Heidum Edina: “Békés baglyok”

Hárman (Csilla, Zomoszó, Edina) indultunk egy szép vasárnap délután a szögligeti szállás felé, ahol Farki várt minket egy laza, átmozgató túravezetői hétvége után. A szálláson rajtunk kívül senki nem volt, így kihasználtuk a kínálkozó lehetőséget és egy kis társmentést gyakoroltunk, lekötendő feleslegesnek egyáltalán nem mondható energiáinkat. Miután ebben kellemetlenül elfáradtunk, feltöltöttük sejtraktárainkat és aludni mentünk.

Mivel minden túrára, mindig kipihenten kell menni, ezt szem előtt tartva, és nyugger túrára készülve, a kora délelőtti órákban ébredtünk, kipihenten, fitten, frissen, ahogy mindig. :)  Lassan szedelődzködtünk, majd kocsiba pattantunk (na jó: nem annyira pattantunk) és irány a Szalamander ház. A 800 m-es kedvenc emelkedőm lábához értünk. Mindegyikünk ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy felgyalogoljon a Baglyok szakadékához. A 200 m  kötél cipelését a túravezető önhatalmúlag felvállalta. Cuccait Zomoszó, a karabinereket Csilla és én vittük fel.

Csilla, aki amúgy egy csendes lány, önmagából kifordulva sziporkázó hangulatban volt:
Farki: – 17 perc késésben vagyunk a tervezetthez képest.
Csilla: – Akkor gyorsan kell szerelned…

Már előző nap, az utazás alatt feltűnt Zomoszónak és nekem, hogy mintha nem az a Csilla jött volna velünk, akit eddig ismertünk, mert a 18-as karikát többször kitettük Zomoszó kocsijának szélvédőjére a beszólásai miatt. Ő azzal védekezett, hogy fáradt. Elhittük neki. Másnapra sem tudta kipihenni magát, mert a két fiút úgy helyre tette, hogy szinte szó nélkül mentek fel a hegyre. Farkitól ez nem lenne furcsa, de Zomoszótól…

Megérkezve a zsombolyhoz kiderült, hogy Csilla tényleg nem az a Csilla, akit megszoktunk. Vagy az ikertestvére vagy egy klónja jöhetett velünk, mert azt a 1,5 liternyi citromízű nyálat, amit Farkival megosztva ittak volna, valahol elhagyta… Feltételezhetően a házban. :)

Sebaj, Zomoszóval összenéztünk és úgy döntöttünk, jó testvér módjára megosztjuk velük a vizünket, elvégre az életünk múlhat rajta, hogy a túravez ne legyen dehidratált. Miután a sokkból magunkhoz tértünk, amit a fenti incidens okozott, Zomoszó megmutatta Farkinak, hogy hova is kell beszerelni. Állítólag Farki már többször is járt ott, de a kép láttán kétségek merültek fel bennem.

– Azt kell beszerelned.
– Bakker!

 Amikor pedig a földön keresték a stand helyét, hááááát…. elbizonytalanodtam.

 A standhely keresése komoly feladat :)

 12.30-kor megkezdtük az ereszkedést.

A mozdonynál utolértem Farkit és ott megnyugodva láttam, hogy mégiscsak ért valamicskét a beszereléshez.

 

Egy csomó csomó :)

 

Minden tökéletes volt: a csapat, a hangulat, a barlang, a pálya… amikor 20 m-rel a cél előtt felszólt Farki: elfogyott a kötél! Irány vissza. Csilla 2 nittel feljebb volt, Zomoszó a mozdonynál várt. Mire felértük hozzá, vacogó fogakkal állt és remegett a hidegtől.

Elindultam felfelé (közben Csilla lassan kiért), amikor Farki utánam szólt, hogy az ablaknál várjam meg. Fogalmam sem volt, hol van az, de jött a válasz, hogy az Y-nál. Köszi. Minden akna Y-nal kezdődött. J Sebaj, úgy gondoltam, hogy megtaláltam, amiről Farki beszélt és vártam. Azt hittem, át akarja adni, az addig kiszerelt cuccot, azért kell várnom. Egyszercsak Farki hangját hallom:

– Hol vagy?
– (hol lennék?) Az ablaknál, ahol mondtad!
– De itt nem vagy, mert az itt van. Átmentél az ingán?
– Ööööööö… Hoooool? Az mi???
– Akkor át! Ügyes vagy! Mehetsz tovább!
Sosem tudom meg, hol volt az inga, de majd legközelebb.

18.30-ra mindenki szerencsésen kikecmergett, időközben Zomoszó is felmelegedett a kiszerelés hevében, így elindultunk a kocsi felé.

 zomoszo

Zomoszó kiszerelés közben

 Most először voltam a Baglyokban. Hozzáértők a legtechikásabb zsombolynak tartják. Sosem gondoltam volna, hogy azt mondom egyszer egy köteles barlangról, hogy szeretem, de ez első látásra (mászásra) szerelem lett.

Az este unalmasan telt, csak a szokásos: Zomoszó pálinkázott a házigazdával, mi kajáltunk, tv-ztünk, láblógáztunk, stb…. :)

Másnap reggel hajnali 7-kor keltünk, így 9 órai indulással megcéloztunk a Béke barlangot.

A tegnapi túra csak emelte a kipihent és fitt fizikai állapotunkat, de mi fittyet hánytunk (mást nem) és a 25 fokos, tűző napon, megvető elszántsággal meneteltünk a barlang felé. Nincs is annál élénkítőbb érzés, amikor felhevülve és izzadva a melegben, felveszed az aláöltözőt, rá a neoprént, rá az overállt és a gumicsizmát… Hideget akaroooooook! Most! Farki valamit megérezhetett ebből, mert kinyitotta az ajtót, ahonnan hűs levegő érkezett és 9.45-kor végre lemehettünk. Wow! Picit hirtelen volt a néhány fokos hőmérsékletkülönbség, de azt gondoltam, hogy majd lesz ez még melegebb is, ha máshogy nem, beleizzadok a neoprénbe és vágyni fogom a 10 fokos vizet.

 beke1

Az elején a sóderban meneteltünk és volt idő egy-két képet készíteni.

beke2beke3

Először csak bokáig ért a víz. Aztán lábszárközépig és arra figyeltem, hogy jaj, nehogy belemenjen a víz a csizmámba, mert az hű, de rossz lehet. Követtem Farkit, aki hirtelen combig merült a friss, kellemesen jéghideg vízben. Grrrrrr… Khhhmmmm… Akkor még nem tudtam (bár a fiúk, akik már voltak itt, mondták, hogy majd úszni is kell, de azt gondoltam, hogy jól van fiúk, úgy teszek, hogy elhiszem, legyen egy jó napotok :)), hogy lesz ez még mélyebb is. Igazuk volt. Helyenként egészen nyakig bírtam merülni, pedig nem vagyok alacsonynövésű.

12.45-re elértünk a barlang végéig. Innen már tényleg nyakig ér a víz. De a látvány, minden überelt! Kristálytiszta!!!! És itt volt az a pont, ahol lehetőség volt egy kis sétára a vízben. Ha ügyesen csináltad és mésztufa gáton mentél, akkor csak nyakig merültél, egyébként úszni kellett. Nem volt semmi kedvem belecsobbanni a jéghideg vízbe, de ha már ott voltam, nem hagyhattam ki az élményt. A fiúkat magukra hagyva elindultunk a gyönyörű, tiszta vízben. Csak ballagsz, ballagsz…. Áááááá, leírhatatlan élmény! Az elágazásig jutottunk, amikor Farki vezényszavára visszafordultunk. Irány kifelé!

Visszafelé többször szerettem volna, ha hirtelen hévízzé változik körülöttem a víz, de nem. Ugyanolyan hideg volt mindenhol. Kifelé elég jó tempóban haladtunk, 2 óra alatt kiértünk, pihenő nélkül. Nem szerettem érte Farkit, de időközben arra gondoltam, hogy ez biztos egy T1-re felkészítő, túlélő túra. :) Valamiért elég csöndes volt a csapat.

A barlang falára a bejárattól befelé, növekvő sorrendben számokat írtak.  Úgy 40 környékén elkezdtem figyelni a számokat. Rohamosan csökkentek, mutatva, hogy hamarosan kiérünk. Egy dolgot felejtettem csak el, amit beszámolóm elején nem írtam. Szóval elfogytak a számok és ott álltunk: a lépcsők előtt. Nem akartam elhinni. Valahol tuti, hogy van egy lift csak meg kell keresni, mert másképp innen ki nem jutok. Csillával összeszedtük minden megmaradt energiánkat és ugyanabban a tempóban, egymás mellett mentünk felfelé. Lassan fogytak a lépcsők a lábunk alatt, mert sokan voltak. A fiúk időközben lehagytak minket, nyilván fáztak már és siettek kifelé. J Mivel nekünk neoprénben nem volt sietős, ráértünk megszámolni a lépcsőfokokat. 286-nál elfogytak. J

Végig az volt a fejemben, hogy de jó lesz kint, meleg, sunshine, haverok, buli, fanta. De amíg mi bent voltunk, kint valamiféle hurrikán söpört végig a környéken és szakadó esőben értük ki. Sebaj, úgyis nyakig vizesek voltunk. Leballagtunk az autóhoz, közben elállt az eső, kisütött a nap.

Irány vissza leadni a kulcsot, utána a szállásra, gyors pakolás, takarítás, jövünk hamarosan is fenyegetőzés a házigazdáknak, majd indulás pest felé.

Rövid volt ez a két nap, de annál élménydúsabb, egy nagyszerű csapattal.

A túráért köszönet Farkinak, aki megszervezte, megbeszélte, elintézte, elhozta, visszavitte, beszerelte; Csillának a képekért, a klónjának, hogy ott volt;  Zomoszónak a sofőrködésért és a jó hangulatért.