Arccal az áttörés felé – Teufelskessel kutatás

Most hétfőn (2016.01.11.) a Teufelskessel-ben (1762/3, Tonionalpe, 2.887/-247 m) kutattunk.

A cél továbbra is összekötni a Fledermausschacht-al (1762/1, 3.395/-577 m), amivel a terület viszonylatában egy egész kis csinos 7 km-es rendszer jöhet(ne) létre (a fenti hosszadatok nem teljesen frissek, de ezek vannak a kataszterben). Kb. 80 m hiányzik horizontálisan és vertikálisan is.

 

Reggel 7-kor Bécsből vonatozás kellemes kis Railjettel szinte teljesen egyedül Mürzuschlag-ig. Úgy volt, hogy lemegyek előző este és Lukas házában alszunk Fein-ben, de Budapestről hazaesve egy elég kemény hétvége után megváltás volt, hogy csak reggel 9-re lett kitűzve az indulás és nyugodt összepakolás után aludhattam egyet.

A táj a teljes út alatt kicseszett szép! A vonat Wiener Neustadt után a völgy jobb oldalán, magasan kanyarog felfelé, alattad a a mélység, a túloldalon hegyek. Kár, hogy rohadt szürke, ködös volt az idő és zéró a hó…

A pályaudvaron Pauline várt, miközben Lukas shoppingolt, úh. egy szép nagy kartondoboznyi cuccal szedtük fel nem sokkal később.

 

Niederalp-nál Michi már várt minket. Ránézésre nálam fiatalabb, kölyökképű srácnak tűnik, de nagyon tapasztalt, mind barlangban, mind sziklán vagy havon. Mint nemrég megtudtam rendőr, de azért egy elég szép és nagyon nem régi 3-as BMW kombival érkezett. Kicsit máshogyan fizethetik, mint a mienket otthon…

Szinte semmi hóban, komor őszies időben egy teljesen kényelmes úton kb. 3 km felmenetel, de legalább a beígért eső nem esett. A kevés hó miatt nem vittünk hótalpakat, de nem is volt rájuk szükség (felfelé…) és mivel a barlang a gyakori kutatás miatt be van szerelve, így a hátunkat sem nyomta túl nagy teher.

 

A barlang Herrenboden legelőterület mellett az erdő közepén egy hatalmas, 30-40 m széles szinte függőleges falú dolinában egy rohadt nagy hólejtővel kezdődik télen, ami a bejárati aknát zárja el és kb. 50 évenként olvad ki járhatóra, úh. egy szép nagy ereszkedés helyett pár 100 m vicces szűkületkúszás következik jégen, ami azért jó, mert legalább nem kell rángatni a baget. Csúszik szépen magától. :-) A bent lévő rettenet mennyiségű fadeszka célját végül kifelé tudtam meg, hogy nyárra ez a jég felolvad és ugyanezt a mutatványt 10-15 cm vízben kell előadni, amit a deszkák segítségével lehet szárazabban megúszni.

A bejárati akna alatti már nem kicsi terem alján kb. -90 m-nél jég, illetve a fentről behulló hó csodálható meg, valamint nagyon szépen láthatóak a szinte függőlegesbe fordult mészkőrétegek (dachsteini mészkő). Állítólag régen még egy megfagyott vízesés is volt benne.

A nagy teremig (tényleg kicseszett nagy, kb. 80-80 m és rohadt magas, bivakkal) aztán nagyjából semmi extra. A bivakban depózott kötelekből feltankoltunk, azután megint kezdődött a gebődés jó hosszan… A kutatási helyet viszont egy kb. 35 m-es szinte teljesen szabad ereszkedéssel értük el, amit a túl vastag kötél miatt sajnos nem sikerült nagy sebességgel abszolválnom, bár nagy kedvem lett volna hozzá… :-P

 

A kutatási hely közelében gyors kaja, ahol csapatunk vegetáriánusa (Pauline) szokásos módon barlangi ragadozóvá változik, amint megkínálom húsos szalonnával. Ez a Furtowischacht óta már hagyomány, igaz ott a húsos mellé Morzsa full zsír mangalicaszalonnáját is mellé toltuk az arcunkba, szigorúan kenyér nélkül. :-D

 

Eligazítás szerint két csoportban kutattunk-térképezünk: Lukas-Michi, Pauline-én, este 8-kor találkozunk ugyanott.

De aztán az is kiderült, hogy az egyik PDA (amit tetejében az én feladatom volt feltölteni és elhozni) bemondta az unalmast, szép fekete képernyővel “örvendeztett” meg. Remélhetőleg csak nem lett rendesen feltöltve, rosszabb esetben képernyőhiba, ami nem jó hír, mint ahogy a másnap reggeli Lukassal folytatott beszélgetésből kiderül, hogy a DistoX-PDA módszerük az okostelefonok korában kezd kimenni a divatból, mert ilyen PDA-k már nem kaphatók, úh. nehéz lehet pótolni.

Gyors döntés: Lukas Distoval csak poligonozik, után majd fejből rajzol. Hát vannak még profik kérem szépen…

 

Ők kürtőt másztak, mi meg előbb egy nagyon magas, de teljesen biztonságosan szabadon mászható hasadékban mentünk fel kb. 25-30-at, aztán a másik oldalon le ugyanannyit és hirtelen egy teljesen tisztára mosott meanderbe érkeztünk. Nekem úgy tűnt, mintha kőzetet váltottunk volna, mert eddig lagúnában képződött fáciens mészkőben voltunk, ami tele volt rengeteg korall- és csigakövülettel (sajnos a fényképezőm nem volt nálam…), míg a kanyon meg kékes-sötétszürkés, élesen oldott, tisztára mosott kőzet volt. Mivel eddig szabadon másztunk, így fúró és kötél híján máskorra hagytuk, de járhatónak tűnt lefelé, még ha elég szűköcskének is.

 

Várt még ránk ezután egy elég szép víznyelőszerű akna az előbbi kékes-sötétszürkés mészkőben, a tektonikus irányultságok miatt az errefelé jól megszokott jó ferde, amit “öröm” szerelni.

Fent szinte zéró lehetőségből – miután nem hagytam magam rábeszélni, hogy egy már meglévő spitet az alapcsavart megfordítva (el is csesztem a menetét) használjak (wtf???) – egy nagyon szűk aknabeszállást egy fúrással és egy nagy követ TK-zva elsőre pöpecül beállítva megoldottam, miközben bemutattam a fűzött angolmentőt is. Zúztunk is szépen lefelé, de a második megosztásnál aztán az akna felét kellett cirka fél órás munkával magunk alá rugdalni, mert a kikorrodált rétegek már nagyon a newtoni törvények szerint akartak viselkedni.

30 m kötél pikk-pakk elment, így kisebb félreértés miatt Pauline gyorsan ki is taposta az aknát egy újabb 30-as adagért, de a toldást legalább egy szép pozíciós nitthez tudtuk rakni, ahol életemben először sikerült elsőre takarékos megoldást előállítanom. A következő ereszkedéssel el is érkeztünk az akna látszólagos aljára, de jobbra egy nagyon-nagyon szűk hasadék után látszódott valamilyen tágasabb folytatás és a víz is folyt szépen tovább.

Erősen gondolkodtam, hogy kell-e ez nekem, és ha még le is férek, akkor fel tudok-e jönni majd egyáltalán, de hát a kutatás érdekében bármit, főleg ha ilyen közel az áttörés! Nos, mint kiderült a hasadék tényleg rettenetesen szűk volt és tetejében kötélen kellett átmászni, mert a túloldalon akna volt! A sisak sehol nem fért át, úh. kicsit kalapálni is kellett, a mellkast és a csípőt meg tényleg csak kisakkozva lehetett áttolni (mint később kiderült ezt a kiképzést még az atomerős AV overál sem bírta ki sérülések nélkül…). A túloldalon azonban szépen lépcsőzött lefelé egy kényelmes, tisztára mosott kanyonka, az alján csordogáló vízzel. Mivel közel volt a 8 óra, így Pauline visszafogott, hogy ne rohanjak tovább, hanem megegyeztünk, hogy ő visszamászik (éppen másodszorra) és megbeszéli a továbbiakat. A várakozás közben fúrtam egy pontot a hasadék kiszállásához, hogy legalább csak nekem kelljen mászógéppel felsz*pnom magam, amúgy meg kantárral mászható legyen. Végül kaptunk még 2 órát, úh. szabályosan, folyamatosan térképezve haladtunk előre, de sajnos 4-5 lépcső és egy jobb kanyar után a kanyon hirtelen járhatatlanra szűkült. Hát nagyon nem voltam boldog, mert nagyon jónak tűnt, és mint később kiderült az irány is jó volt és 57 m-t mentünk lefelé… L Szerintem a kanyonok egy beékelődött, más típusú mészkősávban keletkeztek és ahogyan elérték a másik, nehezebben oldódó kőzetet, úgy azonnal elszűkültek, de a találgatásokat a továbbiakban a profikra bíznám.

A kimászás előzetes sejtéseim alapján nem ment pikk-pakk. Pauline még viszonylag könnyen átszuszakolta magát, aztán a hasadékon a cuccokat a beszerelt kötélre akasztva húztuk át, hogy semmi felesleges ne legyen rajtam, de még így is jó 20 percbe telt, amire megtaláltam megoldást. Ezzel nagyjából az erőmmel is elkészültem aznapra, úh. bár a cuccokat felvittem, de a kiszerelést már Paulinére bíztam, bár mint kiderült még soha nem csinált ilyet. Sebaj, valahol el kell kezdeni!

 

A találkozóponton Lukas és Michi már teáztak és elég fittek is maradtak, úh. előbb Michi, aztán én is elindultunk visszafelé azzal az instrukcióval, hogy a hosszú felmászásnál majd a bivaknál találkozzunk. A hosszú felmászásig még ment is, ahol az is kiderült, hogy csak nekem van pantinom, úh. Lukas kérte, hogy a tetejéről küldjem vissza. Pantin ide vagy oda én ekkorra már olyan fáradt voltam, hogy még pantinnal is egy reumás anyacsiga sebességével toltam ki a 35 m-t, amihez máskor alig pár perc kellett volna. Mivel Michi persze már előre rohant (ezt nem szeretem túlságosan az osztrákokban…) én simán elkevertem a szűkületlabirintusban, úh. hozzácsaptam még egy kicsit a barlangászathoz és úgy kellett megkeresniük (a történelem ismétli önmagát, ld.: Guanó Kupa :-)).

Szerencsére a bivakba ledepóztam egy kis extra adag koffeint, úh. a továbbiakat már nagyjából tudtam abszolválni. Kifelé Lukassal még kiváltottunk egy elég gyengusz fűzőlyukat egy alapcsavarra, majd az újabb jégen csúszkálást után a hólejtőn nagyjából a Himaláján éreztem magam, mert 16 órás lent létünk alatt leficcent vagy 20-30 cm hó és így a porhóban taposva 3 lépésenként meg kellett állnom levegőért.

 

A lemenetel már viszonylag eseménymentesen telt, bár a hótalpak hiányát most már megéreztünk, mert főleg a legelőn majd térdig érő porhóba kellett a nyomot taposnunk. Én ekkor már szigorúan az utolsóként lépegettem mások nyomába, Michi meg még mindig Terminátorként törte a havat elöl…

A parkolóban kivakartuk a kocsikat a hó alól, aztán mindenki ment a maga dolgára. Mi szerencsére csak Fein-ig és Lukas hétvégi házában (kisebbfajta birtok, 3 külön épülettel…) töltöttük az éjszakát, ahol mivel 3-kor sikerült kiérni, így a lefekvés már reggel 5-kor következett be…

 

Bár a nagy áttörés még várat magára, de összességében nem rossz kis barlang, van benne minden, ami egy komolyabb alpesi barlanghoz kell: szűkület, nagy terem, nagy ereszkedés. A bivakig nyáron, erősebb csapattal akár egy kellemes egy napos túra keretében is bevállalható, ami ellen Lukas sem tiltakozott kézzel-lábbal, amikor megkérdeztem tőle, úh. lehet szervezkedni! :-D

Eredmények: 164 m/-57 m