Kutatóhét a Hochschwab-on 2011

lukas

Hochschwab 2011. aug. 27-szept.4. Az elmúlt év során meghívást kaptunk Lukas Plantól az idei nyári Hochschwab kutatótáborba.
Lukas Plan a Bécsi Vízművek kötelékében készítette doktori disszertációját a Bécs városát ellátó vízgyűjtő területek, ezek közt is a Hochschwab hegység területének vízrajzáról, karsztjának felméréséről. Ez a projekt jelenleg is zajlik, lévén több mint 800 lehetséges barlangbejárat került az elmúlt évek alatt feljegyzésre és ezek részletes felmérése még hosszú évekre elfoglaltságot nyújthat.

tn_img_1694

Úton a sátortábor felé

Az akció bázisául a nemrégiben felújított Schiestlhaus szolgált.
Energiafelhasználását tekintve teljesen passzív menedékház a legmodernebb újrahasznosító gépészettel van felszerelve. A külső falakat napelemek borítják, levegőkeringető gépek melegítik a belsőt. A karsztfennsíkok krónikus vízhiányát a technika csodájaként egy a pincében található terembe zsúfolt szörcsögő, zubogó mindenféle hulladékot feldolgozó gépcsoda hivatott orvosolni, aminek a végén egy csapból iható víz folyt. Mi “szarlének” hívtuk, de végül is a célnak megfelelt – hidratált és kivételezettként ingyen juthattunk hozzá.
Ide kellett megérkeznünk 27-én. Szokás szerint több dolog is befolyásolta érkezésünket, ami így végül szombat helyett vasárnapra tevődött, ráadásul egy fővel mínuszban is voltunk, Zsé személyében aki egy balesetből kifolyólag otthon maradt. Egyetlen hátránnyal járt a vasárnapi érkezésünk: Lukasnak sikerült behajtási engedélyt szereznie kb. félútig, de csak szombatra, így nekünk teljesen a völgyből kellett felmennünk. Nem baj, kemények vagyunk, megbírjuk 1300m szint, sima ügy.

tn_img_1756Az ígéretes dolinák egyike

Mikor megérkeztünk a pár házból álló falucskába már nem voltunk annyira hősök és nagyon lassan vackolódtunk. Figyelmesek lettünk egy ürgére aki éppen a közelünkben parkoló kocsik rendszámát írogatta fel. Nosza megkérdeztünk, hogy mi jó helyen állunk-e. A végén kiderült, hogy a Vízművektől van a jóember és Lukas nevét meghallva azonnal felajánlotta hogy felvisz minket félútig a lezárt úton. Király!
Így végül úri körülmények közt letudtuk az út felé. Nézni is rossz volt hol kellett volna feljönni. Azért a maradék szint is eléggé megfingatott minket, habár Csabcsi hősiesen cipelte a cucc nagy részét. Este megismerkedtünk a többi résztvevővel, hárman jöttek Horvátországból, egy srác jött Szerbiából, egy hölgy Szardíniáról(!) és hárman-négyen képviselték magukat az osztrákok, meg mi. Lukas-szal összedugtuk a fejünket és gyors eligazítást tartott. Részletes légifotókkal támogatott térképek felett ismertette az átfogó képet: 50négyzetkilóméternyi vízgyűjtő terület a Bécs Vízművek tulajdona, legeltetés és település nincs, nagyjából az összes víz az északi Salza völgyben a Kläfferquelle forrásában lát napvilágot, éves átlagban 5000l/mp vízhozammal, a cél: felmérni a vízgyűjtő terület barlangjait, 800db van. Már előzőleg egyeztettünk, hogy mi hárman egy a háztól távoli területen fogunk kutatni és sátorba kihelyezett bázisunk lesz. Aznap este részletesen belőttük, hogy hol is kéne sátrazni és mely objektumokat kéne végignézni. Este invitáltak minket valami klubszobába, hogy ott mulatozzunk, de eléggé kivoltunk a feljöveteltől, úgyhogy ledőltünk.

tn_img_1768A hó mellett le tudtunk ereszkedni vagy 30m-t. Pedig milyen jól nézett ki!

Reggel Lukas-szal együtt indultunk el egy darabon egyfelé vezetett az utunk. Szerencsére a főgerinc mentén haladtunk így nem sok szintet kellett abszolválni mire elértük a megcélzott táborhelyet. Gyorsan felrántottuk a sátrat egy szinte tökéletes kör alakú dolina alján és nekiindultunk az alattunk lévő völgybe, a Rauchtal-ba, ahol számtalan kisebbnek becsült barlang várt minket. A nap hátralevő részében ezeket jártuk be sorban. Egyik sem bizonyult hosszabbnak 25-30 méternél. Késő délután már nem volt kedvünk beereszkedni egy láthatóan hóval teli lyukba, így itt felfüggesztettük a tevékenységet és visszavonultunk a táborhelyre. Jófajta hagymás babot rittyentettünk és az ajándékba szánt unicumot szopogattuk (muszáj volt elhozni, semmi más pia nem volt nálunk).

tn_img_1777

Hagymás, szalonnás tojásrántotta reggelink után a völgy túlsó oldalát vettük célba, hogy ne ugyanazon a területen kószáljunk mint tegnap. Egymás után másztunk be az óriási beszakadásokba, mindegyik úgy nézett ki, hogy: “a Föld legóriásibb aknája indul így”, de aztán hóval volt eltömve mind, Az egyikben sikerült lepréselni magunkat a hó és a szikla között vagy 30 métert de végül a hó kitöltött minden továbbhaladási lehetőséget. A nap végére tartogattuk a legígéretesebbnek, -50méterre saccolt üreget. Délután 4 körül értünk oda és a nagy dolina oldalában nyíló 4-5métere nyílás szinte hang nélkül nyelte el a ledobott követ. Bazzeg, ez tényleg megvan vagy 50…óóó… Eléggé előrehaladott volt már a délután, de azért csak rávettük magunkat hogy beöltözzünk. Gyurci szerelt Csabcsi meg én villámgyorsan térképeztünk mögötte. 10-15 méteres aknák során jutottunk le -50-re de ott véget ért a barlang. De legalább tényleg barlangban voltunk végre:). Hipp-hopp felkarcoltam a végpont környékét a papírra, aztán nyomás kifelé. Már sötétedett mire kiértünk. Még előttünk állt vagy egy órányi séta a táborig, ráadásul teljesen kifogytunk a vízből (gyakorlatilag állandóan a vízen izgultunk, kb 1-1,5l volt a napi adag per fő). Le kellett ereszkednünk a tábor alatti völgybe ahol tegnap megfigyeltünk pár hófoltot a felszínükön kis vízfolyással, ebben volt minden reményünk. Nagy nehezen sikerült megtölteni a palackokat, persze elég “sűrű” lett a kinyert folyadék, de legalább valami. Vacsira ismét hagymás bab, unicum meg tea. Jó későn bújtunk be a hálózsákba, azzal a megegyezéssel hogy holnap pihenőnap gyanánt délelőtt elpiszmogunk a völgyben még hátralévő pár likkal, délben főzünk(!), délután meg a tábor környékén még van pár objektum ami felmérésre vár, estére pedig a házban a helyünk a megbeszéltek szerint.

tn_img_1823Steinbockschacht, első terem

Reggeli (rántotta) után le is csoszogtunk a Rauchtal-ba, nem voltunk valami fittek, de hát végre ez a pihenős nap. Azzal a barlanggal kezdtük, ahol két napja abbahagytuk. Csabcsival leereszkedtünk a hólejtőre és elkezdtük a felmérést. A 45 fokos járat egyre csak ment lefelé. Egy kis terembe érve pedig a hó is elfogyott, a járat pedig ment tovább. Rövid körültekintés után kiderült. hogy a szomszédban egy még nagyobb terem van, ráadásul oda ereszkedni kell. Gyurcit lekiabáltuk,hogy jöjjön nittelni, meg is érkezett csak úgy műnyúlban, lazán és nekiállt kopácsolni. Addig mi felmértük kis terem környékét. Pont kész lettünk a nitteléssel egy időben és mehettünk tovább. A nagyobb terem után ismét egyértelmű volt a folytatás ami ráadásul több nittelést igényelt. Mivel elég hideg volt, a szűkebb részeken pedig jófajta huzat is segített kihűlni, Gyurci kiszaladt felöltözni rendesen. Addig mi ismét egy oldaljáratot mértünk fel. A folytatás egy szűk, látszólag elzáródott kanyon tövében adódott, egy 20 méteres ereszkedés után egy akna aljára érkeztünk, folytatás semmi. Kicsit letörtünk. Az akna aljáról azonban volt egy felszökés ahol folytatás adódhatott, de senki sem vállalta be a 4-5 méteres mászást. Innen visszavonultunk, de unszolásomra, Gyurci végül felmászott az aknanyílás feletti kis kanyonba és végül az iménti akna tetejében áttraverzálva látta, hogy ki lehet jutni a lentről látott felszökés tetejére. Nah, hajrá! Nittelés, térképezés rajzolás, hú de jó hogy pihenőnap van, lassan belecsúsztunk a délutánba, ennyit a déli főzőcskéről…

tn_img_1853Steinbock csapat látogatása a táborhelyen

Gyurci végül merész akrobata mutatványok, meg expedíciós beszerelések után le tud ereszkedni a párkányra, ahonnan tudósít, hogy úgy látszik megy tovább. Elszalad körülnézni. Mi folytatjuk a felmérést és hosszú percek után még mindig semmi hír Gyurciról, hova a búsba szaladhatott ennyi ideig kötél nélkül? Pijjegünk, kiáltozunk… semmi. Nagysokára meghalljuk kicsit lihegős hangját “Itt van vagy 300 méternyi vízszintes járat oldalággal és egy rohadt nagy aknába torkollik”. Megnyúlt arccal nézünk egymásra… tényleg lehet annyi a járat mert jó sokáig eltűnt… meg nagy akna…. Még a párkányig megcsináljuk a felmérést, de közben Gyurci egyre csak ecseteli, hogy mennyire k.va nagy az akna, úgyhogy mára ennyit a felmérésről. Gyorsan előrerohanunk mind a hárman, a járat tényleg megy, fosszil, rengeteg kőtörmelékkel, balról folyik be. Sáros, poros és szinte teljesen vízszintes a járattalp. Tényleg meg van 300 méter. Banyek ez még hosszú órák mire lerajzoljuk… A járat egy derékszögű irányváltás után pár méterrel belyukad egy aknába, a túlsó falat nem látjuk, felfele kb 15-20méterre nyúlik fel, lefelé a sötétség. Ledobunk egy követ, 4 másodperc után óriási robaj hosszú-hosszú másodpercekig visszhangzik… Csak nézünk egymásra… Mennyi lehet? 40? 50? max. 60?! Na, még egyet lenyomunk, aztán még egyet, aztán még egyet, de ezt vegyük fel videóra, aztán még egy nagyobbat… ennek brutális hangja van, vigyorgunk. Kifutottunk a kötélből és az időből is, úgyhogy aznapra abbahagyjuk.
A sátorig visszamenet már kész a terv, hogy ma este vissza megyünk a Schiestlhaus-ba, jelentkezünk aztán felpakolunk kajával, vízzel és reggel jövünk vissza a sátorhoz. Ott hagyunk mindent és könnyű cuccal visszarongyolunk a házhoz. Este, jókedv, vidámság, videonézés saccolgatják a többiek mennyi lehet az akna, Lukas mondja egyedül 80ra. Az elmúlt napokban a többiek is serénykedtek, így a felmért barlangok száma már a 40-et közelíti.

tn_img_1903Steinbockschacht, második terem

Szörnyű éjszakát töltünk a matracláger legfelső szintjén kegyetlen melegben levegő nélkül, a legkisebb mozdulatra lever a víz… A franc megette a passzív házukat, kérem vissza a sátram és a hálózsákom!! Alig várom már hogy világosodjon és fejfájással, émelygéssel nagy nehezen beindul végre a nap. Az éjszaka után semmi kedvünk a kisujjunkat megmozdítani. Mégis mire levergődünk a barlangig, nagyjából normalizálódik a helyzet, lent pedig a hideg egyenesen jól esik. Felmérjük a fosszilt, addig Gyurci beszereli az aknába a 100as kötelet. Mire odaérünk hozzá, már elindult lefelé. Pár perc csend után valamit kiabál… káromkodik az biztos. Végül sikerül lenyugodnia és szavanként 10 másodperces szünetekkel tudtunkra adja, hogy nem ér le a kötél… Anyám!
Végül fújtatva, gőzölögve mint egy mozdony bukkan elő a sötétből: “Én mégegyszer le nem megyek…” – fogadkozik. Az a 15 nitt amit ebben a barlangban elhelyezett eléggé elfárasztotta. Nem sok kellett volna neki a talajig, 5-6 méter. A bevezetőszár és az indító Y átszerelésével elvileg nyertünk annyit amennyivel leérhetünk. Csabcsi vállalja az első szerepét. Leér. Követem. Nagyon lassan. 10 méter után még két másik akna torkollik be és egy 15méter átmérőjű, teljesen sima falú gigászi térben lebegek le a nyolcésfeles madzagon. Nagyon lassan. A falak távolodnak, kézi nittelővel esélytelen lett volna a megosztás ebből az indításból. Szóval, 93m kötél végül átcsorog a csigán. Az alsó harmadban még “kellemes” vízpermet teszi élménnyé az utazást, de ki lehet bírni. Az aknát mintha elvágták volna, de egy két méter széles kanyon egy 16 méteres lépcsővel indul tovább ahová már nem tudunk leereszkedni kötél hiányában. Idén itt hagyjuk abba.
Estére visszatérünk a sátorhoz, de már a következő túrát tervezzük a Steinbockschacht-ba (ezt a nevet adtuk neki). Egy kis eső is fűszerezi az estét, így bent főzünk, mire kint eláll addigra be is dörgöljük a tésztát, nagyon jól esik. Az unicum is elfogy.

tn_img_1923

tn_img_1928

Steinbockschacht, fosszil

Másnap mielőtt visszatérnénk a házhoz a sátorbontás után még felmérjük a tábor környéki objektumokat, amik nem bizonyulnak ígéretesnek, de rajz készül mindegyikről. Visszafelé még felmászunk a Hochschwab csúcsra is. Innen jól látszik hova kell majd holnap a nagy cuccokkal lekúszni… hááát nagyon lent van.
Este hepaj. Mi is leszabadulunk a “klubhelyiségbe”, együtt mulatozunk a többiekkel, 4 ország nemzeti töményei társaságában. A raktárból kialakított “pihenőhelységet”, gettóblaszter, diszkófények, füstgép(!!) teszi meghitté. A zajkeltéshez a gitárokon túl mindenféle konga, dob, csörgő áll rendelkezésre, úgyhogy össznépi zajongás lesz. Az est lezárása képen a hütte egy alkalmazottja gitározgat, mi meg perkázunk neki. Hajnal közeledtével elcsitulunk. A többiek szerint ez ment minden este… ráadásul a hütte személyzete is részt vesz ezeken a partikon, hajnalig, mikor az első műszak 4:30kor kell. Elég lazák.
Szombaton végül lekínlódjuk magunkat a hegyről. Meglátogatjuk még a főforrást, a Vízművek 100 éve építette innen a Bécsbe vezető 100km-es vezetékét. Úgyhogy Bécsben hegyi forrásvíz folyik a csapból is… Végül fürdőt veszünk egy tóban egyhetes nélkülözés után nagyon jól esik! Aztán elbúcsúzkodunk a többiektől és hazafelé vesszük az irányt.

tn_img_1945Kilátás a rauchtal felé

tn_img_1948Hochschwab

tn_img_1965azt hittük Kínáig meg sem áll, de csak 20 méter lett

tn_img_1992Ablak a déli fal tetején

tn_img_2027Az utolsó ojjektumnál. Háttérben a tál a lakú dolina a táborhely, jobbra a Rauchtal

tn_img_2034TBE csapat Hochschwabon (b-j) – KGy, Csabcsi, Gyurci

“Schulungswoche” – előzmények

schw_icon

2010 augusztusában meghívást kaptunk osztrák barátainktól egy barlangi térképezési és dokumentálási oktató héten való részvételre, amire örömmel jelentkeztünk. Andi, Dia és én vállalkoztunk a tanfolyam elvégzésére. Mivel az esemény vasárnap kezdődött ezért elhatároztuk, hogy kicsit megfűszerezzük ezt a hetet egy szombati Schneeberg mászással, ha már úgyis utazgatni kell akkor belefér ez is.

302_2_bd4999c2-8ca6-48f3-888a-d746f1d0b949

Az út

Még jó régen, legelső több-kötélhosszas utamon, a Burklegrat-on kinéztem a szomszédos gerincet a Gamsgartlgrat-ot. Az impozáns tornyokkal tarkított gerinc merdeken szökken fel az erdőből egyenest a csúcsplatóig. Gyakorlatilag a Schneeberg ezen, északi oldalán ez a két valamirevaló mászóút létezik. Anno többször is elolvastam a Nagyváthy könyvben az út leírását és a jellgzetes ablak képe is nagyon megfogott.
Sikerült rádumálni a két lányt hogy vegyenek részt ebben az akcióban. Dia ugyan még nem mászott, főleg nem több kötélhosszat, de végig gondoltuk a dolgot és arra jutottunk, hogy nem lehet semmi gond. Barlangban is ilyen fokozatokat (III) szoktunk mászni biztosítás nélkül, itt meg lesz kötél, a pár IV-es részen meg ha nem megy neki, akkor az addig önbiztosításban szereplő gépeket segítségével jut tovább. Andi akkor épp nemrégiben végzett egy mászótanfolyamon, így itt lehetőség nyílt hogy megcsillantsa újonnan szerzett tudását, mivel mondtam neki hogy „elfelejtheti hogy egy szakavatott mászó társsaságában én, a dilettáns fogok végig elől mászni”. Rádásként megszavaztam, hogy ide elég lesz nekem a bakancs is, úgymond szolidarítok Diával. Andi nem bízta a véletlenre, elrakta a mászócipőt.

tn_img_2678

Indulás Schneebergdörfl-ből

Imigyen felkészülve kezdtünk meg az utazást pénteken meló után. Persze kapkodás, késés ahogy kell, jutalomként Andi még rá is csukta Dia ujjaira az ajtót, de nem tört el (legalábbis erősen reméltem, hogy tényleg nem).
Mindenesetre elég későn érkeztünk kis a puchberg-i sípálya alsó állomásánál található parkolóba, ahol bivakolni szándékoztunk. Elég morcos volt az időjárás, jókora szürke felhőket hajszolt a szél a csillagok előtt, a hőmérséklet is őszies volt. Gyorsan felrántottuk a pungát és ledőltünk, nem sokkal éjfél előtt. A szél erősödött és játékosan szórakoztatta magát a punga szélének csapdosásával. Erről a játékról vagy másfél óra után már azt gondoltam, „menjen a jó búsba a hülye játékával”…

tn_img_2680

Bürklegrat

Gyakorlatilag alig vártuk már hogy kivilágosodjon, mert aludni nem sikerült senkinek, maximum párperces kómákban lehetett részünk. „Kipihenten” láttunk neki a reggelinek, majd gyors pakolás és már úton is voltunk, mert Schneebergdörfl-ből kívántuk megközelíteni a gerincet, úgy rövidebb. Szerencsénkre a szél ha aludni nem is hagyott, de a rosszidőt elhordta a közelből, így napsütésben vágtunk neki az útnak. Könnyű cuccal indultunk két szendvics, kis süti, egy üveg víz, a gyors haladás reményében és „estére úgyis Zsé csapatával randizunk a Höllental-ban, lesz sütés-főzés”.
Utunk a Schneidergraben-ben vezetett, gyakorlatilag merőlegesen metszve a szintvonalakat (ugye a rövidebb út…) amíg össze nem szedtünk 650m szintet, mire elértük a Grafensteig-et. Itt jobbra tartottunk a Krumme Reis felé, már folyamatosan kémlelve a hegy felőli oldalunkat hogy hol kéne letérni a gerinc felé.

tn_img_2682

Dia az első hossz végén

Már kint jártunk az erdőből a Krumme Reis szélén amikor megtaláltuk a GGG jelzéseket a gerinc felé. Innen még vagy egy fél óra volt mira az apró, meredek görgetegen felgebődtünk oda amit már beszállásként értelmeztünk. Kis pihenő után 11 óra körül indultam neki az első hossznak. Persze mint szinte minden ilyen mászótúránkon most is előbukkant egy osztrák öregember az egyik szikla mögül egyedül, egyszál mászócipőben „’Szkott”-ot köszönve el, vagyis inkább felporzott a sziklán mintha csak egy látomás lett volna. Én szép lassan továbbcsilingeltem. Az előbbi találkozás fényében az addigi szegényesnek hitt felszerelésem immár nagyfalas expedíciós cuccnak éreztem. Egész jól haladtam, már a kötél felét is bemondták lentről, a kaller szerint ez egy 40m-es hossz úgyhogy standoltam. Kicsit nehezen rázódtunk bele ebbe a hármasban mászásban, úgyhogy a feltámadó szélnek hála jól kockára fagytam (már ha lehet ezt mondani augusztusban…). Nem nagyon tudtuk belőni a falrajz alapján hol lehetünk, de hát itt nincs más út mint előre, úgyhogy Andi neki is vágott a következő szakasznak. Az elején még prüszkölt, hogy nehéz, meg hova rakja az éket, meg még nem vezetett igazán, de aztán hamarosan eltűnt a szemünk elöl úgyhogy mivel már nem tudta kinek mondani a magáét ezért inkább haladt. Jó ideje dekkoltunk már és a kötél csak nem haladt. Az időnkként megint viharos szél egyszerűen elvitte a hangunkat, a pijjegésre mintha hallottunk volna választ, úgyhogy elindítottam Diát. Mikor felértem hozzájuk, kiderült hogy az elsőnek írt hosszt két darabban teljesítettük… Úgy látszik nagyon lentről kezdtük. No mindegy. A pijjegések jelentését most mindenesetre pontosítottuk. Nekem jutott a kovetkező „hálás” hossz, egy pár méteres felmászás után jókora törmelékkatlanban (Gerölkessel) botladoztam felfelé magam után rángatv a kötelet. Ezen a részen hamar túljutottunk. Andi vezette a következőt amivel elérkezett az ablakig, megint „rajta voltunk a térképen”. Itt bejegyeztük magunkat az út könyvébe majd tovább haladtunk. A következő szakaszban a gerincmászás szépségei köszöntek vissza, egy toronyra fel, majd a másik oldalt lemászás tette érdekessé az amúgy könnyű részt. Andinak egy kis pihenőt hagyva megint én vágtam neki a folytatásnak.

tn_img_2683

Gerölkessel

Végre nagyon szép kéményben kellett haladni, függőlegesen felfelé. Nagyon élveztem, olyannyira, hogy két hosszt is letoltam egymás után. A második kémény után a torony szellős tetején nagyszerű standot rittyentettem és magammal megelégedve szemléltem a kilátást. Nagyszerűen lehetett a szomszédos Bürklegrat-on látni az út vonalvezetését és a kulcshelyet, a III-as kémyént. Míg Dia szuszogott felfelé (itt használta először mászásra a gépeit) addig telefonálgattam, fényképezgettem. Megállapítottam, hogy még idővel is egész jól állunk. Mikor Andi felért már azt bizonygatta, hogy ahelyett hogy most kipihente magát még meg is viselte ez a kéményes történet, meg hogy hideg is van. Sírása süket fülekre talált, ráadásul az előtte álló szakasz könnyű tábla és vályú mászást ígért úgyhogy nem maradt más választása, már át is akasztottam rá a motyót és mutattam neki az utat jelző szeget. Nem is volt gond, simán felért, utána mink.

tn_img_2694

Dia a kéményben

Az út végéhez és kulcshelyéhez még vagy 200 méternyi görgeteges, biztosíthatatlan dzsuvázás állt előttünk, amit végül szinkron mászva abszolváltunk. Kicsit megilletődve szemléltük az előttünk álló falszakaszt. Két lehetőség állt előttünk, jobb oldalt egy kitett kéményben fel, vagy pedig egy nagy vályúban a 40 méter magas torony tetejére. Persze első körben a szép kis zárt vályút választottuk a kitett kémény helyett. Kis pihenő után Andi vállalkozott rá, mivel hogy lentebb a két nehezebb és szép hosszt én tettem magamévá, ezért a kulcshely meghódításának jussa őt illette. 7-8 méter mászás után azonban egy sima falrész állta útját, az alatta levő szög pedig elégé lent volt már. Többször nekifutott, de mivel még egy kis hasa is volt a sziklának végül visszafordult. Én is felmentem, de csak azt tudtam konstatálni, hogy itt mesterségesen sem menne, úgyhogy én is meghátráltam. Lihegtünk pár percet az erőfeszítés után. Az órára pillantva majd kiugrott a szívem: már öt óra is elmúlt!! Valahol nagyon megúsztunk és észre se vettem, hogy milyen sok idő telt el! Gyorsan magamra kaptam a cuccot és nekiugrottam a kéménynek.

 

tn_img_2696

Toronyról lemászás

Először a biztonságos, kényelmes párkányról kellet kimászni a falba a kémény kezdetéhez egy hangyányi párkánykára. A zsákom közben jóindulatúan húzott az igencsak alant lévő Krumme Reis felé, szerettem. Sikerült bevackolnom egy bivaly hexet egy repedésbe, ha már leszédülök, mégse a stand alá essek. Ez után nekivágtam a kéménynek, beszuszakoltam magam, de 2-3 méter után meg kellet állapítsam, hogy zsákkal itt nem fogok feljutni, legyen bármilyen lapos is. Úgyhogy szorult helyzetemben leügyeskedtem magamról a cuccot és leakasztottam a beülőm alá. Eközben nem sikerült leejtenem, pedig ahogy elképzeltem nagyon szép íven zuhant volna jó pár másodpercig… Tovább vergődtem felfelé. Hirtelen egy szeg nézett velem farkasszemet. „Hoppá! Ezek szerint más is úgy gondolta hogy innen már nem lenne leányálom lehullani.” Nosza meg is akasztottam. Centiről centire hernyóztam fel magam, jól összeverve a térdem, könyököm. Elfogyott a türelmem, fáradt is voltam, az új baki is kezdte nyomni a lábujjaimat, úgyhogy heves káromkodások közepette értem el az első szakasz végre. Mikor épp kitoltam volna magam a párkányra, még egy pillantással magam alá nyugtáztam hogy a köztes immár nincs a szegben, hanem lent üdül a kémény elején elhelyezett hexnél. Biztos kirugdaltam a gebődés közben. A következő viszont kicsit feljebb volt pár méterrel, itt a párkányon állva viszont találtam egy kis hexet. Valaki bent hagyta, nem is volt türelmem kibányászni, de azért belekasztottam egy köztest. A következő szakasz tágasabb volt, de ellenben kitettebb, itt az érdekesség a kémény tetején egy beszorult kőn való átmászás volt, de végül ezt is megoldottam. Az alsó rész szarabb volt. Ezzel kijutottam egy „szobába” aminek lejtős talaját jófajta törmelék borította, csak arra várva hogy a legkisebb mozdulatra a lent állók nyakába rugdossam. Pár bizonytalan lépés után (már nagyon nehezen jött a kötél) még mindig volt előttem egy kis felmászás, standnak nyomát sem láttam, így magam csaptam be egy szeget, amit lebiztosítottam egy ékkel, meg hevederrel. „Stand kivehetsz!” – phhűűűű. Most már csak azt kellett tétlenül néznem hogy a lányok hogy fogják magukra húzni a törmeléket, de végül is hiába izgultam nem volt semmi gond.
Mire mindannyian összejöttünk az út végén már egészen megnyúltak az árnyékaink. Gyors, kapkodó pakolás után még volt egy darab felfelé trappolás a fennsíkra. Elég nehézkesen mozogtunk már. Lerongyoltunk a Damböckhaus felé, majd cél az Obere-Herminensteig. A nap utolsó sugarainál még ellőtünk egy közös fotót, aztán nekivágtunk a lefelé útnak. Kb. 10 percig nem is volt semmi gond, viszont egyszer csak feltűnt, hogy nem nagyon látok magam előtt jelzéseket. Ha felnéztünk akkor kb 80 méterre láttuk a jelzést, így meg voltunk róla győződve hogy jó úton vagyunk. Egyikünknek sem volt kedve visszamászni az utolsó jelzésig hogy körülnézzen. A sötét is a nyakunkon volt, jó lett volna elérni az erdei ösvényt még szürkületben. Úgyhogy tovább mentünk, egyre nehezebben kerülgetve a szakadékokat. Negyed óra múlva azonban végképp nem tudtunk tovább menni lefelé. Körben mindenhol leszakadások, a talaj füves, morzsalékos, rendes szikla sehol, sehová nem lehet beverni, berakni semmit. Már a beülő felvételével járó akrobatikus mozdulatok is elég veszélyesnek tűntek ingatag helyzetünkben. Nem maradt más választásunk, mint visszafordulni. Mire elértük az utolsó jelzést be is sötétedett, Schneebergdörfl fényei elképesztően messze és alattunk voltak. Pár perces tanakodás után a Damböckhaus-ban töltendő éjszaka mellett döntöttünk. Nagyon régen nem ittunk, ettünk és az előttünk álló szakasz sem volt veszélytelen, főleg sötétben. Úgyhogy a ház kényelmében pihentünk. Persze szegényes anyagi helyzetünkben nem engedhettük meg hogy vacsorát vegyünk, mert állítólag nem volt bivakhelyiség, vagy matrazlager a házban, szobát kellett kivenni. Még maradt egy szendvicsem, egy sportszelet, meg egy zabpelyhes süti, ezeket elosztottuk három felé lefekvés előtt. Nem volt sok.
Reggel a bőséges reggeli (járt a szobához) valamennyire helyretett. A lefelé vezető út több mint három óra volt így napsütésben is. A tanfolyam kezdetéről persze késtünk.
Mottó: „ha már egyszer egy évben mászás közelébe kerülök akkor ne valami mászóiskolában ugráljak a fal alatt, legyen valami nagy…” – sikerült.
Kösz a lányoknak hogy velem tartottak és respekt a kitartásukért!

Arenaschacht – Vadászat a kérdőjelek után

Tavaly nyáron, (2009 augusztus 14-16) folytattuk az Arenaschacht kutatását, feltárást. A hétvégi akció során több kérdéses részt is megnéztünk és ezzel elértük, hogy az eddig ismeretlenként jelölt részek eltűnjenek a térképről, valamint a végpontot is átfésültük. Hosszabb folytatás nem adódott egyik helyen sem. Ezáltal a barlang kutatásában lezárult egy fejezet. Ennek apropójaként álljon itt egy összefoglaló az eddigi eredményekről, tapasztalatokról, valamint a barlang ismertetése.

A kezdetek:
Az Arenaschacht-tal való ismerkedést a 2006-os túra és kutatóhét során kezdtük. A területet, a Dürrenstein csúcs és a hozzá tartozó környéket Márkus István ajánlotta – régebbi, osztrák kutatókkal való együttműködése során hallott beszámolók alapján. István segítségvel valósultak meg az első túrák és tartottuk a kapcsolatot az ausztriai barlangászokkal. A rendelkezésre álló dokumentáció és nyomtatott anyag feldolgozásában nagy szerepet vállava indította végül útjára a területen folytatott kutatás-sorozatot. Eredeti célunk a Lechnerweidhöhle lett volna, de a körülmények szerencsétlen összjátéka során ez a terv meghiúsult (lásd: http://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=21&Itemid=39 ). E hét során a menedékházban fellelhető nyomtatott anyagokat böngészve, új célpontokat keresve figyeltünk fel az Arenaschacht-ra, mely 250 méteres mélységével és számtalan kérdőjelével gyorsan magára vonta figyelmünket. A bejárat keresése során aztán egyre inkább szembesülnünk kellett azzal, hogy a barlang nem lesz olyan könnyű eset, mint azt gondoltuk. Az osztrák kutatók nem véletlenül hagytak fel a barlang kutatásával… A Dürrenstein csúcs szakadékokkal szabdalt, meredek déli oldalában végül is a harmadik keresőcsoport – nem elhanyagolható kockázatokat vállalva – járt sikerrel és lelt rá a bejáratra. Gyurci, Cipó és Főző Peti rögzítették a GPS koordinátákat, ezzel az eredménnyel zárult is a 2006-os tevékenységünk.

2007-ben az Arenaschacht helyett két másik területen tevékenykedtünk az osztrák kollégákkal együttműködve.
Bärenlückehttp://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=29&Itemid=38
Bärenleitenschachthttp://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=31&Itemid=38
Ezen túrák folyományaként sikerült jó kapcsolatokat, barátságot kialakítani külföldi kollégáinkkal, kiváltképp a Fischer testvérekkel – ami megalapozta a jövőbeni kutatási lehetőségeinket.

2008-ban először júliusban szántuk el magunkat hogy felkeressük a barlangot. A nyaktörő és hosszú megközelítés miatt az éjszakai tevékenységet választottuk, hogy világosban közlekedjünk a veszélyes hegyoldalon.
Az akcióhoz nagy örömünkre csatlakozott Reinhard Fischer is aki egyedüli osztrákként vállalta a kutatással járó kénylemetlenségeket. A túra során a Stonehenge és a Löwengruben környékén feltáratlan részeket mértünk fel. Gyurcinak még jutott ideje, hogy a Stonehenge aknájában egy ígéretes ablakhoz beszereljen egy kötélhidat, de a továbbhaladás akkor meghiúsult.

Mivel a hosszúra nyúlt túra mély nyomokat hagyott a résztvevőkben, ezért a következő alkalommal – októberben – a bivak kiépítését láttuk célravezetőnek. Két éjszakát töltöttünk a barlangban, melynek során egy eddig ismeretlen aknát találtunk és mértünk fel – Nicht Für Mädchen Schacht. Valamint a 70er-Schacht alatti barlangrészek megközelítését nagyban megnehezítő Gully szűkületét Csabcsi tágította pattintásos módszerrel elfogadható méretékűvé. Ez alkalommal azonban a felszerlés súlya és mennyisége okozta a legtöbb problémát és nyűgöt.
http://tbe.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=49&Itemid=39

Hosszas tervezgetések során és az addigi tapasztalatokra alapozva készültünk a 2009-es látogatásunkra. A megközelítés okozta problémákra végül is a felszerelés optimalizálásában és a megfelelő időbeosztásban láttuk a megoldást. Így kerültek előtérbe többek közt olyan beszerelési megoldások amikkel jelentős súlyt lehet csökkenteni, pl dynema-s nittfülek és bohóc alkalmazásával jelentősen redukáltuk a karabínerek számát, gumicsizma helyett abban a bakancsban mentünk le a barlangban, amiben felgyalogoltunk. Reinhard ez alkalommal is velünk tartott.
A túra során Diával a végpontot néztük meg és itt kerestük a továbbjutást. A végpont felé vezető nagyméretű aknában, a Trans-Atlas Schachtban ereszkedeve kutatólámpával bevilágítottunk az akna felső részeibe de a közel 100 méteres fénycsóva nem érte el az akna végét. A végponton sósavval végzett kőzetvizsgálat során megállapítottuk, hogy a barlang itt még nem éri el a dolomitréteget.
Eközben Gyurci, Reinhard és Andi a Stonehenge ablakában induló járatot mérték fel, majd a felső részeken a Bodenlosercanyon környékén található ismeretlen hasadékokat térképezték fel.

A barlang ismertetése:

ARENASCHACHT
kataszteri szám: 1815/211

A barlang a Dürrenstein csúcstömb déli oldalában található 1610m tszf. magasságban. A látványos, széles hasadékszerű bejárat a csúcstól délre nyílik  egy meredek oldalú amfiteátrum szerű kuloárban. A barlang 3 méter széles és 17 méter hosszú szádája fokozottan ki van téve a meredek törmelékes hegyoldalban a gyakori kőhullás veszélyének. A 25 méter mély bejárati aknában összetömörödött régi firn található, de nem zárja el a továbbhaladás útját. A kötélpályát a hegy felöli oldalon érdemes vezetni, mert a gyakori kőhullás során az akna völgy felöli oldalán sérülhet a kötél.

A kötél végétől rövid, ember nagyságú átjáró vezet a bejárati teremig (Einstiegshalle). A bejárati teremből különböző szűk járatok indulnak, melyek véget érnek, vagy visszavezetnek a bejárati terembe. A terem keleti részén egy szűk hasadékban az omladék közé felmászva lehet továbbhaladni. A Kribbelversturz-on óvatosan áthaladva egy szűkülethez jutunk, mely a Schausbergerhalle-be vezet, mely egy kb.720 nm-es, 60x25mx20 m-es terem, melyben az omladék 31 méter magas lejtőt képez, A terem alján egy traverz után 10 méter drótkötéllétrás felmászás vezet a Pseudobivak teremig. A bivakban található ivóvíz.

Kelet felé a Bodenloser Canyon (Feneketlen Folyosó) kezdődik. É-ÉK felé tovább egy aknába torkollik és a mélyebben fekvő részére is le lehet jutni, amelynek a 70-er Schachte II-n keresztül. A kanyonban továbbhaladva elérünk egy beszorított kőtömböt, ahonnan az ember egy meredek, szűk hasadékon keresztül, 12 m után a Trümmerdom torkolatába ér.
A Trümmerdom 16 m hosszú, 8 méter széles derékszögletű alaprajzú, az alját szoba nagyságú kőtömbök borítják. Ék-re rövid, véget érő mellékjárat. A poligont tanulmányozva látszik, hogy a Trümmerdom aljzata álfenék, mely alatt éppen a Stonehenge aknája található. A Trümmerdom terem ny-i oldalán egy 2 méter széles járat indul, mely 4 méter után felfelé haladva elszűkül. Alatta egy szűk járat lefelé halad, 10 méter után jobbkanyarba végződik.
A Bodenloser Canyonban a beszorult kőtömbnél balra átászva a kanyon meredek falán egy szűk fosszilis járatba jutunk ami végül a Trümmerdom és a Nicht Für Mädchen Schacht közti hasadékba vezet. Az ablakból egy 20 méteres ereszkedés után a hasadékba beszorult óriási kőtömbökből álló ingatag párkányra érkezünk ahonnan nyugat felé tovább ereszkedve a Nicht Für Mädchen Schachtba jutunk, melyen –125 méterig tudunk ereszkedni.

A barlang végpontja felé a Fahrbergerhalle-ba két párhuzamos, 70 méter mély akna, a 70-er Schachte I és II vezet.

Fahrbergerhalle-ból a folytatás során több kis aknán át kell ereszkedni. Egy lefelé és felfelé egyaránt folytatódó aknában halad tovább az út. Egy  K-ÉK felé lejtő szűk részre érve érjük el a Gully 3 méter hosszú szűkületét.
A keskeny hasadék egy nagyméretű aknába torkollik ami a Stonehenge-hez vezet le. A Stonehenge találó név, mely a termeben található házméretű(!!!) egymásra zuhant kőtömbökre utal, melyek az angliai, kőkori templomhoz hasonlatos módon halmozódtak egymásra.
A Stonehenge-ből egy rövid kötéllétrán való felmászás után a WARP-Schacht szűk, hasadékaknája vezetett a –210méteren található Siesta-Mexicana-hoz. Innen nyílik a továbbjutás a végpont felé az ismeretlen magasságba nyújtózó Transatlas Schacht aknáján keresztül.
A Transatlas Schacht-ban 45 méter ereszkedés után érjük el az akna alját. Az aknában állandó vízfolyás tapasztalható, mely mértéke nem jelentős és az akna talapzatán a törmelék közé folyik el. A víz útját követve a törmelék alá bemászva haladhatunk a végpont felé. Az utolsó 6-7 méteres ereszkedés egy kis vízesés mellett vezet egy terembe. A teremből a víz egy szűk, meanderező hasadékban tűnik el, melybe 10-12 méter hosszan lehet bekúszni míg végül a járat tágítása nélkül már nem lehet tovább haladni.

A barlang morfológiájáról, kialakulásáról

A Dürrenstein 1897 méter magas hegytömbjét dachstein-i mészkő alkotja. Ez a mészkő réteg déli irányba lejtő dachstein-i dolomitrétegen található. A dolomitréteg a tömb déli oldalán 1400 méter magasságban bukkan a felszínre.
A hegytömb déli, szakadékos oldalában nyíló barlangok – köztük az Arenaschacht végpontja ebben az 1400 méteres tszf magasságban található. Az Arenaschacht-ra jellemző morfológiát a kelet-nyugat irány mentén egymás mögött kialakult, jellemzően tektonikai mozgások által kialakított formakinccsel rendelkező hasadékok és az ezeket összekötő vízszintes, víz által kialakított járatok, meanderek (pl. Bodenloser-kanyon) alkotják. A kőzetréteg mozgásából adódóan a hasadékokat hatalmas mennyiségű és tömegű törmelék tömíti el, helyenként ingatag erkélyeket (Nicht Für Mädchen Schacht), formációkat (Stonehenge) alkotva.
A tektonikai mozgásának következtében tárulhattak fel a déli oldal barlangjai (Arenaschacht, Lichtkegelschacht) és képződtek a Trümmerdom-Stonehenge, 70er Schacht I-II hasadékaknái.  A barlang végpontja felé vezető nagyméretű Transatlasschacht alakja azonban arra enged következtetni, hogy az aknát nem földmozgások, hanem a víz alakította ki (hasonló méretű akna található a Lichtkegelschacht-ban is), csakúgy, mint a barlang eróziós-koróziós módon kialakult vízszintes járatait. A tapasztalatok azt mutatják, hogy manapság még a téli olvadás idején sem kerül nagy mennyiségű víz a barlangba, amit a szakadékos hegyoldal alkotta szűk vízgyűjtőterület is alátámaszt. Ebből következik, hogy a jellegzetes, nagyméretű, alpesi aknákra hajazó Transatlasschacht kialakulása során nagyobb területű vízgyűjtő tartozhatott a barlanghoz. A jelenleg tapasztalható alacsony hozamú vízfolyás pedig még nem tudta kialakítani az ember számára járható járatokat a 250 méteres mélység alatt.

Két éjszaka az Arenaschacht-ban

2008. 10. 22-26

arenarep

Az idei, júliusi túra folyományaként az október végi hómentes időjárást kihasználva újra célba vettük az Arenaschacht-ot. Az előző túrán Reinhard Fisher vezetésével látogattuk meg a barlangot ahol néhány rövidebb, eddig ismeretlen szakaszt mértünk fel.
Ez alkalommal a kutatás megkönnyítése végett két éjszakát a barlangban szándékoztunk tölteni.

Azért választottuk ezt a megoldást, mert a barlang elérése az Ybbstallerhütte-től 3,5 óra nehéz terepen. Ez azt jelentené, hogy ha bivak nélkül terveztük volna a túrát, akkor 7-8 óra csak a bejárat megközelítésével és a visszaúttal telik el, továbbá nem elhanyagolható, hogy a terep és a felszerelés cipelése miatt már eleve fáradtan kellene leszállni és kutatni. Az előző túra tapasztalatai alapján ez meglehetősen demotiváló tényező és a barlang feltárásával is ezért hagyhattak fel.
Első nap reggel indultunk Budapestról. Délután ragyogó, napsütéses időben tettük meg a túristaházig az utat. Mivel csak öten maradtunk ezért az eredeti tervek szerint 7-8 főre jutó közös felszerelést kellett elosztani egymás közt. A házat éppen naplemente idején értük el, így az esti sör értékét az alkonyat színjátéka is emelte.
Másnap reggel meglehetősen morózus, szürke időre ébredtünk, nyoma sem maradt a tegnapi barátságos fényeknek. Nyomott hangulatban indultunk útnak. A ködszitálás, ahogy egyre emelkedtünk átváltott gyenge havazásba. A hegyoldal keresztezését ilyen körülmények között nem vállaltuk a teljes felszereléssel, ezért ketté osztottuk a cuccot és két fordulóval vittük a bejárathoz. Az utunk során többször is kőhullás miatt kellett fedezéket keresnünk. A köd miatt néhány helyen el is tévesztettük az utat, de végül minden hátizsák és beg a bejáratnál volt. Mikor megkezdtük a leszállást, a felhőréteg pont a mi magasságunkban kettévált. Ebben a résben a köd fölé magasodó hegycsúcsok látványa és a lenyugvó Nap fényei búcsúzttattak a felszíntől.
A bejárati akna átszerelése után fennakadás nélkül értük el a közeli bivakhelyet, ahol a berendezkedés és főzés után pihenőre tértünk.
Másnap kipihenve indultunk a Bodenlosercanyon felé, ahol a továbbjutási lehetőségeket akartuk szemügyre venni. A barlang ezen részén tapasztalt formák számunkra eléggé szokatlanok voltak. A 4-5 méter széles és ugyanilyen magas rombusz keresztmetszetű oldott folyosót egy ferde repedés hasítja ketté amely mentén az oldalak el is csúsztak egymáson. A folyosó a Trümmerdom aknájába lyukad be, nagyjából 30 méter magasan. Reményeink szerint a folytatást az akna szembelévő falán kelett volna megtalálnuk és az akna falán átoldalazni. Mikor megláttuk a Bodenlosercanyon-t, osztoztunk osztrák kollégáink véleményében, miszerint egy ilyen markáns folyosó nem érhet egyszerűen véget.
Nos, de igen.
Az addig a súlya miatt annyit szidott keresőlámpa nagyon jó szolgálatot tett. Az akna 20 méterre lévő szemközti falán nyomát sem láttuk a folytatásnak. Viszont balra észrevettünk egy kisebb nyílást. Ide áttraverzálva egy oldott falú, agyagos talajú szakaszba jutottunk, ami végül egy ablakban végződött. Innen 20 métert leereszkedve egy óriási törmelékdugó tetejére jutottunk. Egyik irányban a Trümmerdom-ba láttunk be, míg a másik irány felé tovább ereszkedve egy újabb, eddig ismeretlen aknába, a Nicht für Mädchen Schacht-ba jutottunk. Itt egészen –125 méterig tudtunk ereszkedni, a Trümmerdom szintje alá 25 méterrel. A Trümmerdom és a Nicht für Mädchen Schacht két párhuzamos akna amelyet egy 4-2,5 méter széles hasadék köt (ide jutottunk be az ablakon keresztül) össze, melybe a behullott óriási méretű sziklákat is tartalmazó törmelék oszt ketté. A továbbjutást az akna alját és a hasadékot egyenletesen kitöltött törmelék teljesen lehetetlenné teszi. Itt azonos mélységben voltunk a barlang másik ágában található Fahrenbergerhalle-vel, ahonnan a Gully szűkülete vezet át a törmeléken. A barlangot alkotó formák egyre inkább arra a következtetésre vezettek, hogy az üregrendszer kialakulása után jelentős tektonikai erők játszottak szerepet a jelenleg tapasztalható morfológia létrejöttében.
A felmérés befejezése után visszatértünk a bivakba, a köteleket kiszereltük. Rövid pihenő után még elindultunk a Gully szűkületét kitágítani. Itt a patronos pattintás módszerével sikerült elérni, hogy immár slószban is ki lehet jönni segítség nélkül.
Ezután már csak a vacsorafőzés és a jól megérdemelt pihenés maradt hátra.
Másnap reggel a bivak lebontása után, a felszerelést a bejárathoz transzportáltuk, ahol ragyogó napsütés fogadott. A turistaházba ismét az alkonyati nap sugaraival együtt érkeztünk. Itt találkoztunk Reinhard-al aki már izgatottan várta a híreket a barlangból. Mivel aznap volt a ház utolsó nyitvatartási napja, ezért ennek megfelelően meglehetős tömeg volt és a hangulat is emlekedett volt. Sokáig beszélgettünk még Reinhard-dal különböző barlangász élményeinkről, tapasztalatainkról.
Az időjárás másnap is kegyes volt, nem nehezítette meg a nehéz zsákok alatt rogyadozva amúgy sem kellemes hosszú ereszkedést. Végül vasárnap este gond nélkül értünk haza.

Az új részek térképe:

arena_h

Arenaschacht – felderítő túra

Az elmúlt 2 év ausztriai kutatás-túrázás hagyományait folytatva július első hétvégéjén ismét a Dürrenstein régiót céloztuk meg. Célunk az Arenaschacht barlang bejárása, megismerése és a jövőbeli célok alapjául szolgáló információk megszerzése, valamint az esetlegesen tönkrement kötelek cseréje volt.

dawn

Hajnalban a bejáratnál (b-j, KGyuri, Gyurci, Sió, Petra, Reinhard)

Négyen (Sándor Petra, Adamoczky György (Gyurci), Sióréti Gábor (Sió), Kovács György (KGyuri) ) indultunk útnak péntek délután.

Az éjszakát a Steinbach völgyben, az Ybbstaler Hüttéhez vezető út kezdeténél található parkolóban töltöttük. Itt találkoztunk szombaton 11-kor a Fischer testvérekkel, akikkel már több közös megmozdulásunk volt a területen. A mostani alkalommal Reinhard tartott velünk, míg Walter csak köszönni és szerencsét kívánni jött. Mivel a Dürrenstein és környezete természetvédelmi terület és nem nézik jó szemmel ha a látogatók elhagyják a kijelölt utakat, ezért osztrák kollégáink kérésére, a feltűnés elkerülése végett volt szükség a kis létszámú csoportra. Szerencsére Reinhardnak sikerült a terület főerdészétől erre az alkalomra behajtási engedélyt eszközölnie a nappali órákra (a hajnali és esti órákban a vadászat és az állatok megzavarása miatt nem szabadott autózni – gondolom még megriasztottunk volna pár célkeresztben lévő állatot…), így megúsztunk a megközelítés során a völgyből a menedékházig 700 méter szintkülönbséget.

side1

A Dürrenstein déli oldalában

A behajtási engedély és a megközelítési út nehézsége, valamint a rendelkezésre álló idő korlátai miatt „éjszakai műszakot” terveztünk, amit a leginkább célravezetőnek találtak a elmúlt évek során a barlang kutatásakor az osztrák barlangászok is.

Az 1340 méteren található Ybbstaler Hüttétől délután 2-kor indultunk a barlanghoz. Az út első része a Dürrenstein csúcsra vezető turista úton vezet amiről, nagyjából 1650 méteres magasságban kell letérni. Innen egy régi vadászösvényen kell haladni mely a kelet-nyugat irányban húzódó hegytömb szakadékos déli oldalát, kb 1,5-2 km hosszan keresztezi. A helyenként 60 fokos meredekségű, fűvel és törpefenyvessel borított lejtők után a hegyoldal egyre szakadékosabbá, egyre nagyobb letörésekkel tagolttá válik. A legkitettebb részen egy 150-200 méteres szakadék felett kell átkelni egy szűk párkányon, többek közt ezért sem célszerű sötétben nekiindulni az útnak. A barlang a Dürrenstein déli  oldalában található 1610m tszf. magasságban. A látványos, széles hasadékszerű bejárat a csúcstól délre nyílik  egy amfiteátrum szerű kuloárban.

side2
A legkitetteb szakasz (pirossal jelölve)
Este fél 6-ra értünk ide, a leszállást hatkor kezdtük meg.A barlangot 1985 óta kutatják a területen aktív barlangászok, utoljára 1999-ben jártak itt, a köteleket beszerelve hagyták. A kis létszámú helyi barlangász társaság (4-5 aktív fő) az elmúlt években gyakorlatilag feladta a barlang feltárását, mert a körülményes megközelítés és a kényszerű “éjszakai műszak” nehézségei, a többséget arra késztették hogy lemondjanak a további tevékenységről. 2006-ban egy csapatunknak  a csúcs felől lemászva sikerült megtalálnia a bejáratot ahol konstatálták, hogy a bejáratban hagyott kötelet a lehulló kövek eltépték. Mivel nem volt információnk a bent lévő kötelek állapotáról, ezért közel 200 méter kötéllel és bennhagyható felszereléssel (rozsdamentes acél nittfülek, maillon-ok) készültünk. Valamint akkus fúróval és tőcsavarokkal, amennyiben az elhelyezett köztesek állapota az új megosztások elhelyezését indokolta volna.
70er
A 70er-Schacht
A bejárati aknában a régi, firnes hó mellett leereszkedve az Einsteighalle-be érkeztünk, melyben a behulló kövek alkotnak nagyon ingatag talapzatot. A terem alján egy hasadékban felmászással indul Kribbelversturz bizonytalan omladékzónája, melyen átvergődve jutottunk a Schausbergerhalle –be. A nagyméretű termet 31 méter szintkülönbségű, óriási törmelék hegy uralja, melyen lemászva jutottunk el a barlang további, aknákkal tagolt részére vezető járathoz vezető drótkötéllétrához. A kötéllétra a Pseudo-bivak nevezetű terembe vezetett, ahonnan mi a végpont felé haladva a 70er-schachte I lépcsőzetes, téglalap  alaprajzú aknájában haladtunk tovább a Fahrenberghalle-ba. A beépített kötelek, felszerelések jó állapotban voltak, de a megosztások elhelyezése és kiépítése nem lesz megfelelő egy jövőbeni nagyobb aktivitás esetén. A következő szakasz a Gully nevezetű szűk, függőleges hasadékok mentén vezető rész volt, ahol egy alattomos 30cm-es szűkületen keresztül vezetett az utunk. Lefelé nem jelentett gondot a lecsúszás, de Reinhard elbeszéléséből kiindulva nem számíthattunk túl sok jóra majd a felmászás alkalmával. A keskeny hasadék egy nagyméretű aknába torkollik ami a Stonehenge-hez vezet le. Ez az akna valószínűleg összeköttetésben áll a barlang egy másik, felsőbb részén található Trümmerdom-al ami a Pseudo-bivak felől a Bodenloser-canyon-on keresztül közelíthető meg.

stone
Stonehenge

A Stonehenge találó név, mely a teremben található házméretű(!!!) egymásra zuhant kőtömbökre utal, melyek az angliai, kőkori szentélyhez hasonlatos módon halmozódtak egymásra. Innét ismét egy rövid kötéllétrán való felmászás után a WARP-Schacht szűk, hasadékaknája vezetett a –210méteren található Siesta-Mexicana-hoz. A végpont felé vezető hatalmas Transatlas-Schacht –on már nem ereszkedtünk le, mert a végpont környéke nem kecsegtetett továbbjutási lehetőséggel. Megpróbáltuk bevilágítani a Transatlas-Schacht felső részeit, de a lámpáink fénye csak arra volt elég, hogy lássuk hogy az akna esésvonala elhajlik nyugat felé. Lézeres távmérővel mérve, 30 méteres magasságban egy párkányt vettünk még észre az egyébként sima falú aknában. A Siesta-Mexicana-ban eltöltött idő alatt észrevettük, hogy érezhetően hidegebb van mint a barlang többi részén, ami a Transatlas-Schacht felől áramlik.

Este fél tíz volt, mikor rövid pihenő és megbeszélés után ketté vált a csapat. Gyurci, Sió és Petra a Stonhenge-ből induló eddig fel nem tárt, kisméretű aknákon próbáltak továbbjutni és ezzel egy időben térképezni is ezeket a részeket. A háromdimenziós poligont tanulmányozva egyértelműnek látszik, hogy a Trümmerdom aljzata tulajdonképpen egy aknában létrejött álfenék mely akna a Stonehenge-hez vezet. Itt a hatalmas kövekből álló talapzatot látva adódott a következtetés, hogy a Stonehenge is csak egy álfenék lehet és a nagyméretű akna tovább folytatódik alatta. Ide remélték, hogy lejuthatnak Gyurciék az eddig ismeretlen részeken át.
Reinhard és KGyuri eközben a Lehmland agyaggal borított járataiban folytatott felmérést. Majd a WARP-Schact-ból a kötelet kiszerelve még egy oldaljáratot is felmértek.

siesta
Siesta-Mexicana (b-j Gyurci, Reinhard, Sió)
Éjfél után találkoztunk a Stonehenge-ben. Sióék felmérték az ismeretlen részeket, de nem sikerült tovább menniük. Gyurci kicserélte a Stonehenge-be vezető kötelet valamint elhelyezett egy köztes ahol a kötél felfeküdt volna a sziklára. Az aknában volt még egy ablak, ami még kimaradt a régebbi felmérésekből. Egy rövidebb kötél elhelyezése után ide sikerült bejutnia és egy 1,5m magas, 2m széles járatot talált ami a folytatás ígéretével kecsegtet. Ezt felmérni sajnos nem jutott időnk és hajnali 2-kor elindultunk kifelé. A Gully szűkületén felfelé mindannyian megszenvedtünk, még a slósz levétele után is.
A felszínre hajnalban, negyed 6-kor értünk ki ahol a barlang hidege után kellemesnek ható 10-11 fokos levegő és az alpesi hajnal panorámája fogadott. Pakolás és fényképezés után nekivágtunk a visszafelé vezető hosszadalmas útnak.
A menedékházba 9 órakor érkeztünk, az autónkhoz 11-re értünk le. A parkolóban elbúcsúztunk osztrák barátunktól, aki biztosított arról, hogy a továbbiakban is támogtja és segíti törekvéseinket a környéken. Délután 4-ig pihentünk és gyűjtöttük az erőt a hazavezető útra. Budapestre fél 10-kor érkeztünk meg.
Térkép itt.
Az Arenaschacht Reinhard és Walter honlapján itt.

Abisso Sisma, 2008 február 8-10.

Az FTSK és a TBE közös tevékenysége a Kanin fennsíkon található Abisso Sisma barlangban.

Ezen a télen több barlangász csoport a Kanin fennsík barlangjai közül az 515 méter mély Abisso Sisma barlangot szemelte ki túrázás és kutatás céljából. A több héten át tartó túrák során közel 50 magyar barlangász járt a beszerelt barlangban. Az egyik túra alkalmával egy eddig figyelmen kívül hagyott hasadékban végighaladva egy ablakon át új részek tárultak fel.  Közel 100 méter kötelet szereltek be, majd további felszerelés hiányában, valamint a fúró akkujának lemerülése miatt egy párkány elott álltak meg.

A barlang kiszerelését február második hétvégéjére kitűzték ki. A feladatot az FTSK keretből Kántor Zsolt, Kovács Kriszta, Ács Viktor, Molnár Béla és a két TBE tagból, Hajdú Csaba (Csabcsi) és Kovács György álló csapat vállalta el. Az újonnan talált részek azonban több embert is megmozdítottak és 7-én egy négyfős csapat, Takács Róbert, Losonci Gábor, Panker Ádám, Tisza Levente indultak el a továbbhaladás reményével, majd 8-án napközben Zsólyomi Zsolt (Frédi), Börcsök Péter, Pintér Gábor (Pinti), Farkas Zsusza, további két emberrel kiegészülve érkeztek meg Sella Nevea-ba. Mi, a kiszerelő csapat péntek délután indultunk és a parkolóban töltött éjszaka után szombaton az elso felvonóval érkeztünk meg a Gilberti házhoz. Itt Péter fogadott egy rövid helyzetjelentéssel: A csütörtökön indult négyfős csapat péntek reggel órákon át küzdütt a bejáratot betemető óriási hómennyiséggel. Mire sikerült járhatóvá tenniük a nyílást, annyira eláztak, hogy nem vállalták a leszállást. Így ők akkor tartottak a felvonó felé, hogy hazatérjenek, amikor mi megérkeztünk. A péntek reggel indult csoport, hála Losiék előző napi munkájának szombaton 9:00-kor elindulthatott a barlangba, a csapatot a trieszti Ádám Zsolt vezette, vele tartott Pinti, Frédi és a velük érkezett két ember is. Frédit azonban a bejárat utáni havas szűkületek visszafordításra kényszerítették, így Zsolték négyen haladtak tovább.
Hogy ne zavarja egymást a két csapat a haladásban, mi délután egy-két óra magasságában tűztük ki az indulás idopontját. Egy óra csendes pihenővel és a szálláshoz kapott meleg étellel készültünk a valószínuleg éjszakába nyúló túrára. A barlangba végül fél háromkor kezdtük meg a leszállást. Előttünk pár órával még két olasz barlangász is elindult a barlangba azzal a céllal, hogy a 280-as akna tetejéig túráznak, majd kijönnek. A bejáratnál láttuk, hogy milyen irgalmatlan mennyiségű havat mozgattak meg akik kiásták.
A barlang felso szűkebb szakaszán is jó tempóban haladtunk, így hamarosan a lenyűgözo méretu 280-as akna tetejénél voltunk. Az aknában  80 méter ereszkedés után az egyetlen, pár négyzetméteres párkányon gyűltünk össze és rövid piheno után nekivágtunk a 200 méter folyamatos ereszkedésnek. A megosztások nagyon jó távközökkel voltak elhelyezve így folyamatosan tudtunk haladni. Kántor Zsolti ereszkedett elsőként így ő tudta felvenni eloször a kapcsolatot az akna alján várakozó Zsolttal és csapatával. Zsolt az után érdeklődött, hogy magunkkal hoztuk-e a fúrót amit fentebb hagytak… Ugyan láttuk a fúrót nagyjából -80 méteren de, mivel a mi feladatunk a kiszerelés volt, nem is gondoltunk rá, hogy magunkal vigyük és semmi erre utaló üzenetet nem találtunk a csomag mellett. Az aknában a távolságok kissé nehezítették a kommunikációt, végül azonban sikerült dűlőre jutnunk. Csapatunkból az utolsó két ember, Csabcsi és Béla eloször viccnek gondolták a dolgot, de végül elvállalták hogy visszamennek a fúróért (kb -250 méteren voltak ők ekkor). Így négyen leereszkedtünk az akna aljára. A 200 méter folyamatos lógás után jó volt végre megállni a lábamon. Ádám Zsolték csapata már jó ideje várakozott itt egy beékelodött kő alatt, hogy leérjünk. Itt találtuk a két olasz barlangászt is. Zsolt elmondta, hogy azért hagyta ott a fúrót, mert miután Péter nem vállalta a leszállást és Frédi is visszafordulni kényszerült, keveselte csapata erejét ahhoz hogy vállaja az új részek tovább kutatását, így inkább a gyorsabb haladást szorgalmazta és minden felesleges felszerelést fent hagytak. Azonban mialatt mi ereszkedtünk, Zsolt leereszkedett az eddig ismert végpontra és kiszerelte a bentlévő köteleket.
Másfél óra után Ádám Zsolt társai elindultak felfelé mert már közel négy órája voltak egy helyben és kifagytak, velük tartott a két olasz is akik kivitték az alsóbb szakaszból kiszerelt 100 méternyi kötelet. Ádám Zsolt velünk maradt. Míg a fúróra vártunk, főztünk és fáztunk, valamint Kántor Zsolti elorement az új rész kezdete felé, hogy Ádám Zsolt iránytűjével felvegyenek egy hozzávetőleges irányt, amerre a hasadék halad (264 fok). Csabcsiék végül négy óra múlva érkeztek meg a fúróval. Kántor Zsolti és én összeszedtük a maradék felhasználható kötelet (egy 25 méteres és egy 45 méteres darab) és a fúrót, majd elindultunk az új rész kötelei mentén hogy folytassuk a beszerelést.
A kötelek a kelet-nyugati irányú hasadékban vezettek előre, nyugatnak, pár méterrel a várakozó helyünk szintje alatt kissé lefelé tartva az ismert végpont felett traverzálva. Egy beékelődött kő után egy nagyon bizonytalan törmelékbol álló hídra érkeztünk, aminek a másik oldalán leereszkedve nagyjából 20 métert egy párkányra jutottunk. Ezt a részt a laza, nagy mennyiségu, agyagszeru  törmelék miatt nagyon veszélyesnek éreztük. A törmelék néhány helyen a falalra van tapadva és  a legkisebb érintésre nagy mennyiségben válik le róla.  A függoleges, kb 10 méter széles hasadékrendszer tovább tartott előre a sötétségbe, nagyjából É-Ny-ra (ez az adat hozzávetőleges, volt aki úgy érezte, hogy a hasadék valahogy összefügg a 280-as nagy aknával, műszeres mérés nem történt), a párkányról ledobott kő kb 40-60 métert zuhanhatott. Felfelé nem láttuk hogy bezáródna. A kötelek azonban egy rövid felmászás után egy fosszilisnak tűno 1-2 méter szélességű hasadék tetején haladtak tovább egy szintben, egy agyaghídig. Itt egy 15-20 méter átmérőjű aknába érkeztünk meg, melyben folyamatos vízfolyás hangját hallottuk. A híd másik oldalán tovább ereszkedtünk pár métert a következo nittig amely egy kifejezett, 12-15 négyzetméteres, kb 70 fokos vetosík tejején található.  Nagyjából 25 méter ereszkedés után érkeztünk el az utolsó  beszerelt kötel végéhez, ami egy törmelékkel borított párkány felett 3-4 méterrel ért véget. A párkányról tovább építve a kötélpályát kb. 35 méter ereszkedés után értünk az akna aljára ahol az állandó vízfolyás pár négyzetméteres tavacskában gyűlt össze. Az ereszkedés közben az akna szemben lévo falán 1-2 méter széles, 3-4 méter magas ablakon át egy párhuzamos aknába láttunk át. Az akna falának tövében további aknanyílás vezetett tovább, de ide már csak 4-5 métert tudtott Zsolti leereszkedni, mert a köteleink végére értünk. Itt a ledobott kő 20-30 méteres mélységet sejtet. Közvetlenül az akna szája alatt az állandó vízfolyás által tisztára mosott falak esetleg egy továbbhaladó meander kezdetét jelzik.
Itt vártuk meg az utánunk induló Ádám Zsoltot, Viktort, Csabcsit. Ádám Zsolt órájával mértük meg az elért mélységet. Zsolt a kiszerelés alkalmával a régi végponton mért értékével összevetve az általunk elért ponton mért eredményt megállapította, hogy azonos magasságban voltunk a -515 méteres végponttal, az ellipszis alakú akna hosszabbik tengelye pedig 45 fokra mutatott. A mérések után elindultunk visszafelé. Az új részen beszerelve hagytuk a köteleket, de az utolsó aknában a víz esetleges útjából felhúztuk a párkányig,
Az új rész kezdeténél várakozó Kriszta és Béla amint megérkeztünk elindultak kifelé és pihenő után sorban mindannyian nekivágtunk a kikapaszkodásnak. Innen a kiszerelést a két Zsolt végezte, míg a többiek a begeket transzportálták.
A felszínre az első ember vasárnap hajnalban 5 óra körül ért ki, míg az utolsó negyed nyolc táján.

Az új részről készült vázlat kiterített hosszelvényként itt letölthető: sisma_sketch

sisma_scetch_scaled

Dürrenstein – Scheiblingstein

tnimg_3947

Ötcher

Az augusztusi hosszú hétvégén újra a Dürrenstein felé vettük az irányt ahol a megbeszéltek szerint a Fischer testvérekkel szombat reggel találkoztunk.
Célunk a nemrégiben felmért Barenleitenkogelschaht-hoz vezető útvonal mentén talált két – egymástól pár méterre lévő – barlangnyílás feltárása volt. Terveink közt szerepelt még a Geldloch bejárása is, ami a kocsink korlátozott szállítási kapacitása miatt elmaradt, így a további programot rugalmasan a helyszínen alakítottuk ki. Szombat reggel a megbeszélt helyen pontosan találkoztunk Reinhard-dal és Walter-rel. Rövid tanácskozás után magunkhoz vettünk egy 50-es kötelet, és nekivágtunk a hegyoldalnak. 800 méter szintet kellett emelkednünk a bejáratokig. Az út első harmadát meredek vadászösvényen tettünk meg, majd egy semmiből érkező kétsávos dózerúton haladtunk tovább.

tn_img_9346

Nittelés, első akna

Az út aztán egy kanyar után véget ért. Innen a 60-70 fokos hegyoldalban egyesúlyozva tettük meg a hátralévő utat. A völgyből 2,5 óra alatt értünk fel. Megbeszéltük a továbbiakat, miszerint mi a hosszabbnak feltételezett barlangot építjük ki, mialatt a testvérpár felméri a rövidebb barlangot majd folytatja az általunk beszerelt kötelek mentén. A barlangok a keresztségben a Barenleitenschaht (1815/358, L=82 m, H=-57 m), illetve Felsenbirnenschacht (1815/357, L=17 m, H=8,5 m)I nevet kapták.
Egy korábbi túra során az osztrák kollégák már fent hagytak a bejárati teremben két 25 méteres kötelet, először ezeket használtuk fel.
A beszerelést és a dübelek elhelyezését Gyurci végezte kézi nittelővel. Az omladékos, lejtős talajú bejárati teremből, ahol felállni nem nagyon lehetett, egy 20 méteres ereszkedéssel érkeztünk meg a tágas (5-6m átmérő) első akna aljára. Kis felmászás után egy markáns hasadék mentén tölcsérszerűen szűkülő járatrészben, beszorult kőtömbök alkotta lejtőn érkeztünk meg a következő akna bejáratához. Ebben az aknában egy megosztással 30 métert tudtunk ereszkedni. Az akna alsó részének oldalát az alpesi barlangoktól szokatlan mennyiségű és szépségű cseppkőlefolyás díszítette.

tn_img_3980

Továbbra is a barlang alakulását meghatározó hasadék mentén ereszkedtünk tovább még 10 méter. A kis teremből egy vízszintes kuszoda bejárata nyílt, de a nyílást fejnagyságú, becsepkövesedett kőtömbök zárták el. Kellő erősségű bontóeszköz hiányában itt csak bekukkantani tudtunk a 30-50 cm szélességűvé szűkült hasadék alkotta folytatásba ahol kb 4 métert láttunk előre.
Időközben beértek a felméréssel Fischerék is. Egy közös fénykép után elindultunk kifelé.
A felszínen gyors pakolás után nekivágtunk a kellemetlen leereszkedésnek.
Miután megérkeztünk a parkolóba elkocsikáztunk egy közeli kocsmához ahol kiértékeltük a nap eredményeit. A Barenleitenschaht további – bontással járó – kutatása láthatólag nem igen mozgatta meg Fischerék fantáziáját. Ebben jelentős szerepet játszik a nehéz megközelíthetőség valamint a kicsi esély a további hosszabb folytatásra. Nagyon örültek hogy egy nap alatt sikerült felmérniük mindkét barlangot. Jókedvűen kérdezgettük őket barlangászmúltjukról és az Arenaschaht-ról.

tn_20070818_1815-358_13

Gyurci, KGyuri, Reinhard Fischer (b-j)

Az éjszakát Reinhard nagylelkű meghívására a házában töltöttük. A vasárnapot pihenőnapnak nyilvánítottuk kis sziklamászással, fürdéssel. Reinhard szívesen szegődött vezetőnknek és a nap folyamán két, környékbeli, eldugott mászóiskolában “pihentük” ki az előző napi fáradalmakat. Gyurci Reinhrad-dal mászott V+ – VI- nehézségű utakban, én Petrával IV – V- környékén nézegettük lehetőségek után. Valószínűleg több útnak is első magyar megmászói voltunk:). A jól sikerült napnak köszönhetően délután már mozogni is nehezhünkre esett.
Hosszas tanakodás után a következő célpontként a Höllental-t jelöltük meg legalább egy napi jó idő reményében.
A bal hátsó kerékcsapágy azonban a céltól 30 km-re megadta magát és darabokra tört. Másnap a folyamatos esőben hosszas gyaloglások árán sikerült beszerezni a megfelelő alkatrészt és estére indulásra kész lett az autó. Mivel az előrejelzés a következő napokra nem kecsegtetett semmi jóval, így hazafelé vettük az irányt.

Trieszt tavasszal

Március idusán a négynapos hétvégén a Trieszti Karszt barlangjait vettük célba, az FTSK-val közös megmozdulás keretében. Fõ cél – Kántor Zsolti szervezésében – a Grotta Claudio Skilan nevezetû barlang egy kürtõjének a kimászása volt, valamint önmagunk jólérzése.

 

trieszt

Útban a Krn-re

Csütörtök hajnalban kisebb-nagyobb zökkenõkkel, de minden autó elindult dél felé – “a szabadság felé” (bocs). Délután érkeztünk meg a határ menti kempingbe. A tél végébõl a nyárba csöppentünk. Gyors sátorverés után beözönlöttünk a városba. Amúgy is szép feladat parkolóhelyet találni egy dimbes-dombos, szerpentines, zsúfolt olasz városban, pláne úgy, hogy négy kocsi igyekezett nem elveszteni egymást. Végül ezzel a kihívással is megbirkóztunk. Estébe nyúlóan kolbászoltunk a városban, volt aki pizzázott, volt aki könyvesboltot nézegetett.
Este összegyûltünk a konyhasátorban és megbeszéltük a túraterveket. Egy hat fõs brigád bivakol lent, a többiek, pedig õket segítik a cucc lejuttatásában, illetve kihozatalában. Igy a lehetõ legtöbben juthattunk le a barlangba. Aki nem a Scilarban tevékenykedik, az a közeli zsombolyokban túrázik illetve kirándul a felszínen.
Másnap hajnalban hatan (Barbi, Zsuzsa, Judit, Balu, Gonzó, KGyuri), plusz egy kutya (Alyr) a Júliai Alpok déli nyúlványára, a Krn-re tettünk egy túrát. Az út könnyú volt, egyedüli nehézséget csak a 1800 méter feletti olvatag hómezõ jelentette. Sikeresen feljutottunk a csúcs alatti bivakházig (2210m), ahol jólesõen elnyúltunk a hó alol kiszabadított asztalokon és szunnyantottunk a napfényben. Barbi és Balu nem volt ilyen rest és felmenetek a 2245m-es csúcsra.
A bivakbrigád (KántorZsolti, Vera, Pinti, Gyurci, Sió, Csabcsi) és segítõik (Barbi, Cipó, Ács Viktor) is elindultak a megbeszélt idõben. A többiek túráztak a környezõ barlangokban (Martel).
Szombaton az elsõ segítõ csoport, Simon Béla vezetésével kora délelõtt indult, hárman (Gonzó, Balu, KGyuri) délben követtük õket. A barlanghoz eljutni egyszerû, ellenben ha csak minimális információkkal rendelkezünk akkor problémás lehet.
A barlang felépítésében talán a bükki nagy balrangokhoz hasonlítható. Egy 150 méteres aknarendszeren keresztül lehet a fõágba jutni, ahol két irányba vezetnek a terjedelmes méretû járatok (ezek már nem bükki méretek…). Az aknasor megközelítése során nagyjából 2-300 méter hosszú ásott folyosón haladtunk keresztül. Jó pár év munkája kellhetett ennek a járatnak a feltárásához. Kezdetben létrákon, majd néhány vaskapcsos lemászást követõen kitágul az akna. A 100 méteres mélységbe két kötélpályán lehetett leereszkedni az állandóra beszerelt köteleken. A járatok tobzódnak a cseppkõformáció kban a heliktitektõl kezdve a szobányi alapterületû, 12-15 méter magas álló cseppkövekig. Vannak termek ahol szinte elveszik az ember a cseppkõerdõben. Az apró kristályok borította falak megcsillannak a lámpafényben. A mennyezet legtöbbször a sötétségbe vész. Több helyen kötélhidak segítségével jutottunk tovább. Néhol magasba nyúló kürtõk vezetnek a felsõ galériáknak nevezett részekbe. Utunk során többször kellett felmászni, leereszkedni a beépített köteleken, így a bivakhelyig 500m szintet kell megtenni.

skilan

Pretner-galéria Simon Béla képe

Több helyen sikerült elkavarnunk (na jó, ahol csak lehetett…) , így végül a Pretner -galéria hatalmas csarnokában találkoztunk a már kifelé igyekvõ, begek alatt görnyedezõ csapattal. Talán a legszebb része ez a barlangnak melynek bejáratánál óriási iker sztalagnátok “támasztják alá” a mennyezet boltívét. Az elvezetõ járatokban kristálytiszta tavacskák partját pátok díszitik.
Visszatérve a bejárati akna aljába, emlékezetes látványt nyújtott a nagyaknában füzérben lógó barlangászok lámpáinak fényei. A felszínt elérve Viktor sörrel fogadott, ami nagyon jól esett, mert a barlangban uralkodó 12 fokos hõmérséklet hatására bõven párologtattunk odalent. Olasz vendéglátóink meleg levessel, borral, pizzával kínálgattak és rendes, fõzött kávét nyomtak a kezembe. Teljesen elképedtünk. Az olaszok boldogak voltak, mert a csapatunknak jelentõs haladást sikerült elérni a kürtõben. A kürtõben a falak meglehetõsen, agyagosak, több helyen cseppkõlefolyá sok tarkítják, amik sokszor az agyagos felületre telepedtek, így nem volt könnyû dolga a mászóknak. Egy valószínûleg tovább vezetõ lyuk alatt 1 méterrel kellett megállniuk, idõ és kötél hiányában, így is egy 60 méteres kötelet rögzítettek.
Végül kölcsönösen biztosítottuk egymást arról, hogy ide még vissza kell jönni és a lehetõ legjobb hangulatban váltunk el tõlük.
Vasárnap indulás elõtt még egy közeli mászóiskolában fárasztottuk magunkat. Rövidnadrág, napszemüveg, 300 méterrel alattunk a város és a kék tenger, V+. így búcsúztunk a trieszti hétvégétõl.

Télies ősz, vagy őszies tél?

Az idei télen páran kipróbáltuk magunkat különféle sziklákon, hegyeken. Elõször az év végi két ünnep között a Höllentalban voltunk három napot. A csapat az Anikó-Sió és Gyurci-én(KGyuri) párosból állt. December 27-én indultunk el a reggeli órákban. Szüttyögés Gyurciéknál: ki, milyen autóval, hova menjen – szokásos. A Szilvesztert Baluéknál szándékoztuk eltölteni. Ennek az eseménynek és a túrának a logisztikai összehangolása nem ment zökkenõmentesen. Mindenesetre végül 11 tájban már nyugat felé csörtettünk a pályán. Gyurci VW Polo-ja újra meghálálta a belé vetett bizalmat és biztonságosan elvitt minket a célig.  A hegyekhez közeledve, láttuk, hogy a Schneeberg-nek csak a tetejét borítja valami porcukor. “Na! Nem most fogom kicsorbítani a hágóvasat, meg a jégcsákányt, az biztos” – gondoltam. Sötétedés után érkeztünk meg Kaiserbrunn-ba. Még tettünk egy gyors kitérõt a Weichtalhaus-ig, hátha nyitva van, de nem. Gyorsan felállítottuk a sátrakat. Az ég gyönyörû csillagos volt az idõ pedig kifejezetten hideg. Viszont még csak délután 5 körül járt az idõ. Nem kellett hozzá sok idõ, hogy kisüssük a megoldást: irány a kocsma!
Kaiserbrunn-ban egy teremtett lelket sem találtunk, pláne nem nyitva tartó helyet. A völgyben Hirschvang-ig, az elsõ faluig mentünk vissza kocsival, ahol végül is bevettük magunkat a helyi – szerintünk – papírmalom üzemmel – szemben lévõ kricsmibe. Itt még megpróbálkoztunk szállást keríteni a pultos nénitõl, aki segítõkész volt és körbe telefonálta a rokonságot – vagymit, de utóbb megállapította, hogy nincs hely sehol. Semmeringben valami nõi sílesikló VB volt. Lassan elkortyolgattunk két-három sört, megbeszéltük a holnapi tervet és 8 körül távoztunk.
A sátrakon barátságtalanul csillogott a dér, hideg volt. Gyors fõzés és a hideg elleni védõital (unicum, törköly) kortyolása után bebújtunk a zsákokba. Ezen az éjjel -10 körül volt a hõmérséklet, de a két polifoam és a pehely hegyek komfortossá tették. Hajnalban kipihenten ébredtem.

Hainbodenpfad (III)

Az elsõ célunknak végül is egy könnyebbnek kinézõ utat választottunk a Höllental felsõ részén nyugatra nyíló Grosser Kesselgraben északi oldalában. Arra játszottunk, hogy a tiszta, napos idõben végig sütkérezünk majd a dél felé nézõ falon. A számításainkból kihagytuk, hogy a völgy szemben levõ oldala magasabb mint a mienk. Így sikeresen megoldottuk, hogy az amúgy szikrázó napsütéses idõben egész nap egyetlen napsugár sem ért minket. Szerencsére nem volt hideg – hála a furcsa idõjárásnak.
A beszállást egész könnyen megtaláltuk. A turistaútról levezetõ ösvénykét egy kis kõre rajzolt, apró H betû jelöli, kb. 15 percnyi gyaloglásra a parkolótól. Magát az utat már nehezebben azonosítottuk. Gyurcival elõre indultunk hogy megkeressük az elsõ standot. Elvileg az elsõ kötélhossz már III-as résszel kezdõdik, ezt kerestük. Végül sikerült hátizsákostól, vállon átvetett kötelestõl kikötni a második standban. Az utat inkább egy meredek hegyoldalként lehetne jellemezni, sok földes szakasz, omlós kõzet, sok fa. Helyenként volt csak pár méter összefüggõ szikla, amiken a át vezetett a végig kis piros pöttyökkel jelzett út. Sok helyen benthagyott kötélgyûrûk segítették a tájékozódást és a biztosítást. Gyorsan haladtunk elõl, mögöttünk Anikóék. Siónak még az elsõ kötélhosszokban sikerült kirántania egy friendjüket, amit standhoz raktak be, úgyhogy annyira talán nem élvezte a mászást. Mi gond nélkül értünk el az általunk utolsónak minõsített standhoz, lévén innen szinte összefüggõ erdõben vezetett tovább a kõbabákkal jelzett zergeösvény. Örültünk magunknak, tea, csoki, kaja, az útkönyv szerint elsõ téli (ehe-ehe) megmászás (Tadek! Figyelsz ott fent?!) kilátás a Schneebergre… Lehet ennél jobb az év vége? (Nos, igen de ezt majd holnap tudtuk csak meg). Nemsokára újabb tapasztalatot szereztünk az alpesi jellegû mászás szépségeirõl: mivel olyan szépen jó magasra mászott a delikvens jó hosszan és meredeken caplathat lefelé… nem mint Báránykõn. Szerencsére gond nélkül követtük az alig látható nyomot a szakadékos hegyoldalban (kis pöttyök és kõbabák) és különösebb kavargás nélkül eljutottunk a kocsihoz.
A táborban még világosban elkészítettük a vacsorát, aztán irány a kocsma! Itt jegyzem meg hogy eszméletlen luxus wc-je van… Nagyon fel voltunk dobva a sikeres út után és másnapra a Stadelwand gerincét tûztük ki célul. A kocsmából hazamenet feltámadt a szél. Nem tudni honnan szedte, de meleget hozott magával. A hõmérséklet bõven fagypont felett járt (+10fok is lehetett) és felhõsödött… Garantálni lehetett az idõjárásváltozást.

Vordere Stadelwand – Hauslbauerweg (IV+)

Egész éjjel kitartott a meleg – nem gyõztem kitakarózni a zsákból. A szél pedig rendületlenül cibálta a sátrat. Néha mintha havat, de inkább esõt is hallottam. A kora hajnali idõpontban ugyan felkeltünk, de az esti esõrõl árulkodó nedves beton, az egymást veszettül kergetõ felhõk és az erõs szélrohamok gyorsan elfújták minden kedvünket az indulással kapcsolatban. Nem is lett volna bölcs dolog nekiindulni egy igazán hosszú napnak a bizonytalan idõben. Úgyhogy visszabújtunk a zsákokba, hogy világosodásig hunyjunk még egyet. Magamban kicsit dohogtam, hogy mégis el kéne indulni mert mint ahogy az tudjuk: “bízni kell az idõjárásban”. 12-13 órai fekvés után (kérem, ez már maga teljesítmény!) végül elõkászálódtunk és megfõztük a kaját. Úgy határoztunk hogy elmegyünk a Vordere Stadelwandhoz, az közel van a parkolóhoz, ha esetleg nagyon eldurvul az idõ, gyorsan el tudjunk pucolni. Az elhatározást tett követte és rövidesen ott voltunk a fal tövében. No ez már inkább hasonlított ahhoz a képhez ami sziklafal néven van a képzeletünkben! Kinéztünk egy-egy utat és nekiindultunk. Anikóék a Sanduhrenparadies (IV-) úton indultak el, mi pedig a BH-pfad (III+) utat akartuk megkeresni. A kalauzból kimásolt lapot ketté téptük, így pont rajta volt a mi felünkön a mi utunk, Anikóék felén meg az õ falrészük. Okulva a tegnapi tapasztalatokból már itt kényelmesen felvettük a motyót és úgy indultunk megkeresni az utat. Már vagy fél órát is elszüttyögtünk a terjedelmes fal tövében a keresgéléssel, de az elõttünk lévõ falrészlet egyáltalán nem stimmelt a rajzon lévõvel. Hamarosan eluntuk a toporgást és “így” szemre kiválasztottunk egy kis tornyot amire kb 2-3 kötélhosszal feljuthatunk. Az elejét úgy ítéltük, hogy teljesíthetõ, feljebb meg majd kiderül, legfeljebb visszaereszkedünk. Nosza, gyorsan kisorsoltuk ki induljon elsõnek (Gyurci) aztán hajrá! Közben a szél szétkergette a felhõket és hosszabb idõkre kisütött a nap. És ezt a falat telibe sütötte! Ahogy haladtunk felfelé, úgy emelkedett a jókedvünk is. Szenzációs volt az idõ, egyszál polárban másztunk. A kõ nagyon egyben volt, a bakancs ellenére sikerült szép nehézkes részeken is feljutni. A kalauzt már régen ne nézegettük, mentünk amerre láttuk a következõ nittet, vagy kötélgyûrût, vagy egyszerûen amerre jónak látta az elöl mászó. A harmadik hosszban Gyurci elért egy kis falacska aljába ahol elég sokat topogott, hogy most merre induljon el. A nittek a falacska közepére vezették. Lentrõl sem nézett ki valami könnyûnek, de mikor odaértem másodmászóként, akkor értékeltem csak igazán a teljesítményt. Komolyan kellett már kapaszkodni, még egy hevederbe is belefogtam egy köztes kiakasztásakor. Gyurci a standot az útkönyvnél rendezte be. A nap szélesen vigyorgott ránk mi meg vissza. Itt végre fény derült, hogy hol is vagyunk. Hát nem azon a részen aminek a rajza nálunk volt… Viszont a lap alján találtunk egy félig kettétépett sort: Hauslbauerweg(IV+) 130m… Hûha! Na ez után volt csak igazi nagy jókedv! Az örömkökdés után szemügyre vettem a következõ szakaszt… Hát nem volt egyszerû az elindulás az biztos! A nadrágszár is megzizzent, de azért valahogy átvergõdtem rajta. Végül kiértem a tornyocska tetejére, ahol az út véget ért (vagyis mint utóbb kiderült ez a Dualweg vége volt). Innen egy csorbába lemászás után (innen kellett volna leereszkedni, egy fára vetett kötélgyûrûrõl, csak hát ugye az út rajza nem nálunk volt)egy omlékony gerincen mentünk tovább. A gerinc kivezetett a fal tetejére. A meredek hegyoldalt keresztezve indultunk visszafelé. Sok meredek morénát, kõkuloárt kereszteztünk mire úgy gondoltuk, hogy most már lefelé vehetjük az irányt. A fal aljában Anikóék már vártak. Nekik nehezen sikerült megtalálni az utukat a falat behálózó sok út között. Visszamászások és traverzek után végül az út kulcshelye elõtt fordultak vissza, visszaereszkedtek.
Este a szokásos: fõzés, kocsma, tervek, luxus wc, alvás.

Vordere Stadelwand – Sanduhrenparadies (IV-)

Annyira megtetszett a V. Stadelwand, hogy elhatároztuk, hogy még haza indulás elõtt megpróbálunk valamit megmászni. Nekünk a Sióék által félbehagyott Sanduhrenparadies izgatta a fantáziánkat. Anikóék, most már a rajzokon kiismerve magunkat a BH-pfad mellett döntöttek. Reggel, korán értünk a falhoz. Ragyogott a nap és a völgyben tiszteletteljes némaság honolt. A mászás közben sokszor álltunk meg és csak hallgattuk a csendet. Aztán ahogy valamelyikünk mozdult a cucc csilingelése mintha csak a csend felharmónikusa lenne. Beletartozott volna abba a légkörbe ami körbevett. A napsugarak egész úton kényeztettek melegükkel. Paradicsom volt ez a javából. Homokórákkal, girbe-gurba gyökerekkel a függõleges sziklába kapaszkodó fenyõkkel. Mészkõparadicsom. Nem hiszem hogy valamikor is elcserélném egy “igazi” tengerparti paradicsomra.
A rajz alapján tévesztés nélkül haladtunk. Megint Gyurci húzta ki a kezdés jogát és mivel az elsõ hosszt nem biztosítottuk (I, II) ezért megint rá jutott a kulcshely. Nagyon szépen átment rajta. Jó tempóban értünk fel a fal tetejére és a már tegnapról jól megismert lejöveteli úton 30 perc alatt lent voltunk.
Ettünk, ittunk, napoztunk, telt az idõ. A megbeszéltek szerint Sióéknak már vissza kellett volna jönniük. A rádiózásra nem válaszoltak. Utolsó információt akkor adták, amikor mi kiértünk az útból, miszerint, hogy õk is megkezdik az ereszkedést. Eredetileg egy másik úton akartak visszaereszkedni. Vártunk. Már vagy fél órát késtek, mikor egy távoli “KÕ!” kiáltást hallottunk. Próbálkoztunk a cb-n: semmi. Végül elindultunk megnézni, hogy mi a helyzet. A BH-pfad beszállásánál láttuk a zsákjaikat, de õket nem. Pijjogtunk és szinte egybõl kaptunk is választ. Végül sikerült rádiós kapcsolatba kerülni. Valami miatt nem tudtak leereszkedni a kinézett úton, ezért vissza kellett pruszikolni és most az eredeti úton jönnek le. Mikor végre leértek (1-1,5 óra) mi gyorsan visszaindultunk a kocsihoz, mert a napsütéses oldalról egyszál mûnyúlban jöttem el és az árnyékos kuloárban jól kifagytam. Gyors pakolás, sátorbontás után a Polo újra Magyarország felé hasította az aszfaltot.
Mikor elsuhantunk a hirschvang-i kocsma mellett kicsit fájt a szívem, hogy ilyen hamar véget is ért ez a túra.

Szlovénia – Notranjska Kras

Résztvevõk: Barbi, Bori, Csabcsi, Dóri, Feri, Venga, Zsófi, Dodó, KGyuri
Barlangok: Najdena Jama, Vranja Jama, barlangok a “Cave walk” mellett, Gradisnica

szl1

Najdena Jama – bejárati terem

Pénteken este indultunk, – végül is kilencen – hogy a háromnaposra bővített hétvégén a tavaszról megismert szlovén Karszt barlangjaiban túrázzunk. Talán meg sem kellene említeni az indulással járó tökölést, de azért mégis legyen itt nyoma: egy óra volt (azért javulunk).
Az eseménytelen autóút után hajnali három körül értünk Logatec-be. Nem láttuk értelmét, hogy az éjszakából még hátralévő pár óráért a Speleocamp vendégszeretetét élvezzük, így a pénztárcánkat is kímélve a holnapra tervezett Najdena Jama előtt szándékoztunk bivakolni. Nem utolsó szempont volt még, hogy ha lesátrazunk a kempingbe, akkor szombaton kizárt hogy értelmes időpontban túrára induljunk. Még így is, hogy a barlangtól pár száz méterre táboroztunk, délben kezdtük meg a leszállást. A tapasztalatok alapján a bejárati aknában a bal oldali ereszkedő utat választottuk, amit a lehetőségekhez képest sikerült felfekvésmentesen beszerelni. Első tervként a “Cave Guide”-ban “River Passage”-ként jelölt járatszakaszt akartuk felkeresni, ahol az Unica folyó belép a barlangba. A már ismert szakaszt elhagyva (szülő nő, agyagdombok) a járat kényelmes méretű, bár meglehetősen marasztaló agyagos volt. Végül sikerült elnézni az oldaljáratot és a barlang ?észak-keleti? ágában kötöttünk ki. Az elágazásban (ahol el kellett volna menni balra) egy kis tavacskára leltünk, amiben proteusokat figyelhettünk meg (biológus tagtársunk legnagyobb örömére). A barlang legtávolabbi ágában volt egy rövid, kb. 15 méteres ereszkedés, aminek az érdekessége volt, hogy egy nagyobbacska tó partjára, egy kis szárazulatra érkezik meg az ember, ahonnan balra, a fal mellett a vízbe gázolva kell a továbbjutást keresni. A végpont felkeresése után a tavas kötélhosszon visszamászva még megnéztünk a másik ágat lezáró szifont. A bejárat felé indulva a proteusos tavacskánál betévedtünk az előzőleg keresett “River Passage” felé vezető terjedelmes járatba, de idő hiányában itt nem mentünk végig.

szl2

Najdena Jama

A nagy teremben megpróbáltuk megkeresni, hogy Dodóék túrája milyen úton keveredhetett a szülő nőhöz, de végül nem sikerült megtalálni ezt, így a már ismert robbantott járaton keresztül tértünk vissza a bejárati terembe. Tervünk az volt, hogy a barlang másik részében található, az elbeszélésekben emlegett Najdena Jama-Vranja Jama összeköttetésen keresztül kisétálunk és majd visszatérünk a beszerelt kötelekért. Hosszas térképértelmező megállásokkal tarkított út után végül is arra a helyre érkeztünk, ahonnan tavasszal leereszkedtünk egy vízeséstől hangos terembe. Most néma csend volt. Végül is innen visszafordultunk, lévén már este nyolc volt.
Érdekes, hogy a kemping tulajdonosa szerint jelenleg nincs összeköttetés a két barlang között (Vranja-Najdena), de biztos, hogy volt valamikor. Ahol a Najdena Jama járatai a Vranja alatt húzódnak, medvecsontokat találtak, amik nem kerülhettek a mostani bejárattól ebbe a távoli részbe, csak a valamikori kapcsolaton keresztül. Másik érdekesség, hogy Dodó elmondása szerint mikor ők itt szlovén barlangászokkal találkoztak, azok közül páran “egy másik kijáraton mentek ki”, ami biztosnak látszik annak a fényében, hogy a többi szlovén kiszerelte a kötelet a bejárati aknából. Lehet hogy van egy másik bejárat, de az nem a Vranja Jamában keresendő?

sz3

A kisebb barlangok is rejtenek érdekességeket

Másnap két csoportra váltunk. Öten a Brezno ob Korenovi Poti (Misina Jama) elnevezésű barlangot kerestük. A keresésnek végül a sötétedés vetett véget. Viszont megismertük a Bukovje felett található völgyet, mint a tenyerünket valamint barlangi gőte imádó tagtársaink szenzációs, proteusos pólóval lettek gazdagabbak. Csekély kárpótlás képpen a kivilágított Predjemski kastélyt néztük meg.
Másik csoportunk közben bejárta a Cave Walk mellett található barlangokat, köztük több olyat is, ami nem is szerepelt a “Cave Guide”-ban.

Hétfőn sikerült végrehajtani a túra legnagyobb fegyvertényét: négyen, fiúk, reggel 8-kor (nyolckor) indultunk el a Gradisnicába, míg a lányok a Logarcekben túráztak, illetve a Vranja Jama népes proteus populációját tanulmányozták. A Gradisnicában a kedvező száraz körülmények miatt sikerült az óriási terem legvégén található tóig lejutni (proteusok). Az utolsó köteles ereszkedéstől nem messze találtunk egy kézigránátot a törmelék között, de eléggé figyelemfelketően ki volt jelölve, hogy ne sétáljon rá az ember.
Tartva magunkat a tervekhez, gyors ebéd után, délután három körül indultunk neki a hazaútnak.