégig ilyen is marad. Ez fontos, mert a barlang második aknájába becsöpögő víz kis szemerkélésre is vízeséssé duzzad. Éjfélre ígérik magukat a fiúk. 10 perccel előtte ébredek fel, kémlelem a hegyoldalt. Észre is veszek egy kis fényt, de az ellenkező oldalon. Aztán az is kialszik. Nagy a csend, aztán mégis mintha hallanám egy bakancs, meg a túrabotok kopogását. Majd előbukkan a sötétből egy újabb árny – Peter -, 100m kötéllel a zsákján. Megbeszéljük ki kicsoda, és milyen barlangokba jártunk. Mivel nem tudja, melyik a szobája, beinvitálom egy kupica pálinkára és teára. Együtt várunk. Éjjel 1-re megjön a csapat. Felmértek 188m vízszintes járatot másfél óra alatt. Eckart rajzol, mint a villám, Gyurci mér, Balu fordít! Többre nem maradt idő. Balu több éves kihagyás után tért vissza, kicsit sok volt neki. Nem baj, a lényeg, hogy itt van, és maradandó élménnyel távozik.

Szerdán a fiúk pihennek, és meg elmegyek Reinharddal, Peterrel és Karllal a Rosskarschacht-ba ellenőrizni pár poligonpontot. Kényelmes túrának tűnik, majd a csávók viszik a bageket. Karl viszont a bejáratnál hasfájásra panaszkodva visszafordul, így mégis csak jut egy. Szűk bejárati rész után impozáns aknába jutunk. Onnan szűkebb kanyargósabb járat megy lefelé kb. -150m-ig, ahol összetalálkozik még egy aknával. Na ott lenn van valami gubanc! Ellenőrizni nehéz, mert rendkívül sok hó és jég van, de valamit méricskélünk azért. KGy, Gyurci és Zsé szerelte-mérte ezt a barlangot a legelső kutatóhéten, még 2009-ben. Kimászunk, a nagy aknában rendesen csöpög a víz. Kinn picit esik. Talán ez volt a legszürkébb nap, de nagyobb eső nem is várható. Mégis péntekre tesszük az utolsó nagy túrát, naposabb idő várható.

Csütörtökön mindenki azt csinál, amihez kedve van. Eckart a felszerkesztett poligonokból arra következtet – de leginkább arra vágyik -, hogy az SKS vízszintes járata kilukad a Peternscharte északnyugati falán, így elindul megkeresni. Végül a terep nehézsége miatt nem jár sikerrel. Reinhard a Hochtor túloldalán mér fel pár kis barlangot, mi hárman pedig megnéznénk pár lukat a Sonnerstag északi oldalán, de a köd mindent befed. A nap hátralévő részét a szokásos főzögetéssel töltjük, valamit mentális készülődéssel – szunya a hálózsákban – a holnapi hosszú napra.

Pénteken kb. 9-kor indulunk a háztól négyen térképezni, majd kiszerelni kedvencünket. Gyorsan megy az ereszkedés, fél 2-kor lenn vagyunk az alján. Gyurci megmutatja nekünk a végpontot a jobb oldali ágon, amit majd Peterrel mérünk. Ő Reinharddal a baloldaliba megy. Nittel, szerel – ott van még kis ereszkedés -, a társa egyedül mér, rajzol (így szokta). 6-ig mérünk, és mi el is jutunk sajnos a járatunk végére! Megy az még tovább, de felül nagyon elszűkül. Alul talán át lehetne férni, majd jövőre megnézzük. Vízesés hangját viszont hangosan hallani. Gyurciék vizesen, sárosan térnek vissza, arrafelé van még mit mérni. 7-körül indulunk kifelé, a kiszerelés Gyurcira marad. Reinhard segít neki, amit tud, de ez akkor is elég nagy falat. A bagek transzportját se gondoljuk át, az segítene a kiszerelőn. Nálam csak a nittelő cucc van, így gyorsan haladok. Az utolsó 3 aknasoron viszek baget. Fél 2 körül ér ki mindenki, a kötelek a helyükön depózva. Csak a köztesek jönnek fel, és az utolsó 200m csuromvizes kötél. Visszajöhetnénk másnap érte, de Gyurci inkább bevállalja újra az orbitális zsákot. Egy hét alatt 3x járt lenn. Hazafelé kínlódás az út, de Balu forró teával és sörrel vár minket. Aznap ő levitte a már felesleges cuccokat a kocsihoz (a fúrót az összes tartozékával, köteleket, saját cuccát), hogy vasárnap könnyebb legyen. Az osztrák fiúk fél 4-kor a mosdóban összetalálkoznak egy túristával. Ő meglepődve kérdezi, hogy ilyen korán indulnak? Neeeeem, mondják ők, most jöttünk vissza! :-)

Szombat a pihenés és a mosás napja. Pillanatok alatt cigánytáborrá varázsoljuk a hütte környékét. Mindenen overálok, műnyulak, beülők lógnak. Koszos zoknik, aláöltözetek fertőtlenítődnek a napon, a korlát tele van karabinerekkel, a hinta állványa kötelekkel, mi meg jókedvűen csomózgatjuk az AS dinemáit, és felváltva sikároljuk a cuccot a teknőben. Balu elmegy kicsit túrázni az osztrákokkal ellenséges területre (szomszédos kataszter), mi meg Gyurcival meditálunk a hálózsákban. Nyitva a helyiség ajtaja, fekve bámulunk kifelé. A túristák meg befelé. Meg-megállnak, benéznek, beköszönnek. Mintha ki lennénk állítva: magyar barlangászok otthonos hajléka az osztrák hegyekben a XXI-századból! :-) Búcsúvacsora, búcsúivás! Készültünk! Van nálunk UNICUM. Tavaly szoktak rá barátaink, és egész héten ezt keresték rajtunk. De nem úgy van az, ki kell érdemelni! Éjfélig mindent össze-vissza iszunk! Van bor, sör, enciánsnapsz, unicum és víííííz (???) is.

Jönnek az adatok! 484m-t mértünk fel az SKS-ben, a hossza így 1514m lett, és ezen kívül a kis barlangokból összejött még 1.006m.

Balu révén sokat javult a kommunikáció is, remekül beszél németül. Nagyon szimpatikus is ez az osztrákoknak. Nincs mese, jövőre foglalt helye van! És mi is megígérjük, hogy jövünk.

Vasárnap összepakolunk, kitakarítunk, és rendezzük a számlát. Rendeznénk! Sajnos a szállás duplája lett, mint amire számítottunk, bár még így is alkalmi. Kölcsönkérünk a kollégáktól! Ahogy KGy mondaná: “Nyugi, ez a magyar imidzsbe belefér!” Le a hegyről, autózás haza!

Arenaschacht – Vadászat a kérdőjelek után

Tavaly nyáron, (2009 augusztus 14-16) folytattuk az Arenaschacht kutatását, feltárást. A hétvégi akció során több kérdéses részt is megnéztünk és ezzel elértük, hogy az eddig ismeretlenként jelölt részek eltűnjenek a térképről, valamint a végpontot is átfésültük. Hosszabb folytatás nem adódott egyik helyen sem. Ezáltal a barlang kutatásában lezárult egy fejezet. Ennek apropójaként álljon itt egy összefoglaló az eddigi eredményekről, tapasztalatokról, valamint a barlang ismertetése.

A kezdetek:
Az Arenaschacht-tal való ismerkedést a 2006-os túra és kutatóhét során kezdtük. A területet, a Dürrenstein csúcs és a hozzá tartozó környéket Márkus István ajánlotta – régebbi, osztrák kutatókkal való együttműködése során hallott beszámolók alapján. István segítségvel valósultak meg az első túrák és tartottuk a kapcsolatot az ausztriai barlangászokkal. A rendelkezésre álló dokumentáció és nyomtatott anyag feldolgozásában nagy szerepet vállava indította végül útjára a területen folytatott kutatás-sorozatot. Eredeti célunk a Lechnerweidhöhle lett volna, de a körülmények szerencsétlen összjátéka során ez a terv meghiúsult (lásd: http://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=21&Itemid=39 ). E hét során a menedékházban fellelhető nyomtatott anyagokat böngészve, új célpontokat keresve figyeltünk fel az Arenaschacht-ra, mely 250 méteres mélységével és számtalan kérdőjelével gyorsan magára vonta figyelmünket. A bejárat keresése során aztán egyre inkább szembesülnünk kellett azzal, hogy a barlang nem lesz olyan könnyű eset, mint azt gondoltuk. Az osztrák kutatók nem véletlenül hagytak fel a barlang kutatásával… A Dürrenstein csúcs szakadékokkal szabdalt, meredek déli oldalában végül is a harmadik keresőcsoport – nem elhanyagolható kockázatokat vállalva – járt sikerrel és lelt rá a bejáratra. Gyurci, Cipó és Főző Peti rögzítették a GPS koordinátákat, ezzel az eredménnyel zárult is a 2006-os tevékenységünk.

2007-ben az Arenaschacht helyett két másik területen tevékenykedtünk az osztrák kollégákkal együttműködve.
Bärenlückehttp://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=29&Itemid=38
Bärenleitenschachthttp://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=31&Itemid=38
Ezen túrák folyományaként sikerült jó kapcsolatokat, barátságot kialakítani külföldi kollégáinkkal, kiváltképp a Fischer testvérekkel – ami megalapozta a jövőbeni kutatási lehetőségeinket.

2008-ban először júliusban szántuk el magunkat hogy felkeressük a barlangot. A nyaktörő és hosszú megközelítés miatt az éjszakai tevékenységet választottuk, hogy világosban közlekedjünk a veszélyes hegyoldalon.
Az akcióhoz nagy örömünkre csatlakozott Reinhard Fischer is aki egyedüli osztrákként vállalta a kutatással járó kénylemetlenségeket. A túra során a Stonehenge és a Löwengruben környékén feltáratlan részeket mértünk fel. Gyurcinak még jutott ideje, hogy a Stonehenge aknájában egy ígéretes ablakhoz beszereljen egy kötélhidat, de a továbbhaladás akkor meghiúsult.

Mivel a hosszúra nyúlt túra mély nyomokat hagyott a résztvevőkben, ezért a következő alkalommal – októberben – a bivak kiépítését láttuk célravezetőnek. Két éjszakát töltöttünk a barlangban, melynek során egy eddig ismeretlen aknát találtunk és mértünk fel – Nicht Für Mädchen Schacht. Valamint a 70er-Schacht alatti barlangrészek megközelítését nagyban megnehezítő Gully szűkületét Csabcsi tágította pattintásos módszerrel elfogadható méretékűvé. Ez alkalommal azonban a felszerlés súlya és mennyisége okozta a legtöbb problémát és nyűgöt.
http://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=49&Itemid=39

Hosszas tervezgetések során és az addigi tapasztalatokra alapozva készültünk a 2009-es látogatásunkra. A megközelítés okozta problémákra végül is a felszerelés optimalizálásában és a megfelelő időbeosztásban láttuk a megoldást. Így kerültek előtérbe többek közt olyan beszerelési megoldások amikkel jelentős súlyt lehet csökkenteni, pl dynema-s nittfülek és bohóc alkalmazásával jelentősen redukáltuk a karabínerek számát, gumicsizma helyett abban a bakancsban mentünk le a barlangban, amiben felgyalogoltunk. Reinhard ez alkalommal is velünk tartott.
A túra során Diával a végpontot néztük meg és itt kerestük a továbbjutást. A végpont felé vezető nagyméretű aknában, a Trans-Atlas Schachtban ereszkedeve kutatólámpával bevilágítottunk az akna felső részeibe de a közel 100 méteres fénycsóva nem érte el az akna végét. A végponton sósavval végzett kőzetvizsgálat során megállapítottuk, hogy a barlang itt még nem éri el a dolomitréteget.
Eközben Gyurci, Reinhard és Andi a Stonehenge ablakában induló járatot mérték fel, majd a felső részeken a Bodenlosercanyon környékén található ismeretlen hasadékokat térképezték fel.

A barlang ismertetése:

ARENASCHACHT
kataszteri szám: 1815/211

A barlang a Dürrenstein csúcstömb déli oldalában található 1610m tszf. magasságban. A látványos, széles hasadékszerű bejárat a csúcstól délre nyílik  egy meredek oldalú amfiteátrum szerű kuloárban. A barlang 3 méter széles és 17 méter hosszú szádája fokozottan ki van téve a meredek törmelékes hegyoldalban a gyakori kőhullás veszélyének. A 25 méter mély bejárati aknában összetömörödött régi firn található, de nem zárja el a továbbhaladás útját. A kötélpályát a hegy felöli oldalon érdemes vezetni, mert a gyakori kőhullás során az akna völgy felöli oldalán sérülhet a kötél.

A kötél végétől rövid, ember nagyságú átjáró vezet a bejárati teremig (Einstiegshalle). A bejárati teremből különböző szűk járatok indulnak, melyek véget érnek, vagy visszavezetnek a bejárati terembe. A terem keleti részén egy szűk hasadékban az omladék közé felmászva lehet továbbhaladni. A Kribbelversturz-on óvatosan áthaladva egy szűkülethez jutunk, mely a Schausbergerhalle-be vezet, mely egy kb.720 nm-es, 60x25mx20 m-es terem, melyben az omladék 31 méter magas lejtőt képez, A terem alján egy traverz után 10 méter drótkötéllétrás felmászás vezet a Pseudobivak teremig. A bivakban található ivóvíz.

Kelet felé a Bodenloser Canyon (Feneketlen Folyosó) kezdődik. É-ÉK felé tovább egy aknába torkollik és a mélyebben fekvő részére is le lehet jutni, amelynek a 70-er Schachte II-n keresztül. A kanyonban továbbhaladva elérünk egy beszorított kőtömböt, ahonnan az ember egy meredek, szűk hasadékon keresztül, 12 m után a Trümmerdom torkolatába ér.
A Trümmerdom 16 m hosszú, 8 méter széles derékszögletű alaprajzú, az alját szoba nagyságú kőtömbök borítják. Ék-re rövid, véget érő mellékjárat. A poligont tanulmányozva látszik, hogy a Trümmerdom aljzata álfenék, mely alatt éppen a Stonehenge aknája található. A Trümmerdom terem ny-i oldalán egy 2 méter széles járat indul, mely 4 méter után felfelé haladva elszűkül. Alatta egy szűk járat lefelé halad, 10 méter után jobbkanyarba végződik.
A Bodenloser Canyonban a beszorult kőtömbnél balra átászva a kanyon meredek falán egy szűk fosszilis járatba jutunk ami végül a Trümmerdom és a Nicht Für Mädchen Schacht közti hasadékba vezet. Az ablakból egy 20 méteres ereszkedés után a hasadékba beszorult óriási kőtömbökből álló ingatag párkányra érkezünk ahonnan nyugat felé tovább ereszkedve a Nicht Für Mädchen Schachtba jutunk, melyen –125 méterig tudunk ereszkedni.

A barlang végpontja felé a Fahrbergerhalle-ba két párhuzamos, 70 méter mély akna, a 70-er Schachte I és II vezet.

Fahrbergerhalle-ból a folytatás során több kis aknán át kell ereszkedni. Egy lefelé és felfelé egyaránt folytatódó aknában halad tovább az út. Egy  K-ÉK felé lejtő szűk részre érve érjük el a Gully 3 méter hosszú szűkületét.
A keskeny hasadék egy nagyméretű aknába torkollik ami a Stonehenge-hez vezet le. A Stonehenge találó név, mely a termeben található házméretű(!!!) egymásra zuhant kőtömbökre utal, melyek az angliai, kőkori templomhoz hasonlatos módon halmozódtak egymásra.
A Stonehenge-ből egy rövid kötéllétrán való felmászás után a WARP-Schacht szűk, hasadékaknája vezetett a –210méteren található Siesta-Mexicana-hoz. Innen nyílik a továbbjutás a végpont felé az ismeretlen magasságba nyújtózó Transatlas Schacht aknáján keresztül.
A Transatlas Schacht-ban 45 méter ereszkedés után érjük el az akna alját. Az aknában állandó vízfolyás tapasztalható, mely mértéke nem jelentős és az akna talapzatán a törmelék közé folyik el. A víz útját követve a törmelék alá bemászva haladhatunk a végpont felé. Az utolsó 6-7 méteres ereszkedés egy kis vízesés mellett vezet egy terembe. A teremből a víz egy szűk, meanderező hasadékban tűnik el, melybe 10-12 méter hosszan lehet bekúszni míg végül a járat tágítása nélkül már nem lehet tovább haladni.

A barlang morfológiájáról, kialakulásáról

A Dürrenstein 1897 méter magas hegytömbjét dachstein-i mészkő alkotja. Ez a mészkő réteg déli irányba lejtő dachstein-i dolomitrétegen található. A dolomitréteg a tömb déli oldalán 1400 méter magasságban bukkan a felszínre.
A hegytömb déli, szakadékos oldalában nyíló barlangok – köztük az Arenaschacht végpontja ebben az 1400 méteres tszf magasságban található. Az Arenaschacht-ra jellemző morfológiát a kelet-nyugat irány mentén egymás mögött kialakult, jellemzően tektonikai mozgások által kialakított formakinccsel rendelkező hasadékok és az ezeket összekötő vízszintes, víz által kialakított járatok, meanderek (pl. Bodenloser-kanyon) alkotják. A kőzetréteg mozgásából adódóan a hasadékokat hatalmas mennyiségű és tömegű törmelék tömíti el, helyenként ingatag erkélyeket (Nicht Für Mädchen Schacht), formációkat (Stonehenge) alkotva.
A tektonikai mozgásának következtében tárulhattak fel a déli oldal barlangjai (Arenaschacht, Lichtkegelschacht) és képződtek a Trümmerdom-Stonehenge, 70er Schacht I-II hasadékaknái.  A barlang végpontja felé vezető nagyméretű Transatlasschacht alakja azonban arra enged következtetni, hogy az aknát nem földmozgások, hanem a víz alakította ki (hasonló méretű akna található a Lichtkegelschacht-ban is), csakúgy, mint a barlang eróziós-koróziós módon kialakult vízszintes járatait. A tapasztalatok azt mutatják, hogy manapság még a téli olvadás idején sem kerül nagy mennyiségű víz a barlangba, amit a szakadékos hegyoldal alkotta szűk vízgyűjtőterület is alátámaszt. Ebből következik, hogy a jellegzetes, nagyméretű, alpesi aknákra hajazó Transatlasschacht kialakulása során nagyobb területű vízgyűjtő tartozhatott a barlanghoz. A jelenleg tapasztalható alacsony hozamú vízfolyás pedig még nem tudta kialakítani az ember számára járható járatokat a 250 méteres mélység alatt.

Két éjszaka az Arenaschacht-ban

2008. 10. 22-26

arenarep

Az idei, júliusi túra folyományaként az október végi hómentes időjárást kihasználva újra célba vettük az Arenaschacht-ot. Az előző túrán Reinhard Fisher vezetésével látogattuk meg a barlangot ahol néhány rövidebb, eddig ismeretlen szakaszt mértünk fel.
Ez alkalommal a kutatás megkönnyítése végett két éjszakát a barlangban szándékoztunk tölteni.

Azért választottuk ezt a megoldást, mert a barlang elérése az Ybbstallerhütte-től 3,5 óra nehéz terepen. Ez azt jelentené, hogy ha bivak nélkül terveztük volna a túrát, akkor 7-8 óra csak a bejárat megközelítésével és a visszaúttal telik el, továbbá nem elhanyagolható, hogy a terep és a felszerelés cipelése miatt már eleve fáradtan kellene leszállni és kutatni. Az előző túra tapasztalatai alapján ez meglehetősen demotiváló tényező és a barlang feltárásával is ezért hagyhattak fel.
Első nap reggel indultunk Budapestról. Délután ragyogó, napsütéses időben tettük meg a túristaházig az utat. Mivel csak öten maradtunk ezért az eredeti tervek szerint 7-8 főre jutó közös felszerelést kellett elosztani egymás közt. A házat éppen naplemente idején értük el, így az esti sör értékét az alkonyat színjátéka is emelte.
Másnap reggel meglehetősen morózus, szürke időre ébredtünk, nyoma sem maradt a tegnapi barátságos fényeknek. Nyomott hangulatban indultunk útnak. A ködszitálás, ahogy egyre emelkedtünk átváltott gyenge havazásba. A hegyoldal keresztezését ilyen körülmények között nem vállaltuk a teljes felszereléssel, ezért ketté osztottuk a cuccot és két fordulóval vittük a bejárathoz. Az utunk során többször is kőhullás miatt kellett fedezéket keresnünk. A köd miatt néhány helyen el is tévesztettük az utat, de végül minden hátizsák és beg a bejáratnál volt. Mikor megkezdtük a leszállást, a felhőréteg pont a mi magasságunkban kettévált. Ebben a résben a köd fölé magasodó hegycsúcsok látványa és a lenyugvó Nap fényei búcsúzttattak a felszíntől.
A bejárati akna átszerelése után fennakadás nélkül értük el a közeli bivakhelyet, ahol a berendezkedés és főzés után pihenőre tértünk.
Másnap kipihenve indultunk a Bodenlosercanyon felé, ahol a továbbjutási lehetőségeket akartuk szemügyre venni. A barlang ezen részén tapasztalt formák számunkra eléggé szokatlanok voltak. A 4-5 méter széles és ugyanilyen magas rombusz keresztmetszetű oldott folyosót egy ferde repedés hasítja ketté amely mentén az oldalak el is csúsztak egymáson. A folyosó a Trümmerdom aknájába lyukad be, nagyjából 30 méter magasan. Reményeink szerint a folytatást az akna szembelévő falán kelett volna megtalálnuk és az akna falán átoldalazni. Mikor megláttuk a Bodenlosercanyon-t, osztoztunk osztrák kollégáink véleményében, miszerint egy ilyen markáns folyosó nem érhet egyszerűen véget.
Nos, de igen.
Az addig a súlya miatt annyit szidott keresőlámpa nagyon jó szolgálatot tett. Az akna 20 méterre lévő szemközti falán nyomát sem láttuk a folytatásnak. Viszont balra észrevettünk egy kisebb nyílást. Ide áttraverzálva egy oldott falú, agyagos talajú szakaszba jutottunk, ami végül egy ablakban végződött. Innen 20 métert leereszkedve egy óriási törmelékdugó tetejére jutottunk. Egyik irányban a Trümmerdom-ba láttunk be, míg a másik irány felé tovább ereszkedve egy újabb, eddig ismeretlen aknába, a Nicht für Mädchen Schacht-ba jutottunk. Itt egészen –125 méterig tudtunk ereszkedni, a Trümmerdom szintje alá 25 méterrel. A Trümmerdom és a Nicht für Mädchen Schacht két párhuzamos akna amelyet egy 4-2,5 méter széles hasadék köt (ide jutottunk be az ablakon keresztül) össze, melybe a behullott óriási méretű sziklákat is tartalmazó törmelék oszt ketté. A továbbjutást az akna alját és a hasadékot egyenletesen kitöltött törmelék teljesen lehetetlenné teszi. Itt azonos mélységben voltunk a barlang másik ágában található Fahrenbergerhalle-vel, ahonnan a Gully szűkülete vezet át a törmeléken. A barlangot alkotó formák egyre inkább arra a következtetésre vezettek, hogy az üregrendszer kialakulása után jelentős tektonikai erők játszottak szerepet a jelenleg tapasztalható morfológia létrejöttében.
A felmérés befejezése után visszatértünk a bivakba, a köteleket kiszereltük. Rövid pihenő után még elindultunk a Gully szűkületét kitágítani. Itt a patronos pattintás módszerével sikerült elérni, hogy immár slószban is ki lehet jönni segítség nélkül.
Ezután már csak a vacsorafőzés és a jól megérdemelt pihenés maradt hátra.
Másnap reggel a bivak lebontása után, a felszerelést a bejárathoz transzportáltuk, ahol ragyogó napsütés fogadott. A turistaházba ismét az alkonyati nap sugaraival együtt érkeztünk. Itt találkoztunk Reinhard-al aki már izgatottan várta a híreket a barlangból. Mivel aznap volt a ház utolsó nyitvatartási napja, ezért ennek megfelelően meglehetős tömeg volt és a hangulat is emlekedett volt. Sokáig beszélgettünk még Reinhard-dal különböző barlangász élményeinkről, tapasztalatainkról.
Az időjárás másnap is kegyes volt, nem nehezítette meg a nehéz zsákok alatt rogyadozva amúgy sem kellemes hosszú ereszkedést. Végül vasárnap este gond nélkül értünk haza.

Az új részek térképe:

arena_h

Arenaschacht – felderítő túra

Az elmúlt 2 év ausztriai kutatás-túrázás hagyományait folytatva július első hétvégéjén ismét a Dürrenstein régiót céloztuk meg. Célunk az Arenaschacht barlang bejárása, megismerése és a jövőbeli célok alapjául szolgáló információk megszerzése, valamint az esetlegesen tönkrement kötelek cseréje volt.

dawn

Hajnalban a bejáratnál (b-j, KGyuri, Gyurci, Sió, Petra, Reinhard)

Négyen (Sándor Petra, Adamoczky György (Gyurci), Sióréti Gábor (Sió), Kovács György (KGyuri) ) indultunk útnak péntek délután.

Az éjszakát a Steinbach völgyben, az Ybbstaler Hüttéhez vezető út kezdeténél található parkolóban töltöttük. Itt találkoztunk szombaton 11-kor a Fischer testvérekkel, akikkel már több közös megmozdulásunk volt a területen. A mostani alkalommal Reinhard tartott velünk, míg Walter csak köszönni és szerencsét kívánni jött. Mivel a Dürrenstein és környezete természetvédelmi terület és nem nézik jó szemmel ha a látogatók elhagyják a kijelölt utakat, ezért osztrák kollégáink kérésére, a feltűnés elkerülése végett volt szükség a kis létszámú csoportra. Szerencsére Reinhardnak sikerült a terület főerdészétől erre az alkalomra behajtási engedélyt eszközölnie a nappali órákra (a hajnali és esti órákban a vadászat és az állatok megzavarása miatt nem szabadott autózni – gondolom még megriasztottunk volna pár célkeresztben lévő állatot…), így megúsztunk a megközelítés során a völgyből a menedékházig 700 méter szintkülönbséget.

side1

A Dürrenstein déli oldalában

A behajtási engedély és a megközelítési út nehézsége, valamint a rendelkezésre álló idő korlátai miatt „éjszakai műszakot” terveztünk, amit a leginkább célravezetőnek találtak a elmúlt évek során a barlang kutatásakor az osztrák barlangászok is.

Az 1340 méteren található Ybbstaler Hüttétől délután 2-kor indultunk a barlanghoz. Az út első része a Dürrenstein csúcsra vezető turista úton vezet amiről, nagyjából 1650 méteres magasságban kell letérni. Innen egy régi vadászösvényen kell haladni mely a kelet-nyugat irányban húzódó hegytömb szakadékos déli oldalát, kb 1,5-2 km hosszan keresztezi. A helyenként 60 fokos meredekségű, fűvel és törpefenyvessel borított lejtők után a hegyoldal egyre szakadékosabbá, egyre nagyobb letörésekkel tagolttá válik. A legkitettebb részen egy 150-200 méteres szakadék felett kell átkelni egy szűk párkányon, többek közt ezért sem célszerű sötétben nekiindulni az útnak. A barlang a Dürrenstein déli  oldalában található 1610m tszf. magasságban. A látványos, széles hasadékszerű bejárat a csúcstól délre nyílik  egy amfiteátrum szerű kuloárban.

side2
A legkitetteb szakasz (pirossal jelölve)
Este fél 6-ra értünk ide, a leszállást hatkor kezdtük meg.A barlangot 1985 óta kutatják a területen aktív barlangászok, utoljára 1999-ben jártak itt, a köteleket beszerelve hagyták. A kis létszámú helyi barlangász társaság (4-5 aktív fő) az elmúlt években gyakorlatilag feladta a barlang feltárását, mert a körülményes megközelítés és a kényszerű “éjszakai műszak” nehézségei, a többséget arra késztették hogy lemondjanak a további tevékenységről. 2006-ban egy csapatunknak  a csúcs felől lemászva sikerült megtalálnia a bejáratot ahol konstatálták, hogy a bejáratban hagyott kötelet a lehulló kövek eltépték. Mivel nem volt információnk a bent lévő kötelek állapotáról, ezért közel 200 méter kötéllel és bennhagyható felszereléssel (rozsdamentes acél nittfülek, maillon-ok) készültünk. Valamint akkus fúróval és tőcsavarokkal, amennyiben az elhelyezett köztesek állapota az új megosztások elhelyezését indokolta volna.
70er
A 70er-Schacht
A bejárati aknában a régi, firnes hó mellett leereszkedve az Einsteighalle-be érkeztünk, melyben a behulló kövek alkotnak nagyon ingatag talapzatot. A terem alján egy hasadékban felmászással indul Kribbelversturz bizonytalan omladékzónája, melyen átvergődve jutottunk a Schausbergerhalle –be. A nagyméretű termet 31 méter szintkülönbségű, óriási törmelék hegy uralja, melyen lemászva jutottunk el a barlang további, aknákkal tagolt részére vezető járathoz vezető drótkötéllétrához. A kötéllétra a Pseudo-bivak nevezetű terembe vezetett, ahonnan mi a végpont felé haladva a 70er-schachte I lépcsőzetes, téglalap  alaprajzú aknájában haladtunk tovább a Fahrenberghalle-ba. A beépített kötelek, felszerelések jó állapotban voltak, de a megosztások elhelyezése és kiépítése nem lesz megfelelő egy jövőbeni nagyobb aktivitás esetén. A következő szakasz a Gully nevezetű szűk, függőleges hasadékok mentén vezető rész volt, ahol egy alattomos 30cm-es szűkületen keresztül vezetett az utunk. Lefelé nem jelentett gondot a lecsúszás, de Reinhard elbeszéléséből kiindulva nem számíthattunk túl sok jóra majd a felmászás alkalmával. A keskeny hasadék egy nagyméretű aknába torkollik ami a Stonehenge-hez vezet le. Ez az akna valószínűleg összeköttetésben áll a barlang egy másik, felsőbb részén található Trümmerdom-al ami a Pseudo-bivak felől a Bodenloser-canyon-on keresztül közelíthető meg.

stone
Stonehenge

A Stonehenge találó név, mely a teremben található házméretű(!!!) egymásra zuhant kőtömbökre utal, melyek az angliai, kőkori szentélyhez hasonlatos módon halmozódtak egymásra. Innét ismét egy rövid kötéllétrán való felmászás után a WARP-Schacht szűk, hasadékaknája vezetett a –210méteren található Siesta-Mexicana-hoz. A végpont felé vezető hatalmas Transatlas-Schacht –on már nem ereszkedtünk le, mert a végpont környéke nem kecsegtetett továbbjutási lehetőséggel. Megpróbáltuk bevilágítani a Transatlas-Schacht felső részeit, de a lámpáink fénye csak arra volt elég, hogy lássuk hogy az akna esésvonala elhajlik nyugat felé. Lézeres távmérővel mérve, 30 méteres magasságban egy párkányt vettünk még észre az egyébként sima falú aknában. A Siesta-Mexicana-ban eltöltött idő alatt észrevettük, hogy érezhetően hidegebb van mint a barlang többi részén, ami a Transatlas-Schacht felől áramlik.

Este fél tíz volt, mikor rövid pihenő és megbeszélés után ketté vált a csapat. Gyurci, Sió és Petra a Stonhenge-ből induló eddig fel nem tárt, kisméretű aknákon próbáltak továbbjutni és ezzel egy időben térképezni is ezeket a részeket. A háromdimenziós poligont tanulmányozva egyértelműnek látszik, hogy a Trümmerdom aljzata tulajdonképpen egy aknában létrejött álfenék mely akna a Stonehenge-hez vezet. Itt a hatalmas kövekből álló talapzatot látva adódott a következtetés, hogy a Stonehenge is csak egy álfenék lehet és a nagyméretű akna tovább folytatódik alatta. Ide remélték, hogy lejuthatnak Gyurciék az eddig ismeretlen részeken át.
Reinhard és KGyuri eközben a Lehmland agyaggal borított járataiban folytatott felmérést. Majd a WARP-Schact-ból a kötelet kiszerelve még egy oldaljáratot is felmértek.

siesta
Siesta-Mexicana (b-j Gyurci, Reinhard, Sió)
Éjfél után találkoztunk a Stonehenge-ben. Sióék felmérték az ismeretlen részeket, de nem sikerült tovább menniük. Gyurci kicserélte a Stonehenge-be vezető kötelet valamint elhelyezett egy köztes ahol a kötél felfeküdt volna a sziklára. Az aknában volt még egy ablak, ami még kimaradt a régebbi felmérésekből. Egy rövidebb kötél elhelyezése után ide sikerült bejutnia és egy 1,5m magas, 2m széles járatot talált ami a folytatás ígéretével kecsegtet. Ezt felmérni sajnos nem jutott időnk és hajnali 2-kor elindultunk kifelé. A Gully szűkületén felfelé mindannyian megszenvedtünk, még a slósz levétele után is.
A felszínre hajnalban, negyed 6-kor értünk ki ahol a barlang hidege után kellemesnek ható 10-11 fokos levegő és az alpesi hajnal panorámája fogadott. Pakolás és fényképezés után nekivágtunk a visszafelé vezető hosszadalmas útnak.
A menedékházba 9 órakor érkeztünk, az autónkhoz 11-re értünk le. A parkolóban elbúcsúztunk osztrák barátunktól, aki biztosított arról, hogy a továbbiakban is támogtja és segíti törekvéseinket a környéken. Délután 4-ig pihentünk és gyűjtöttük az erőt a hazavezető útra. Budapestre fél 10-kor érkeztünk meg.
Térkép itt.
Az Arenaschacht Reinhard és Walter honlapján itt.

Abisso Sisma, 2008 február 8-10.

Az FTSK és a TBE közös tevékenysége a Kanin fennsíkon található Abisso Sisma barlangban.

Ezen a télen több barlangász csoport a Kanin fennsík barlangjai közül az 515 méter mély Abisso Sisma barlangot szemelte ki túrázás és kutatás céljából. A több héten át tartó túrák során közel 50 magyar barlangász járt a beszerelt barlangban. Az egyik túra alkalmával egy eddig figyelmen kívül hagyott hasadékban végighaladva egy ablakon át új részek tárultak fel.  Közel 100 méter kötelet szereltek be, majd további felszerelés hiányában, valamint a fúró akkujának lemerülése miatt egy párkány elott álltak meg.

A barlang kiszerelését február második hétvégéjére kitűzték ki. A feladatot az FTSK keretből Kántor Zsolt, Kovács Kriszta, Ács Viktor, Molnár Béla és a két TBE tagból, Hajdú Csaba (Csabcsi) és Kovács György álló csapat vállalta el. Az újonnan talált részek azonban több embert is megmozdítottak és 7-én egy négyfős csapat, Takács Róbert, Losonci Gábor, Panker Ádám, Tisza Levente indultak el a továbbhaladás reményével, majd 8-án napközben Zsólyomi Zsolt (Frédi), Börcsök Péter, Pintér Gábor (Pinti), Farkas Zsusza, további két emberrel kiegészülve érkeztek meg Sella Nevea-ba. Mi, a kiszerelő csapat péntek délután indultunk és a parkolóban töltött éjszaka után szombaton az elso felvonóval érkeztünk meg a Gilberti házhoz. Itt Péter fogadott egy rövid helyzetjelentéssel: A csütörtökön indult négyfős csapat péntek reggel órákon át küzdütt a bejáratot betemető óriási hómennyiséggel. Mire sikerült járhatóvá tenniük a nyílást, annyira eláztak, hogy nem vállalták a leszállást. Így ők akkor tartottak a felvonó felé, hogy hazatérjenek, amikor mi megérkeztünk. A péntek reggel indult csoport, hála Losiék előző napi munkájának szombaton 9:00-kor elindulthatott a barlangba, a csapatot a trieszti Ádám Zsolt vezette, vele tartott Pinti, Frédi és a velük érkezett két ember is. Frédit azonban a bejárat utáni havas szűkületek visszafordításra kényszerítették, így Zsolték négyen haladtak tovább.
Hogy ne zavarja egymást a két csapat a haladásban, mi délután egy-két óra magasságában tűztük ki az indulás idopontját. Egy óra csendes pihenővel és a szálláshoz kapott meleg étellel készültünk a valószínuleg éjszakába nyúló túrára. A barlangba végül fél háromkor kezdtük meg a leszállást. Előttünk pár órával még két olasz barlangász is elindult a barlangba azzal a céllal, hogy a 280-as akna tetejéig túráznak, majd kijönnek. A bejáratnál láttuk, hogy milyen irgalmatlan mennyiségű havat mozgattak meg akik kiásták.
A barlang felso szűkebb szakaszán is jó tempóban haladtunk, így hamarosan a lenyűgözo méretu 280-as akna tetejénél voltunk. Az aknában  80 méter ereszkedés után az egyetlen, pár négyzetméteres párkányon gyűltünk össze és rövid piheno után nekivágtunk a 200 méter folyamatos ereszkedésnek. A megosztások nagyon jó távközökkel voltak elhelyezve így folyamatosan tudtunk haladni. Kántor Zsolti ereszkedett elsőként így ő tudta felvenni eloször a kapcsolatot az akna alján várakozó Zsolttal és csapatával. Zsolt az után érdeklődött, hogy magunkkal hoztuk-e a fúrót amit fentebb hagytak… Ugyan láttuk a fúrót nagyjából -80 méteren de, mivel a mi feladatunk a kiszerelés volt, nem is gondoltunk rá, hogy magunkal vigyük és semmi erre utaló üzenetet nem találtunk a csomag mellett. Az aknában a távolságok kissé nehezítették a kommunikációt, végül azonban sikerült dűlőre jutnunk. Csapatunkból az utolsó két ember, Csabcsi és Béla eloször viccnek gondolták a dolgot, de végül elvállalták hogy visszamennek a fúróért (kb -250 méteren voltak ők ekkor). Így négyen leereszkedtünk az akna aljára. A 200 méter folyamatos lógás után jó volt végre megállni a lábamon. Ádám Zsolték csapata már jó ideje várakozott itt egy beékelodött kő alatt, hogy leérjünk. Itt találtuk a két olasz barlangászt is. Zsolt elmondta, hogy azért hagyta ott a fúrót, mert miután Péter nem vállalta a leszállást és Frédi is visszafordulni kényszerült, keveselte csapata erejét ahhoz hogy vállaja az új részek tovább kutatását, így inkább a gyorsabb haladást szorgalmazta és minden felesleges felszerelést fent hagytak. Azonban mialatt mi ereszkedtünk, Zsolt leereszkedett az eddig ismert végpontra és kiszerelte a bentlévő köteleket.
Másfél óra után Ádám Zsolt társai elindultak felfelé mert már közel négy órája voltak egy helyben és kifagytak, velük tartott a két olasz is akik kivitték az alsóbb szakaszból kiszerelt 100 méternyi kötelet. Ádám Zsolt velünk maradt. Míg a fúróra vártunk, főztünk és fáztunk, valamint Kántor Zsolti elorement az új rész kezdete felé, hogy Ádám Zsolt iránytűjével felvegyenek egy hozzávetőleges irányt, amerre a hasadék halad (264 fok). Csabcsiék végül négy óra múlva érkeztek meg a fúróval. Kántor Zsolti és én összeszedtük a maradék felhasználható kötelet (egy 25 méteres és egy 45 méteres darab) és a fúrót, majd elindultunk az új rész kötelei mentén hogy folytassuk a beszerelést.
A kötelek a kelet-nyugati irányú hasadékban vezettek előre, nyugatnak, pár méterrel a várakozó helyünk szintje alatt kissé lefelé tartva az ismert végpont felett traverzálva. Egy beékelődött kő után egy nagyon bizonytalan törmelékbol álló hídra érkeztünk, aminek a másik oldalán leereszkedve nagyjából 20 métert egy párkányra jutottunk. Ezt a részt a laza, nagy mennyiségu, agyagszeru  törmelék miatt nagyon veszélyesnek éreztük. A törmelék néhány helyen a falalra van tapadva és  a legkisebb érintésre nagy mennyiségben válik le róla.  A függoleges, kb 10 méter széles hasadékrendszer tovább tartott előre a sötétségbe, nagyjából É-Ny-ra (ez az adat hozzávetőleges, volt aki úgy érezte, hogy a hasadék valahogy összefügg a 280-as nagy aknával, műszeres mérés nem történt), a párkányról ledobott kő kb 40-60 métert zuhanhatott. Felfelé nem láttuk hogy bezáródna. A kötelek azonban egy rövid felmászás után egy fosszilisnak tűno 1-2 méter szélességű hasadék tetején haladtak tovább egy szintben, egy agyaghídig. Itt egy 15-20 méter átmérőjű aknába érkeztünk meg, melyben folyamatos vízfolyás hangját hallottuk. A híd másik oldalán tovább ereszkedtünk pár métert a következo nittig amely egy kifejezett, 12-15 négyzetméteres, kb 70 fokos vetosík tejején található.  Nagyjából 25 méter ereszkedés után érkeztünk el az utolsó  beszerelt kötel végéhez, ami egy törmelékkel borított párkány felett 3-4 méterrel ért véget. A párkányról tovább építve a kötélpályát kb. 35 méter ereszkedés után értünk az akna aljára ahol az állandó vízfolyás pár négyzetméteres tavacskában gyűlt össze. Az ereszkedés közben az akna szemben lévo falán 1-2 méter széles, 3-4 méter magas ablakon át egy párhuzamos aknába láttunk át. Az akna falának tövében további aknanyílás vezetett tovább, de ide már csak 4-5 métert tudtott Zsolti leereszkedni, mert a köteleink végére értünk. Itt a ledobott kő 20-30 méteres mélységet sejtet. Közvetlenül az akna szája alatt az állandó vízfolyás által tisztára mosott falak esetleg egy továbbhaladó meander kezdetét jelzik.
Itt vártuk meg az utánunk induló Ádám Zsoltot, Viktort, Csabcsit. Ádám Zsolt órájával mértük meg az elért mélységet. Zsolt a kiszerelés alkalmával a régi végponton mért értékével összevetve az általunk elért ponton mért eredményt megállapította, hogy azonos magasságban voltunk a -515 méteres végponttal, az ellipszis alakú akna hosszabbik tengelye pedig 45 fokra mutatott. A mérések után elindultunk visszafelé. Az új részen beszerelve hagytuk a köteleket, de az utolsó aknában a víz esetleges útjából felhúztuk a párkányig,
Az új rész kezdeténél várakozó Kriszta és Béla amint megérkeztünk elindultak kifelé és pihenő után sorban mindannyian nekivágtunk a kikapaszkodásnak. Innen a kiszerelést a két Zsolt végezte, míg a többiek a begeket transzportálták.
A felszínre az első ember vasárnap hajnalban 5 óra körül ért ki, míg az utolsó negyed nyolc táján.

Az új részről készült vázlat kiterített hosszelvényként itt letölthető: sisma_sketch

sisma_scetch_scaled